Nem egyszer olvastam/hallottam már, hogy a kerékpározás szezonális tevékenység. Én ezzel nem értek egyet, biciklizni mindig lehet, sőt, szinte mindig jobb, mint autóval vagy tömegközlekedési eszközökkel. Jelen esetben tekintve a havas-jeges helyzeteket épp beszédtémába került a minap ezeknek az előnye. Mikor reggel mész biciklivel a munkába, látod, hogy az autósok nagyban takarítják az éjszaka során rárakódott havat vagy jeget, esetleg a kiálláshoz szükséges utat. Az is megesik, hogy be se indul a kocsi a hideg miatt. A tömegközlekedők pedig 5-10 vagy még több percet késnek a célbaérés tervezett idejéhez képest. Persze biciklivel sem leányálom a közlekedés, csak jól oda kell figyelni és nem túl gyorsan menni.
Volt egy olyan tervem, hogy végrehajtsam a Tisza-túrát hideg időben is. Sokszor vagyok úgy vele, hogy bánom a hidegtűrésem szűk határait. Talán ez a tulajdonság változtathatatlan, én azért próbálom fejleszteni magam ilyen téren is.
Sok szabadidőmet kihasználva kitűztem egy napot, amikor előrejelzések szerint enyhe szelek tombolnak – mert a biciklista legnagyobb ellensége talán a szél.
Így esett a választás a pénteki napra, mikor 4 km/h-s szelek fújtak, viszont a dolgok nem úgy alakultak és szombat lett a dologból, amelyik napra már 11 km/s szeleket jósoltak – néha eltántorodok amúgy az előrejelzésektől, ez alkalommal is utóbb visszatekintve téves volt a jóslás.
A Tisza-túra ez alkalommal nem teljes egészében a korábban teljesített Debrecen-Balmazújváros-Tiszacsege-Tiszafüred-Hortobágy-Debrecen téli kiadása, csupán a Debrecen-Balmazújváros-Tiszacsege-Balmazújváros-Debrecen – a hideg idő és a rövid nappal miatt.
Szóval szombat reggel 8-ra terveztem az indulást. Lett belőle fél 10 a mostani alvásszeretetemből adódóan – amúgy nem vagyok egy lustálkodó típus. Reggelire dobtam egy teát, egy kockasajtos zsömlét és egy Sport szeletet.
Rendesen felöltöztem, hogy ne legyen megfázás, se az esetleges esésből adódó komolyabb ütődés. A málhatáskába került egy másfél literes forró vizes palack, egy literes termoszba forró hárstea egy kis mangalica tepertő kenyérrel és zsömlével, 2db Sportszelet és 2db pótbelső. A biciklire került egy szerszámkészlet, a kulacsba langyos víz.
Nem sokkal az elindulás után észleltem, hogy nem hoztam magammal sapkát, pedig azt is beterveztem. Aztán elvetettem a visszafordulás ötletét, gondoltam, úgyis dús a hajam, nem lesz rá szükség. Istennek mondogattam dolgokat és kértem, hogy óvjon, amíg úton vagyok.
Szép ütemes tempóban haladtam, az út állapota is megfelelő volt – se jég, se hó, néhol még szárazulatok is előfordultak, így lehetett adni a kövér gázt a paripának egészen Balmazújvárosig. Ide fél 11 után pár perccel érkeztem. Ez után jött az, amitől egy kicsit tartottam. A Balmazújváros és Tiszacsege közti útszakasz gyér forgalma miatt 15-20%-ban teljesen hóval, jéggel fedett.
A többi százalékban 3 keréknyomnyi sávban tiszta, elhanyagolható százalékban pedig nagyrészt tiszta. Ez egy 35 km-es távolságot jelent a Tiszacsege melletti /ha jól tudom, ároktői/ kompátkelőig. Szóval itt már jobban oda kellett figyelnem, hogyan biciklizek. Kezdetben csak ismerkedő szinten kóstolgattam a körülményeket, hogy kitapasztaljam a tulajdonságait. Aztán nagyjából megszoktam és rájöttem, hogy ha végig egyenesen megyek egyenletes tempóban és jól odafigyelek, hogy mit csinálok, akkor nagy gond nem lehet. Így alakult, hogy a korábbi tiszta úton diktált menetsebességhez képest csak 2-3 óránkénti kilométercsökkenést produkáltam. Azért egy pihenőre megálltam. Éreztem, hogy nehezen mozog a szám, picit megdörzsöltem a kezemmel a bajszomat és csak úgy peregtek róla a jégdarabok. Na mondom, jó hideg van. Amúgy -4 és -7 °C közötti értékeket mértem. Gondoltam, iszok egy kicsit, de pórul jártam; a kulacs vize befagyott. Egy pár cseppet kinyertem, de igazából nem is voltam szomjas. A termoszt meg nem akartam megbontani, mert többéves termoszos tapasztalataim bizonyították, hogy az egységben az erő elv alapján minél több van a termoszban, annál tovább lesz forró a tartalma. A szemem kicsit érzékennyé vált, mert a szemüvegemen van egy párátlanító rés, ami a menetszél egy kis részét beengedi a szememhez és valószínű a hideget nem kedvelte a szemem. A sapkát pedig hiányoltam, mert nem kevés hőt veszthettem fejtetőn keresztül, ráadásul a füleim is elviseltek volna egy kis védelmet.
Továbbindultam. Egyenletes tempóban haladtam, közeledtem a célhoz. A nyár végén tapasztalt monoton érzést sikerült feledtetni a folytonos szükségszerű koncentrálással. A Polgár felől érkező útra térésem után láttam a táblát, hogy Tiszacsege már csak 6 km. Jó közel. A városba érkezve egy kisebb tömeget pillantottam meg, láttam, hogy egy karitatív szervezet gulyáslevest osztogat a rászorulóknak. Hmm, gondoltam beállok én is :) Aztán Anyukám isteni gulyáslevesére gondoltam, egy kicsit elszorult a szívem, hogy ez az óhaj most nem teljesülhet, aztán hamar letekertem a Csegén keresztül vezető utat, fel a gátra, le a gátról, aztán dél előtt negyed órával meg is érkeztem a kompátkelőhöz.
Megfagyva:
A legeslegelső dolog az volt, hogy töltöttem magamnak egy pohár jó forró hársteát. A második dolog az volt, hogy töltöttem magamnak egy másik pohár jó forró hárs teát :) Aztán a magammal hozott mennyeinek tűnő manna felének elfogyasztása került sorra, amit egy Sport szelettel fejeztem be. Evés közben – ha már ilyen hideg dolgokról van szó – megpillantottam egy jégmadarat.
A Tisza a kompátkelőnél:
Aztán az órámra pillantottam és hogy még sötétedés előtt /délután 4 óra/ hazaérjek, útnak indultam. Egy vendégmarasztaló szél azonban elkezdett fújni. Addig nem is észleltem /ilyen az ember, hogy a jó dolgokat észre sem veszi/, hogy odafele úton szinte nem is volt gondom a széllel. Tehát gondoltam, csak átmeneti szélről van szó, majd eláll, addig tekerek kicsit erőltetettebben. De nem akart elállni. Nem pont szemből fújt, inkább oldal-szemből, de kellően zavaró volt így is. Aztán a balmazújvárosi útra térésemkor mivel az irányom változott, így az addigi oldal-szembe szél oldalszéllé módosult számomra. Egy idő után azt vettem észre, hogy a derekam bal oldalán fura fájdalom van, mintha terhelném, aztán felfigyeltem rá, hogy nem egyenes a biciklim, hanem oldalra dőlő, ahonnan a szél fújt. Tehát rá kellett feküdnöm a szélre, olyan erős volt. Egy vasúti átkelő mellett elhaladva hallottam, ahogy az arra figyelmeztető táblákat még meg is zörgette, olyan komoly erővel tombolt. Jelentősen csökkentette az erőmet, az átlagsebességemet pedig hazavágta. A hőérzeten pedig közel egy tízessel dobott a szél - nem pozitív irányba. Le is tettem róla, hogy meglesz a 20-as átlag. Hiányoltam a szélmentes erdősávokat. Amikor olykor egy-egy útba esett, nagyon jó volt, hogy feljebb kapcsolhattam és 22-23-ra emelhettem a szintet. De szeretem az erdőket! Nem csak ezért, amúgy is. Nagyszerű dolgok. Ha több területen lennének, nem kellett volna Koppenhágában sem összegyűlniük a fejeseknek. De itt tartunk, egyre kevesebb van belőlük.
Egy busz előzött meg. Kitette az elakadásjelzőt és megeresztett két vékony hangú dudát. Nem tudtam, mit akarhat, de betudtam egy ’hajrá!’-nak. Megköszöntem.
Nézegettem a kilométereket jelző táblákat, számoltam, mikor jön már Balmazújváros, mert oda terveztem egy másik evészetet-ivászatot. Ismét egy teljesen jeges szakaszra érkeztem, pont arra gondoltam, hogy milyen jól hozzászoktam az ezen való vezetéshez, mikor hirtelen olyan történt velem, mint a 'Puff Daddy - I'll be missing you' klipp elején, kicsúszott alólam segédeszközöm. ’Hoppá’ - mondom. Hála Istennek nem volt senki az úton rajtam kívül, de nem is nagyon estem be az út közepe felé - meg vélhetőleg jobban is vigyáztam volna, ha tele az út. Esni megtanultam a biciklis éveim során, így ez alkalommal sem ütöttem meg magamat sehol. Az útitársam sem sérült meg. Visszatért belém a tisztelet az út iránt, és visszavettem az arcomból.
Nemsokára megérkeztem a városba, gyorsan ettem, ittam és feltettem a lámpákat, mert már kezdett sötétedni. Elhagytam a várost, számolgattam, hogy legjobb esetben körülbelül mikorra érkezek haza, mikor lehetek már végre melegben. Átértem a Keleti hídján, és be is következett egy tényező, ami meggátolta, hogy a legjobb esetben hazajuthassak; egy kedves kis defekt a hátsóban. Ejj, pont erre vágytam már. Gyors eszközölés, helyreállítás. Két 3 kg körüli magát vérengző fenevadnak tettető kutya próbált meg elrettenteni a területen maradásomtól, aztán tekintélyt parancsoltam és maradtam még annyit, hogy az utolsó korty teámat megihassam. A szerelés némileg fel is melegített - furcsának találtam. Közben már nagyjából rám is sötétedett, tehát a napszemüveg védelmét sem élvezhette már a szemem, így kellett már visszatérnem a 33-as útra, onnan pedig legalább a kismacsi elágazáshoz, hogy fényben mehessek és jobban lássanak a forgalombeli partnerek. Utána is következett egy rövidebb sötét szakasz, de azon hamar túljutottam. Már Debrecen fényeit látva könnyebb volt a tekerés is – annak ellenére, hogy a szél szakadatlanul fújt velem szemben. 15:58-kor érintettem a város kezdete táblát, aztán a városi cirkálás után hazaérkeztem.
Teljes idő: 6 óra 2 perc, teljes megtett táv: 120,8, átlagsebesség 19.9 /épp nem lett meg a 20/. Összehasonlítva a nyárival talán annyi szól mentségemül, hogy az alacsony hőmérséklet miatt ennek kiegyenlítésére is energiát kellett szentelnem, valamint jelen esetben az út 50%-ában kellett küzdenem a széllel, a nyár végi túra alkalmával csak 35-40%-ban.
Élménynek jó volt, tapasztalatnak főleg, most már tudom, milyen hóban-fagyban hosszabb távon tekerni, de a szemem egy kicsit megérezte, igyekszem rehabilitálni.
U.i. 1.: azóta intenzív havazásba kezdett, szóval tulajdonképpen még jól is sült el az időpont választás.
U.i. 2.: utam során településeken kívül biciklistákkal nem találkoztam, így a szezonalitás tényét ellenzők táborában kevesen lehetünk
Volt egy olyan tervem, hogy végrehajtsam a Tisza-túrát hideg időben is. Sokszor vagyok úgy vele, hogy bánom a hidegtűrésem szűk határait. Talán ez a tulajdonság változtathatatlan, én azért próbálom fejleszteni magam ilyen téren is.
Sok szabadidőmet kihasználva kitűztem egy napot, amikor előrejelzések szerint enyhe szelek tombolnak – mert a biciklista legnagyobb ellensége talán a szél.
Így esett a választás a pénteki napra, mikor 4 km/h-s szelek fújtak, viszont a dolgok nem úgy alakultak és szombat lett a dologból, amelyik napra már 11 km/s szeleket jósoltak – néha eltántorodok amúgy az előrejelzésektől, ez alkalommal is utóbb visszatekintve téves volt a jóslás.
A Tisza-túra ez alkalommal nem teljes egészében a korábban teljesített Debrecen-Balmazújváros-Tiszacsege-Tiszafüred-Hortobágy-Debrecen téli kiadása, csupán a Debrecen-Balmazújváros-Tiszacsege-Balmazújváros-Debrecen – a hideg idő és a rövid nappal miatt.
Szóval szombat reggel 8-ra terveztem az indulást. Lett belőle fél 10 a mostani alvásszeretetemből adódóan – amúgy nem vagyok egy lustálkodó típus. Reggelire dobtam egy teát, egy kockasajtos zsömlét és egy Sport szeletet.
Rendesen felöltöztem, hogy ne legyen megfázás, se az esetleges esésből adódó komolyabb ütődés. A málhatáskába került egy másfél literes forró vizes palack, egy literes termoszba forró hárstea egy kis mangalica tepertő kenyérrel és zsömlével, 2db Sportszelet és 2db pótbelső. A biciklire került egy szerszámkészlet, a kulacsba langyos víz.
Nem sokkal az elindulás után észleltem, hogy nem hoztam magammal sapkát, pedig azt is beterveztem. Aztán elvetettem a visszafordulás ötletét, gondoltam, úgyis dús a hajam, nem lesz rá szükség. Istennek mondogattam dolgokat és kértem, hogy óvjon, amíg úton vagyok.
Szép ütemes tempóban haladtam, az út állapota is megfelelő volt – se jég, se hó, néhol még szárazulatok is előfordultak, így lehetett adni a kövér gázt a paripának egészen Balmazújvárosig. Ide fél 11 után pár perccel érkeztem. Ez után jött az, amitől egy kicsit tartottam. A Balmazújváros és Tiszacsege közti útszakasz gyér forgalma miatt 15-20%-ban teljesen hóval, jéggel fedett.
A többi százalékban 3 keréknyomnyi sávban tiszta, elhanyagolható százalékban pedig nagyrészt tiszta. Ez egy 35 km-es távolságot jelent a Tiszacsege melletti /ha jól tudom, ároktői/ kompátkelőig. Szóval itt már jobban oda kellett figyelnem, hogyan biciklizek. Kezdetben csak ismerkedő szinten kóstolgattam a körülményeket, hogy kitapasztaljam a tulajdonságait. Aztán nagyjából megszoktam és rájöttem, hogy ha végig egyenesen megyek egyenletes tempóban és jól odafigyelek, hogy mit csinálok, akkor nagy gond nem lehet. Így alakult, hogy a korábbi tiszta úton diktált menetsebességhez képest csak 2-3 óránkénti kilométercsökkenést produkáltam. Azért egy pihenőre megálltam. Éreztem, hogy nehezen mozog a szám, picit megdörzsöltem a kezemmel a bajszomat és csak úgy peregtek róla a jégdarabok. Na mondom, jó hideg van. Amúgy -4 és -7 °C közötti értékeket mértem. Gondoltam, iszok egy kicsit, de pórul jártam; a kulacs vize befagyott. Egy pár cseppet kinyertem, de igazából nem is voltam szomjas. A termoszt meg nem akartam megbontani, mert többéves termoszos tapasztalataim bizonyították, hogy az egységben az erő elv alapján minél több van a termoszban, annál tovább lesz forró a tartalma. A szemem kicsit érzékennyé vált, mert a szemüvegemen van egy párátlanító rés, ami a menetszél egy kis részét beengedi a szememhez és valószínű a hideget nem kedvelte a szemem. A sapkát pedig hiányoltam, mert nem kevés hőt veszthettem fejtetőn keresztül, ráadásul a füleim is elviseltek volna egy kis védelmet.
Továbbindultam. Egyenletes tempóban haladtam, közeledtem a célhoz. A nyár végén tapasztalt monoton érzést sikerült feledtetni a folytonos szükségszerű koncentrálással. A Polgár felől érkező útra térésem után láttam a táblát, hogy Tiszacsege már csak 6 km. Jó közel. A városba érkezve egy kisebb tömeget pillantottam meg, láttam, hogy egy karitatív szervezet gulyáslevest osztogat a rászorulóknak. Hmm, gondoltam beállok én is :) Aztán Anyukám isteni gulyáslevesére gondoltam, egy kicsit elszorult a szívem, hogy ez az óhaj most nem teljesülhet, aztán hamar letekertem a Csegén keresztül vezető utat, fel a gátra, le a gátról, aztán dél előtt negyed órával meg is érkeztem a kompátkelőhöz.
Megfagyva:
A legeslegelső dolog az volt, hogy töltöttem magamnak egy pohár jó forró hársteát. A második dolog az volt, hogy töltöttem magamnak egy másik pohár jó forró hárs teát :) Aztán a magammal hozott mennyeinek tűnő manna felének elfogyasztása került sorra, amit egy Sport szelettel fejeztem be. Evés közben – ha már ilyen hideg dolgokról van szó – megpillantottam egy jégmadarat.
A Tisza a kompátkelőnél:
Aztán az órámra pillantottam és hogy még sötétedés előtt /délután 4 óra/ hazaérjek, útnak indultam. Egy vendégmarasztaló szél azonban elkezdett fújni. Addig nem is észleltem /ilyen az ember, hogy a jó dolgokat észre sem veszi/, hogy odafele úton szinte nem is volt gondom a széllel. Tehát gondoltam, csak átmeneti szélről van szó, majd eláll, addig tekerek kicsit erőltetettebben. De nem akart elállni. Nem pont szemből fújt, inkább oldal-szemből, de kellően zavaró volt így is. Aztán a balmazújvárosi útra térésemkor mivel az irányom változott, így az addigi oldal-szembe szél oldalszéllé módosult számomra. Egy idő után azt vettem észre, hogy a derekam bal oldalán fura fájdalom van, mintha terhelném, aztán felfigyeltem rá, hogy nem egyenes a biciklim, hanem oldalra dőlő, ahonnan a szél fújt. Tehát rá kellett feküdnöm a szélre, olyan erős volt. Egy vasúti átkelő mellett elhaladva hallottam, ahogy az arra figyelmeztető táblákat még meg is zörgette, olyan komoly erővel tombolt. Jelentősen csökkentette az erőmet, az átlagsebességemet pedig hazavágta. A hőérzeten pedig közel egy tízessel dobott a szél - nem pozitív irányba. Le is tettem róla, hogy meglesz a 20-as átlag. Hiányoltam a szélmentes erdősávokat. Amikor olykor egy-egy útba esett, nagyon jó volt, hogy feljebb kapcsolhattam és 22-23-ra emelhettem a szintet. De szeretem az erdőket! Nem csak ezért, amúgy is. Nagyszerű dolgok. Ha több területen lennének, nem kellett volna Koppenhágában sem összegyűlniük a fejeseknek. De itt tartunk, egyre kevesebb van belőlük.
Egy busz előzött meg. Kitette az elakadásjelzőt és megeresztett két vékony hangú dudát. Nem tudtam, mit akarhat, de betudtam egy ’hajrá!’-nak. Megköszöntem.
Nézegettem a kilométereket jelző táblákat, számoltam, mikor jön már Balmazújváros, mert oda terveztem egy másik evészetet-ivászatot. Ismét egy teljesen jeges szakaszra érkeztem, pont arra gondoltam, hogy milyen jól hozzászoktam az ezen való vezetéshez, mikor hirtelen olyan történt velem, mint a 'Puff Daddy - I'll be missing you' klipp elején, kicsúszott alólam segédeszközöm. ’Hoppá’ - mondom. Hála Istennek nem volt senki az úton rajtam kívül, de nem is nagyon estem be az út közepe felé - meg vélhetőleg jobban is vigyáztam volna, ha tele az út. Esni megtanultam a biciklis éveim során, így ez alkalommal sem ütöttem meg magamat sehol. Az útitársam sem sérült meg. Visszatért belém a tisztelet az út iránt, és visszavettem az arcomból.
Nemsokára megérkeztem a városba, gyorsan ettem, ittam és feltettem a lámpákat, mert már kezdett sötétedni. Elhagytam a várost, számolgattam, hogy legjobb esetben körülbelül mikorra érkezek haza, mikor lehetek már végre melegben. Átértem a Keleti hídján, és be is következett egy tényező, ami meggátolta, hogy a legjobb esetben hazajuthassak; egy kedves kis defekt a hátsóban. Ejj, pont erre vágytam már. Gyors eszközölés, helyreállítás. Két 3 kg körüli magát vérengző fenevadnak tettető kutya próbált meg elrettenteni a területen maradásomtól, aztán tekintélyt parancsoltam és maradtam még annyit, hogy az utolsó korty teámat megihassam. A szerelés némileg fel is melegített - furcsának találtam. Közben már nagyjából rám is sötétedett, tehát a napszemüveg védelmét sem élvezhette már a szemem, így kellett már visszatérnem a 33-as útra, onnan pedig legalább a kismacsi elágazáshoz, hogy fényben mehessek és jobban lássanak a forgalombeli partnerek. Utána is következett egy rövidebb sötét szakasz, de azon hamar túljutottam. Már Debrecen fényeit látva könnyebb volt a tekerés is – annak ellenére, hogy a szél szakadatlanul fújt velem szemben. 15:58-kor érintettem a város kezdete táblát, aztán a városi cirkálás után hazaérkeztem.
Teljes idő: 6 óra 2 perc, teljes megtett táv: 120,8, átlagsebesség 19.9 /épp nem lett meg a 20/. Összehasonlítva a nyárival talán annyi szól mentségemül, hogy az alacsony hőmérséklet miatt ennek kiegyenlítésére is energiát kellett szentelnem, valamint jelen esetben az út 50%-ában kellett küzdenem a széllel, a nyár végi túra alkalmával csak 35-40%-ban.
Élménynek jó volt, tapasztalatnak főleg, most már tudom, milyen hóban-fagyban hosszabb távon tekerni, de a szemem egy kicsit megérezte, igyekszem rehabilitálni.
U.i. 1.: azóta intenzív havazásba kezdett, szóval tulajdonképpen még jól is sült el az időpont választás.
U.i. 2.: utam során településeken kívül biciklistákkal nem találkoztam, így a szezonalitás tényét ellenzők táborában kevesen lehetünk
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése