Kifundáltam egy útvonalat az Alföldön, ami a balatoni távval megegyező. Reméltem, hogy hasonló élményekkel fog megajándékozni. Azonban a balatoni táv nem jelenti azt, hogy a táj is olyan magával ragadó lesz, elmesélem, hogy alakult ez a tekerés.
A cimborámat, akivel a balatoni egynapos köröket szoktuk tolni, sikerült rávennem, hogy útitársamul szegüljön ezen az úton.
Szegült is, nem nagyon kellett unszolni. Kitűztünk egy napot, aztán nem lett jó, toltunk rajta egy hetet, az se lett jó, toltunk még egyet, aztán már nagyjából oké is lett volna, de egy nappal mégis arrébb tettük – az időjárás jelentések biztatóbb adatokat közöltek keddre, mint hétfőre. Az indulás időpontját a nap keléséhez igazítottuk, hogy ne kelljen a nappali hőségben sokat tekerni, a találkozási időpontot fél 5-ben állapítottuk meg. Lett belőle ¾, de nem is baj, mert eléggé ködös hajnalra kelhettünk, az meg még marasztalta a sötétséget. Cirka 4:50-kor meg is indultunk az utunknak: Tiszafüred, ott egy tókerülés és vissza Debrecen.
Szegült is, nem nagyon kellett unszolni. Kitűztünk egy napot, aztán nem lett jó, toltunk rajta egy hetet, az se lett jó, toltunk még egyet, aztán már nagyjából oké is lett volna, de egy nappal mégis arrébb tettük – az időjárás jelentések biztatóbb adatokat közöltek keddre, mint hétfőre. Az indulás időpontját a nap keléséhez igazítottuk, hogy ne kelljen a nappali hőségben sokat tekerni, a találkozási időpontot fél 5-ben állapítottuk meg. Lett belőle ¾, de nem is baj, mert eléggé ködös hajnalra kelhettünk, az meg még marasztalta a sötétséget. Cirka 4:50-kor meg is indultunk az utunknak: Tiszafüred, ott egy tókerülés és vissza Debrecen.
Szépen bemelegítő tempóban kerekeztünk 25-27 km/h között, aztán Kismacs után jöhetett az utazósebesség felvétele, 28-29-ben kiegyeztünk.
Az idő cudar volt: hideg, enyhén szeles, ködös – mely megakadályozta a szemüveg viseletét. Már reggel a találkozási pontra indulván megállapítottam, hogy vmi melegebb felső elfért volna, de bíztam benne, hogy miután felszáll a köd, erős melegedésbe indul a levegő – lévén, hogy július végének napjait éljük.
Hortobágyig toltuk is szépen, ott egy kis pihenőre megálltunk. Megállapítottuk, hogy jó tempóban haladunk. Füredig már csak egy nyeregszemlére álltunk meg – figyeltem, hogy miért nyomhatja jobban a bal combomat, mint a jobbat. Egyenesnek ítéltem, így nem igazítottam rajta. Plusz az erőm is fogytán volt, így azért is jó volt megállni egy kicsit. Füreden túlmentünk a gátra menő úton, így a terv aként módosult, hogy átmegyünk a hídon, és túloldalról visszafele kerüljük meg a tavat. Az átlagunk itt 26,9 volt, szépen jöttünk, a köd már eddig feloszlott. A hídon az élő Tisza után egy csárda mögött szusszantunk még egyet, barátkoztunk pár kölyökkutyával, beigazítottam a nyergemet, mert még mindig zsibbasztotta a bal lábam, majd tovaindultunk. Csüggedésre utaló tekintetemre és szavaimra komám igyekezett biztatóan fellépni. Az utóbbi napokban kicsit tompa voltam, mintha motoszkált volna bennem vmi, most hatványozottabban éreztem, erőm hamar el is folyt.
Mire átértünk a hídon, az eső is elkezdte a dolgát, esett. Volt nálam egy széldzseki, amit esőkabátnak hoztam el, viszont a csepergő intenzitáson felül nem igazán hatékony, de azért felvettem. Hamar átázott, de a testemmel felmelegítettem a vizet, így nem volt gond, a szelet meg legalább tudtam vele törni. Inkább a társamnak tett be jobban a hűsítő időjárási körülmény, ellenben velem még fejfedője sem volt, ami pedig sok hőeltávozást akadályozott volna meg.
Megbeszéltük, hogy alábbhagyunk az erőltetett mentettel, lazább, 24-25-ös tempóban folytatjuk. A gáton egymás mellett haladva és beszélgetve oly hamar teltek a kilométerek, hogy már csak azon vettük magunkat észre, hogy a kiskörei vízierőmű hatalmasságát szemlélgetjük, miközben tekerünk rajta keresztül Abádszalók irányába. Tervezgettük, hogy eszünk vhol egy jó forró levest, mely nemcsak átmelegít, de erőt ad hazajutni. Találtunk is egy hajón lévő éttermet még a település előtt a gáton. Gondoltuk jó lesz, betértünk. Azonban ebédet még nem adtak, csak reggelit, mert 10 óra tájában érkeztünk. Egy kicsit elkeseredtünk, de egy teára beneveztünk, majd szétnéztünk a reggelik között, hogy mi segíthetne rajtunk. Rendeltünk azt is, mert kissé cefetül voltunk már. A tea életem legpocsékabbja volt, de melegsége a szívemhez közelivé tette. A reggeliből háromszor annyit el tudtam volna képzelni, de nem elégedetlenkedtem, legalább az emésztés nem fog tőlem további energiát elvonni. Az étteremben volt egy monitor, ahol időjárási radarkép volt látható az országról. Megfigyelhettük, hogy csak az országnak ezen részén volt csapadék, sehol máshol, pech.
Továbbindultunk, mert egy helyben ülni vizes ruhában szabad, hideg levegőn nem épp a legkellemesebb időtöltés. A gáton továbbhaladva pillantottunk meg egy táblát, mely pizzáról és grill ételekről tanúskodott, valamint 10%-os biciklis kedvezményről. Talán jobban jártunk volna… :)
Innen már nem volt messze Tiszafüred, ismét hamar fogyott előttünk és nőtt mögöttünk a táv. Be is csatlakoztunk a 33-as útra, és hazaindultunk. Egyenletes és mérsékelt tempót nyomtunk – miattam. Cimborámon láttam, hogy neki ment volna gyorsabban is, de szolidaritásból csökkentette a sebességét – szegény, sajnáltam.
Megbeszéltük, hogy Hortobágyon pihenünk, addig menjünk, de egy defekt már hamarabb megállásra késztetett minket. A nagyjából 20 perces kiesést a szél a táv vége előtt 45 km-rel segített vmennyire visszahozni, mögülünk fújt, igaz, nem túl keményen, de hátszélből minden erősségű áldás. Úgy 10 km-en nyomott minket, mi meg igyekeztünk a lendületet kihasználva haladni, ment is a 28-29. Ezután alábbhagyott, sehonnan se fújt, de a lendület bennünk maradt és folytattuk az utat – bennem meg az erő továbbra is csak fogyott és fogyott. A nagyhegyesi körforgalom utánra pozícionáltuk a megbeszélt hortobágyi pihenőt. Annak tájékán már egy kis szédülés is úrrá lett rajtam. Ott viszont a buszmegállóban ücsörögve egy kicsit, kekszet majszolgatva sikerült regenerálódnom, visszatért belém a lélek, tudtam, hogy innen már csak egy szaladás, aztán jöhet a pihenés.
Újra nyeregbe pattantunk, toltuk megint a jó kis sebességeket, de még mindig éreztem, hogy visszahúzó erő vagyok. A látóképi emelkedők legyőzése után előreálltam tempót diktálni, onnan már 30 felett jöttünk végig.
Sokminden nem látszik, inkább csak bizonyítófotónak egy ölelkezős kép:
Az elismerés a cimboráé, nagyon jól bírta, én inkább kolonc voltam, de sikerült teljesíteni az elvártakat. A tekeréssel eltöltött idő igen jó, még a balatoni 10 órán belüli tekerésnél is valószínűleg jobb /azon nem tudtunk ilyen adatot mérni/, bár itt többet pihentünk, a reggeli és a defekt is elvett sokat az időből.
Összegezve a táv jó volt, a táj kevésbé. A Tisza-tónál láttunk szépeket, de a 33-ason haladva igen monoton, látványban szegény, unalmas, tehát össze sem lehet hasonlítani egy balatoni tereppel. Legközelebb igyekszem úgy kitalálni az útvonalat, hogy lehetőleg szép helyeken vezessen.
Táv: 206,57 km
Összes idő: 10:43:00
Tekeréssel eltöltött idő: 8:16:33
Átlagsebesség: 24,9 km/h
U.i.: az időjárás előrejelzésekben pedig már egy napra előre sem tudok bízni, nem erről volt szó... :)