Miért kerül 10%-kal több távolság 100%-kal több időbe?
A sietősök csekkolják az infografikát, abból mindent kikövetkeztethetnek és köszönöm, hogy erre jártak, a ráérősebbeknek egy kicsit hosszabb olvasmány következik, nekik pedig az érdeklődésüket és az idejüket köszönöm azon túl, hogy erre járnak :)
A március 29-ei 50 km-es futásomat követően, 2 hétre várt rám a Mátrabérc, vagyis a Mátrán keresztül vezető teljesítménytúra.
Három éve voltam először ugyanezen az eseményen Palival és bevallom, akkor kicsit megviselt. Volt is egy pont valahol a 3/4-énél, ahol majdnem elengedtem és fel akartam adni, de végül Pali meggyőzött (jó, nagyon azért nem kellett győzködni, mert nem vagyok az a feladós típus), szóval mentünk tovább és végül sikerült teljesíteni, de aznap meglehetősen elfáradtam.
Revanstól átszellemülten tértem vissza. Az év elejétől tartó felkészülésem alapján most erősebb állapotomban vághattam neki a hegynek. Azon a három évvel ezelőtti alkalmon a megelőző hetek heves esőzéseinek eredményeként veszettül saras volt a terep, de most kimondottan szép időjárási körülményeknek örvendhettünk. Komolyabb esőzések sem voltak korábbról, így szinte végig száraz talajon lépdelhetett, aki a szombati napját erre a túrára szánta.
A cipőn nem változtattam - vagyis a modellen igen, de a típus maradt: egy mezítlábas vízi cipő, amivel igyekeztem egy kis plusz nehézséget adni a dolognak. Már csak utólag gondolok bele: oké, de minek? :P
Már nem emlékeztem rá, de rengeteg kavicsos rész van errefelé (sőt, a kavicsmentes szakaszok számítanak ritkának), ahol úgy kellett lépdelnem, mint a gyerekszobában szétszóródott Lego darabok esetében, mikor próbálsz rajta úgy keresztül lépni, nehogy véletlenül egy-két darab a talpadba hasítson, de nyilván ez egy dicsőséges és megnyugtató reményre a leghalványabb sikergaranciát sem ígérő projekt, így természetesen az az egy-két darab beléd fog hasítani, akárhogy is ügyeskedsz :)
Nem beszéltünk össze Palival, de útközben beértem. Nem sokkal indult előttem, aztán ahogy előzgettem a túratársakat, egyszer csak megpillantottam egy ismerős mozgású, ismerős alkatú és ismerős borostájú sporttársat. Épp egy technikás részen felfelé menő szakaszon voltunk, szóval csak úgy jeleztem neki a jelenlétemet, hogy először kértem, ne nézzen hátra, csak maga elé, el ne essen és üdvözöltem. Nem is fordult hátra, de már a hangomról megismert. Megörültünk egymásnak és egy szakaszon együtt is haladtunk tovább. Jó erőben volt, dicsértem is a szépen felépített 2-es szívritmus zónáját, aminek futásbeli megvalósulásait kb nap-mint-nap látom a Strava-n, szóval kétségem sem volt affelől, hogy jó időt fog menni.
Ez a vékony talpú cipő által nyújtott kavicsos+mezítlábas életérzés úgy 18-20 km-ig még egész elviselhető volt, aztán a komoly igénybevétel következménye megmutatta magát, a talppárnáim felől égő érzések mutatkoztak. Volt nálam egy váltózokni és tudtam, hogy szinte semmit nem fog érni, de sok volt még előttem és ha már 0,01%-kal is javítja a komfortérzetet, akkor tettem valamit az ügy érdekében. Vagyis mindent, amit megtehettem, mert más már tényleg nem volt. Szóval ráhúztam a másik zoknimra, hogy dupla zokniban, dupla párnázottsággal haladhassak tovább.
Jeleztem is Palinak, hogy ezerbocsi, de látom, milyen jól tud haladni, menjen csak, ne várjon be, mert nekem sajnos az adódó helyzett miatt szükségem lesz egy-két kímélő szakasz beiktatására.Be is iktattam ezeket a szakaszokat, de úgy találtam, hogy ugyanúgy jön az égő érzés, ha erősebben sétálgatok vele, szóval ha így még lassabban is haladok és több időt is eltöltenem a kavicsos terepen, akkor kb mindegy is, ha inkább futok, szóval ritkítottam a kíméléseket, toltam tovább a futást, ahol lehetett. Fontos kihangsúlyozni, hogy ahol lehetett, mert a Mátra nem a platós síkságokkal teli kialakításáról híres, nagyon sok a fel-le és ezekhez képest kiemelkedően kevés a sík. A fel és a le még nem is lenne probléma, úgymond powerhike-kal mászhatóak lennének, de a meredek és a nagyon-figyeld-hova-lépsz kategóriás szakaszokon ez nem vagy csak bevállalósaknak kivitelezhető.Szóval meneteltem előre, csúcsokra fel és csúcsokról le. Kb ismerős volt már a velem együtt haladó kb 20-30 fős boly, hol ők előztek meg engem, hol én őket, néha egy-egy kedves szót is váltottunk.
Mátrakeresztesnél - itt van a ~maratoni távnál egy pecsételőhellyel összekötött frissítőpont -, kicsit leültem. Nem azért mert kellett vagy mert rottyon lettem volna, egyszerűen csak jól esett ott megpihenni, értékelni a mögöttem lévő távot, felkészülni az előttem lévő kb 13 km-t, átrendezni a cuccaimat, újratölteni a kulacsaimat, ivózsákomat, üzenni haza a várható célbaérkezésemről. Nem siettem sehová, nem volt konkrét célzott időm a távra. Toltam még egy jó nutellás kenyeret, aztán hadd menjen, továbbindultam.Innen pár kisebb emelkedőn kívül már csak a Muzslát kell megmászni, ott a tisztáson van még egy cél előtti pecsételés, aztán pedig már csak lefelé kell ereszkedni, míg szépen lassan - tényleg szééépen lassaaan, mert valahogy itt lassítottan fogynak a kilométerek - megérkezünk Szurdokpüspökibe, az iskolához, ahol a célállomás van kialakítva. Győzedelmes beérkezés, érem és oklevél átvétel, egy szusszanás és tűz haza.Palival már útközben hazafelé egyeztettem, milyennek élte meg, hogy sikerült a beérkezés. Boldogan mesélte, hogy sikerült 1 perccel 10 órán belül megfussa a hegyet, ez úton is nagy gratula neki!
Visszatérve a címre, miért is került ez a megmérettetésem az 50 km-es ultrafutásomhoz képest 100%-kal több időbe, holott csak 10%-kal több távolság?
Az infografika igyekszik mindent elárulni, de azért kibontom, hátha van még, kedves Olvasó egy kis időd és kíváncsi vagy a részletekre:
Távolság
Egyértelmű, kicsit több mint az 50 km-es Omszki-tó körüli futásom, de ez hegyeken átívelő, szintekkel tarkított.
Idő
Ez nem az a klasszikus futópálya, ahol "patikamérlegen" futhatod meg azt a tempót, amit úgy érzel, hogy ki tudsz magadból préselni. Nagyon változatos az egész, így hol gyorsabban, hol lassabban, de inkább lassabban tudsz előrehaladni, így jön össze a bő 100%-kal több idő.
Szintemelkedés
Ez válaszolja meg leginkább a kérdést. Lényeg, hogy sokat kell felfelé menni és ez jelentősen tudja lassítani a dolgokat. Ha szigorúan vesszük, mozgással "csak" 10 óra 9 percet töltöttem, tehát ha nem állok meg zoknit feltenni, frissítéseket eszközölni, tölteni, fogyasztani, állítgatni, pihenni, akkor akár ennyi idő alatt meg lehetett volna az egész, de nem akartam túl tolni ezt a dolgot, csodás volt így is - jobban tudtam élvezni is :)
Talaj
Nem mindegy, hogy min futsz/mész/mászol.Az aszfalt/térkő/beton, de még a rekortán pálya is minden lépésnél egy kicsit támogat, ahogy a cipő talpa rajta elrugaszkodik, ad neked egy kis pluszt, amit az izmaid erőkifejtésén túl megkapsz. Ugyanez egy hegyekben vezető puha, erdei talajon nagyrészt elvész (persze kellemes - hacsak nem kavicsos és épp nem mezítlábas cipőben futsz :) )
Cipő
Nincs mese, be kell szerezzek egy terep futócipőt :) Ez a mezítlábas cipő kisebb, 10 km-es túrákra, könnyű futásokra és persze vízi sportokra megfelelő, mert könnyű és sehol sem nyomja a lábadat, viszont erre nem alkalmas - vagyis az én aktuális talpedzettségemmel. Nem csillapítja úgy a talajfogásokat, mint az ultrafutásomon használt jó kis vastagtalpú, párnázott futócipőm. Ennyi lépésszámnál (lásd lentebb) már nagyon számít.
Frissítés
Ez sem mindegy. Egy futóversenyen általában frissítőasztalokról tudsz magadhoz frissítést venni: azt, akkor és olyan mennyiségben, ahogy megkívánod. Egy Mátrabérc abban más, hogy itt magadnak kell intézni ezt, vagyis vinned kell magaddal, amit előreláthatólag szeretnél elfogyasztani.
Szívritmus
A szívem erős volt, szuperül bírta az izmok felé való oxigénpumpálást, jól végezte a dolgát. Sok volt a nehéz mászás, a csikicsuki ereszkedés és azért a futós szakaszok is, amik izomerőt igényeltek, mégis a túra 80%-át Zone3 alatti pulzustartományban tudtam mozogni.
Lépésszám
Jó, ez egyértelmű, a szintemelkedéssel kéz-a-kézben jár, vagyis sík terepen lehet hozni a kb konstans lépéshosszt, egy emelkedős vagy lejtős terepen már változtatni kell, sűrűbbre venni, így eredményeződött az 55%-kal magasabb érték.
Kalória
25%-kal több kalória égett el, ez nyilván a több idő, a nagyobb távolság és a terep egyvelegének köszönhető.
A március 29-ei 50 km-es futásomat követően, 2 hétre várt rám a Mátrabérc, vagyis a Mátrán keresztül vezető teljesítménytúra.
Három éve voltam először ugyanezen az eseményen Palival és bevallom, akkor kicsit megviselt. Volt is egy pont valahol a 3/4-énél, ahol majdnem elengedtem és fel akartam adni, de végül Pali meggyőzött (jó, nagyon azért nem kellett győzködni, mert nem vagyok az a feladós típus), szóval mentünk tovább és végül sikerült teljesíteni, de aznap meglehetősen elfáradtam.
Revanstól átszellemülten tértem vissza. Az év elejétől tartó felkészülésem alapján most erősebb állapotomban vághattam neki a hegynek. Azon a három évvel ezelőtti alkalmon a megelőző hetek heves esőzéseinek eredményeként veszettül saras volt a terep, de most kimondottan szép időjárási körülményeknek örvendhettünk. Komolyabb esőzések sem voltak korábbról, így szinte végig száraz talajon lépdelhetett, aki a szombati napját erre a túrára szánta.
A cipőn nem változtattam - vagyis a modellen igen, de a típus maradt: egy mezítlábas vízi cipő, amivel igyekeztem egy kis plusz nehézséget adni a dolognak. Már csak utólag gondolok bele: oké, de minek? :P
Már nem emlékeztem rá, de rengeteg kavicsos rész van errefelé (sőt, a kavicsmentes szakaszok számítanak ritkának), ahol úgy kellett lépdelnem, mint a gyerekszobában szétszóródott Lego darabok esetében, mikor próbálsz rajta úgy keresztül lépni, nehogy véletlenül egy-két darab a talpadba hasítson, de nyilván ez egy dicsőséges és megnyugtató reményre a leghalványabb sikergaranciát sem ígérő projekt, így természetesen az az egy-két darab beléd fog hasítani, akárhogy is ügyeskedsz :)
Nem beszéltünk össze Palival, de útközben beértem. Nem sokkal indult előttem, aztán ahogy előzgettem a túratársakat, egyszer csak megpillantottam egy ismerős mozgású, ismerős alkatú és ismerős borostájú sporttársat. Épp egy technikás részen felfelé menő szakaszon voltunk, szóval csak úgy jeleztem neki a jelenlétemet, hogy először kértem, ne nézzen hátra, csak maga elé, el ne essen és üdvözöltem. Nem is fordult hátra, de már a hangomról megismert. Megörültünk egymásnak és egy szakaszon együtt is haladtunk tovább. Jó erőben volt, dicsértem is a szépen felépített 2-es szívritmus zónáját, aminek futásbeli megvalósulásait kb nap-mint-nap látom a Strava-n, szóval kétségem sem volt affelől, hogy jó időt fog menni.
Ez a vékony talpú cipő által nyújtott kavicsos+mezítlábas életérzés úgy 18-20 km-ig még egész elviselhető volt, aztán a komoly igénybevétel következménye megmutatta magát, a talppárnáim felől égő érzések mutatkoztak. Volt nálam egy váltózokni és tudtam, hogy szinte semmit nem fog érni, de sok volt még előttem és ha már 0,01%-kal is javítja a komfortérzetet, akkor tettem valamit az ügy érdekében. Vagyis mindent, amit megtehettem, mert más már tényleg nem volt. Szóval ráhúztam a másik zoknimra, hogy dupla zokniban, dupla párnázottsággal haladhassak tovább.
Jeleztem is Palinak, hogy ezerbocsi, de látom, milyen jól tud haladni, menjen csak, ne várjon be, mert nekem sajnos az adódó helyzett miatt szükségem lesz egy-két kímélő szakasz beiktatására.Be is iktattam ezeket a szakaszokat, de úgy találtam, hogy ugyanúgy jön az égő érzés, ha erősebben sétálgatok vele, szóval ha így még lassabban is haladok és több időt is eltöltenem a kavicsos terepen, akkor kb mindegy is, ha inkább futok, szóval ritkítottam a kíméléseket, toltam tovább a futást, ahol lehetett. Fontos kihangsúlyozni, hogy ahol lehetett, mert a Mátra nem a platós síkságokkal teli kialakításáról híres, nagyon sok a fel-le és ezekhez képest kiemelkedően kevés a sík. A fel és a le még nem is lenne probléma, úgymond powerhike-kal mászhatóak lennének, de a meredek és a nagyon-figyeld-hova-lépsz kategóriás szakaszokon ez nem vagy csak bevállalósaknak kivitelezhető.Szóval meneteltem előre, csúcsokra fel és csúcsokról le. Kb ismerős volt már a velem együtt haladó kb 20-30 fős boly, hol ők előztek meg engem, hol én őket, néha egy-egy kedves szót is váltottunk.
Mátrakeresztesnél - itt van a ~maratoni távnál egy pecsételőhellyel összekötött frissítőpont -, kicsit leültem. Nem azért mert kellett vagy mert rottyon lettem volna, egyszerűen csak jól esett ott megpihenni, értékelni a mögöttem lévő távot, felkészülni az előttem lévő kb 13 km-t, átrendezni a cuccaimat, újratölteni a kulacsaimat, ivózsákomat, üzenni haza a várható célbaérkezésemről. Nem siettem sehová, nem volt konkrét célzott időm a távra. Toltam még egy jó nutellás kenyeret, aztán hadd menjen, továbbindultam.Innen pár kisebb emelkedőn kívül már csak a Muzslát kell megmászni, ott a tisztáson van még egy cél előtti pecsételés, aztán pedig már csak lefelé kell ereszkedni, míg szépen lassan - tényleg szééépen lassaaan, mert valahogy itt lassítottan fogynak a kilométerek - megérkezünk Szurdokpüspökibe, az iskolához, ahol a célállomás van kialakítva. Győzedelmes beérkezés, érem és oklevél átvétel, egy szusszanás és tűz haza.Palival már útközben hazafelé egyeztettem, milyennek élte meg, hogy sikerült a beérkezés. Boldogan mesélte, hogy sikerült 1 perccel 10 órán belül megfussa a hegyet, ez úton is nagy gratula neki!
Visszatérve a címre, miért is került ez a megmérettetésem az 50 km-es ultrafutásomhoz képest 100%-kal több időbe, holott csak 10%-kal több távolság?
Az infografika igyekszik mindent elárulni, de azért kibontom, hátha van még, kedves Olvasó egy kis időd és kíváncsi vagy a részletekre:
Távolság
Egyértelmű, kicsit több mint az 50 km-es Omszki-tó körüli futásom, de ez hegyeken átívelő, szintekkel tarkított.
Idő
Ez nem az a klasszikus futópálya, ahol "patikamérlegen" futhatod meg azt a tempót, amit úgy érzel, hogy ki tudsz magadból préselni. Nagyon változatos az egész, így hol gyorsabban, hol lassabban, de inkább lassabban tudsz előrehaladni, így jön össze a bő 100%-kal több idő.
Szintemelkedés
Ez válaszolja meg leginkább a kérdést. Lényeg, hogy sokat kell felfelé menni és ez jelentősen tudja lassítani a dolgokat. Ha szigorúan vesszük, mozgással "csak" 10 óra 9 percet töltöttem, tehát ha nem állok meg zoknit feltenni, frissítéseket eszközölni, tölteni, fogyasztani, állítgatni, pihenni, akkor akár ennyi idő alatt meg lehetett volna az egész, de nem akartam túl tolni ezt a dolgot, csodás volt így is - jobban tudtam élvezni is :)
Talaj
Nem mindegy, hogy min futsz/mész/mászol.Az aszfalt/térkő/beton, de még a rekortán pálya is minden lépésnél egy kicsit támogat, ahogy a cipő talpa rajta elrugaszkodik, ad neked egy kis pluszt, amit az izmaid erőkifejtésén túl megkapsz. Ugyanez egy hegyekben vezető puha, erdei talajon nagyrészt elvész (persze kellemes - hacsak nem kavicsos és épp nem mezítlábas cipőben futsz :) )
Cipő
Nincs mese, be kell szerezzek egy terep futócipőt :) Ez a mezítlábas cipő kisebb, 10 km-es túrákra, könnyű futásokra és persze vízi sportokra megfelelő, mert könnyű és sehol sem nyomja a lábadat, viszont erre nem alkalmas - vagyis az én aktuális talpedzettségemmel. Nem csillapítja úgy a talajfogásokat, mint az ultrafutásomon használt jó kis vastagtalpú, párnázott futócipőm. Ennyi lépésszámnál (lásd lentebb) már nagyon számít.
Frissítés
Ez sem mindegy. Egy futóversenyen általában frissítőasztalokról tudsz magadhoz frissítést venni: azt, akkor és olyan mennyiségben, ahogy megkívánod. Egy Mátrabérc abban más, hogy itt magadnak kell intézni ezt, vagyis vinned kell magaddal, amit előreláthatólag szeretnél elfogyasztani.
Szívritmus
A szívem erős volt, szuperül bírta az izmok felé való oxigénpumpálást, jól végezte a dolgát. Sok volt a nehéz mászás, a csikicsuki ereszkedés és azért a futós szakaszok is, amik izomerőt igényeltek, mégis a túra 80%-át Zone3 alatti pulzustartományban tudtam mozogni.
Lépésszám
Jó, ez egyértelmű, a szintemelkedéssel kéz-a-kézben jár, vagyis sík terepen lehet hozni a kb konstans lépéshosszt, egy emelkedős vagy lejtős terepen már változtatni kell, sűrűbbre venni, így eredményeződött az 55%-kal magasabb érték.
Kalória
25%-kal több kalória égett el, ez nyilván a több idő, a nagyobb távolság és a terep egyvelegének köszönhető.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése