Honnan jött az ötlet, hogy magas hegyekre biciklizz fel? Mikor és hol volt az első ilyen élményed?
A kerékpározás iránt érzett szenvedélyem egészen kisgyerekkorom
óta kísér és ösztönöz. Általános iskolásként még Debrecen utcáin, valamint a
Nagyerdő ösvényein bóklászva indultam „felfedező útra”. A debreceni Nagyerdő
egy részéről még térképet is készítettem…😊 Felnőttként kezdetben a Zemplén, Bükk, Mátra
és az Aggtelek útjait, emelkedőit fedeztem fel. Akkor még ezen tájegységeket
vonattal közelítettem meg, ami izgalmas, azonban igen időigényes és behatárolt
közlekedési forma. A világ akkor nyílt ki igazán számomra, amióta autónk is
van…a közösségi videómegosztó oldalakon fellelhető kerékpáros túrabeszámolókat
nézve jött az a hirtelen gondolat, hogy az Északi-középhegység nagy részét már
bejártam, miért ne mehetnék messzebb is…miért ne kereshetnék fel magasabb
hegyeket is? Bár – úgy tapasztaltam,
hogy - a hobbikerékpárosok többsége inkább kerüli az emelkedőket, engem
elsősorban azok vonzanak: feltekersz a hágóra/csúcsra és ott vár a jutalom – a
kilátás és az élvezetes gurulás! Bár így belegondolva én szinte jobban szeretem
a felfelé vezető utat, mint a gurulást…nem tudom megmagyarázni: amint látok egy
emelkedőt, egyből rám tör az érzés, hogy ezen fel kell másznom. Ez egyfajta
mazochizmus: élvezem a szenvedést!
Az első külföldi utam a felvidéki Királyhegyre (1946m,
Alacsony Tátra) vezetett, mely Szlovákia legmagasabbra vezető aszfaltos/murvás útja.
Ez a 11 kilométeres, 10.6%-os átlagmeredekséggel rendelkező kaptató adta a
végső bizonyosságot: én hegyeket akarok mászni! Nagy lelkesedésemben azon a
nyáron elmentem a Déli-Kárpátokba is és megmásztam az Urdele hágót, valamint
föltekertem a Balea-tóhoz a Transzfogarasi úton.
Hogyan készülsz fel a túráidra? Szoktál külön edzeni rá?
Mi alapján tervezel? Van egy sokoldalas hegy listád, amin pipálgatod, ahol már
jártál? :)
Év közben indoor cycling edzésre járok. Itt – bár remek az
edző – nem azt csinálom, amit a többiek, hanem a saját kis edzéstervemet
követve erősítem a lábaimat. A „kinti szezon” számomra tavasszal kezdődik,
amikor is párszor kimegyek az Északi-középhegységbe tekerni egy-egy napra. Az
azévre tervezett külföldi túra előtt 1-2 héttel mindig a Mátrába megyek: ha
viszonylag könnyedén meg tudom csinálni az
Abasár-Kékestető-Galyatető-Kékestető-Abasár útvonalat, akkor felkészültem.
Van egy könyv, amire kerékpáros „bibliámként” tekintek…Pete Goding – Hegynek fel című műve. Ez a kiadvány Európa legjelentősebb kerékpáros emelkedőit veszi górcső alá a pár száz méteres domboktól a 2000m feletti hágókig. Elsősorban ebből a könyvből, valamint különböző túrabeszámolókból és internetes cikkekből inspirálódva terveztem meg a túráimat. Ritkán van olyan, hogy az autót ugyanott tudom hagyni, ahol az előző nap: minden este a másnapi túra kiindulópontjáig vezetek, ott éjszakázok az autóban, majd onnan indulok másnap a kalandra és oda is érkezek vissza. Első körben kinézek egy tájegységet, országot, illetve annak egy szegletét, ahol több felfedezésre váró „bakancslistás” emelkedő is megtalálható. Ha hágóról van szó, akkor el kell döntenem, melyik oldalról mászom meg. Általában a szebbik oldalon szeretek mászni, hiszen ott van idő nézelődni. Egy érdekes dolgot is megfigyeltem ezzel kapcsolatban: általában a szebbik oldal a nehezebb (a „szépség” és a „kihívás” általában kéz a kézben járnak: ahhoz, hogy az ember valami szépet lásson, azért meg kell „szenvedni”!). Több száz kilométert is hajlandó vagyok kocsival vezetni, csak hogy a kiszemelt oldalról másszak. Jó példa erre a 2020-as túrám, ahol egyik nap a Stelvio-t, másnap meg a Gavia hágót másztam meg az előbbit észak, az utóbbit dél felől, miközben ha mindkettőt az ellenkező oldalakról mászom, akkor a kiindulópont ugyanaz lett volna, Bormio városa. 😊 Visszatérve a felkészülésre: az emelkedőknek letöltöm a profilját, melyen ott a távolság, meredekség, szint, stb. Ezek alapján tudom, mire számítsak, mennyire lesz megterhelő az út. Erre remek oldal pl. a climbfinder.com.
.jpg)
A „pipálgatás” egy klasszikus fényképalbum bővítgetésével
zajlik: minden nagyobb emelkedő megmászásáról bekerül pár fotó és adat is…ezt
az albumot nézegetve szívesen nosztalgiázok hideg téli estéken a kanapén. 😊
Továbbá minden egyes túrámról készítek egy rövid videót, mely a legnépszerűbb
videomegosztó oldalon bárki számára megtekinthető.
Mesélj a biciklidről, mit lehet róla tudni? Illetve
tudom, hogy nem e-bike, de néhány combosabb emelkedőnél nem szoktál
elgondolkodni, hogy esetleg jól jönne egy kis elektromos rásegítés? :)
Egy 12 éves Caprine Voyage trekking kerékpárral szoktam
túrázni. Megbízható márka, sajnos már több éve megszűnt a gyártása. Régi, nem könnyű, az alkatrészek nagy része az
évek alatt természetesen már kicserélődött („Thészeusz hajója, Thészeusz
hajója-e” paradoxon itt is tetten érhető 😊 )…Szeretem, mert nem csak aszfalton, hanem
murván, földúton, ösvényen is el tudok vele menni (a szélesebb gumi, valamint a
teleszkóp miatt), így sokkal szabadabb vagyok, mint lennék egy országútival.
Mitől lesz „mászókerékpár” egy átlagos trekkingből? A
megfelelő áttételrendszer megkomponálásától! Nálam elől 22 fogas a legkisebb
fogaskerék, míg a hátsó fogaskoszorún 32, 34 és 36 fogasak a legnagyobbak.
Kevésnek tűnik a 2 fognyi különbség, azonban hegyen rengeteget számít. A
36-osat ált. csak 12% fölött használom.
.jpg)
Őszintén szólva mindig szánalommal néztem azokra a
„bringásokra”, akik a combosabb emelkedőkön 20km/h-val elhúznak mellettem nagy
büszkén az elektromos kerékpárral. Persze más, ha valaki már idősödik, vagy
sérülés miatt nem bírja az emelkedőket, de úgy vettem észre, hogy egyre több jó
erőben lévő fiatal is ezt a könnyebb utat választja. Persze nincs ezzel gond,
mindenkinek a saját dolga, döntése. De teljesen más érzés és teljesítmény
„csalás” nélkül feltekerni egy emelkedőre…akkor elmondhatjuk, hogy: „megvan!”… Amíg
bírom, addig maradok a hagyományos eszköznél. 😊
Mi kerül a táskádba, aminek mindenképpen ott kell lennie
nálad?
A túráimra sok mindent szoktam magammal vinni, nem figyelek a grammokra, mint a nagy outisok: szerszámok, pótbelső, halkonzerv, 1,5 literes tartalékvíz, csúcscsoki, keksz, szőlőcukor, csősál, esőkabát, kutyariasztó, naptej, akciókamera, stb. Kényelmes vagyok: inkább cipekedek, de szeretem, ha minden fontos dolog nálam van. Ráadásul még magammal kell vinnem ugye az autós táskámat is. Ezek a felszerelések egy bővíthető, csomagtartóra rögzíthető táskában, valamint egy váz- és egy kormánytáskába vannak beletuszkolva.
Egyedül vágsz neki ezeknek az utaknak. Ez
döntés/megszokás miatt van így vagy eddig nem sikerült még egy ilyen „hegyi
bolondot” találni? :)
Édesanyám mindig bíztatott, hogy találjak már valakit,
akivel együtt tekerhetek, mert az csak biztonságosabb…de én magányos farkas
vagyok. Ezeken az 1-2 hetes túráimon kimozdulok az otthoni környezetemből,
komfortzónámból és a kitűzött célokat elérve, feltöltődve térhetek haza. Van pár ismerősöm, akik szeretnek itt-ott
külföldön is tekerni, akik lehet, hogy velem is tartanának, ha hívnám őket. De
egyedül szeretek ilyenkor lenni… tekerés közben átgondolom az elmúlt tanévet
(tanárként dolgozom), tervezgetem a kórusom jövő évi műsorát, stb. Ráadásul nem
szeretem azt sem, ha rám várnak, meg azt sem, ha nekem kell másra várni.
Ha van kiemelhető, melyik volt a legizgalmasabb,
legmegpróbálóbb hegy, amire eddig feltekertél?
Egyértelműen az idei túrám „királyetapját” mondanám, ez pedig a Passo della Forcella volt. Ez a hágó Olaszországban található, a híres/hírhedt Monte Zoncolannal szemben. A Zoncolant a korábbi években már kétszer is megmásztam: először a klasszikus oldalt, Ovaro felől, majd tavaly a még annál is nehezebb útvonalon, Priola felől (mindkétszer esőben). Több más nehéz emelkedő (Kitzbüheler horn, Grosser Oscheniksee, stb.) megmászása után úgy éreztem, hogy talán elég erős leszek feltekerni Európa második legnehezebb (aszfaltos) emelkedőjére, a Forcella-ra.
A hágó 1827
méteren van és csupán 9 kilométere Ovaro városától…ezalatt azonban 1321 méter
szintemelkedést kell leküzdeni, ami azt jelenti, hogy az átlagemelkedés 14.9 %!
No most ez nem azt jelenti, hogy a 9 kilométer végig 14.9 %, az „viszonylag”
egyszerű lenne, ugyanis egy idő után „rááll” az ember lába erre a meredekségre.
Azonban itt nem ilyen egyenletes az emelkedés…arról van szó, hogy az első 2,5 km 7-8% között van, az utolsó
kilométer pedig bőven 20% felett… a maximum meredekség 28.8 %. Ezeket a
meredekségeket már nem lehet leírni, ki kell próbálni…ha az ember – főleg
trekkinggel – nem hajol kellően előre, akkor simán hátraesik! Ez a folyamatos
előrehajolás pedig eléggé megterheli a derekat is (főleg, ha van pár plusz kiló
az emberen, mint pl. rajtam). A pihenés utáni elindulás pedig egy újabb
nehézség: csakis oldalra, az út nyomvonalával szinte derékszöget bezárva
lehetséges az elindulás (egyébként biztos a hátraszaltó). Büszke vagyok, hogy
erre a hágóra is – a kerékpár tolása nélkül - fel tudtam tekerni.
Találkoztál már váratlan nehézségekkel vagy veszélyes
helyzetekkel a túrák során?
Az egyik legveszélyesebb helyzet talán az volt, amikor
száguldottam lefelé a Gavia hágóról és egy hosszú, kivilágítatlan alagútban
egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy egy juhnyáj van közvetlenül előttem! A
kerékpárom agydinamós lámpája egyébként is elég gyenge, így éppen az utolsó
pillanatban észleltem a veszélyt és meg tudtam állni…a vicces az volt, hogy
sehova sem akartak elmozdulni, pásztor meg nem volt sehol. Szerencsére pont
jött egy autó hátulról, ami végre megvilágította az állatokat. Folyamatos
dudálás, tapsolás közepette valahogy utat törtünk magunknak és kikecmeregtünk
az alagútból.
Kutyák is támadtak már rám, azonban az ultrahangos
kutyarisztóval és egy darab kolbásszal mindig győztesen kerültem ki a
küzdelemből 😊
Hogyan befolyásolja az időjárás a túráidat, és hogyan
készülsz fel az esetleges változásokra?
A 7-10 napos túráim idejét általában már nyár elején tudom,
azon nem nagyon tudok változtatni, maximum 1-2 napot. Ez azt jelenti, hogy ha
kifogok egy esős időt, akkor ez van, ott helyben kell improvizálni. Tavaly
például nagyon rossz volt az idő, csak hat napra mentem és állandóan figyeltem
a radarképet, hogy hova mond esetleg kevesebb esőt…sikerült is az ötből három
mászást úgy időzíteni, hogy napos időm volt! Azonban másik kettőn (Mangart és a
Monte Zoncolan Priola felől) széjjeláztam. Felfelé nem gond esőben tekerni,
lefelé azonban igen veszélyes. Tavaly vettem egy egészen jó kis esőkabátot,
mely legalább a felsőtestemet már 100%-osan védi. Hosszú távon persze nem
kényelmes egy esőkabát sem, akármennyire is jó, márkás, lélegző, stb.…ha nem
kívülről, akkor egy idő után belülről ázik át az ember az izzadás miatt.
Van-e nagykedvenced, ahova bármikor, bármennyiszer
visszamennél? Vagy mindegyik ilyen? :)
Tulajdonképpen mindenhova visszamennék! Minden egyes
célpontomat vissza tudom idézni, milyen érzés volt oda felmászni, milyen
körülmények között tekertem, milyen volt a panoráma felfelé, és hogy milyen
látvány fogadott a csúcson. Nem tudnék választani, hogy melyek voltak a
legszebbek, így mondok három helyszínt, ami hirtelen eszembe jut: az
olaszországi Gavia hágó (dél felől másztam), az osztrák Kaunertaler gleccserút,
valamint a Dolomitokban a Sella ronda, ahol ugye négy hágót kell megmászni a
körön. Eszméletlen látványos és változatos mindhárom…
Mi szokott történni a legmagasabb ponton? Milyen
érzésekkel érkezel fel a csúcsra?
Boldogság tölt el és egy olyan elégedettség, mint amilyet
egy sikeres koncert után érzek, ahol én
játszottam hangszeren, vagy vezényeltem a kórusomat. A csúcson először
elkészítem a kötelező csúcsfotót, majd körbenézek, letelepszek a fűbe, megeszem
az elemózsiámat. Ha van souvenir bolt, akkor bemegyek és veszek matricát,
valamint hűtőmágnest. Ha már úgy érzem, hogy ideje indulni, akkor felszerelem
az akciókamerát és nekiállok az ereszkedésnek…így visszagondolva azonban volt
olyan is, hogy 5 percet maradtam a csúcson – pl. a Colle dell Agnello-n – mert
5 fok volt fenn és orkán erejű szél…hiába nyár közepe volt, pulcsiban, sapkában,
kesztyűben és csősálban gurultam lefelé…
Ha jól tudom, többnapos túrákra szoktál menni. Ilyenkor
hogy oldod meg a csomagok elhelyezését? Ott van nálad / a szálláson / a
kocsiban?
Kezdetben még kempingekben sátoroztam, azonban hamar
váltottam: már egy pár éve a kocsimban alszom. Először vezetőülésen, azonban az
nem volt túl kényelmes, mert nem tudtam rendesen kinyújtani a lábamat. Idén
kicsit átalakítottam a kocsit: kiszedtem az anyósülést, illetve megfordítottam,
lehajtottam a hátsó ülést is és ezekre raktam egy matracot, így a nem túl nagy
kocsiban is viszonylag kényelmesen és nagyjából vízszintben tudok aludni. A
megfelelő „szálláshely” kiválasztása is rendkívül fontos. Szeretem az olyan út
menti megállókat, piknikező helyeket, ahol csak én vagyok, nincs szem előtt és
esetleg van egy pad, netalán még víz is. Előny, ha nem nyílt terepen van, hanem
erdő mellett, így a szükséges higiéniai és egyéb dolgokat is el tudja intézni
az ember. Minden cuccom az autóban van,
csak a már fentebb említett dolgokat viszem magammal a túrára. A sátorral az volt a baj egyébként, hogy
körülményesebb, drágább és helyhez kötött…az Alpokban ugye bármikor eshet az
eső és utáltam egy-egy zuhé után vizesen elrakni a sátrat. A „lakókocsiban”
történő alvásnál általában a tisztálkodás, ami körülményesebb, de azt is meg
lehet oldani. Ha autópályán megyek, az egyszerű, mert a benzinkutakon, vagy a
különböző megállókban tudok zuhanyozni. Az autópályán kívül tourinform irodák
vagy bevásárlóközpontok illemhelyein, kinti kutaknál, vagy patakban szoktam
megoldani. Volt már olyan is, hogy beszöktem egy-egy kempingbe. Ha nem találok
semmit a környéken, akkor az otthonról hozott 2 literes flakon segítségével
„zuhanyzok” valahol az erdőben.
Milyen tanácsot adnál valakinek, aki most szeretne
belevágni a hegyikerékpározásba?
Mint mindenben, itt is a kezdet, az elindulás a
legnehezebb…hogy rászánja magát az ember és bátorságot merítsen… aki nincs
hozzászokva, annak az elején biztos félelmetesnek tűnik, hogy mennyit kell
autópályán levezetni a célig…aztán hogy lesz megoldva ez meg az… azonban ott
kiderül, hogy minden nehézségen felül lehet emelkedni és ha az ember kellően
felkészült és megtervezett mindent, akkor könnyedén teljesíteni tudja a
kitűzött célokat.
Pár fontos jótanács:
- Legyünk tisztában a képességeinkkel! Ne akarjunk egyből egy nap alatt 100 kilométert és 3000 szintet menni.
- Gondoljuk át: alkalmas-e a kerékpárunk hajtása (az áttételek milyensége) a mászásra. Ha tudjuk, hogy mondjuk az egyik emelkedőn lesz egy viszonylag tartós 15-16%-os szakasz, akkor menjünk el például Martonyiba (Aggteleki Nemzeti Park) és másszunk fel a Szárhegyre, hogy leteszteljük az állóképességünket és hogy nem kell-e esetleg hátulra egy nagyobb fogszámú fogaskerekekből álló koszorú.
- Gps természetesen elengedhetetlen az autós navigációhoz
- Jól tervezzük meg a túránkat és mindig legyen B terv, illetve cserelehetőség, ha rosszra fordulna az idő
- ALAPSZABÁLY főleg a népszerű helyeken, de végül is mindenhol: időben kezdjük meg a túrát! Én általában 6:00 órakor indulok, így elkerülve a nagy forgalmat. A sok motoros, lakókocsis, stb. nagyon el tudja rontani az élményt, úgyhogy ez rendkívül fontos. Mire nagy lesz a forgalom, az ember már fent is van, vagy legalábbis az út nagy részét már nyugalomban (és ráadásul nem a legnagyobb melegben) tette meg.
- Gurulás előtt mindig ellenőrizzük, hogy minden fontos dolgunk megvan-e. Nem hagytuk-e a fűben a telefont, autóstáskát, vagy a pénztárcánkat. Kellemetlen, ha 500m gurulás után vesszük észre, hogy valami fennmaradt.
- Csősál és esőkabát mindig legyen az embernél, mert lehet, hogy a hegy lábánál 25 fok van, a csúcson meg 6. Nagy hidegben és szélben pedig nem nagy élmény a gurulás…továbbá ajánlom a naptejet is, mert 2000 méter felett már nagyon tud égetni a nap.
- Kerékpározás közben rendszeresen igyunk és bizonyos időközönként együnk is valamit. Én a szőlőcukorra, kevés kekszre és energiazselére esküszöm.
- Mi a következő nagy célod a hegyikerékpározásban, és hogyan tervezed elérni?
Rengeteg hágó van még, amit szeretnék felkeresni és megmászni. Régóta vágyom már a svájci Alpokba, továbbá a Pireneusokba is. Ez utóbbi azonban igen messze van kocsival, így valószínűbb, hogy Svájc lesz a következő úticélom. 😊
Nagyon köszönöm az interjút!
Péter youtube csatornájának linkje, ahol az útjairól részletes beszámolókat oszt meg, a következő: https://www.youtube.com/@vadpet
Fotók: Vad Péter
