2017. 04. 01.

Ladányi duathlon

Bolondok napja lévén gondoltam, jó volna valami "bolondságot" művelni :) Csabi már mondta, hogy ezen a napon náluk, Püspökladányban futóversenyt fognak szervezni, amiről már mesélte korábban is, hogy nagyon jó volt, így ezt most én sem szerettem volna kihagyni. Különböző távokra lehetett jelentkezni, a leghosszabb a 21 km-es félmarathon volt, így nevezéskor mi mást, mint azt választottam elérendő célnak.
Azonban, hogy egy fokkal még több kihívás legyen benne, úgy döntöttem, hogy ha nem lesz viharos szél / eső vagy bármi más, ami megrendítene a biciklizés iránti vágyamban, akkor a Debrecen - Püspökladány távot kerékpár háton teszem meg.
Előző nap már látszott, hogy az időjárás nem lesz eme tervem meggátlásának mérvadó tényezője, így munka után el is kezdtem előkészülni a megmérettetésre. Átgondoltam és összeszedtem, mi mindent kell magammal vinnem, majd elővettem a biciklis hátizsákomat és elkezdtem belepakolászni. Az ivótasakot izóitallal töltöttem meg, ez el is vett egy jókora részt a rakodórekeszből. Jött a szerelő- és az elsősegély táska, a pumpa, melyeket a futás utáni termálozásra szánt fürdőgatya és törölköző páros követett, majd még pár energiaszelet, némi zseton, kulcsok, iratok és máris csak nehezen sikerült becipzározni a tatyót :)
Számítgattam, hogy ha nem pont a 10:00-s rajtra akarok begurulni/beesni, akkor mondjuk ha 60 km távolságról beszélünk és egy húszas tempót viszonylag fáradtság nélkül ki lehet vitelezni, akkor ha 6:30-kor elindulok, az még némi 'ember tervez, Isten végez' jeligéjű folyamat bekövetkeztét is engedi megtörténni anélkül, hogy újra kéne bármit is tervezni.
6-kor keltem, hogy még egy tál müzlivel megalapozhassam a napi tápanyagbevitelt. Kinéztem, hogy milyen idő van, felhőket nem láttam, viszont a levegő egy kicsit megdidergette a bőröm felületét, ahogy a meleg lakásból kiléptem a gangra, így a felső aláöltözetemet még magamra öltöttem. Kerestem még a vékony, "átmeneti" sapkámat, hogy még azt is magamhoz veszem, ha úgy adja az igény, de nem találtam meg, így anélkül vágtam neki az útnak.


Útvonal tekintetében nyilvánvalóan nem a 4-es számú, nagy forgalmú főútra gondoltam, hanem a Hajdúszovát felé vezető, Földesen és Bárándon keresztül vezetőre. Így is vettem az irányt, ám mikor a nyílt, szántóföldekkel körülvett szakaszra értem, a hűvös levegő egészen átjárt mindenfelől. A sapkám iránti vágy elő is került, azonban sapka nem volt, mentem tovább, hátha hamarosan a nap melegítő ereje lohaszt némelyest a vágyon. Hát, nem lohasztott, szóval a kreativitásomat vettem elő, ennek következtében pedig a táskámból az úszónacimat és abból csiholtam magamnak ideiglenes tökfedőt. Kicsit bőnek mutatkozott, de a napszemüvegemmel sikerült stabilizálnom a helyzetet. Az érzet benne teljesen hasonlatos volt a sapka viseléséhez, szóval sikerült kipipálni ezt az akadályt. Természetesen mindezt azzal a mottóval tettem, hogy a divat és esztétika oltárán fel lehet és fel is kell áldozni olyan dolgokat, melyek funkcionálisak és az egészség megőrzésben nyújtott szerepkörbe abszolút beleillenek :)


Az út minősége teljesen szuper volt, egyedül Szovát után egy darabig volt rázós, aztán megint magára talált és egészen jól kerékpározhatónak bizonyult. Földest elhagyva azonban egy táblával találkoztam, ami jelenlétemet igyekezett elűzni, mégpedig olyan formában, hogy a járművemet tiltotta az előttem álló szakaszról. Némi gondolkozás után arra jutottam, hogy nekem Püspökladányba kell érnem időre, és mivel opcionális útvonalat nem ajánlottak fel nekem, így maradni fog ez. Maradt is. Kicsit magasabb tempóra kapcsoltam, hogy mielőbb túl lehessek ezen a távon, de a tábla kint léte jogos volt: az ostoba és a kretenizmus kóros tüneteit produkáló sofőröknek lehetett a térségben országos találkozójuk, ugyanis autóikkal és kamionjaikkal rólam tudomást sem véve tették meg különféle manővereiket, így csupán centik segítettek engem a továbbhaladás folyamatának biztosításában - tisztelet annak a sajnos nagyon kevés kivételnek, akik józan ésszel felérve, a táblás tiltás ellenére egyenrangú félnek tekintettek és tisztességes távolságban haladtak el mellettem.
Báránd után csökkent a forgalom, már nyugodtabb volt a tekerés, hamarosan meg is érkeztem Ladány határába, mikor egy helyzetjelentésnyi időre leparkoltam egy fához. Csabitól már volt egy nem fogadott hívásom, így gyorsan vissza is hívtam, és örömmel meséltem, hogy már látom a várostáblát, hogyan tovább?, mire ő mesélte, hogy hát ő még most fog indulni Debrecenből, mert ilyen-és-olyan körülmények miatt estére a városban kellett maradjon, de fog érkezni, a rajtnál vélhetőleg találkozunk. Az unokatesójával, Lacival azért lebeszélte, hogy vezessen ki engem a futás helyszínére, merthogy ő is indulni készül.
Találkoztunk is a megbeszéltek szerint, háromnegyed körül már ott is voltunk átöltözve, rajtszámmal a pólónkon, felkészülve a versenyre, de Csabi még sehol. A szervezők már a rajvonal mögé terelgettek minket, voltunk egy páran, de a 250-ben maximált létszámot nem értük el - nem is baj!
Elindult hát a mezőny, mi Lacival a végéről indultunk és szépen jöttünk előre, ahogy tudtunk. Azért ahogy tudtunk, mert a pálya sok helyen szűk, egy lépéshelynyi utakon vezetett, ahol előzni nem volt biztonságos - ezért sem volt baj, hogy nem volt túlzottan nagy tömeg.

Fotó: Futó Daru S.E.
Az első kör nekem arról szólt, hogy megismerjem a terepet, mert sok kanyar volt, egy-két kisebb fel-le szakasz is tarkította, összességében viszont nagyon szép, arborétum környezetben tehettük meg egymás után a kilométereket.
Csabi és Laci a 14.000m-es távra neveztek, nekik 4 kört kellett teljesíteniük, nekem 6-ot, szóval volt még lehetőségem egy párszor gyönyörködni a tájban. A negyedik kör végéig minden ment szépen, Laci akkor húzott el mellettem és teljesítette a saját szakaszát.

Fotó: Futó Daru S.E.
Fotó: Futó Daru S.E.
Ekkor mintha egy kicsit elfáradtam volna, mert alacsonyabb fokozatra kívántam kapcsolni, azonban lépéseket hallottam magam mögött, elég közel és gondoltam, ha rácsatlakozok erre a ritmusra, és ő is hozza ugyanezt, az még jól is jöhet, hogy tudjam tartani magamban a lelket, a lábaimban pedig a tempót a végéig. Így is volt, megőriztem az iramot és nemsokára mögöttem megszólalt a lépések tulajdonosa, Marcsi, hogy ő is jónak találja ezt az ütemet, illetve elmondta magáról, hogy ő futás közben szokott beszélgetni, így egy-két rövidebb témát meg is beszéltünk útközben. Ennek köszönhetően igen hamar azon vettem észre magam, hogy az utolsó kör vége felé járunk, valóban nem volt már sok hátra. Marcsi egy hajrát megindított én meg csak mentem a nyomában :)



Nagyon eget rengető időeredményt nem vártam ettől a futástól, a kicsit több mint 2 órás befutásnak azért mégis tudtam örülni. A célban gratuláltunk egymásnak Lacival és Csabival, később Marcsival, és ezúton is repül nekik a gratuláció!


Fotó: Futó Daru S.E.
A szervezőknek hálás köszönet, hogy ilyen szuperül megalkották ezt a versenyt, örülök, hogy részt vehettem rajta!
Célbaérés után átgurultunk Csabiékhoz, ahol az Anyukája már királyi lakomával várt minket, aminek elköltése közben koccintottunk egyet a nagy győzelmekre és megbeszéltük a tapasztalatokat. Csabi, mint kiderült, 10 perc késéssel a rajt után ért oda, csak ezután tudta megkezdeni a táv leküzdését.
Ahogy rendes futóknál szokás, átugrottunk még a helyi termálfürdőbe kicsit lazítani, megpihenni.
A visszautat a fentebb említett veszélyek miatt már nem vállaltam be keróval - szufla lehet, lett is volna hozzá, de a tapasztalt körülményeket jobbnak láttam elkerülni, így vonatra szálltam és hazadöcögtem.
Szuper kis nap kerekedett ki ebből a bolondos április elsejéből, azt hiszem, sikerült egészen jól eltölteni :)