Oxigén Kupa 2016/2017

Helló-helló, kedves Olvasók!

Elindult az Oxigén Kupa, elindult BLePister is rajta és igyekszik is jelen lenni futófelszerelésben mindegyik megrendezett alkalmán.
Ahogy korábban, most is igyekszem minden futamról külön-külön regélni.

0. futam - 2016. 10. 01.

Ez még nem az Oxigén Kupa része volt, csupán egy felkészülő futás ugyanazon a pályán, ahol zajlani szokott. Edzésképpen kinéztem, sőt, még stoppert is ragadtam, hogy mire vagyok jelen állapotban képes. Tudtam, hogy nem vagyok azon a fittségi szinten, mint hajdanán, mikor még 40 percen belül futottam ezeket a 10 km-eket.
Az időjárás futáshoz éppen csábító volt, így nem lehetett semmilyen kifogás arra nézve, hogy ne fussak már végre egy jót. Az erdő színképén már kezdett érződni az ősz szele, a talaj a korábbi esőzések miatt kicsit fel volt ázva, de nem kellett a dagonya-hatástól félni :)
Volt még rajtam kívül egy-két futó-kollega, de nem volt ez meglepő, mert vannak olyankor is, amikor egész cudar idő veszi körül az éppen arra járó sportolót.
Versenyhelyzet hiányában érezhetően nem úgy fut az ember, mintha előtte és mögötte versenytársak küzdenének az elemekkel, így ez a futásom sem volt éppen versenyhez hasonlítható, de azért mértem ennek is az időeredményét, ami kicsivel több mint 52 percet vett igénybe.
Hazafele azon gondolkoztam, hogy létezik, hogy futottam én 2010-ben 40 percen belüli 10.000 m-eket (vagy is hogy hivatalosan mintha csak 9.744 méterről lenne szó, de na... :) )? Nem lehet, hogy valahol hiba volt a rendszerben? De sajnos nem a rendszerben, hanem bennem van a "hiba", ha lehet ezt hibának nevezni. Csak lejjebb került a futásképességem szintje, de nagyon kíváncsi vagyok, hogy mennyire tudok majd visszajönni a versenyek során.

I. futam - 2016. 10. 08.

Elérkezett hát ténylegesen is az Oxigén Kupa. Előzetesen már beharangoztam pár ismerősömnek, akik még nem voltak itt, hogy milyen jó kis rendezvény ez, mennyire jól ki van találva, hogy akik a hidegebb időre tekintve a cipős szekrények legaljára kívánják temetni futócipőiket, azok ezt a tettet mégse valósítsák meg, hanem októbertől márciusig hónapról hónapra havonta egyszer megmutassák maguknak, versenytársaiknak és a nagyérdeműnek, mire is képesek a lábaik.
Az időjárás nagyon kedvező volt erre az alkalomra. Az előtte való napokban sem esett annyi eső, hogy feláztassa a talajt - az ügyes pályakialakításnak köszönhetően nem kellett csúszkálnunk a sárban (az út két oldalára csatorna vájatokkal vezették el a futó útvonal mélyedéseiben felgyűlni akaró "tórendszereket").
A rajtszámba immáron a pontos időmérés lehetőségét megteremtve chip került, így a régi rajtszámom már nem volt "versenyképes", az maradt a szobám falán, most újat kaptam, a 1699-est. A régi idők nosztalgikus visszaköszönése ébredt fel bennem, egyenesen kívántam ezt a versenyt, noha tudtam, nem most fogom megváltani a világot.
Viszonylag hátulról indultunk, szóval a pálya első egyenese főként előzgetésekből állt, és nemsokára ki is alakult körülöttem az a futómezőny, amiben csak ritkán módosul a résztvevők éppen aktuális helyezése.

Fotó: Bíró Sándor

Körönként az időmérő kijelzőt figyelve próbálgattam számolgatni, trendeket előrevetíteni, milyen időeredménnyel zárom majd a 10 km-t. Nyilvánvaló edzetlenségemből következőleg ezek a köridők egyre csak romlottak. Ha az első kör idejét tudtam volna hozni a további három körben is, meg lett volna a 44 percen belüli végcél, de sajnos körről körre rosszabb és rosszabb köridő eredményeket konstatáltam, ami szintén arról tett bizonyságot, hogy az edzettségem nem állt készen, hogy azt a szintet hozza, amit már az elejétől is tartani kívántam.
A harmadik kör végéhez érkezve egy versenytársam előzése által megint észleltem, hogy lassulok, de nem engedtem magam elhagyni, ezért rátapadtam az engem megelőző futóra és kitartottam a végéig, sőt jutott erő a célegyenest meghúzni, így visszaelőztem és egy 19. helyre elegendő 47:24-es idővel beértem a célba.

A műholdas nyomkövetés megtekintéséért kattints a képre!

Jól esett túl lenni rajta - mert inkább csak erőlködtem, nem tudtam lazán, jelentősebb fáradtság nélkül teljesíteni a távot. Na de majd később hátha lesz ez még jobb is ;)

II. futam - 2016. 11. 12.

A második futamra sok felhő volt kíváncsi, már korábban is kijöttek, de nem tudták tartóztatni tartalmukat, szépen megöntözték a vidéket. Öntözték még javában a verseny időpontjában is, így csak a nagyon elszánt Csabi és Laci csatlakoztak a korábban beizzított résztvevők közül.
Azt hiszem fel sem merült bennünk, hogy nem megyünk, pedig tényleg elég cudar időjárás köszöntött. Az autóból kiszállva szembesültünk igazán, hogy az eső a hideg levegővel és a még hidegebb szél társaságában nem a legjobb párosítás. Úgy számoltuk ki, hogy várakozni ne nagyon kelljen, a matek jól megy, mert épp érkeztünkkor dörrent a startpisztoly.
Érezhetően kevesebben voltak, mint az előző futáson, de még így is népes volt a mezőny. Öltözékemből csupán egy sapkát hiányoltam, de a komfortérzetemen sokat rontott, hogy tocsogó talajon kellett szelni a kilométereket. Az első kör még hagyján volt, de ahogy láttam az időeredményt, sajnos elcsüggesztett, mert már a 13, percbe lépett a mutató.
A napszemüvegem esőcseppekkel teli külső burkolatát hiába próbáltam időnként törölgetni a jobb kilátás reményében bizakodva, egy száraz négyzetmilliméter sem volt rajtam, amivel ezt a missziót el tudtam volna végezni.
Némi kitérőként, mégis csatlakozva a futamhoz megjegyezni kívánom, hogy futócipőm egy kis tuningoláson esett át. Ugyanis az októberi körök megtétele után éreztem, hogy a talppárnáim alatt nem volt túl kellemes a talajfogás, így azokat kicsit meg is erőltettem. Hallottam a Scholl sportokra kifejlesztett talpbetétéről, amit a márka jó hírnevére hivatkozva hamarosan be is szereztem.

A cipőm amúgy is egy egyszerű Aldis leértékelésből származó portéka, szóval nem is ártott neki a dolog :)

Visszatérve a verseny második körétől történő krónikálásához sajnos egyre éreztem, hogy fogyatkozik belőlem a versenyszellem. Egyre csak előzgettek a versenytársak, egyre csak ömlött az eső én meg egyre csak vágytam ennek az egésznek a végét. Már úgy álltam hozzá, hogy legyen meg a táv, aztán megiszom a cél után kínált forró teát, hazamegyek, iszok még egy párat, aztán egy darabig csak a regenerálódásra és a száraz körülményekre gondolok.

Sajnos lassan teltek egymás után a körök, továbbra is csak vesztettem az iramomból, a többiek meg továbbra is kezdtek elém kerülni.

Kínkeservesen azért már a célegyenesben találtam magam, ahol konstatáltam, hogy ez sajnos most egy ilyen futásra volt elég, de legalább a futás megvolt, legalább mozogtam egyet, mert - bár elképzelni nem igazán tudom, de biztos, hogy - ennél rosszabb is lehetett volna. Legalább a talpbetétek jól üzemeltek :)

A műholdas nyomkövetés megtekintéséért kattints a képre!

Mindez egy 25. helyre elegendő 51:22 perces eredményre volt elég, ami egy +3:58-as romlás az előzőhöz képest :/

III. futam - 2016. 12. 10.

Az Oxigén Kupa III. futamát sajnos halaszthatatlan teendőim miatt ki kellett hagyjam - avagy más szóval egy időben gazdagabb futó foglalhatta el célba érve képzeletben elfoglalt helyemet :)

IV. futam - 2017. 01. 14.

Erre a napra tervezték a negyedik fordulót, azonban igen hideg idők jártak + az előző napokon ónos esővel öntözték meg a régió felhői a tájat, ami az éjszakák során szépen lefagyott, melyek így együttesen balesetveszélyes körülményeket teremtettek.

Így elhalasztásra került ez az alkalom, ha minden igaz, az ötödik forduló után két héttel, február 25-én bepótoljuk.

IV. futam - új időpont: 2017. 02. 25.

Mire már a pálya adottságai megengedték és nem volt semmi akadálya, hogy az ötödik futam elstartoljon, sajnos rajtam ment el a dolog, hogy versenyezhessek ebben az időpontban - némi vágy, illem és figyelmetlenség együttállása folytán számomra ez is kimaradt, viszont Csabi és Laci hűségesen helyt álltak és derekasan lefutották, ezúton is gratula nekik!

V. futam - 2017. 03. 11.

Szeles nap volt, felpattantam a biciklire és éreztem, hogy az erős és egészen hideg érzést varázsoló szél megkívántatott volna velem a sapkán kívül még egy sálat és egy kesztyűt is. A sapka megvolt, baráti körben szoktam mondani, hogy úgyis az a legfontosabb, a testhő 2/3-a a fejtetőn keresztül távozik, ennek megakadályozására pedig praktikus eszköz ez a találmány :)
A nyílt utcákon, az épületek között volt még ereje a szélnek, azonban ahogy kiértem a fák közé, a futóverseny helyszínére, mintha elvágták volna, már nem érződött, csak néha egy-egy kisebb lökete.
Csabi és Laci már ott voltak, üdvözöltem őket és már indulhattunk is a rajtba, mert 11:45-re a 10km-es szakasz résztvevőit várták oda felsorakozni.
Kicsit el voltam szokva a futástól, valahogy kimaradt még idén, hogy futóöltözetbe bújjak és rójam a kilométereket, de jó volt a startpisztoly hallatára nekiiramodni a távnak.
Kevesebben voltunk, mint általában, jobban lehetett lavírozgatni ide-oda. Nem akartam erős rajtot, csak az volt a cél, hogy megtaláljam a számomra éppen komfortos ütemet. A pálya talaja nagyon jó volt, mintha felpuhult volna a sok kihagyott futam óta, kellemes volt rajta futni.
De az is lehet, hogy az új cipőm éreztette így - merthogy erről még nem is értesítettelek, kedves Olvasó. Még januárban beruháztam egy futócipőre, mondván 2017 a sport éve lesz - vagyis a 2016-osnál azért szeretném sportosabbá tenni! Több cipő felpróbálása után egy Kalenji Eliofeel Trail-re esett a választás. A boltban kipróbálva módfelett kényelmesnek éreztem benne a létet. Egy NewBalance MR 590 volt a másik, esélyes befutó, azonban arról sajnos azt olvastam, hogy csak rövidebb távokra ajánlott.

Kalenji Eliofeel Trail

A cipő jól muzsikált, tette a dolgát, kiegyenlített, tompított és vitt előre, ahogy azt kell :)
A mezőny egyre jobban szétszakadt, egy 8-10 fős csoport volt, akik az én aktuális tempómban versenyeztek. A körök végén láttam, hogy nem lesz 50 percen belüli célbaérés, így el is tört bennem a versenyszellem, inkább a fun faktor jött előtérbe, mint a heroikus módon hörögve előzgető és akár dobogós helyet is megszerző vadoroszlán :)
Ez sajnos abban is megmutatkozott, hogy az előttem lévők egyre távolabbra tűntek el a szemem elől, a mögöttem lévők - akiket addig nem is láttam - pedig maguk mögé taszítottak a helyezésekben.
Az utolsó körnél éreztem, hogy egy kicsit már elég, legyünk már rajta túl, amiről tudom, hogy nem kellene így legyen, hisz a futásnak elsősorban az élvezetet kéne jelentse, de itt már az sem volt meg. A tempóm folyamatosan zuhant, a 8. km-nél "sikerült" 10 km/h alá esnie.
Már a célegyenesben jártam, a dombról érkeztem le, mikor ismét - míly meglepő - dobogó lépteket hallottam. Oldalra néztem és láttam, hogy ez bizony Laci, aki a korábbi versenyeken eddig mögöttem végzett, most úgy húzott el mellettem, mint nyúl a teknős mellett :)
A célban gratuláltam neki, Csabi is nem sokkal utánunk megérkezett, lőttünk egy "célfotót", aztán hazafelé vettük az irányt.

Fotó: Bartha Éva

A futamsorozat hálás alakulása, hogy a VI. alkalom a következő szombaton esedékes, így a van rá esély, hogy a mostani verseny által megedződött lábak fognak tudni még ott bizonyítani - azért persze még a héten is meg lehet ejteni egy edzést ;)

A műholdas nyomkövetés megtekintéséért kattints a képre!

VI. futam - 2017. 03. 18.

Hát ez is elérkezett: ma van az Oxigén Kupasorozat utolsó állomása. Tegnap, pénteken még csodás idő volt, úgy is számítottam, hogy most is nagyon jó idő lesz, nagyon jó időt is fogok futni, de most, hogy felkeltem és lementem kenyérért, sajnos megtapasztaltam, hogy szárazon nem tudtam megúszni ezt az 500m-es távot sem. És egyre csak erősödött a felhői termés. Nemsokára már kellőképpen vizes volt minden, de reménykedtem, hogy az erdő visszafogta az esőt és a pálya nem lesz teljesen futhatatlan.
Elindultam a versenyre, már majdnem félúton jártam, mikor leesett, hogy a rajtszámom otthon maradt. Gyorsan néztem egy időt és visszafordultam, de már akárhogy számolgattam, a startot már nem értem volna el. Feleségem gyorsan felapplikálta rám az azonosítómat én meg újra elindultam. Hajtottam, hogy azért ne legyen sok a lemaradásom, mégis tudtam, hogy sok értelme nincs a dolognak, inkább már csak tisztességből fogok végig szaladni.
11:50 körül lakatoltam le a biciklit, gyorsan levettem az esőkabátot, pulcsit, majd a rajthoz álltam. Az egyik szervező kérdezte, hogy biztos bevállalom-e, mert már a mezőny régen elindult, én meg nem igazán értettem a kérdést és csak annyit vetettem oda, hogy most már nem mindegy, hisz' semmi se számít? :)
Belőttem a telefonomon a Sports Tracker-t, az újdonsült Xiaomi Mi Band 2-mön a futás üzemmódot és kb. 7 percre a hivatalos rajttól én is elindultam.

A pályát már rendesen letaposták, sár mindenütt, szóval nem volt a legkellemesebb - mondjuk a novemberinél még így is jobb volt, mert most legalább egy tízessel melegebb idők jártak :)
Azon gondolkoztam, hogy az előző versenyen ha Csabi ~6 perccel ért be utánam, akkor ha most meghúzom és ő se fog rosszabbat futni, akkor célbaérkezéskor találkozhatunk. Laciról gondoltam, hogy fog legalább egy olyat futni, mint az előzőn, így őt ki is hagytam galád terveimből :)
Ez még azonban odébb volt, előbb a mezőnyt kellett elérnem, hogy akármilyen terveket szövögethessek. Az élmezőny már az első körben megelőzött, ezt egy jó alkalomnak találtam, hogy ők is olvashassák a blogom címét a pólómon, máskor úgysincs ilyenre lehetőségük :P
Úgy éreztem, egész jó iramban tudok haladni, annak ellenére, hogy dagonyáztam a felázott talajkörülményekben. A második kör vége felé pillantottam meg a mezőny végét, nemsokára már nem én futottam leghátul, viszont akárhogy számolgattam, túlságosan jó eredményt nem ígértem magamnak a végére - de persze ahogy már említettem, nem is ezért jöttem.
A Teva melletti részen elhaladva mindig érezni lehetett azt a rossz, ázott kutyára emlékeztető szagot, kellemetlen volt levegőt venni, pedig futáshoz az sajnos elengedhetetlen, ezt ki kellett bírni :/
Mint később, megtudtam, Laci nagyon jó, 49:28-as idővel fejezte be a távot.

Fotó: Bíró Sándor

Nekünk azonban még futnunk kellett Csabival. Kerestem is sokáig, nem értettem, hogy miért nem láttam még meg a hátát, míg a negyedik kör, célegyenesbe érkezése előtti kanyarjánál felismertem és utána eredtem. Ő is észrevett és feltámadt benne a versenyzési láz, ezért nem hagyta magát és ő is rákapcsolt, de annyira, hogy hiába volt majdnem minden igyekezetem, a célfotón már látszott is, hogy bizony mögötte értem célba :)

Fotó: Bíró Sándor

A srácoknak ezúton is gratula, egy kivételével mindegyik versenyen kint voltak és szép egyéni rekordokat állítottak fel versenyről-versenyre.
A szervezőknek pedig köszönet ennek a versenysorozatnak a lebonyolításáért is!

A műholdas nyomkövetés megtekintéséért kattints a képre!

Tisza-parti party tekerés

Rég nem jelentkeztem, csak a facebook oldalra került ki néha egy-egy jel, melyek tanúsították, hogy BLePister még ott van valahol a pályán, csak egy kicsit csendesebbre fogta magát.
Köszönhető ez annak, hogy idő közben menyasszonyommal esküvőt szerveztünk, minek áldásos következményeként megnősültem - bár erről biztos sokan hallottatok is -, illetve újdonsült feleségemmel kialakítottunk magunknak egy szép albérletet. Már a nászútról is hazatértünk, azóta némileg nyugisak a napok, így sportra is több időt tudok szakítani.
A minap már jelentős kilométer hiányban tengedező lábamnak kedveztem egy út tervezésével. Pont jött is egy szabad szombatom, így hát némi pakolászás után elindultam ki a 33-ason a Tisza felé.
Az időjósok brutál esőt jeleztek egész napra szerte a megyében, délelőtt 9-10 órakor már volt is egy zuhé, viszont mellé meleg volt, így túlságosan nem izgatott ez a kilátás a jövendőre, csak tekerjek már végre egy jót :)
Egész jó tempóban tudtam haladni, egy-kettőre el is értem Balmazújvárost. Ott pihentem, ittam egyet, plusz összehangoltam az mp3 lejátszómat a SmartBottle kulacsommal, mert innen igencsak monoton terep következik, szóval jól jön egy kis party muzsika :) A hangzás teljesen jó volt, jól hallható és mellette a forgalom zaját is megfelelően észlelhetőnek találtam. A zsötykölődős úton az okoskulacsot karabinerrel pluszba rögzítettem a kulacstartóhoz, hogy biztosan ki ne essen.

Szembe forgalom party hangulatban

Talán a szembeszélnek is tetszett a zene, mert egyből csatlakozott, ahogy bekapcsoltam a ketyerét. Esőt magukból kiárasztani akaró felhőket nem láttam, csak egy-egy ártatlanabb féle takarta el felőlem a napot, mikor a szél éppen arra fújta. A party hangulatban telt kilométerek azért feledtették velem a szél és a monoton terep okozta sanyarúságokat és hamarosan Tiszacsegére érkeztem. A település tábla előtt pont becsatlakozott elém egy traktoros némi vontatmánnyal, ami mögé örvendezve csatlakoztam fel, mert igen jól jött már, hogy valami kifogja előlem a szelet.

Tiszafüred irányába kanyarodott, ekkor megcsillant bennem a remény apró szikrája, hátha oda - vagy valahova a 33-as főút környékére - kívánja szállítani rakományát, mert akkor egész hosszú úton mentesülök a szél leküzdésével járó energiakiadásból. Alapból az volt a terv, hogy a Tisza gátján megyek majd Füredig, de mivel jött ez a kapós lehetőség, maradtam a főútnál. Sajnos azonban még a Tiszacsege vége tábla előtt lekanyarodott a traktor, így buktam a light-os utazást.
Gondoltam, maradok most már ezen az úton - igaz, nem egyből Füredre vezet, hanem előbb Egyekre, de majd max valahol útközben felcsatlakozok a gátra, ott mégis csak szebb és árnyékosabb - igen, ezt a szempontot is figyelnem kellett már, mert olyan napsütéses idő kerekedett, hogy csak úgy vágytam a folyadékot, ami fogyott is szaporán.
Kevés biciklissel találkoztam egyébként, gondoltam, hogy biztos az időjósok riasztották el őket hobbijuk űzésétől vagy ők már tudták, hogy ilyen szikrázó napsütés lesz és hogy nehogy leégjenek.
Egyekre beérve gondolkoztam, hogy haladjak-e tovább a 33-as út felé vagy inkább csatlakozzak itt fel a gáton, mert láttam egy komp átkelőhely jelző táblát, de elég volt a főútból, vágytam a zöldebb övezetbe, így utóbbi felé kerekeztem.

A szép kanyargós úton haladtam, gondolataimban már a füredi szabadstrand sajtos-tejfölös lángosának ropogós falatjait kísértem egy-egy hűsítő fröccs-korttyal, melyet ugyancsak gondolatban egy frissítő csobbanással koronáztam meg. Ennek megvalósítására ugyan még várnom kellett, mert a horizonton egyelőre csak folyó menti fasorokat láttam, ember alkotta építmények sziluettje látomásként sem tört még elő a fák lombjainak dús fedéséből. De nem is bántam, jól esett egy kis nyugalmas tekerés, itt talán a szél sem tudott annyira megfogni.

Aztán csak kirajzolódott az ikonikus Pepsi torony és a körülötte/előtte lévő épületek, én meg egyre csak közelebb értem. A strand felé vettem egyből az irányt, mert már éreztem, hogy jó lett volna korábbi gondolataimat tettekre váltani. Ekkor lettem figyelmes az oszlopokon függő plakátokra, melyek az éppen zajló Halas napokat kívánták népszerűsíteni. Alapvetően nem lett volna rossz program, de én épp az ellenkezőjére vágytam volna, hogy minél kevesebb ember társaságában, chill out üzemmódban tölthessem pihenőidőmet. Így mikor még a közelébe sem értem a területnek, de már kialakult a "tömegiszonyom", éreztem, hogy a tervemet újra kell terveznem. Feladtam hát a lángos-fröccs idealizált egyvelegét és egy abc-t kerestem, ahol legalább szomjúságom oltására tekintettel bevásárolhatok. Bevásároltam 3 liter ásványvizet, amiből egyet legurítottam a torkomon, szűk másfelet tankoltam a hátizsák víztartályába, a többit meg a SmartBottle nyelte el. Egy kis izó italpor nem jött volna rosszul, mert kicsit edzetlennek éreztem magam és innen még haza kell tekerjek. De volt még egy müzliszeletem, 2 csokim és 2 kis csomag kekszem, szóval teljes mértékben nem kellett csüggedjek az éhenhalás lehetőségeinek mérlegelésében.

Inkább elindultam hazafelé. A most igen keménynek érződő nyeregre visszaülni már nem tartozott kedvenc elfoglaltságaim közé, próbáltam kiálldogálni belőle, de úgy meg nem tudtam azt a folyamatos és töretlen hatékonyságot hozni, mint ülve. Így hát váltakozva álltam-ültem, a szél meg természetesen megfordult és ismét szembe fújt - nem tökéletesen szembe, hanem átlósan, szóval biztos nagy zenekedvelő, mert ismét csatlakozott.
Sajnáltam, hogy egy közös képet sem készítettem a Tiszával és hogy nem sikerült valami kis kulináris élményt csempészni az utamba. A Hortobágyon meg épp Lovas napok voltak, mikor odaértem, szétnéztem az azt kísérő vásár-bazáron, hátha pótolhatnám valahogyan eme hiányosságomat, de már csak non-kulináris portékák árusításával foglalatoskodtak a kereskedők.
Kimentem a település szélére, ettem a táskám rejtette elemózsiámból, leöblítettem egy jó adag vízzel - hadd csökkenjen a vállaimat terhelő súly - és innen már kicsit keservesebb módon, a széllel továbbra is hadakozva haladtam. Próbáltam minél kevesebbszer megállni, hogy annál hamarabb érkezhessek haza.

A Kadarcsi Csárda vonalában megelőzött egy traktor. Hú, menten de megszerettem! Rá is tapadtam, ahogy kell, aztán, mint a tiszacsegei társa, rövid időn belül, még a Keleti-főcsatorna hídja előtt le is kanyarodott. Valahogy minden összeesküdött azért, hogy a körülmények jó edzésbe kerítsenek és ne kaphassak ilyen "könnyű falat" szakaszokat. Persze a rendületlen - vagy csak néha, kis időtartamokra megrendíthető - pedálozás meghozta az eredményét, és egyszer csak megláttam Debrecent, sőt, nem is olyan sokára már az utcáin tekertem.
Kicsivel több mint 170 km jött össze, de nem is az a lényeg, hanem, hogy végre, sok kihagyás után egy jót tekerhettem. Hazaérkezvén bedobtam két jó szelet pizzát, megöntöztem egy pohár vörösborral, aztán zuhanyoztam és aludtam egy jó nagyot :)

Hydra SmartBottle okoskulacs teszt

A Hydra Smartbottle okoskulacs annyira új, hogy egyelőre tesztet sem lehet róla olvasni. Hát most itt van, tessék :)

Amerikában fejlesztették ki 2015-ben, év végére már össze is jött annyi közösségfinanszírozott pénz, hogy a sorozatgyártást is megkezdhessék. Lényegében ez egy multifunkciós kulacs (a kerékpár kulacstartójába is belepasszol!), mely a következőket tudja:

A felső része:

• 5W-os Bluetooth zenelejátszó
• Bluetooth kihangosító
• FM-rádió

A középső része maga a kulacs, mely strapabíró BPA-mentes műanyag házzal, speckó zár-szipka rendszerrel és egy üvegnyitós karabinerrel rendelkezik.

Az alsó része:

• 4000 mAh-es power bank (külső akkumulátor) különféle USB csatlakozóval rendelkező eszközök töltésére (telefon, tablet, mp3 lejátszó, stb.)
• Multifunkciós lámpa:
   - egyszerű fehér fényű
   - különböző színekben váltakozó
   - piros fénnyel villódzó kerékpár villogó hatású lámpa
• Ez az alsó rész átcserélhető egy rejtett tárolórekeszre (tartozék), ahol kulcsokat, pénzt, zsebkendőt helyezhetünk el.

Előkészültem tehát egy kis futásra. Épp Monostorpályiban flesselgettem, ezért belőttem, hogy ha Létavértesig elfutok meg vissza, az egy jó kis teszttáv lesz az okoskulacs kipróbálására.

Viszonylag korán indultam, 7 óra előtt, az idő nem volt túl kedvező, a weatherspark mért adatai szerint 6°C. Ekkor még a hideg és meleg levegők hadakoztak egymással, hogy ma ki lesz a meghatározó légtömeg, így nemcsak a távolsággal, hanem a szelekkel is meg kellett küzdjek.

Sajnos elég nyílt a terep arrafelé, csak egy-egy fa nő ki a síkból, így könnyen fel tud gyorsulni a szél, nincs, ami megzabolázza. Egy-egy fasor volt, azokat előszeretettel vártam, hogy mellém érjenek, az viszont elszomorított, hogy sok fasornak csak a nyoma látszik, ugyanis konkrét tarvágást hajtottak rajtuk végre. Nem tudom, mi indokolta, biztos gazdasági érdek, mert azt nem lehet elmondani, hogy egymás mellett lévő 15 x 15 fa egyszerre elöregedett és balesetveszélyes lett volna.

Némileg unalmas volt az út, de a csendességemben legalább tudtam egy kicsit befele figyelni - nem árt néha (az FM-rádiót bekapcsoltam, de a kis beépített antennája csak jól behálózott területeken vagy településeken talál jelet).

A kulacsból ittam egyet-egyet, mert azért húzta a kezem a ~7 deci izóital + jól is esett egy kis visszatáplálás. Nagyon jó a szipka része, csak akkor enged inni belőle, ha teljesen ki van egyenesítve, így addig nem folyik, nem csöpög.

Monoton lépdelések által beértem Létára, de csak pár utcát mentem, nem akartam közlátványosságként futkározni - falun ez annyira nem megszokott, mint a városokban.

Mikor elhagytam a települést, örömömre a szél enyhült, szinte el is múlt, így futottam a kulacsomban kevesebb teherrel és kevesebb széllel tovább.

Te, SmartBottle, mi összeöltöztünk? :P

Visszafelé sem emelkedett nagyon az adrenalin szintem, izgalmakban szegény utamat csak egy-egy autó közeledése vagy távolodása törte meg.

Monostorpályi közelében, 15km-t elhagyva kacérkodtam a hirtelen jött ötlettel, hogy legyen-e belőle félmarathon, de aztán a megpihenés közelsége és a kissé tunyává vált lábaim meggyőztek, hogy most ez is elég lesz.

A műholdas nyomkövetés így nézett ki:

Bővebb információkért kattints a képre!

Ja, még mielőtt elfelejtem, van még 1 db a SmartBottle-ből, ha érdekel, keress fel! :)

BLePister tájékozódni igyekszik

Azt mondják, minden férfiban van egy „beépített iránytű”, azért tudnak olyan jól (vagyis jobban, mint a hölgyek) tájékozódni.

Korábban Máthé Tamás barátom - aki korábban országos szinteken is élvonalbeli eredményeket ért el – tanítgatott a tájfutás rejtelmeire. Nem lehettem túl jó alapanyag, mert hamar abbamaradt, persze ehhez az kellett inkább, hogy bennem sem lángolt a tűz a futásféleség iránt.

Aztán telt az idő, jöttek a marathonok, a rövidebb-hosszabb távok, miegymás, de ez mind a normál futásaim kilométereit növelte.

Aztán néhány hete Nándi komám megemlített egy tájfutó versenyt, ami főként amatőröket célzott meg. Nándi is nagy pro, 9 évvel ezelőttig volt aktív, azóta időhiány, sérülések és miegymás miatt abbamaradt, de most szeretné újra aktivizálni effajta tevékenységét, ezért jelentkezett és hívott engem is, hátha tetszene.

Én vacilláltam kicsit, mert nem éreztem magamban a tehetséget. A futást persze szeretem, de ha már valamit kell csinálni közben, az nem olyan. Azért egy életem, egy halálom, rábólintottam az ajánlatra.

Hűvös reggelre ébredtünk, ködruhába burkolózott a város, így a verseny helyszínére navigáló narancssárga szalagok sem voltak könnyen észrevehetők, de végül csak megérkeztem időben a nevezés helyszínére. Mondtam a nevemet és hogy persze, jó lesz nekem a nyílt kategória, örülök, ha megtalálok minden pontot, mielőtt elkezdik szedni a pályát befele :) Mondták, hogy nullidőhöz képest mikor indul a rajtunk /mert ez egyénileg változik/ és kaptunk egy ujjunkra húzható elektronikus kütyüt, amit a checkpointoknál lévő dobozokba kellett dugni, az regisztrálta a versenyző idejét.

Aztán várakozni kellett, mert a pontokat még akkor vitték ki, így az előre beígért 10:00 órás rajt sem jött össze. Addig Nándi rémisztgetett, hogy mi mindenre kell figyeljek és milyen buktatók lehetnek, amiket el kell kerüljek. Mondanom sem kell, nem nyugtatott meg. Előző este küldött két tájékoztató pdf-et, amit tanácsos lett volna átolvassak – ezt nem tettem meg, nem volt rá érkezésem. Kaptam helyette egy szóbeli gyorstalpaló tanfolyamot, így mire már rajtra került a sor, kezdtem megnyugodni. Attól paráztam egyébként, hogy nem lesz a térképen bejelölve, hogy most épp hol állok, hanem csak a pontok, amiket érinteni kell. Aztán mikor kézhez kaptam, akkor esett le, hogy jaaa, hát ez így laza :) Ugyanis a kezdőpont és az egyenként növekvő számú pontok szépen jelölve vannak, össze vannak légvonalban kötve, szóval csak a tájékozódási pontokat kellett figyelni és aszerint érinteni a pontokat.
A térkép:

Az első pont pont szemben volt a rajttal, azt hamar be is tudtam csekkolni. A második pont egy háztömbön túl, nem messze onnan. Ekkor hibáztam, ugyanis ebben az irányban kellett volna a harmadikhoz is futni, de valahogy összekevertem és a másik irányba indultam. Néztem is a térképen, hogy hééé, itt nincs nagy panelház jelölve én meg már annak a tövében szaladgálok, ezért felülvizsgálat alá vetettem korábbi irányváltoztatásomat és nyugtáztam, hogy azt nem így kellett volna. Korrigáltam is, így egy kis időkieséssel, de meglett a harmadik is. Innen lényegében egy kört kellett csapni az rajt-célként szolgáló iskola körül. Ábszolúte nem volt nehéz, a táv sem volt sok, mindössze 1,6 km, a 11. pont után már a cél következett. 11:32-es eredményt regisztráltattam a ketyerémmel, Nándi két percet vert rám – nemhiába az évek meg a tapasztalat :)

Egy kicsit nehezebb, hosszabb táv lehet, jobban lázba hozna, így sajnos mire belelendültem volna, már vége is lett. De ami volt, az tetszett – mondjuk a sima futás élményét talán nem éri el, elsőre azt mondanám, ezt azoknak javaslom, akik futni egyébként nem szeretnek, ezért kell nekik valami, ami eltereli a figyelmüket róla, így játékosan telik, mégis sportolnak közben.

Volt egy második forduló, azon már nem tudtam részt venni, Nándi viszont annál inkább, be is zsebelt egy jó kis ezüstöt, ezúton is jár neki a big grat! :)

Lefotózta egyébként az első forduló eredményeit, ott is ezüsttel zárt, én meg mögötte a képzeletbeli bronzzal vigasztalódtam :)

Nem mondom, hogy ez volt az első és utolsó tájfutásom, lehet, ha lesz valami keményebb verseny és jobban beletanulnék, neveznék még ilyesmikre, mert néha talán nem árt egy kis változatosság.

Egy tucat Balaton kör

Vártuk már, hogy újra a Balatonon lehessünk. Barna még Balaton-kör-szűz volt, Évi egyszer, Jenci már kétszer teljesítette a kört. A sok invitáció ellenére így is maradt a felállás: egy hölgy s három férfiú.

Első nap: Balatonakarattya-Tihany

Szombat reggel indultunk vonattal Akarattyára. Az ország másik végéről, így Debrecenből is egy közvetlen vonat halad ilyenkor a magyar tenger felé, erre ültünk fel Barna kivételével, ő Kelenföldön csatlakozott hozzánk. Az utazás amolyan állami vasút-hangulatú volt; nem egy kimondott luxus szolgáltatás, az ára sem ér annyit, amennyit kérnek érte, de jelenleg monopol hatalom, ez van, ezzel kell együtt élni.

A kiírt időre egy kicsivel meg is érkeztünk a tó északkeleti csücskéhez, ahol lerakodtunk, majd felmálházás és az elvek oktatása után útnak indultunk.

Az égen néhány felhő repkedett passzívan, ez rejtett némi esélyt rá, hogy száraz bőrrel nem ússzuk meg az első napi etapot, de mellette kiváltképp meleg volt, tehát nem is annyira bántuk.

Kenesénél álltunk meg először, hogy a vizuális kontaktuson túl fizikai kapcsolatba is kerülhessünk szeretett Balatonunkkal.

Egy lábáztatásra leültünk a köves partra, közben készítettünk egy-két képet, videót, én pl. felfedezni véltem néhány sügeret a vízben, be is hajítottam GoPro kollegát, nézzen szét ott lent:

Visszatértünk kerékpárjaink nyergének lovaglásába, mert a vonatozás miatt a nap fele már eltelt és az estét Tihanyban készültünk tölteni, odáig meg még volt előttünk egy pár kilométer, amit nem ártott leküzdeni, mert a teleportálás képességét nem sikerült ezidáig elsajátítanunk :)

Szóval mentünk-mendegéltünk, aztán a várhatóan várt eső meg is kezdte munkáját. Kicsit meg is ijedtünk és behúzódtunk egy aluljáróba, de aztán reálisabban elnézve a dolgot nem volt mitől tartanunk - egyrészt nem vagyunk cukorból, hogy a víz oldó hatását fejtse ki rajtunk, másrészt az esőcseppek sűrűsége sem szolgált rá arra, hogy az alattuk elhaladókat menedékbe kényszerítse. Azért felkerült egy-két esőkabát, egészen pontosan kettő, de mivel a csapadékot áztató hatása nem jellemezte, a meleg pedig tovább tartott, így hamarosan le is került.

A sorrend a következő volt: a vezető elöl botorkált, mögötte kedves hölgyeménye, majd hol egymás mellett, hol egymás mögött, hol pedig megfordítva a két további úr. Ütemesen haladtunk, egy-egy emelkedő azért összevárásra késztetett minket, mert ott sebességügyi változások miatt sikerülni vélt szétszakadoznunk. Az idő telt, csak telt, így azt beszéltük meg, hogy nem álldogálunk, hanem tekerünk és legközelebb csak Csopak után, Füred előtt lévő, a hippytanyára emlékeztető Világbüfében állunk meg. Ezt sikerült is tartani, csak Évi zsörtölődött néha egyet-egyet, melyben legmélyebb zsörtjeit próbálta megértetni az emelkedőkkel, de azok mit sem törődve vele, továbbra is csak emelkedtek. Elértük aztán a kívánt megállót, meg is álltunk hát és betértünk oltani éhünk-szomjunk. Egy-egy zsírosdeszkát és némi limonádét és fröccsöt tankoltunk magunkba, miközben megbeszéltük az eddigieket és az elkövetkezőket, néhány mellékszállal pedig csaptunk ide, csaptunk oda a beszélgetések szövevényes láncaiban.

Hajtottuk tovább a bringákat, de nem sokáig, mert Barna Füreden megállót rendelt el - a Hatlépcsősben kívánt régi és nem olyan régi emlékeiből hagyományt teremteni, egy velős pirítóst szeretett volna elfogyasztani némi borocska társaságában, ezt meg is tette. Csatlakoztunk hozzá és valóban ízletes eledelt kínáltak nekünk, tehát örömteli volt az ajánlás.

Innen már csak egy településnyire voltunk a szállásunktól, de már 6 óra felé járt az idő, tehát nem kóvályogtunk többet, egyenesen arrafelé vettük az irányt - navi be, célállomás kikeres és gó.

A Tihanyi-félszigetre rákanyarodva a bicikliútról szép kilátást vehettünk a sziget által vetett öböl-részre és a távolabbi tájakra is. Ismét emelkedősebb terep következett, Évi ugyancsak nem fogadta örömmel, utólag elmondva nem is bánta volna, ha nem Tihanyba helyezzük aznap esti rezidenciánkat. Utólag én se, hisz nem volt túlságos komfortérzetünk, viszont a kifizetett árért talán érdemleges lett volna, ha érezhetjük mivoltát.

Nembaj, egynek ha nem is jó, de ne legyünk elégedetlenek; volt tető a fejünk fölött és ha végeztünk az összes szúnyoggal, már nem volt, ki megcsípjen minket :)

Második nap: Tihany-Balatongyörök

Kialudtuk azért magunkat. 8 körül jóreggelt-et rendeltem el, így megindult a készülődés a második, combosabb napi adagra. Volt egy-két szervizkötelességem, melyeket sikerült hamar megoldani, az egyik esetében viszont csak átmeneti javulás keletkezett, az kívánt még utólagos módosítani valót. Az előző napi, sziget tetejére való felkúszást most egy szép hosszú lejtős menet kísérte, mely a már learatott, illatot már nem árasztó levendula-mezők mellett vezetett vissza a bringa körútra.
Újra belevetettük magunkat a Balaton-felvidék domborulatainak partmentére kivetült, hosszan elnyúló hullámvas(avagy kerékpár)útjába. Combjaink és vádlijaink az előző napi edzéstől már valamelyest belejöttek a hullámhódításba, így haladtunk is szépen előre.
Az időjárás ezen a napon nyáriasabb, ezáltal naposabb, ezáltal pedig durván meleg viszonyokkal vett minket körül. Ez a második napi szakasz mindig egy sokat tekerős, nehéz tereppel, ugyanakkor sok szép látnivalóval megáldott rész, viszont a sok tekerés miatt nem engedhettük meg magunknak, hogy a napsütés csúcsidőszakában leszálljunk a nyeregből. Évi ujjatlan, vállat sem fedő öltözékének takaráson kívül eső területeire rá is festette a Nap szép pirossal az 'Itt jártam'-ot. A Nap és az út ki is vette szegényből az erőt, így ismételten csúnyán nézett az elé táruló emelkedőkre.
Jenci és Barna egy-egy kisebb szakaszon előre haladtak és mikor árnyékos helyet vagy kutat találtak, ott bevártak minket.

Nemsokára elértük a Badacsonyt. Évit elnézve nem volt szívem felvinni a csapatot a csodás Római útra, az ottani kis forgalmú emelkedőket feladtuk a nagy forgalmú, de sík főútért cserébe. Erre a szakaszra női vezetést rendeltem el, magam elé engedtem Évit és mondtam neki, hogy most az ő tempójában megyünk. A forgalom miatt nem volt kellemes, de hamarosan Lábdihegyhez értünk, ahol lekanyarodtunk, hogy a 100 méterre lévő Kert Vendéglőben rakjunk egy kis üzemanyagot a bendőnkbe. Éppen nagy volt a hőség - ezt tanúsította az is, hogy szállásadónk hívott, hogy leugranak a strandra, majd lehetőség szerint értesítsem érkeztünk állapotáról-, szóval jó volt ücsörögni egy kicsit az árnyékban.

Fizettünk és hozzáláttunk a napi táv hátralévő részének leküzdéséhez. Most kicsit jobban gurultak a kerekek, hamar elértük a Szigliget felé lekanyarodó ágat, mikor elhagyhattuk a száguldozó vasdobozokkal teli főutat.
Itt már mondhattam a csapatnak biztatásul, hogy az utolsó emelkedők következnek, aztán jöhet a pihi.
Balatongyörök egyre közelebb került hozzánk, mi meg azon voltunk, hogy ez az állapot ne változzon, szóval csak tekertünk. A településhez közel érve belőttem a címet a telómba, hogy elirányítson minket az Andrea Apartmanhoz. Ügyesen tette is a dolgát, nemsokára már a szálláson pihentünk meg a nagy hajtás után. Módfelett igényes pecó, kívül-belül igényes, bátran ajánlom mindenkinek!
Évi égett bőrfelületei miatt aggodalmaskodott, gyógyírt szeretett volna rá, de nem volt ügyeletes patika a közelben. Lepihent, mi meg a srácokkal kinéztünk a helyi strandra. Csobbantunk egyet, levegővel töltöttünk meg egy-két kupát, majd visszaindultunk, hogy egy kis vacsorának valót nézzünk. A többet tapasztaltak véleményei alapján böngésztünk az elérhető helyek között, aezek alapján a Varga Vendéglőt néztük meg és nem csalódtunk benne. Csodás kilátás nyílik onnan a Balatonra, szuper kiszolgálásban részesültünk és még a kapott ételek is abszolút rendben voltak.

Közben megdumáltuk, hogy mi legyen a következő nap a menetrend.

Harmadik nap: Balatongyörök-Balatonlelle

Szóval arra jutottunk, hogy mivel teljes egészében sík terep vár ránk a mai napon, megtehetnénk, hogy a Nap csúcsidőszakában egy strandon sziesztázzunk.
Ennek tudatában egy kisbolti bevásárlásos reggeli után nekivágtunk a harmadik etapunknak. Valóban lapos útviszonyokkal találkozhattunk, ez a haladásunkban is meglátszott, településről-településre fogyasztottuk a távot, majd nemsokára némi fagyit is, mert elérkezett a kihagyhatatlan Florida Fagyizó, amit újra lecsekkoltunk. Ezennel újabb fagyikat próbáltunk, de a Balatoni Randevút számomra továbbra sem múlta felül egyik sem.
Dél körül elértünk egy kis népességű szabad strandhoz, ahol úgy találtuk jónak, ha megállunk, míg kicsit alábbhagy a hőség. Lecuccoltunk egy fa alá, a helyhez megfelelő öltözéket öltöttünk magunkra és strandolgatással, beszélgetéssel, olvasgatással, valamint falatozgatással múlattuk a napos időt.
Három óra körül pattantunk vasparipára, Fonyód közeledett, így felhívtam lellei szállásadónkat, hogy megközelítőleg fél óra múlva készülhet fogadtatásunkra. Gondoltam inkább korábban szólok, mint fél óra, mert általánosságban nem kívánt a korábbi érkezés, az illem pedig megkívánja a kis késést.
A fonyódi hajókázás idén kimaradt, mert csak 50%-ban rendelkeztünk BalatonMix jeggyel, mellyel díjmentesen igénybe lehet venni, valamint időt sem akartunk ezzel tölteni.

Lellén ismét előkaptam a navit, a szállás 1500 méterre felfele volt a Balatontól, csendes környezetben. Ezt nem is bántuk, mert szállásunk elfoglalása után szembesültünk vele, mikor célba vettük a hírös Nádfedeles Halsütőt, hogy lent a part menti sávban kb. annyi az ember és a nyüzsgés, mint a Balatonban a víz. Jól eső is volt, hogy a halsütő nem abban a nagy rengetegben rakta le alapkövét, hanem attól 50 méterre, jól megközelíthető módon, mégis elzárva a tömegtől. Említést nem felejtendő, hogy finom is, amit adnak.

Ezután még próbáltunk kinézni a kikötőbe, de az embermassza szinte áthatolhatatlan volt, így csak egy darabig próbálkoztunk, majd inkább visszafelé kormányoztuk keróinkat és kibérelt ágyaink pihenést adó reményét varázsoltuk magunkhoz fizikailag közelebb és közelebb.

Negyedik nap: Balatonlelle-Balatonakarattya

Utolsó balatoni napunk reggelére keltünk ki bérnyughelyünk szóban tárgyalt időbeni megszűnése előtt egy kicsivel. Összecuccoltunk, készítettünk egy (két) fotót, leadtuk a kulcsokat, köszöneteket mondtunk, majd egy reggeli erejéig egy ábécé portékái közül válogattunk, fizettünk majd táplálkoztunk.

Gyúrtam volna a földvári Fapuma lángos kipróbálására, de az asszonykám úgy megtömött eledellel, hogy képzelőerőmnek távolból felsejlő esélye sem volt olyasmire gondolnia - így ez a gasztro-program marad a tizenharmadik vagy azt követő körök egyikére.
Mentünk-mendegéltünk - ilyen a déli part, lényegében eseménytelenül telnek a kilométerek, míg meg nem töri a hosszú egyenest egy bal kanyar, majd egy jobb, hogy aztán újra egyenesen robogjunk célunk felé. Időnként van egy partszakasz, mikor szinte a Balaton aurájában kerekezhetünk, de többnyire a lakott területek, üdülőövezetek alacsony forgalmú, bazári pénznyelők és falatozók között vezet az út. Magasan vánszorgott az elképzelt hőmérő mutatója, kutakat kutattunk, ahogy Romhányi tétova tevéje is hajdanán. Sajnos sokat nem tettek közszemlére és közszomjoltásra, így egyszer vásárolni kényszerültünk, de következőleg már tankolni is tudtunk valahonnan jó mélyről.
Éviből előtört az éhes oroszlán, Siófok közelében már a ketrecvas is alig tudta rácsok mögött tartani, így megesett a szívem és előre engedtem, hogy válogasson az elénk táruló manna-árusítók közül. Gondoltam, hátha csak megállunk és kikér egy gyors gyrost vagy hasonlót, de beülős helyet választott, így oda mentünk. Bő 1 óra volt. Egyetlen közvetlen vonatunk 14:45-kor indulásra készült. Kikértük a kaját. Jenci egyszer csak matematikai egyenleteket oldogatott meg magában, miután eredményre jutott és szerencsénkre megkérdezte tőlünk: 'Nem kéne indulnunk?'.

Úgy voltam vele, hogy belefér, mert egy óra alatt megvan a Siófok-Akarattya táv, de az útvonal tervezők közel 20 km-t jeleztek, ahhoz viszont az éhes oroszlán lányt szelídebbé kéne valahogy varázsolni. Gyorsan elcsomagoltattuk a vonatútra a megrendelt kajákat, fizettünk és versenybe keltünk az idővel és a távval. A két fickó engedelmesen, közben mindenféle gazdasági és politikai történést megvitatva követték a kerekeim által aszfaltra rajzolt utat. A szelídítés viszont nem ment olyan könnyen, újra jött egy pár emelkedő, az éhség nem csökkent, így kaptam némi fricskát, közben dezsávű fílingek robbantak be elmémbe rendületlenül, mint emlékképek a tavalyi útról (lásd: tavalyi út), bár ott nem az emelkedők, az idő és az üres gyomor, hanem az eső és bőrig ázás volt a gyújtózsinór.
A világosi emelkedő következett, amit jófejségből jelezhettek volna már az alján, hogy le van zárva. Így a srácok előrehaladásával és az emelkedő tetejére érésével tudtuk meg mi is közvetetten, hogy vasútfelújítás miatt a lehetségességtől mentesülve nem lehet átkelni az adott szakaszon. Ekkor valahol legbelül egy kicsit feladtam, hogy meglesz a vonat elérése és átkoztam az időmenedzsmentet, amit végeztem magamban. De lent mondták a helyiek, akik többet tudtak, mint mi, hogy nem messze van egy másik feljáró, ott a lehetségmentesség lehetségessé orvosolható, mellyel éltünk is és végre ott voltunk újra, ahol korábban szerettünk volna; az építkezés túloldalán. Ha tehettem volna, szívem szerint Évinek adtam volna egy rakat erőt az enyémből, de ilyenre a jelenlegi állapotok szerint nincs lehetőség, így maradt az ő ereje, amit egyre csak fogyatkozni érzett. Még egy pár emelkedő következett, amit le kell győzni. A világosi kilátásnál azért megálltam, mert az órámra pillantva itt már tudtam, csak le kell gurulni a lejtőn, tekerni egy kicsit és teljesítve lészen a kör. Továbbindulást szavazott meg a csapat, tehát eszerint jártunk el. Legurultunk az említett lejtőn, tekertünk még egy kicsit és valóban jött az akarattyai vasúti megálló. A körforgalomban lévő tiszteletkörre talán már elfogyott a csapat jó hangulata, mikor már erre fel elkedvetlenedve én is lemondtam róla, így talán vigasztaló szándékból csak Barna végezte el.

Végezetül leereszkedtünk a peronra, majd nemsokára meg is érkezett a minket hazáig szállító vas-szerelvény.
Megköszönve gratuláltam a csapatnak a körteljesítés és a kitartó részvétel indokán, aztán jegykezelés után hozzáláttunk a siófoki falatok tápanyaggá alakításához.

Barna, üdvözölve legyél a Balaton-hódítók klubjában! Jenci, örülök, hogy harmadjára is velem tartottál! Évi, egyre csak jobb és jobb lesz ez, ne keseredj el sose, csak tekerj és célba érsz! :)

--- Jencinek és Barnának külön köszönet jár fotóriporteri munkásságukért, a képek egy (nagy) része az ők kezük és készülékük munkáját dicséri. ---

Figyelemfelkeltő kerékpárút a Fekete-tengertől az Északi-tengerig

Félreértés ne essék - bár eshetne is :) -, nem én biciklizem végig ezt a 3000 km-es túrát, hanem egy székely sepsiszentgyörgyi sporttárs, Kiss László, a Mikes Kelemen Könyvtár dolgozója, aki ezzel az útjával szeretné felhívni a figyelmet az olvasás fontosságára.

Hét országon, 22 napig biciklizik keresztül, hogy elérje végcélját, a hollandiai Maastricht-et, ahol június 28-án kezdődik a Nemzetközi Gyermekkönyvtárak Egyesületének (IASL) konferenciája, melyen természetesen részt kíván venni.

Céljairól, útvonaláról bővebben itt olvashattok:

http://readingacrosseurope.blogspot.ro/

Maxi Riszpekt, olvassatok sokat! :)

Mostantól nevezzetek csak Hősnek! :)

A GoPro belépőszintű, CHDHA-301 típusú akciókamerája érkezett BLePister Sportblogjának blogszerkesztőségébe, így muszájnak éreztem, hogy beteszteljem, milyen is, mikor összehangolom a biciklizést az operatőri munkálatokkal.

Egy március végi hétvégén a fővárosban jártam barátlátogatáson, egyúttal megnéztem pár látványosságot a szitiben, így először felugrottam a Citadellához, onnan leereszkedtem, átugrottam a Várba, onnan is leereszkedtem, majd a Nyugati felé még megnéztem, milyen az élet a Szigeten.

Aztán dobtam egy dőnert és egy gyrost, majd hazazötykölődtem. Az ebédelős, hazazötykölődős részen kívül meg is tekinthetitek, hogy történt minden egészen pontosan: