Az én Kedvesem egy olyan lány, aki
Monostorpályiban lakik,
Így többször tekertem már le
A Debrecen-Monostorpályi távot,
az én Kedvesem.
Félretéve a felettébb muzikális bevezetőt, a lényeg, hogy
sok mindent mértem már le ezen a távon, mivel volt hogy ide, volt, hogy oda, és
volt, hogy ide-oda bicikliztem rajta.
Először a single speed-emmel kezdtem megtenni ezt a
szakaszt, átlagban 1 óra 10 perces idők kerekedtek. Aztán különböző okok miatt
elő-előkerült a szinte csak félrerakott váltós gempám, és az időmérőre
pillantva jöttek a nagy csodálkozások: vagy az óra nagyon vacak, vagy a bicikli
nagyon jó /korábban ugyanis, mikor nagy távokat tettem meg, azt tapasztaltam,
hogy a single speed-del hatékonyabban tudom falni a kilométereket, viszont most
olyan serényen használtam a váltószerkezetet, mint vmi versenyző, akinek minden
ezredmásodperc számít/.
Így lett, hogy – bár nem hivatalos, Omega által mért idő, de
– a rekordom vhol 48 percnél jár ezen a ~24 km-es szakaszon.
Ma reggel is onnan jöttem haza és bár kellemetlen jellemmel
bíró szelek próbáltak mindig ellenkező irányba terelgetni, mint amerre mentem,
azért most is összejött egy szűk 50 perces történet. A műholdak így látták a
dolgot:
Bővebb információkért kattints! |
Elő is tört belőlem a gondolat, hogy jó lenne már vmi komolyabb
váltós gépbe befektetni 1-2 Ft-ot, hátha keletkeznének komoly dolgok általa… :)