Elindult az Oxigén Kupa, elindult BLePister is rajta és igyekszik is jelen lenni futófelszerelésben mindegyik megrendezett alkalmán.
Ahogy korábban, most is igyekszem minden futamról külön-külön regélni.
0. futam - 2016. 10. 01.
Ez még nem az Oxigén Kupa része volt, csupán egy felkészülő futás ugyanazon a pályán, ahol zajlani szokott. Edzésképpen kinéztem, sőt, még stoppert is ragadtam, hogy mire vagyok jelen állapotban képes. Tudtam, hogy nem vagyok azon a fittségi szinten, mint hajdanán, mikor még 40 percen belül futottam ezeket a 10 km-eket.Az időjárás futáshoz éppen csábító volt, így nem lehetett semmilyen kifogás arra nézve, hogy ne fussak már végre egy jót. Az erdő színképén már kezdett érződni az ősz szele, a talaj a korábbi esőzések miatt kicsit fel volt ázva, de nem kellett a dagonya-hatástól félni :)
Volt még rajtam kívül egy-két futó-kollega, de nem volt ez meglepő, mert vannak olyankor is, amikor egész cudar idő veszi körül az éppen arra járó sportolót.
Versenyhelyzet hiányában érezhetően nem úgy fut az ember, mintha előtte és mögötte versenytársak küzdenének az elemekkel, így ez a futásom sem volt éppen versenyhez hasonlítható, de azért mértem ennek is az időeredményét, ami kicsivel több mint 52 percet vett igénybe.
Hazafele azon gondolkoztam, hogy létezik, hogy futottam én 2010-ben 40 percen belüli 10.000 m-eket (vagy is hogy hivatalosan mintha csak 9.744 méterről lenne szó, de na... :) )? Nem lehet, hogy valahol hiba volt a rendszerben? De sajnos nem a rendszerben, hanem bennem van a "hiba", ha lehet ezt hibának nevezni. Csak lejjebb került a futásképességem szintje, de nagyon kíváncsi vagyok, hogy mennyire tudok majd visszajönni a versenyek során.
I. futam - 2016. 10. 08.
Elérkezett hát ténylegesen is az Oxigén Kupa. Előzetesen már beharangoztam pár ismerősömnek, akik még nem voltak itt, hogy milyen jó kis rendezvény ez, mennyire jól ki van találva, hogy akik a hidegebb időre tekintve a cipős szekrények legaljára kívánják temetni futócipőiket, azok ezt a tettet mégse valósítsák meg, hanem októbertől márciusig hónapról hónapra havonta egyszer megmutassák maguknak, versenytársaiknak és a nagyérdeműnek, mire is képesek a lábaik.Az időjárás nagyon kedvező volt erre az alkalomra. Az előtte való napokban sem esett annyi eső, hogy feláztassa a talajt - az ügyes pályakialakításnak köszönhetően nem kellett csúszkálnunk a sárban (az út két oldalára csatorna vájatokkal vezették el a futó útvonal mélyedéseiben felgyűlni akaró "tórendszereket").
A rajtszámba immáron a pontos időmérés lehetőségét megteremtve chip került, így a régi rajtszámom már nem volt "versenyképes", az maradt a szobám falán, most újat kaptam, a 1699-est. A régi idők nosztalgikus visszaköszönése ébredt fel bennem, egyenesen kívántam ezt a versenyt, noha tudtam, nem most fogom megváltani a világot.
Viszonylag hátulról indultunk, szóval a pálya első egyenese főként előzgetésekből állt, és nemsokára ki is alakult körülöttem az a futómezőny, amiben csak ritkán módosul a résztvevők éppen aktuális helyezése.
Fotó: Bíró Sándor |
Körönként az időmérő kijelzőt figyelve próbálgattam számolgatni, trendeket előrevetíteni, milyen időeredménnyel zárom majd a 10 km-t. Nyilvánvaló edzetlenségemből következőleg ezek a köridők egyre csak romlottak. Ha az első kör idejét tudtam volna hozni a további három körben is, meg lett volna a 44 percen belüli végcél, de sajnos körről körre rosszabb és rosszabb köridő eredményeket konstatáltam, ami szintén arról tett bizonyságot, hogy az edzettségem nem állt készen, hogy azt a szintet hozza, amit már az elejétől is tartani kívántam.
A harmadik kör végéhez érkezve egy versenytársam előzése által megint észleltem, hogy lassulok, de nem engedtem magam elhagyni, ezért rátapadtam az engem megelőző futóra és kitartottam a végéig, sőt jutott erő a célegyenest meghúzni, így visszaelőztem és egy 19. helyre elegendő 47:24-es idővel beértem a célba.
A műholdas nyomkövetés megtekintéséért kattints a képre! |
Jól esett túl lenni rajta - mert inkább csak erőlködtem, nem tudtam lazán, jelentősebb fáradtság nélkül teljesíteni a távot. Na de majd később hátha lesz ez még jobb is ;)
II. futam - 2016. 11. 12.
A második futamra sok felhő volt kíváncsi, már korábban is kijöttek, de nem tudták tartóztatni tartalmukat, szépen megöntözték a vidéket. Öntözték még javában a verseny időpontjában is, így csak a nagyon elszánt Csabi és Laci csatlakoztak a korábban beizzított résztvevők közül.Azt hiszem fel sem merült bennünk, hogy nem megyünk, pedig tényleg elég cudar időjárás köszöntött. Az autóból kiszállva szembesültünk igazán, hogy az eső a hideg levegővel és a még hidegebb szél társaságában nem a legjobb párosítás. Úgy számoltuk ki, hogy várakozni ne nagyon kelljen, a matek jól megy, mert épp érkeztünkkor dörrent a startpisztoly.
Érezhetően kevesebben voltak, mint az előző futáson, de még így is népes volt a mezőny. Öltözékemből csupán egy sapkát hiányoltam, de a komfortérzetemen sokat rontott, hogy tocsogó talajon kellett szelni a kilométereket. Az első kör még hagyján volt, de ahogy láttam az időeredményt, sajnos elcsüggesztett, mert már a 13, percbe lépett a mutató.
A napszemüvegem esőcseppekkel teli külső burkolatát hiába próbáltam időnként törölgetni a jobb kilátás reményében bizakodva, egy száraz négyzetmilliméter sem volt rajtam, amivel ezt a missziót el tudtam volna végezni.
Némi kitérőként, mégis csatlakozva a futamhoz megjegyezni kívánom, hogy futócipőm egy kis tuningoláson esett át. Ugyanis az októberi körök megtétele után éreztem, hogy a talppárnáim alatt nem volt túl kellemes a talajfogás, így azokat kicsit meg is erőltettem. Hallottam a Scholl sportokra kifejlesztett talpbetétéről, amit a márka jó hírnevére hivatkozva hamarosan be is szereztem.
A cipőm amúgy is egy egyszerű Aldis leértékelésből származó portéka, szóval nem is ártott neki a dolog :)
Visszatérve a verseny második körétől történő krónikálásához sajnos egyre éreztem, hogy fogyatkozik belőlem a versenyszellem. Egyre csak előzgettek a versenytársak, egyre csak ömlött az eső én meg egyre csak vágytam ennek az egésznek a végét. Már úgy álltam hozzá, hogy legyen meg a táv, aztán megiszom a cél után kínált forró teát, hazamegyek, iszok még egy párat, aztán egy darabig csak a regenerálódásra és a száraz körülményekre gondolok.
Sajnos lassan teltek egymás után a körök, továbbra is csak vesztettem az iramomból, a többiek meg továbbra is kezdtek elém kerülni.
Kínkeservesen azért már a célegyenesben találtam magam, ahol konstatáltam, hogy ez sajnos most egy ilyen futásra volt elég, de legalább a futás megvolt, legalább mozogtam egyet, mert - bár elképzelni nem igazán tudom, de biztos, hogy - ennél rosszabb is lehetett volna. Legalább a talpbetétek jól üzemeltek :)
A műholdas nyomkövetés megtekintéséért kattints a képre! |
Mindez egy 25. helyre elegendő 51:22 perces eredményre volt elég, ami egy +3:58-as romlás az előzőhöz képest :/
III. futam - 2016. 12. 10.
Az Oxigén Kupa III. futamát sajnos halaszthatatlan teendőim miatt ki kellett hagyjam - avagy más szóval egy időben gazdagabb futó foglalhatta el célba érve képzeletben elfoglalt helyemet :)
IV. futam - 2017. 01. 14.
Erre a napra tervezték a negyedik fordulót, azonban igen hideg idők jártak + az előző napokon ónos esővel öntözték meg a régió felhői a tájat, ami az éjszakák során szépen lefagyott, melyek így együttesen balesetveszélyes körülményeket teremtettek.
Így elhalasztásra került ez az alkalom, ha minden igaz, az ötödik forduló után két héttel, február 25-én bepótoljuk.
IV. futam - új időpont: 2017. 02. 25.
Mire már a pálya adottságai megengedték és nem volt semmi akadálya, hogy az ötödik futam elstartoljon, sajnos rajtam ment el a dolog, hogy versenyezhessek ebben az időpontban - némi vágy, illem és figyelmetlenség együttállása folytán számomra ez is kimaradt, viszont Csabi és Laci hűségesen helyt álltak és derekasan lefutották, ezúton is gratula nekik!
A nyílt utcákon, az épületek között volt még ereje a szélnek, azonban ahogy kiértem a fák közé, a futóverseny helyszínére, mintha elvágták volna, már nem érződött, csak néha egy-egy kisebb lökete.
Csabi és Laci már ott voltak, üdvözöltem őket és már indulhattunk is a rajtba, mert 11:45-re a 10km-es szakasz résztvevőit várták oda felsorakozni.
Kicsit el voltam szokva a futástól, valahogy kimaradt még idén, hogy futóöltözetbe bújjak és rójam a kilométereket, de jó volt a startpisztoly hallatára nekiiramodni a távnak.
Kevesebben voltunk, mint általában, jobban lehetett lavírozgatni ide-oda. Nem akartam erős rajtot, csak az volt a cél, hogy megtaláljam a számomra éppen komfortos ütemet. A pálya talaja nagyon jó volt, mintha felpuhult volna a sok kihagyott futam óta, kellemes volt rajta futni.
De az is lehet, hogy az új cipőm éreztette így - merthogy erről még nem is értesítettelek, kedves Olvasó. Még januárban beruháztam egy futócipőre, mondván 2017 a sport éve lesz - vagyis a 2016-osnál azért szeretném sportosabbá tenni! Több cipő felpróbálása után egy Kalenji Eliofeel Trail-re esett a választás. A boltban kipróbálva módfelett kényelmesnek éreztem benne a létet. Egy NewBalance MR 590 volt a másik, esélyes befutó, azonban arról sajnos azt olvastam, hogy csak rövidebb távokra ajánlott.
A cipő jól muzsikált, tette a dolgát, kiegyenlített, tompított és vitt előre, ahogy azt kell :)
A mezőny egyre jobban szétszakadt, egy 8-10 fős csoport volt, akik az én aktuális tempómban versenyeztek. A körök végén láttam, hogy nem lesz 50 percen belüli célbaérés, így el is tört bennem a versenyszellem, inkább a fun faktor jött előtérbe, mint a heroikus módon hörögve előzgető és akár dobogós helyet is megszerző vadoroszlán :)
Ez sajnos abban is megmutatkozott, hogy az előttem lévők egyre távolabbra tűntek el a szemem elől, a mögöttem lévők - akiket addig nem is láttam - pedig maguk mögé taszítottak a helyezésekben.
Az utolsó körnél éreztem, hogy egy kicsit már elég, legyünk már rajta túl, amiről tudom, hogy nem kellene így legyen, hisz a futásnak elsősorban az élvezetet kéne jelentse, de itt már az sem volt meg. A tempóm folyamatosan zuhant, a 8. km-nél "sikerült" 10 km/h alá esnie.
Már a célegyenesben jártam, a dombról érkeztem le, mikor ismét - míly meglepő - dobogó lépteket hallottam. Oldalra néztem és láttam, hogy ez bizony Laci, aki a korábbi versenyeken eddig mögöttem végzett, most úgy húzott el mellettem, mint nyúl a teknős mellett :)
A célban gratuláltam neki, Csabi is nem sokkal utánunk megérkezett, lőttünk egy "célfotót", aztán hazafelé vettük az irányt.
A futamsorozat hálás alakulása, hogy a VI. alkalom a következő szombaton esedékes, így a van rá esély, hogy a mostani verseny által megedződött lábak fognak tudni még ott bizonyítani - azért persze még a héten is meg lehet ejteni egy edzést ;)
Elindultam a versenyre, már majdnem félúton jártam, mikor leesett, hogy a rajtszámom otthon maradt. Gyorsan néztem egy időt és visszafordultam, de már akárhogy számolgattam, a startot már nem értem volna el. Feleségem gyorsan felapplikálta rám az azonosítómat én meg újra elindultam. Hajtottam, hogy azért ne legyen sok a lemaradásom, mégis tudtam, hogy sok értelme nincs a dolognak, inkább már csak tisztességből fogok végig szaladni.
11:50 körül lakatoltam le a biciklit, gyorsan levettem az esőkabátot, pulcsit, majd a rajthoz álltam. Az egyik szervező kérdezte, hogy biztos bevállalom-e, mert már a mezőny régen elindult, én meg nem igazán értettem a kérdést és csak annyit vetettem oda, hogy most már nem mindegy, hisz' semmi se számít? :)
Belőttem a telefonomon a Sports Tracker-t, az újdonsült Xiaomi Mi Band 2-mön a futás üzemmódot és kb. 7 percre a hivatalos rajttól én is elindultam.
A pályát már rendesen letaposták, sár mindenütt, szóval nem volt a legkellemesebb - mondjuk a novemberinél még így is jobb volt, mert most legalább egy tízessel melegebb idők jártak :)
Azon gondolkoztam, hogy az előző versenyen ha Csabi ~6 perccel ért be utánam, akkor ha most meghúzom és ő se fog rosszabbat futni, akkor célbaérkezéskor találkozhatunk. Laciról gondoltam, hogy fog legalább egy olyat futni, mint az előzőn, így őt ki is hagytam galád terveimből :)
Ez még azonban odébb volt, előbb a mezőnyt kellett elérnem, hogy akármilyen terveket szövögethessek. Az élmezőny már az első körben megelőzött, ezt egy jó alkalomnak találtam, hogy ők is olvashassák a blogom címét a pólómon, máskor úgysincs ilyenre lehetőségük :P
Úgy éreztem, egész jó iramban tudok haladni, annak ellenére, hogy dagonyáztam a felázott talajkörülményekben. A második kör vége felé pillantottam meg a mezőny végét, nemsokára már nem én futottam leghátul, viszont akárhogy számolgattam, túlságosan jó eredményt nem ígértem magamnak a végére - de persze ahogy már említettem, nem is ezért jöttem.
A Teva melletti részen elhaladva mindig érezni lehetett azt a rossz, ázott kutyára emlékeztető szagot, kellemetlen volt levegőt venni, pedig futáshoz az sajnos elengedhetetlen, ezt ki kellett bírni :/
Mint később, megtudtam, Laci nagyon jó, 49:28-as idővel fejezte be a távot.
Nekünk azonban még futnunk kellett Csabival. Kerestem is sokáig, nem értettem, hogy miért nem láttam még meg a hátát, míg a negyedik kör, célegyenesbe érkezése előtti kanyarjánál felismertem és utána eredtem. Ő is észrevett és feltámadt benne a versenyzési láz, ezért nem hagyta magát és ő is rákapcsolt, de annyira, hogy hiába volt majdnem minden igyekezetem, a célfotón már látszott is, hogy bizony mögötte értem célba :)
A srácoknak ezúton is gratula, egy kivételével mindegyik versenyen kint voltak és szép egyéni rekordokat állítottak fel versenyről-versenyre.
A szervezőknek pedig köszönet ennek a versenysorozatnak a lebonyolításáért is!
V. futam - 2017. 03. 11.
Szeles nap volt, felpattantam a biciklire és éreztem, hogy az erős és egészen hideg érzést varázsoló szél megkívántatott volna velem a sapkán kívül még egy sálat és egy kesztyűt is. A sapka megvolt, baráti körben szoktam mondani, hogy úgyis az a legfontosabb, a testhő 2/3-a a fejtetőn keresztül távozik, ennek megakadályozására pedig praktikus eszköz ez a találmány :)A nyílt utcákon, az épületek között volt még ereje a szélnek, azonban ahogy kiértem a fák közé, a futóverseny helyszínére, mintha elvágták volna, már nem érződött, csak néha egy-egy kisebb lökete.
Csabi és Laci már ott voltak, üdvözöltem őket és már indulhattunk is a rajtba, mert 11:45-re a 10km-es szakasz résztvevőit várták oda felsorakozni.
Kicsit el voltam szokva a futástól, valahogy kimaradt még idén, hogy futóöltözetbe bújjak és rójam a kilométereket, de jó volt a startpisztoly hallatára nekiiramodni a távnak.
Kevesebben voltunk, mint általában, jobban lehetett lavírozgatni ide-oda. Nem akartam erős rajtot, csak az volt a cél, hogy megtaláljam a számomra éppen komfortos ütemet. A pálya talaja nagyon jó volt, mintha felpuhult volna a sok kihagyott futam óta, kellemes volt rajta futni.
De az is lehet, hogy az új cipőm éreztette így - merthogy erről még nem is értesítettelek, kedves Olvasó. Még januárban beruháztam egy futócipőre, mondván 2017 a sport éve lesz - vagyis a 2016-osnál azért szeretném sportosabbá tenni! Több cipő felpróbálása után egy Kalenji Eliofeel Trail-re esett a választás. A boltban kipróbálva módfelett kényelmesnek éreztem benne a létet. Egy NewBalance MR 590 volt a másik, esélyes befutó, azonban arról sajnos azt olvastam, hogy csak rövidebb távokra ajánlott.
Kalenji Eliofeel Trail |
A cipő jól muzsikált, tette a dolgát, kiegyenlített, tompított és vitt előre, ahogy azt kell :)
A mezőny egyre jobban szétszakadt, egy 8-10 fős csoport volt, akik az én aktuális tempómban versenyeztek. A körök végén láttam, hogy nem lesz 50 percen belüli célbaérés, így el is tört bennem a versenyszellem, inkább a fun faktor jött előtérbe, mint a heroikus módon hörögve előzgető és akár dobogós helyet is megszerző vadoroszlán :)
Ez sajnos abban is megmutatkozott, hogy az előttem lévők egyre távolabbra tűntek el a szemem elől, a mögöttem lévők - akiket addig nem is láttam - pedig maguk mögé taszítottak a helyezésekben.
Az utolsó körnél éreztem, hogy egy kicsit már elég, legyünk már rajta túl, amiről tudom, hogy nem kellene így legyen, hisz a futásnak elsősorban az élvezetet kéne jelentse, de itt már az sem volt meg. A tempóm folyamatosan zuhant, a 8. km-nél "sikerült" 10 km/h alá esnie.
Már a célegyenesben jártam, a dombról érkeztem le, mikor ismét - míly meglepő - dobogó lépteket hallottam. Oldalra néztem és láttam, hogy ez bizony Laci, aki a korábbi versenyeken eddig mögöttem végzett, most úgy húzott el mellettem, mint nyúl a teknős mellett :)
A célban gratuláltam neki, Csabi is nem sokkal utánunk megérkezett, lőttünk egy "célfotót", aztán hazafelé vettük az irányt.
Fotó: Bartha Éva |
A műholdas nyomkövetés megtekintéséért kattints a képre! |
VI. futam - 2017. 03. 18.
Hát ez is elérkezett: ma van az Oxigén Kupasorozat utolsó állomása. Tegnap, pénteken még csodás idő volt, úgy is számítottam, hogy most is nagyon jó idő lesz, nagyon jó időt is fogok futni, de most, hogy felkeltem és lementem kenyérért, sajnos megtapasztaltam, hogy szárazon nem tudtam megúszni ezt az 500m-es távot sem. És egyre csak erősödött a felhői termés. Nemsokára már kellőképpen vizes volt minden, de reménykedtem, hogy az erdő visszafogta az esőt és a pálya nem lesz teljesen futhatatlan.Elindultam a versenyre, már majdnem félúton jártam, mikor leesett, hogy a rajtszámom otthon maradt. Gyorsan néztem egy időt és visszafordultam, de már akárhogy számolgattam, a startot már nem értem volna el. Feleségem gyorsan felapplikálta rám az azonosítómat én meg újra elindultam. Hajtottam, hogy azért ne legyen sok a lemaradásom, mégis tudtam, hogy sok értelme nincs a dolognak, inkább már csak tisztességből fogok végig szaladni.
11:50 körül lakatoltam le a biciklit, gyorsan levettem az esőkabátot, pulcsit, majd a rajthoz álltam. Az egyik szervező kérdezte, hogy biztos bevállalom-e, mert már a mezőny régen elindult, én meg nem igazán értettem a kérdést és csak annyit vetettem oda, hogy most már nem mindegy, hisz' semmi se számít? :)
Belőttem a telefonomon a Sports Tracker-t, az újdonsült Xiaomi Mi Band 2-mön a futás üzemmódot és kb. 7 percre a hivatalos rajttól én is elindultam.
A pályát már rendesen letaposták, sár mindenütt, szóval nem volt a legkellemesebb - mondjuk a novemberinél még így is jobb volt, mert most legalább egy tízessel melegebb idők jártak :)
Azon gondolkoztam, hogy az előző versenyen ha Csabi ~6 perccel ért be utánam, akkor ha most meghúzom és ő se fog rosszabbat futni, akkor célbaérkezéskor találkozhatunk. Laciról gondoltam, hogy fog legalább egy olyat futni, mint az előzőn, így őt ki is hagytam galád terveimből :)
Ez még azonban odébb volt, előbb a mezőnyt kellett elérnem, hogy akármilyen terveket szövögethessek. Az élmezőny már az első körben megelőzött, ezt egy jó alkalomnak találtam, hogy ők is olvashassák a blogom címét a pólómon, máskor úgysincs ilyenre lehetőségük :P
Úgy éreztem, egész jó iramban tudok haladni, annak ellenére, hogy dagonyáztam a felázott talajkörülményekben. A második kör vége felé pillantottam meg a mezőny végét, nemsokára már nem én futottam leghátul, viszont akárhogy számolgattam, túlságosan jó eredményt nem ígértem magamnak a végére - de persze ahogy már említettem, nem is ezért jöttem.
A Teva melletti részen elhaladva mindig érezni lehetett azt a rossz, ázott kutyára emlékeztető szagot, kellemetlen volt levegőt venni, pedig futáshoz az sajnos elengedhetetlen, ezt ki kellett bírni :/
Mint később, megtudtam, Laci nagyon jó, 49:28-as idővel fejezte be a távot.
Fotó: Bíró Sándor |
Nekünk azonban még futnunk kellett Csabival. Kerestem is sokáig, nem értettem, hogy miért nem láttam még meg a hátát, míg a negyedik kör, célegyenesbe érkezése előtti kanyarjánál felismertem és utána eredtem. Ő is észrevett és feltámadt benne a versenyzési láz, ezért nem hagyta magát és ő is rákapcsolt, de annyira, hogy hiába volt majdnem minden igyekezetem, a célfotón már látszott is, hogy bizony mögötte értem célba :)
Fotó: Bíró Sándor |
A srácoknak ezúton is gratula, egy kivételével mindegyik versenyen kint voltak és szép egyéni rekordokat állítottak fel versenyről-versenyre.
A szervezőknek pedig köszönet ennek a versenysorozatnak a lebonyolításáért is!
A műholdas nyomkövetés megtekintéséért kattints a képre! |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése