2023. 07. 22.

Tannuszosítva 3.0

Nem tudom, diagnosztizáltak-e már levegős gumi fóbiát vagy tömör gumi mániát, de sanszos, hogy a kettő közül valamelyikkel rendelkezem :P
Tudni illik a kék single speed és az arany váltós keróm is tömör gumikon robognak, ha robogtatom őket és most egy újabb bringa érkezett a kis bicikliparkomba egy Puch Vienna személyében. Nyilván ő még levegős gumival volt szerelve és kínálva, dehát ezen átmenetileg túl tudtam magam tenni. Aztán hazahoztam és nézegettem, hogy hogy lehetne minél hamarabb tömör gumira cserélni ezt a csúf levegőset. Az arany váltós éppen egy kis betegségben szenved, tehát arra gondoltam, hogy míg meg nem gyógyul, a rajta lévő Tannus-okat átszerelem az új szerzeményre. Ekkor jött a váratlan meglepetés, vékonyabb felni belső szélességgel rendelkezik, mint a donor példány, ráadásul a gumihoz adott 3 tartó tüske szett egyike sem volt olyan rövid, hogy ebbe a keskeny árokba beférjen.
Szóval gyorsan fellapoztam az internet kínálta digitális oldalakat, hol találhatnék ehhez a felniszélességhez megfelelő gumikat. A német Amazon pont kínált nagyon jó árban egy barna színváltozatot, szóval gyorsan be is dobáltam belőle kettőt a kosárba, kifizettem, és vártam a futárt, hogy hozza már :)
Hamar megérkezett, meg is kezdtem gyorsan a patkolást. A tüske szettből a legkisebbet kellett igénybe vegyem, valamint a mérethatárokból is az alsót súrolta a felni, így a gumi kicsit szuszakolósan, de végül szépen a helyére csusszant.

   

A kezdeti guruláson mindent a vártak szerint tapasztaltam, ez a keménység (100-110 psi) és szélesség kombó pont jó is lesz aszfaltos túrázgatásokhoz, de azért gravel kerókkal meglovagolható terepeket már inkább a másik két kerómmal fogom betervezni :)

Nincsenek megjegyzések: