Adriai vitorlázás

Ha már sportblogot vezetek, álljon itt egy kis olvasmány kedves Olvasóimnak múlt heti adriai vitorlázásomról.

A nagyobb betűs élet egyik kapujához kulcsot szerezvén úgy döntöttem, megajándékozom magam vmi kis kiruccanással, így kapóra jött az éppen szervezés alatt álló vitorlázás. Pár jó cimborával kibéreltünk egy 8+2 személyes Sun Odyssey 45 típusú vitorlást, melyet Horvátország Sukošan településének kikötőjében vehettünk szemügyre és át.

Az odaúton azonban már volt egy kis gubanc. Csehország elmúlt évtizedének legnagyobb buszkatasztrófája történt meg aznap hajnalban a horvát autópályán. Hosszan kígyózó autótömeget sorakoztatott fel maga mögött, köztük a mi autóinkat is.

Négyórás pluszt eredményezett ez nekünk, de sikerült áttérnünk egy alsóbbrendű útra, ahol némi kerülővel, de elérhettük a kikötőt.

Este 5 körül meg is érkeztünk, papírügyek, még ki nem fizetett költségek rendezése és pakolászások után birtokba vettük a 10,5 tonnás vitorlást. Sok időnk már nem volt a napból, de azért egy gyors szavazás után úgy döntött a legénység, hogy belekóstolunk a tengerbe. Éppen csak kiálltunk a kikötőből, tettünk egy kisebb kört és jöttünk is vissza – fáradt volt már mindenki, vágytuk az ágyat.

Visszaparkoltunk, még egy kicsit beszélgettünk, de nagyon nem engedtük mély vizekre terelődni a mondatok fonalát, mindenki hamar vízszintbe helyezkedett.

Másnap reggel Tomival kinéztünk az orr-részbe horgászni. Sikerült fognom két 15 dkg körüli halat, de visszadobtam őket, mert elég hamar jöttek és még nem volt előkészítve a sütő, hogy meg is süssük őket. Aztán meg már indultunk, végleg /arra a hétre/ elhagytuk Sukošant, új állomás felé vettük az irányt. Jó szelünk volt, a kiállás után már le is kapcsolhattuk a motort, vitt a szél minket, amerre szerettük volna /persze megfelelő vitorlabeállítások után/. Nem is kellett estig mennünk, már délután megérkeztünk a helyre – bár kétséges is volt, hogy álljunk-e meg, mert elég viharossá fokozódott a szél. De az öböl védettnek tűnt, így megálltunk aznapra. A tenger vize ott elég sekély, így zöld színével csábított is, hogy próbáljuk ki a szabadtüdős merülést, búvárkodtunk hát egy kicsit. Túlságosan nem volt gazdag az élővilág, de láttunk pár halfajt, tengeri sünöket, tengericsillagot meg néhány vízinövényt. Egy étteremben foglaltunk estére asztalt, hogy az angol-olasz meccset megnézhessük. Eszegettünk, iszogattunk mellé, de a meccs kevésbé volt jó, mint a kaják, tizenegyesekkel végződött, addig nagyjából esemény nélkül zajlott.

Másnap reggel kiderült, hogy nem elég, ha a kikötőért fizetünk, azért is kell némi kunát adományoznunk, hogy természetvédelmi területen tartózkodtunk. Megadtuk, ami jár, aztán továbbindultunk délkelet felé. A szél kevésbé volt erős, 2-4 csomóval fújt, ami nem elegendő, így motort kapcsoltunk. A géphajók nagy hátránya, hogy unalmas velük a hosszabb, monoton út. Egy vitorlásnál ez többnyire nem fordul elő, mert a szél általában nem egy irányból fúj, így különböző vitorlaállásokkal kell variálni, hogy a kívánt célba elérjünk, a tettekkel töltött idő meg jobban telik, mint borospohárral a kézben a tenger felszínén megtörő millió és millió napsugár-szikra felcsillanását bámulva. Itt viszont géphajóként kell tekinteni a vitorlásra, - egyébként meg is szűnik minden elsőbbsége ebben az esetben /khm, lehetne közutakon is vmi ehhez hasonló szabályt alkalmazni, hogy nem gépi hajtású jármű ilyen meg olyan előnyt élvez :)/ - igyekeztünk is magunkat elfoglalni a nagy egyhangúság közepette.

Szépen haladtunk, kicsit később, mint az előző napi állomásunkra, de megérkeztünk ide is, ez a hajófogadó pedig Komiža, apró kis halászfalu volt. A kikötőben már nem volt hely, így az előtte elterülő bólyamező egyik elemére kapaszkodtunk rá. Ilyenkor a partraszállás úgy történik, hogy a vitorláshoz tartozó dinginek vagy bocinak becézett csónakkal két-három fordulóban kimotorozunk vagy kievezünk. Így is történt. Mikor már mindenki a parton volt, utunkat egy őszről megismert étterem felé vettük, ahol állítólag isteni tonhalas pizzát kínálnak. Kínáltattuk is magunkat vele, a csapat nagy része meg is birkózott eggyel-eggyel. Nem mondom, hogy nem volt finom, de talán a beharangozása volt nagyobb, mint az elvártak, ilyenkor meg általában vmi mennyeit vár az ember, kap egy simán királyat, aztán meg morcosan, a száját húzgálva továbbáll, hogy ő nem erre számított /tessenek tehát vigyázni a reklámokkal! :)/.

Pizzázás után a kalandvágyók lányok után szimatoltak az éjszakában, a többiek meg a dingi első körével visszafurikáztak. 

Hajnalban mindenki visszaérkezett, aztán aludni tért. Reggel kiültem horgászni, megakasztottam egy halat, mely nem a szerelékhez volt méretezve, pár másodperces kapcsolatunk vélhetőleg egy zsinórharapással végződött. Reggeli teendők, tisztálkodások, vásárlások beiktatása következett, így el is ment a nap első része, csak 11 után tudtunk indulni. Érdemes volt, mert nagyon jó szelek tomboltak szerte a tengeren. Így ezen a napon nem is egy adott cél irányába mentünk, hanem kihasználva a jó adottságokat szeltük a hullámokat - kizárólag a szél erejével. Nagyjából ki is próbáltunk mindenféle vitorlaállást, alkalmaztunk mindenféle manővert, beszélgettünk a dolgok technikai hátteréről. A természet, a tenger és a szél iránt tanúsított tiszteletünket kifejezve a kapitány hozott egy koszorút, melyet egy nyugodtabb pillanatban a vízre tettünk – nemes, szép gesztus volt. Ismét Komižán álltunk meg. Most felmentünk a domboldalban festői környezetben kialakított templomához is.

Visszaérkezve aki betevőt keresett, az evett, aki nem, az csak maradt a társaság miatt. Már sötétedett, mikor ismét kettévált a csapat, az egyik része visszacsónakázott, a másik maradt még egy kicsit. Estére a tenger felől erős szél érkezett, dülöngélhettünk is álmunkban nagyokat. A biztosító csomót jól meg kellett kötni, nehogy kioldódjon, mert még máshol találtuk volna magunkat következő nap.

Szerda reggel már kevésbé volt vitorlás idő, így motorral evickéltünk át a közeli Kék barlanghoz. Nevét onnan kapta, hogy a barlangba a Nap egy külső üregen keresztül besüt, így alulról egy azúrkék megvilágítást kap a belső tér. Dingivel lehetett bemenni, belépőt is szedtek, ám Tomi zsivány ötletétől vezérelve mi, a második turnusban érkezők már kedvezőbb feltételekkel juthattunk be. Visszaindultunk abba az irányba, ahonnan reggel jöttünk. A szél továbbra sem élénkült fel, de egy-egy helyen, ahol már használhatónak találtuk, kibontottuk a vitorlákat. Szépen lassan, de haladtunk legszebb állomásunk, Palmižana felé. A kikötés kicsit nehézkes volt, ugyanis a szél fújt az öbölben, így több ponton meg kellett támogatnunk járművünket, nehogy rávigyen minket a szomszéd hajóra. Egy bő órát eltöltöttünk ennek a kivitelezésével, de szépen sikerült megvalósítani.

Erre a napra sikerült kimerítenünk a hajó vízkészleteit, kikötőben legutóbb Piškerában voltunk, ahol vizet vételezhettünk. De megvoltunk nélküle, csak a mosatlan edények gyülekeztek.

Kirévészkedtem a legénységet a szigetre. Mikor én is kiszálltam, akkor láttam, hogy milyen csodás is: kellemes árnyékot adó pálma- és fenyőfák mindenfelé, pozsgás cserjék, madárdal, üde, illatos levegő, civilizációval nem agyonbolygatott terek. Átsétáltunk a túloldalára, ahol a fizetős kikötő és vendéglátóhelyek találhatók. Tisztálkodtunk egyet, majd megbeszéltük, hogy hogy legyen az esti meccsnézés. Két kiülős hely közül választhattunk, az éppen hozzánk közelebbi nyert, elfoglaltuk hát helyeinket. Nagyon nem volt pörgős ez a meccs se, így aki már megunta, visszavittem a vitorlásra. A tizenegyesekre értem vissza, azt még megnéztük, aztán mi is indultunk aludni.
Következő nap utunk Hvar településére vezetett, ahol nem megszállni, csak megállni kötöttünk ki. A kikötő itt is tele volt, így vizet nem tudtunk vételezni, legközelebb a palmižanai kikötőt ajánlották. Hvaron utánpótlást vásároltunk fogyatkozó ételeinknek-italainknak, majd aki még nem látta a várból adódó kilátást, az megnézte, megnéztem én is:

Visszaindultunk, ahonnan jöttünk, a sziget másik oldalán lévő kikötőben megálltunk vízért, majd továbbindultunk. Hasonló volt az időjárás, mint előző nap, hol fújt a szél, hol nem. Így voltak a vitorláink is, hol ki voltak bontva, hol össze voltak húzva. De nem volt nagy az erre a napra betervezett táv, így bőven sötétedés előtt megérkeztünk Maslinicára. A kikötés itt is hasonló volt, mint Palmižanan, itt a csónak „függetlenné tétele” volt a hosszadalmasabb feladat. A fart biztosító kötél pályáján vezethettük ide-oda, nem kellett kompkezelő, elég volt plusz kötelek mentén húzni akár a partról, akár a vitorlásból.

Vettünk egy helyi halásztól némi halat, azt megsütöttük, megettük hamar, aztán mentünk a partra, megnézni, mit játszanak a németek és az olaszok. Éppen party volt a szigeten, mentek is a srácok, de jöttek is hamar, ketten maradtak tovább.

A péntek estét már a sukošani kikötőbe terveztük, hogy szombat 10 órára át tudjuk adni a vitorlást. A szél erre a napra még tovább enyhült, így géphajóként közlekedtünk. Kb. félúton megpillantottunk egy kis ladikot, amiből egy ember két kézzel integet felénk. Arra fordítottuk a kormányt. Az angolt nem nagyon beszélte, de azt megtudtuk, hogy a motorral lehetett vmi baj. A feleségével indultak romantikus tengeri csónakázásra, ez fulladt kudarcba. Magunk után kötöttük a csónakjukat, átszállítottuk a párt, a hölgy pánik közeli állapotban lépkedett át. Kínáltuk őket pálinkával, a harmadik után láthatóan jobban érezték magukat, már kacarásztak is. Kérdéseinkre kiderült, hogy németek, így adott volt, hogy Krisztián lesz a legjobb beszélgetőpartnerük. Közben Zoli életre keltette a motorjukat. Vontatás közben láttunk 5-6 delfint ~50 méterre, biztos a jócselekedet miatt jöttek elő :) Elvittük a „hajótörötteket” addig a bevezető szakaszig, ahonnan már nincsenek távol a kikötőjüktől, onnan már megoldották egyedül is a távot. Nem sokára mi is megpillanthattuk a kikötőnket, beparkoltunk a bérbeadó cég mólójára, vacsoráztunk, tisztálkodtunk, majd ágynak dőltünk.

Szombat reggel még tankoltunk – sok nem, csak 74 liter fogyott, pedig használtuk rendesen. Összepakoltuk a cuccainkat, elrendeztük a belső-külső teret, majd átadtuk vizsgálatra.
Nem vittem magammal trackert, vagy ehhez hasonlót, de nagy vonalakban ezt az útvonalat tehettük meg:

Ez nagyjából 600 km, mely 325 tengeri mérföldnek felel meg.

Egyes képekért köszönet Jencinek, a hangulatvideó alapanyagáért Jenci és Krissz keze munkájáért jár a hála!
Térkép forrása: bikemap.net.