Tibi barátom javaslatára neveztem, ő biztatott, hogy menni fog nekem ez a műfaj. És ha már úgyis több maratont futottam már, azokhoz képest ez csak egy "kis ugrás".
Izgatottan vártam a napot, a március 29-ét. Hűvös, borús idő volt reggel, de nem is jeleztek előre későbbre sem semmi bíztatót.
Először a 100 km-es távon indulók kezdték meg a futást, majd rá 15 perccel mi is, elkezdtünk körözni a tó körül. Elsőre idegen volt nekem, mert valahogy úgy gondoltam, uncsi lesz ez, mert hosszú futós edzéseken is úgy szoktam megválasztani az útvonalaimat, hogy lehetőleg ne fussak ugyanott pár alkalomnál többször. Itt viszont 29,5 kört kellett teljesíteni, vagyis minimum huszonkilencszer mindig ugyanazokat kellett lássam :P
Meglepetésemre nem volt kellemetlen, sőt! Kalkulálható, mérhető, igazítható, tervezhető, jól frissíthető, csupa előnyös dolgok ezek :)
A tempót úgy választottam meg, hogy alsóbb szívritmus zónákban fussak, hogy ne a folyton kifogyó szénhidrátot, hanem a kimeríthetetlen zsírraktárakat égessem, így a frissítést sem kellett túltolnom, elég volt 3 körönként másfél-kétdeci izó.
Jelenlegi edzettségi állapotomban még ezekben a zónákban túl nagy tempót nem tudok diktálni, így a 6:10 - 6:30 közötti kilométerek voltak a könnyen és hosszan, folyamatosan lehozhatók.
Úgy mentem neki ennek az egésznek, hogy lehetőleg ne a szintidő határán (6 óra) érkezzek be, de az erőmmel tudjak úgy gazdálkodni, hogy ne legyen a futás közben semmi probléma. Előre ezt 5 óra 30 percre lőttem be, szóval ha azon belül sikerül összehozni, akkor már boldog vagyok :)
Persze ezzel az járt, hogy a tapasztalt, jobban és gyorsabban futó sporttársakat engednem kellett, hogy tudjanak szabadon előzgetni, így én gyakorlatilag végig a pálya külső ívén haladtam.
Futottunk már egy pár kört, mikor a folyamatos szél mellé beköszöntöttek az esőfelhők, velük együtt pedig az áztató esőcseppek is. Nyáron kimondottan szeretek esőben futni, de akkor meleg van, itt pedig éppen jó kis hűvös idők jártak.
Körről-körre ázott át a ruhám, a napszemüvegemről nem győztem eltávolítani a vizet, de mikor már mindenem csurom víz volt, akkor már a lencsék is csak még vizesebbek lettek, mire megtöröltem őket.
Tudtam folytatni a célzott tempó futását, mikor a 13. kör után kidörzsölődést tapasztaltam. Mentem még két kört, de a fájdalom konstans volt. Nem voltam felszerelkezve ezt megelőző kencékkel és úgy tűnt, hogy alább hagy az égi áldás, talán még el is áll, szóval úgy döntöttem, kikocogok az autóhoz megtörölközök és veszek fel valami szárazat. Áttettem gyorsan a rajtszámomat az új hacukára, visszatértem a pályára, amikor látom, hogy ez az eső pont ugyanúgy esik, mint korábban vagy talán még jobban is. Eeej, mondom. Nembaj, innen már csak még egyszer ennyit kell szaladni, valahogy csak megleszek :) Kb eddig egyébként a jobb fülemben zenét hallgattam, de valahogy kényelmetlennek éreztem és kivettem. Onnantól kezdve csak a gondolataimra, csak az érzéseimre, csak a tapasztalásaimra és a testem jelzéseire figyeltem. Jó volt, érdemes, szép, kontrollált.
Talán a szél is erősödni tűnt, mert egy-egy izóitalozó kiállás után, mikor újra elkezdtem futni, éreztem, hogy a szél úgy fúj és úgy hűti a vizes hacukámat, hogy muszáj a hosszú ujjú felsőm feltűrt ujját egészen a csuklómig visszahúzni.
Magam is meglepődtem a tempódiktáláson, nagyon stabil volt minden, hálás voltam és hálás vagyok az erőért, amit kaptam. Visszanézve az időmérés eredményeit a 30 megtett kör leglassabb és leggyorsabb teljesítése között is csak 1 perc 40 másodperc volt, vagyis tényleg sikerült egy tempomat közeli teljesítést hozni :)
Falat, kalapácsos embert, ledöngölő állapotot egyszer sem éreztem az 50 km-en, jutott még erő a célegyenesben egy 300 méteres sprintre is, szóval elégedettséggel távoztam a pályáról :)
Fotó: Szényi Sarolta
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése