2018. 08. 29.
2017. 08. 27.
XIII. Balatonkerülés
Idén hatodmagammal vágtam neki megkerülni kedvenc tavamat, a Balatont.
Hoay Chin és Szilvi uraik, Csabi és Peti társaságában érkeztek, valamint Barna jelentkezett még, hogy szívesen jönne. Csabi és Barna már nem először látogatnak el velem a tóhoz ilyenféle tevékenység űzésére, a többiek mind újoncok voltak, nekik tudtam újat mutatni :)
Az odaérkezést vonattal oldottuk meg, Petivel és Szilvivel Debrecenből indultunk, a többiek Pesten csatlakoztak hozzánk. Nem volt még kimondott tömeg a szerelvényen, mert egy csütörtöki napon vágtunk bele a kör teljesítésébe - vállalva ezzel, hogy a vasárnapi hazaúton sanszos lesz a nem kívánt tömeg.
A vonaton ettünk-ittunk, így ilyen jellegű töltekezésekre való létesítményt nem kellett keresnünk, a haladással foglalkoztunk, mert ez az első nap mindig ilyen, hogy a nap fele elmegy az ideutazással, ha meg még távot is szeretnénk teljesíteni, ahhoz tekerni is kell. Nem is volt ezzel senkinek panasza, szépen surrogtak a kerekek az aszfalton mögöttem, egy-egy kisebb nem várt igazításra persze megálltunk, de az előremenetelünket nem tudták nagyban akadályozni.
A szállásunk ezen az estén Tihanyban várt ránk, úgy gondoltuk, előtte még beugorhatunk a Csopak (vagy inkább Balatonarács) környezetében található Guruljon az élet mindenkinek világbüfébe egy kis ezt-azt elfogyasztani, hát, többnyire a következőket fogyasztottuk:
Miután újra tele voltak a tankok, igyekezetünket a jelenlegi pozíciónk és szállásunk közötti távolság ismételt csökkentésére fordítottuk.
Balatonfüreden csak átgurultunk, közben persze gyönyörködtünk a szépségeiben, illetve serényen kerülgettük a rengeteg ott tartózkodó embert. Átérve rajta már nem volt messze Tihany. Hogy hamar odataláljunk, izzítottam a navigációmat, csak sajnos nem a legkényelmesebb útvonaltervezésre volt állítva, így egy olyan szakaszon is át kellett vágnunk, ahol legjobb esetben is csak tolni tudtuk magunk mellett paripáinkat. Persze ki gondolta volna, hogy Tihanyon belül ilyen utakkal találkozhatunk, a lényeg, hogy átértünk a második bekötőútra, ahonnan még egy kis telefonos segítséget elfogadva beengedést nyerhettünk a Zsuzsa Apartmanba. A szállást nagyszerűnek találtuk, volt helyünk bőven. Itt kicsit szusszantunk, majd a már sötétbe burkolózott Tihany belvárosát igyekeztünk felfedezni, valamit valami jó kis vacsorázó helyet keríteni, hogy másnapra is meglegyen a kívánt energia :)
Hosszas keresgélés után a Tihanyi Retro Pizzériára esett a választásunk, ahol bár nem pizzáztunk, mégis nagyon finomakat ehettünk.
Mire visszaértem, a többiek már összepakolva vártak. A szállásadónknál kiegyenlítettünk a kiegyenlíteni valót, megköszöntünk ott tartózkodásunk lehetőségét és utunkat a Badacsony felé vettük. A lábak már edzettebb mivoltukban pörgették a pedálokat, a tempónk emelkedett. Tegnap egy barátom a családjával tekert velünk szembe, ajánlottak egy halsütőt Aszófőnél, azt terveztük, hogy ma reggel beteszteljük, ám még zárva volt, mikor ott tekertünk el. Végül Zánkáig mentünk, ahol egy kis enni-innivalóval pótoltunk vissza a már addig elégetett kalóriákhoz.
Újra nyeregbe pattantunk, de nem sokáig maradhattunk ott, mert Szepezd után egy éppen defektet javító bandától kérdeztem meg, hogy kell-e segítség, mondták, hogy nem, gurultam tovább és én is megkaptam, amit valószínű ők is :( Egy kis kényszer megálló következett tehát, amit nem a leggyorsabb javítás után mellőztünk is.
A nap már emelkedett, egyre melegebbet is adott, mi meg egyre inkább úgy gondoltuk, jó lenne majd valahol megállni strandolni. Révfülöpre esett a választásunk, ott parkoltuk le a bringáinkat és vetettük magunkat a Balaton üdítő hullámai és habjai közé. Közben eszegettünk is ezt-azt. Badacsonytomaj már a közelben volt, így nem kellett sietnünk, élvezhettük a szabadságunkat, maximálisan kihasználhattuk az időnket. Miután eleget pihentünk, telefonáltam a szállásadónknak, hogy készüljön, hamarosan érkezünk, így innen már meg sem álltunk, csak gurultunk célunk felé. Vagyis a Badacsonynál már nem volt elég a gurulás, tekerni is kellett, mert a Sandra Vendégház a tengernél némelyest magasabb térszínen helyezkedik el. Vendéglátónk nagyon kedves volt, mindenféle eligazítást kínált nekünk, merre menjünk, hol vacsorázzunk, mit ajánl, így már-már mint a helyiek vetettük bele magunkat egy kis városi sétálgatásba. Az elmondások alapján a legszimpatikusabbnak a Muskátli Étterem és Cukrászda tűnt, azt vettük célba és nem sokára meg is találtuk.
Ismételten ettünk-ittunk egy jót, lassan záróráig maradtunk és jöttünk, hogy még azért aludni is tudjunk a harmadik nap megpróbáltatásai előtt.
Kicsit később értünk fel, mint szerettünk volna, a Nap már magasabbra kelt annál, mikor még szebbeket fotózhattunk volna róla, de így sem volt hiábavaló az igyekezetünk :)
A szállásra visszaérve összeszedelődzködtünk, kicsekkoltunk, és megkezdtük körünk leghosszabb, de legkevesebb emelkedővel tarkított útvonalát.
Az edzett lábak nem ijedtek meg a fenti badacsonyi Római úton menni - ez a főútnál sokkal esztétikusabb környezetben vezet, illetve a biztonságérzet is jóval több rajta.
Nem sokára Keszthelyre értünk, a Festetics Kastély látogatását nem hagytuk ki, nyaltunk egy jó fagyit és lőttünk ott egy közös képet:
Egy közeli kútból feltöltekeztünk vízzel, majd továbbcsorogtunk a déli part felé.
Balatonmáriafürdőig tudtunk megállás nélkül haladni, ott azonban a Florida fagyizó megálljt parancsolt, hogy egy kicsit lehűtsük magunkat a portékáival.
Innen tovább indulva Petinek sikerült egy ujjnyi vastagságú fadarabbal átdöfetnie a hátsó kerekét. Szakértőn hozzálátott és pikkpakk orvosolta is a problémát. Ilyenkor mindig kicsit elcsendesedik mindenki és nagy gonddal nézi a maga elé táruló utat, nehogy ő legyen a következő, aki miatt meg kell állni. De hát nincs abból semmi, ha meg kell állni; ha meg kell állni, hát meg kell állni :)
A Hydra SmartBottle ott volt velünk, a kulacstartómban, mikor monotonabb szakaszok következtek, lőttem vele egy kis zenét, hogy legyen, ami a hangulatot emeli és a tempót diktálja :)
Fonyódnál még szusszantunk egyet, de a Nap már lassan lenyugvóra járt, így igyekeznünk kellett, hogy még Lellére oda tudjunk érni lámpa nélkül. Ez már nem sikerült sajnos, csak estére értünk oda a Pelso Apartmanházba, de nem volt gond így sem a szállás elfoglalásával.
A pocakunkban már készítettünk helyet valami finomságnak, rövid egyeztetés után a méltán híres és a balatoni halsütők közül 1. helyet elnyerő Nádfedeles Halsütőbe mentünk, hamarosan már nem is volt olyan sok hely a hasunkban :) Még kisétáltunk a kikötőbe, ahonnan amúgy csodás kilátás nyílik az északi partra, most csak a települések fényeit láthattuk, de az is nagyon szép és hangulatos volt.
Visszaérve aludtunk egy jó nagyot és készültünk utolsó távunkra.
Ez kicsit kedvünket szegte, illetve gondolkoztunk, hogy Barnának mi legyen a sorsa, de mondta ő, hogy nagy fiú már, nem fogják ellopni, eltölti az időt valahogy hasznosan :)
Szép, monoton pedálcsapásokkal haladtunk településről településre, csak egy-egy rövidebb tankolásra álltunk meg.
Siófokon jártunk kicsivel ebédidő előtt, ott beugrottunk enni egy Mustafa gyrost, de hogy ne a korábbi évekhez hasonló rohanás legyen ennek az egész csodaszép kirándulásnak a vége, gurultunk tovább idejében, hogy a vonat menetrend szerinti indulását elérjük.
A balatonvilágosi panorámánál azért még persze lőttünk egy (két) képet, azokból íme álljon itt egy:
Onnan meg már nagyjából csak gurulnunk kellett az állomásig. Sokan vártak felszállásra, nem hagyhattuk magunkat, fel kellett préselődjünk nekünk is. Barnától azért még elköszöntünk, megköszöntük neki a szíves részvételét és jó utat kívántunk.
Sajnos nem volt jó így ez, Csabi és Hoay Chin egy másik vagonban kaptak helyet, mint mi, az elején csak telekommunikációs eszközökkel tudtunk egymásról, nagyon szétszakadt a kiscsapat, pedig szerettem volna egy konklúziót vonni a 4 napból, gratulálni az újoncoknak, akik már hivatásos tókerülővé avattattak, megköszönni az öregrókáknak, hogy újra eljöttek és tekertek egy jót. Szuper napokat tudhattunk magunk mögött. Sporttevékenységben, utazási- és kulináris élményekben töltekeztünk és gazdagodtunk, nem hiába telt el ez az időszak. Nagyon jól bírta mindenki a vezetésemet, egy rossz szót sem hallottam - persze ettől függetlenül gondolhattak rosszakat :) Köszönöm mindőtöknek, hogy ott voltatok és részesei voltatok ennek a jó kis kalandnak!
U.i.: Barna vonatjával még további problémák is voltak, el se vitte egészen Pestig, mert különböző üzemzavarai voltak. Barna valahol Martonvásár környékén döntött úgy, hogy elég is volt ebből a társaságból, inkább hazateker onnan, szóval neki még aznap egy jó adag kilométer belekerült a lábába. Respect, Barna!
Hoay Chin és Szilvi uraik, Csabi és Peti társaságában érkeztek, valamint Barna jelentkezett még, hogy szívesen jönne. Csabi és Barna már nem először látogatnak el velem a tóhoz ilyenféle tevékenység űzésére, a többiek mind újoncok voltak, nekik tudtam újat mutatni :)
Az odaérkezést vonattal oldottuk meg, Petivel és Szilvivel Debrecenből indultunk, a többiek Pesten csatlakoztak hozzánk. Nem volt még kimondott tömeg a szerelvényen, mert egy csütörtöki napon vágtunk bele a kör teljesítésébe - vállalva ezzel, hogy a vasárnapi hazaúton sanszos lesz a nem kívánt tömeg.
1. nap: Balatonakarattya - Tihany
A vonatról lepattanva visszamálháztuk a gépeket, előkészültünk és szép lassan, a kezdeti bemelegítő tempót megszokva meggurultuk az első kilométereket. Kenesénél a parkon áthajtva kigurultunk a Balatonhoz, üdvözöltük egymást, mert az elkövetkező négy napban sok időt fogunk együtt eltölteni :)A vonaton ettünk-ittunk, így ilyen jellegű töltekezésekre való létesítményt nem kellett keresnünk, a haladással foglalkoztunk, mert ez az első nap mindig ilyen, hogy a nap fele elmegy az ideutazással, ha meg még távot is szeretnénk teljesíteni, ahhoz tekerni is kell. Nem is volt ezzel senkinek panasza, szépen surrogtak a kerekek az aszfalton mögöttem, egy-egy kisebb nem várt igazításra persze megálltunk, de az előremenetelünket nem tudták nagyban akadályozni.
A szállásunk ezen az estén Tihanyban várt ránk, úgy gondoltuk, előtte még beugorhatunk a Csopak (vagy inkább Balatonarács) környezetében található Guruljon az élet mindenkinek világbüfébe egy kis ezt-azt elfogyasztani, hát, többnyire a következőket fogyasztottuk:
Miután újra tele voltak a tankok, igyekezetünket a jelenlegi pozíciónk és szállásunk közötti távolság ismételt csökkentésére fordítottuk.
Balatonfüreden csak átgurultunk, közben persze gyönyörködtünk a szépségeiben, illetve serényen kerülgettük a rengeteg ott tartózkodó embert. Átérve rajta már nem volt messze Tihany. Hogy hamar odataláljunk, izzítottam a navigációmat, csak sajnos nem a legkényelmesebb útvonaltervezésre volt állítva, így egy olyan szakaszon is át kellett vágnunk, ahol legjobb esetben is csak tolni tudtuk magunk mellett paripáinkat. Persze ki gondolta volna, hogy Tihanyon belül ilyen utakkal találkozhatunk, a lényeg, hogy átértünk a második bekötőútra, ahonnan még egy kis telefonos segítséget elfogadva beengedést nyerhettünk a Zsuzsa Apartmanba. A szállást nagyszerűnek találtuk, volt helyünk bőven. Itt kicsit szusszantunk, majd a már sötétbe burkolózott Tihany belvárosát igyekeztünk felfedezni, valamit valami jó kis vacsorázó helyet keríteni, hogy másnapra is meglegyen a kívánt energia :)
Hosszas keresgélés után a Tihanyi Retro Pizzériára esett a választásunk, ahol bár nem pizzáztunk, mégis nagyon finomakat ehettünk.
2. nap: Tihany - Badacsonytomaj
A reggelt a nagy mozgás előtt egy kis mozgással indítottam, a félszigeten futottam egy kört, csodás helyeken jártam, nagyon jól esett és kellemes is volt így indítani a napot.
Mire visszaértem, a többiek már összepakolva vártak. A szállásadónknál kiegyenlítettünk a kiegyenlíteni valót, megköszöntünk ott tartózkodásunk lehetőségét és utunkat a Badacsony felé vettük. A lábak már edzettebb mivoltukban pörgették a pedálokat, a tempónk emelkedett. Tegnap egy barátom a családjával tekert velünk szembe, ajánlottak egy halsütőt Aszófőnél, azt terveztük, hogy ma reggel beteszteljük, ám még zárva volt, mikor ott tekertünk el. Végül Zánkáig mentünk, ahol egy kis enni-innivalóval pótoltunk vissza a már addig elégetett kalóriákhoz.
Újra nyeregbe pattantunk, de nem sokáig maradhattunk ott, mert Szepezd után egy éppen defektet javító bandától kérdeztem meg, hogy kell-e segítség, mondták, hogy nem, gurultam tovább és én is megkaptam, amit valószínű ők is :( Egy kis kényszer megálló következett tehát, amit nem a leggyorsabb javítás után mellőztünk is.
A nap már emelkedett, egyre melegebbet is adott, mi meg egyre inkább úgy gondoltuk, jó lenne majd valahol megállni strandolni. Révfülöpre esett a választásunk, ott parkoltuk le a bringáinkat és vetettük magunkat a Balaton üdítő hullámai és habjai közé. Közben eszegettünk is ezt-azt. Badacsonytomaj már a közelben volt, így nem kellett sietnünk, élvezhettük a szabadságunkat, maximálisan kihasználhattuk az időnket. Miután eleget pihentünk, telefonáltam a szállásadónknak, hogy készüljön, hamarosan érkezünk, így innen már meg sem álltunk, csak gurultunk célunk felé. Vagyis a Badacsonynál már nem volt elég a gurulás, tekerni is kellett, mert a Sandra Vendégház a tengernél némelyest magasabb térszínen helyezkedik el. Vendéglátónk nagyon kedves volt, mindenféle eligazítást kínált nekünk, merre menjünk, hol vacsorázzunk, mit ajánl, így már-már mint a helyiek vetettük bele magunkat egy kis városi sétálgatásba. Az elmondások alapján a legszimpatikusabbnak a Muskátli Étterem és Cukrászda tűnt, azt vettük célba és nem sokára meg is találtuk.
Ismételten ettünk-ittunk egy jót, lassan záróráig maradtunk és jöttünk, hogy még azért aludni is tudjunk a harmadik nap megpróbáltatásai előtt.
3. nap: Badacsonytomaj - Balatonlelle (a vége egy külön szakaszon)
Másnap reggel Petivel beszéltük, hogy fel kéne ugrani a Kisfaludy Kilátóhoz, , hát fel is ugrottunk, a vége felé már kicsit mászós volt, meg el is fáradtunk egy kicsit, de megérte a látványért!
Kicsit később értünk fel, mint szerettünk volna, a Nap már magasabbra kelt annál, mikor még szebbeket fotózhattunk volna róla, de így sem volt hiábavaló az igyekezetünk :)
A szállásra visszaérve összeszedelődzködtünk, kicsekkoltunk, és megkezdtük körünk leghosszabb, de legkevesebb emelkedővel tarkított útvonalát.
Az edzett lábak nem ijedtek meg a fenti badacsonyi Római úton menni - ez a főútnál sokkal esztétikusabb környezetben vezet, illetve a biztonságérzet is jóval több rajta.
Nem sokára Keszthelyre értünk, a Festetics Kastély látogatását nem hagytuk ki, nyaltunk egy jó fagyit és lőttünk ott egy közös képet:
Egy közeli kútból feltöltekeztünk vízzel, majd továbbcsorogtunk a déli part felé.
Balatonmáriafürdőig tudtunk megállás nélkül haladni, ott azonban a Florida fagyizó megálljt parancsolt, hogy egy kicsit lehűtsük magunkat a portékáival.
Innen tovább indulva Petinek sikerült egy ujjnyi vastagságú fadarabbal átdöfetnie a hátsó kerekét. Szakértőn hozzálátott és pikkpakk orvosolta is a problémát. Ilyenkor mindig kicsit elcsendesedik mindenki és nagy gonddal nézi a maga elé táruló utat, nehogy ő legyen a következő, aki miatt meg kell állni. De hát nincs abból semmi, ha meg kell állni; ha meg kell állni, hát meg kell állni :)
A Hydra SmartBottle ott volt velünk, a kulacstartómban, mikor monotonabb szakaszok következtek, lőttem vele egy kis zenét, hogy legyen, ami a hangulatot emeli és a tempót diktálja :)
Fonyódnál még szusszantunk egyet, de a Nap már lassan lenyugvóra járt, így igyekeznünk kellett, hogy még Lellére oda tudjunk érni lámpa nélkül. Ez már nem sikerült sajnos, csak estére értünk oda a Pelso Apartmanházba, de nem volt gond így sem a szállás elfoglalásával.
A pocakunkban már készítettünk helyet valami finomságnak, rövid egyeztetés után a méltán híres és a balatoni halsütők közül 1. helyet elnyerő Nádfedeles Halsütőbe mentünk, hamarosan már nem is volt olyan sok hely a hasunkban :) Még kisétáltunk a kikötőbe, ahonnan amúgy csodás kilátás nyílik az északi partra, most csak a települések fényeit láthattuk, de az is nagyon szép és hangulatos volt.
Visszaérve aludtunk egy jó nagyot és készültünk utolsó távunkra.
4. nap: Balatonlelle - Balatonakarattya
Barna a visszafelé induló vonatra nem vette meg előre a helyjegyét, ma reggel tervezte és ugrott be ezért az állomásra, de sajnos már minden hely elfogyott, sajnos csak egy későbbire kapott. Ez már előrejelezte, hogy délután nem az ürességtől kongó vonattal fogunk hazaindulni.Ez kicsit kedvünket szegte, illetve gondolkoztunk, hogy Barnának mi legyen a sorsa, de mondta ő, hogy nagy fiú már, nem fogják ellopni, eltölti az időt valahogy hasznosan :)
Szép, monoton pedálcsapásokkal haladtunk településről településre, csak egy-egy rövidebb tankolásra álltunk meg.
Siófokon jártunk kicsivel ebédidő előtt, ott beugrottunk enni egy Mustafa gyrost, de hogy ne a korábbi évekhez hasonló rohanás legyen ennek az egész csodaszép kirándulásnak a vége, gurultunk tovább idejében, hogy a vonat menetrend szerinti indulását elérjük.
A balatonvilágosi panorámánál azért még persze lőttünk egy (két) képet, azokból íme álljon itt egy:
Onnan meg már nagyjából csak gurulnunk kellett az állomásig. Sokan vártak felszállásra, nem hagyhattuk magunkat, fel kellett préselődjünk nekünk is. Barnától azért még elköszöntünk, megköszöntük neki a szíves részvételét és jó utat kívántunk.
Sajnos nem volt jó így ez, Csabi és Hoay Chin egy másik vagonban kaptak helyet, mint mi, az elején csak telekommunikációs eszközökkel tudtunk egymásról, nagyon szétszakadt a kiscsapat, pedig szerettem volna egy konklúziót vonni a 4 napból, gratulálni az újoncoknak, akik már hivatásos tókerülővé avattattak, megköszönni az öregrókáknak, hogy újra eljöttek és tekertek egy jót. Szuper napokat tudhattunk magunk mögött. Sporttevékenységben, utazási- és kulináris élményekben töltekeztünk és gazdagodtunk, nem hiába telt el ez az időszak. Nagyon jól bírta mindenki a vezetésemet, egy rossz szót sem hallottam - persze ettől függetlenül gondolhattak rosszakat :) Köszönöm mindőtöknek, hogy ott voltatok és részesei voltatok ennek a jó kis kalandnak!
U.i.: Barna vonatjával még további problémák is voltak, el se vitte egészen Pestig, mert különböző üzemzavarai voltak. Barna valahol Martonvásár környékén döntött úgy, hogy elég is volt ebből a társaságból, inkább hazateker onnan, szóval neki még aznap egy jó adag kilométer belekerült a lábába. Respect, Barna!
2017. 04. 01.
Ladányi duathlon
Bolondok napja lévén gondoltam, jó volna valami "bolondságot" művelni :) Csabi már mondta, hogy ezen a napon náluk, Püspökladányban futóversenyt fognak szervezni, amiről már mesélte korábban is, hogy nagyon jó volt, így ezt most én sem szerettem volna kihagyni. Különböző távokra lehetett jelentkezni, a leghosszabb a 21 km-es félmarathon volt, így nevezéskor mi mást, mint azt választottam elérendő célnak.
Azonban, hogy egy fokkal még több kihívás legyen benne, úgy döntöttem, hogy ha nem lesz viharos szél / eső vagy bármi más, ami megrendítene a biciklizés iránti vágyamban, akkor a Debrecen - Püspökladány távot kerékpár háton teszem meg.
Előző nap már látszott, hogy az időjárás nem lesz eme tervem meggátlásának mérvadó tényezője, így munka után el is kezdtem előkészülni a megmérettetésre. Átgondoltam és összeszedtem, mi mindent kell magammal vinnem, majd elővettem a biciklis hátizsákomat és elkezdtem belepakolászni. Az ivótasakot izóitallal töltöttem meg, ez el is vett egy jókora részt a rakodórekeszből. Jött a szerelő- és az elsősegély táska, a pumpa, melyeket a futás utáni termálozásra szánt fürdőgatya és törölköző páros követett, majd még pár energiaszelet, némi zseton, kulcsok, iratok és máris csak nehezen sikerült becipzározni a tatyót :)
Számítgattam, hogy ha nem pont a 10:00-s rajtra akarok begurulni/beesni, akkor mondjuk ha 60 km távolságról beszélünk és egy húszas tempót viszonylag fáradtság nélkül ki lehet vitelezni, akkor ha 6:30-kor elindulok, az még némi 'ember tervez, Isten végez' jeligéjű folyamat bekövetkeztét is engedi megtörténni anélkül, hogy újra kéne bármit is tervezni.
6-kor keltem, hogy még egy tál müzlivel megalapozhassam a napi tápanyagbevitelt. Kinéztem, hogy milyen idő van, felhőket nem láttam, viszont a levegő egy kicsit megdidergette a bőröm felületét, ahogy a meleg lakásból kiléptem a gangra, így a felső aláöltözetemet még magamra öltöttem. Kerestem még a vékony, "átmeneti" sapkámat, hogy még azt is magamhoz veszem, ha úgy adja az igény, de nem találtam meg, így anélkül vágtam neki az útnak.
Útvonal tekintetében nyilvánvalóan nem a 4-es számú, nagy forgalmú főútra gondoltam, hanem a Hajdúszovát felé vezető, Földesen és Bárándon keresztül vezetőre. Így is vettem az irányt, ám mikor a nyílt, szántóföldekkel körülvett szakaszra értem, a hűvös levegő egészen átjárt mindenfelől. A sapkám iránti vágy elő is került, azonban sapka nem volt, mentem tovább, hátha hamarosan a nap melegítő ereje lohaszt némelyest a vágyon. Hát, nem lohasztott, szóval a kreativitásomat vettem elő, ennek következtében pedig a táskámból az úszónacimat és abból csiholtam magamnak ideiglenes tökfedőt. Kicsit bőnek mutatkozott, de a napszemüvegemmel sikerült stabilizálnom a helyzetet. Az érzet benne teljesen hasonlatos volt a sapka viseléséhez, szóval sikerült kipipálni ezt az akadályt. Természetesen mindezt azzal a mottóval tettem, hogy a divat és esztétika oltárán fel lehet és fel is kell áldozni olyan dolgokat, melyek funkcionálisak és az egészség megőrzésben nyújtott szerepkörbe abszolút beleillenek :)
Az út minősége teljesen szuper volt, egyedül Szovát után egy darabig volt rázós, aztán megint magára talált és egészen jól kerékpározhatónak bizonyult. Földest elhagyva azonban egy táblával találkoztam, ami jelenlétemet igyekezett elűzni, mégpedig olyan formában, hogy a járművemet tiltotta az előttem álló szakaszról. Némi gondolkozás után arra jutottam, hogy nekem Püspökladányba kell érnem időre, és mivel opcionális útvonalat nem ajánlottak fel nekem, így maradni fog ez. Maradt is. Kicsit magasabb tempóra kapcsoltam, hogy mielőbb túl lehessek ezen a távon, de a tábla kint léte jogos volt: az ostoba és a kretenizmus kóros tüneteit produkáló sofőröknek lehetett a térségben országos találkozójuk, ugyanis autóikkal és kamionjaikkal rólam tudomást sem véve tették meg különféle manővereiket, így csupán centik segítettek engem a továbbhaladás folyamatának biztosításában - tisztelet annak a sajnos nagyon kevés kivételnek, akik józan ésszel felérve, a táblás tiltás ellenére egyenrangú félnek tekintettek és tisztességes távolságban haladtak el mellettem.
Báránd után csökkent a forgalom, már nyugodtabb volt a tekerés, hamarosan meg is érkeztem Ladány határába, mikor egy helyzetjelentésnyi időre leparkoltam egy fához. Csabitól már volt egy nem fogadott hívásom, így gyorsan vissza is hívtam, és örömmel meséltem, hogy már látom a várostáblát, hogyan tovább?, mire ő mesélte, hogy hát ő még most fog indulni Debrecenből, mert ilyen-és-olyan körülmények miatt estére a városban kellett maradjon, de fog érkezni, a rajtnál vélhetőleg találkozunk. Az unokatesójával, Lacival azért lebeszélte, hogy vezessen ki engem a futás helyszínére, merthogy ő is indulni készül.
Találkoztunk is a megbeszéltek szerint, háromnegyed körül már ott is voltunk átöltözve, rajtszámmal a pólónkon, felkészülve a versenyre, de Csabi még sehol. A szervezők már a rajvonal mögé terelgettek minket, voltunk egy páran, de a 250-ben maximált létszámot nem értük el - nem is baj!
Elindult hát a mezőny, mi Lacival a végéről indultunk és szépen jöttünk előre, ahogy tudtunk. Azért ahogy tudtunk, mert a pálya sok helyen szűk, egy lépéshelynyi utakon vezetett, ahol előzni nem volt biztonságos - ezért sem volt baj, hogy nem volt túlzottan nagy tömeg.
Az első kör nekem arról szólt, hogy megismerjem a terepet, mert sok kanyar volt, egy-két kisebb fel-le szakasz is tarkította, összességében viszont nagyon szép, arborétum környezetben tehettük meg egymás után a kilométereket.
Csabi és Laci a 14.000m-es távra neveztek, nekik 4 kört kellett teljesíteniük, nekem 6-ot, szóval volt még lehetőségem egy párszor gyönyörködni a tájban. A negyedik kör végéig minden ment szépen, Laci akkor húzott el mellettem és teljesítette a saját szakaszát.
Ekkor mintha egy kicsit elfáradtam volna, mert alacsonyabb fokozatra kívántam kapcsolni, azonban lépéseket hallottam magam mögött, elég közel és gondoltam, ha rácsatlakozok erre a ritmusra, és ő is hozza ugyanezt, az még jól is jöhet, hogy tudjam tartani magamban a lelket, a lábaimban pedig a tempót a végéig. Így is volt, megőriztem az iramot és nemsokára mögöttem megszólalt a lépések tulajdonosa, Marcsi, hogy ő is jónak találja ezt az ütemet, illetve elmondta magáról, hogy ő futás közben szokott beszélgetni, így egy-két rövidebb témát meg is beszéltünk útközben. Ennek köszönhetően igen hamar azon vettem észre magam, hogy az utolsó kör vége felé járunk, valóban nem volt már sok hátra. Marcsi egy hajrát megindított én meg csak mentem a nyomában :)
Nagyon eget rengető időeredményt nem vártam ettől a futástól, a kicsit több mint 2 órás befutásnak azért mégis tudtam örülni. A célban gratuláltunk egymásnak Lacival és Csabival, később Marcsival, és ezúton is repül nekik a gratuláció!
A szervezőknek hálás köszönet, hogy ilyen szuperül megalkották ezt a versenyt, örülök, hogy részt vehettem rajta!
Célbaérés után átgurultunk Csabiékhoz, ahol az Anyukája már királyi lakomával várt minket, aminek elköltése közben koccintottunk egyet a nagy győzelmekre és megbeszéltük a tapasztalatokat. Csabi, mint kiderült, 10 perc késéssel a rajt után ért oda, csak ezután tudta megkezdeni a táv leküzdését.
Ahogy rendes futóknál szokás, átugrottunk még a helyi termálfürdőbe kicsit lazítani, megpihenni.
A visszautat a fentebb említett veszélyek miatt már nem vállaltam be keróval - szufla lehet, lett is volna hozzá, de a tapasztalt körülményeket jobbnak láttam elkerülni, így vonatra szálltam és hazadöcögtem.
Szuper kis nap kerekedett ki ebből a bolondos április elsejéből, azt hiszem, sikerült egészen jól eltölteni :)
Azonban, hogy egy fokkal még több kihívás legyen benne, úgy döntöttem, hogy ha nem lesz viharos szél / eső vagy bármi más, ami megrendítene a biciklizés iránti vágyamban, akkor a Debrecen - Püspökladány távot kerékpár háton teszem meg.
Előző nap már látszott, hogy az időjárás nem lesz eme tervem meggátlásának mérvadó tényezője, így munka után el is kezdtem előkészülni a megmérettetésre. Átgondoltam és összeszedtem, mi mindent kell magammal vinnem, majd elővettem a biciklis hátizsákomat és elkezdtem belepakolászni. Az ivótasakot izóitallal töltöttem meg, ez el is vett egy jókora részt a rakodórekeszből. Jött a szerelő- és az elsősegély táska, a pumpa, melyeket a futás utáni termálozásra szánt fürdőgatya és törölköző páros követett, majd még pár energiaszelet, némi zseton, kulcsok, iratok és máris csak nehezen sikerült becipzározni a tatyót :)
Számítgattam, hogy ha nem pont a 10:00-s rajtra akarok begurulni/beesni, akkor mondjuk ha 60 km távolságról beszélünk és egy húszas tempót viszonylag fáradtság nélkül ki lehet vitelezni, akkor ha 6:30-kor elindulok, az még némi 'ember tervez, Isten végez' jeligéjű folyamat bekövetkeztét is engedi megtörténni anélkül, hogy újra kéne bármit is tervezni.
6-kor keltem, hogy még egy tál müzlivel megalapozhassam a napi tápanyagbevitelt. Kinéztem, hogy milyen idő van, felhőket nem láttam, viszont a levegő egy kicsit megdidergette a bőröm felületét, ahogy a meleg lakásból kiléptem a gangra, így a felső aláöltözetemet még magamra öltöttem. Kerestem még a vékony, "átmeneti" sapkámat, hogy még azt is magamhoz veszem, ha úgy adja az igény, de nem találtam meg, így anélkül vágtam neki az útnak.
Útvonal tekintetében nyilvánvalóan nem a 4-es számú, nagy forgalmú főútra gondoltam, hanem a Hajdúszovát felé vezető, Földesen és Bárándon keresztül vezetőre. Így is vettem az irányt, ám mikor a nyílt, szántóföldekkel körülvett szakaszra értem, a hűvös levegő egészen átjárt mindenfelől. A sapkám iránti vágy elő is került, azonban sapka nem volt, mentem tovább, hátha hamarosan a nap melegítő ereje lohaszt némelyest a vágyon. Hát, nem lohasztott, szóval a kreativitásomat vettem elő, ennek következtében pedig a táskámból az úszónacimat és abból csiholtam magamnak ideiglenes tökfedőt. Kicsit bőnek mutatkozott, de a napszemüvegemmel sikerült stabilizálnom a helyzetet. Az érzet benne teljesen hasonlatos volt a sapka viseléséhez, szóval sikerült kipipálni ezt az akadályt. Természetesen mindezt azzal a mottóval tettem, hogy a divat és esztétika oltárán fel lehet és fel is kell áldozni olyan dolgokat, melyek funkcionálisak és az egészség megőrzésben nyújtott szerepkörbe abszolút beleillenek :)
Az út minősége teljesen szuper volt, egyedül Szovát után egy darabig volt rázós, aztán megint magára talált és egészen jól kerékpározhatónak bizonyult. Földest elhagyva azonban egy táblával találkoztam, ami jelenlétemet igyekezett elűzni, mégpedig olyan formában, hogy a járművemet tiltotta az előttem álló szakaszról. Némi gondolkozás után arra jutottam, hogy nekem Püspökladányba kell érnem időre, és mivel opcionális útvonalat nem ajánlottak fel nekem, így maradni fog ez. Maradt is. Kicsit magasabb tempóra kapcsoltam, hogy mielőbb túl lehessek ezen a távon, de a tábla kint léte jogos volt: az ostoba és a kretenizmus kóros tüneteit produkáló sofőröknek lehetett a térségben országos találkozójuk, ugyanis autóikkal és kamionjaikkal rólam tudomást sem véve tették meg különféle manővereiket, így csupán centik segítettek engem a továbbhaladás folyamatának biztosításában - tisztelet annak a sajnos nagyon kevés kivételnek, akik józan ésszel felérve, a táblás tiltás ellenére egyenrangú félnek tekintettek és tisztességes távolságban haladtak el mellettem.
Báránd után csökkent a forgalom, már nyugodtabb volt a tekerés, hamarosan meg is érkeztem Ladány határába, mikor egy helyzetjelentésnyi időre leparkoltam egy fához. Csabitól már volt egy nem fogadott hívásom, így gyorsan vissza is hívtam, és örömmel meséltem, hogy már látom a várostáblát, hogyan tovább?, mire ő mesélte, hogy hát ő még most fog indulni Debrecenből, mert ilyen-és-olyan körülmények miatt estére a városban kellett maradjon, de fog érkezni, a rajtnál vélhetőleg találkozunk. Az unokatesójával, Lacival azért lebeszélte, hogy vezessen ki engem a futás helyszínére, merthogy ő is indulni készül.
Találkoztunk is a megbeszéltek szerint, háromnegyed körül már ott is voltunk átöltözve, rajtszámmal a pólónkon, felkészülve a versenyre, de Csabi még sehol. A szervezők már a rajvonal mögé terelgettek minket, voltunk egy páran, de a 250-ben maximált létszámot nem értük el - nem is baj!
Elindult hát a mezőny, mi Lacival a végéről indultunk és szépen jöttünk előre, ahogy tudtunk. Azért ahogy tudtunk, mert a pálya sok helyen szűk, egy lépéshelynyi utakon vezetett, ahol előzni nem volt biztonságos - ezért sem volt baj, hogy nem volt túlzottan nagy tömeg.
 |
| Fotó: Futó Daru S.E. |
Csabi és Laci a 14.000m-es távra neveztek, nekik 4 kört kellett teljesíteniük, nekem 6-ot, szóval volt még lehetőségem egy párszor gyönyörködni a tájban. A negyedik kör végéig minden ment szépen, Laci akkor húzott el mellettem és teljesítette a saját szakaszát.
 |
| Fotó: Futó Daru S.E. |
 |
| Fotó: Futó Daru S.E. |
Nagyon eget rengető időeredményt nem vártam ettől a futástól, a kicsit több mint 2 órás befutásnak azért mégis tudtam örülni. A célban gratuláltunk egymásnak Lacival és Csabival, később Marcsival, és ezúton is repül nekik a gratuláció!
 |
| Fotó: Futó Daru S.E. |
Célbaérés után átgurultunk Csabiékhoz, ahol az Anyukája már királyi lakomával várt minket, aminek elköltése közben koccintottunk egyet a nagy győzelmekre és megbeszéltük a tapasztalatokat. Csabi, mint kiderült, 10 perc késéssel a rajt után ért oda, csak ezután tudta megkezdeni a táv leküzdését.
Ahogy rendes futóknál szokás, átugrottunk még a helyi termálfürdőbe kicsit lazítani, megpihenni.
A visszautat a fentebb említett veszélyek miatt már nem vállaltam be keróval - szufla lehet, lett is volna hozzá, de a tapasztalt körülményeket jobbnak láttam elkerülni, így vonatra szálltam és hazadöcögtem.
Szuper kis nap kerekedett ki ebből a bolondos április elsejéből, azt hiszem, sikerült egészen jól eltölteni :)
2017. 03. 18.
Oxigén Kupa 2016/2017
Helló-helló, kedves Olvasók!
Elindult az Oxigén Kupa, elindult BLePister is rajta és igyekszik is jelen lenni futófelszerelésben mindegyik megrendezett alkalmán.
Ahogy korábban, most is igyekszem minden futamról külön-külön regélni.
Az időjárás futáshoz éppen csábító volt, így nem lehetett semmilyen kifogás arra nézve, hogy ne fussak már végre egy jót. Az erdő színképén már kezdett érződni az ősz szele, a talaj a korábbi esőzések miatt kicsit fel volt ázva, de nem kellett a dagonya-hatástól félni :)
Volt még rajtam kívül egy-két futó-kollega, de nem volt ez meglepő, mert vannak olyankor is, amikor egész cudar idő veszi körül az éppen arra járó sportolót.
Versenyhelyzet hiányában érezhetően nem úgy fut az ember, mintha előtte és mögötte versenytársak küzdenének az elemekkel, így ez a futásom sem volt éppen versenyhez hasonlítható, de azért mértem ennek is az időeredményét, ami kicsivel több mint 52 percet vett igénybe.
Hazafele azon gondolkoztam, hogy létezik, hogy futottam én 2010-ben 40 percen belüli 10.000 m-eket (vagy is hogy hivatalosan mintha csak 9.744 méterről lenne szó, de na... :) )? Nem lehet, hogy valahol hiba volt a rendszerben? De sajnos nem a rendszerben, hanem bennem van a "hiba", ha lehet ezt hibának nevezni. Csak lejjebb került a futásképességem szintje, de nagyon kíváncsi vagyok, hogy mennyire tudok majd visszajönni a versenyek során.
Elérkezett hát ténylegesen is az Oxigén Kupa. Előzetesen már beharangoztam pár ismerősömnek, akik még nem voltak itt, hogy milyen jó kis rendezvény ez, mennyire jól ki van találva, hogy akik a hidegebb időre tekintve a cipős szekrények legaljára kívánják temetni futócipőiket, azok ezt a tettet mégse valósítsák meg, hanem októbertől márciusig hónapról hónapra havonta egyszer megmutassák maguknak, versenytársaiknak és a nagyérdeműnek, mire is képesek a lábaik.
Az időjárás nagyon kedvező volt erre az alkalomra. Az előtte való napokban sem esett annyi eső, hogy feláztassa a talajt - az ügyes pályakialakításnak köszönhetően nem kellett csúszkálnunk a sárban (az út két oldalára csatorna vájatokkal vezették el a futó útvonal mélyedéseiben felgyűlni akaró "tórendszereket").
A rajtszámba immáron a pontos időmérés lehetőségét megteremtve chip került, így a régi rajtszámom már nem volt "versenyképes", az maradt a szobám falán, most újat kaptam, a 1699-est. A régi idők nosztalgikus visszaköszönése ébredt fel bennem, egyenesen kívántam ezt a versenyt, noha tudtam, nem most fogom megváltani a világot.
Viszonylag hátulról indultunk, szóval a pálya első egyenese főként előzgetésekből állt, és nemsokára ki is alakult körülöttem az a futómezőny, amiben csak ritkán módosul a résztvevők éppen aktuális helyezése.
Körönként az időmérő kijelzőt figyelve próbálgattam számolgatni, trendeket előrevetíteni, milyen időeredménnyel zárom majd a 10 km-t. Nyilvánvaló edzetlenségemből következőleg ezek a köridők egyre csak romlottak. Ha az első kör idejét tudtam volna hozni a további három körben is, meg lett volna a 44 percen belüli végcél, de sajnos körről körre rosszabb és rosszabb köridő eredményeket konstatáltam, ami szintén arról tett bizonyságot, hogy az edzettségem nem állt készen, hogy azt a szintet hozza, amit már az elejétől is tartani kívántam.
A harmadik kör végéhez érkezve egy versenytársam előzése által megint észleltem, hogy lassulok, de nem engedtem magam elhagyni, ezért rátapadtam az engem megelőző futóra és kitartottam a végéig, sőt jutott erő a célegyenest meghúzni, így visszaelőztem és egy 19. helyre elegendő 47:24-es idővel beértem a célba.
Jól esett túl lenni rajta - mert inkább csak erőlködtem, nem tudtam lazán, jelentősebb fáradtság nélkül teljesíteni a távot. Na de majd később hátha lesz ez még jobb is ;)
Azt hiszem fel sem merült bennünk, hogy nem megyünk, pedig tényleg elég cudar időjárás köszöntött. Az autóból kiszállva szembesültünk igazán, hogy az eső a hideg levegővel és a még hidegebb szél társaságában nem a legjobb párosítás. Úgy számoltuk ki, hogy várakozni ne nagyon kelljen, a matek jól megy, mert épp érkeztünkkor dörrent a startpisztoly.
Érezhetően kevesebben voltak, mint az előző futáson, de még így is népes volt a mezőny. Öltözékemből csupán egy sapkát hiányoltam, de a komfortérzetemen sokat rontott, hogy tocsogó talajon kellett szelni a kilométereket. Az első kör még hagyján volt, de ahogy láttam az időeredményt, sajnos elcsüggesztett, mert már a 13, percbe lépett a mutató.
A napszemüvegem esőcseppekkel teli külső burkolatát hiába próbáltam időnként törölgetni a jobb kilátás reményében bizakodva, egy száraz négyzetmilliméter sem volt rajtam, amivel ezt a missziót el tudtam volna végezni.
Némi kitérőként, mégis csatlakozva a futamhoz megjegyezni kívánom, hogy futócipőm egy kis tuningoláson esett át. Ugyanis az októberi körök megtétele után éreztem, hogy a talppárnáim alatt nem volt túl kellemes a talajfogás, így azokat kicsit meg is erőltettem. Hallottam a Scholl sportokra kifejlesztett talpbetétéről, amit a márka jó hírnevére hivatkozva hamarosan be is szereztem.
Elindult az Oxigén Kupa, elindult BLePister is rajta és igyekszik is jelen lenni futófelszerelésben mindegyik megrendezett alkalmán.
Ahogy korábban, most is igyekszem minden futamról külön-külön regélni.
0. futam - 2016. 10. 01.
Ez még nem az Oxigén Kupa része volt, csupán egy felkészülő futás ugyanazon a pályán, ahol zajlani szokott. Edzésképpen kinéztem, sőt, még stoppert is ragadtam, hogy mire vagyok jelen állapotban képes. Tudtam, hogy nem vagyok azon a fittségi szinten, mint hajdanán, mikor még 40 percen belül futottam ezeket a 10 km-eket.Az időjárás futáshoz éppen csábító volt, így nem lehetett semmilyen kifogás arra nézve, hogy ne fussak már végre egy jót. Az erdő színképén már kezdett érződni az ősz szele, a talaj a korábbi esőzések miatt kicsit fel volt ázva, de nem kellett a dagonya-hatástól félni :)
Volt még rajtam kívül egy-két futó-kollega, de nem volt ez meglepő, mert vannak olyankor is, amikor egész cudar idő veszi körül az éppen arra járó sportolót.
Versenyhelyzet hiányában érezhetően nem úgy fut az ember, mintha előtte és mögötte versenytársak küzdenének az elemekkel, így ez a futásom sem volt éppen versenyhez hasonlítható, de azért mértem ennek is az időeredményét, ami kicsivel több mint 52 percet vett igénybe.
Hazafele azon gondolkoztam, hogy létezik, hogy futottam én 2010-ben 40 percen belüli 10.000 m-eket (vagy is hogy hivatalosan mintha csak 9.744 méterről lenne szó, de na... :) )? Nem lehet, hogy valahol hiba volt a rendszerben? De sajnos nem a rendszerben, hanem bennem van a "hiba", ha lehet ezt hibának nevezni. Csak lejjebb került a futásképességem szintje, de nagyon kíváncsi vagyok, hogy mennyire tudok majd visszajönni a versenyek során.
I. futam - 2016. 10. 08.
Elérkezett hát ténylegesen is az Oxigén Kupa. Előzetesen már beharangoztam pár ismerősömnek, akik még nem voltak itt, hogy milyen jó kis rendezvény ez, mennyire jól ki van találva, hogy akik a hidegebb időre tekintve a cipős szekrények legaljára kívánják temetni futócipőiket, azok ezt a tettet mégse valósítsák meg, hanem októbertől márciusig hónapról hónapra havonta egyszer megmutassák maguknak, versenytársaiknak és a nagyérdeműnek, mire is képesek a lábaik.Az időjárás nagyon kedvező volt erre az alkalomra. Az előtte való napokban sem esett annyi eső, hogy feláztassa a talajt - az ügyes pályakialakításnak köszönhetően nem kellett csúszkálnunk a sárban (az út két oldalára csatorna vájatokkal vezették el a futó útvonal mélyedéseiben felgyűlni akaró "tórendszereket").
A rajtszámba immáron a pontos időmérés lehetőségét megteremtve chip került, így a régi rajtszámom már nem volt "versenyképes", az maradt a szobám falán, most újat kaptam, a 1699-est. A régi idők nosztalgikus visszaköszönése ébredt fel bennem, egyenesen kívántam ezt a versenyt, noha tudtam, nem most fogom megváltani a világot.
Viszonylag hátulról indultunk, szóval a pálya első egyenese főként előzgetésekből állt, és nemsokára ki is alakult körülöttem az a futómezőny, amiben csak ritkán módosul a résztvevők éppen aktuális helyezése.
 |
| Fotó: Bíró Sándor |
Körönként az időmérő kijelzőt figyelve próbálgattam számolgatni, trendeket előrevetíteni, milyen időeredménnyel zárom majd a 10 km-t. Nyilvánvaló edzetlenségemből következőleg ezek a köridők egyre csak romlottak. Ha az első kör idejét tudtam volna hozni a további három körben is, meg lett volna a 44 percen belüli végcél, de sajnos körről körre rosszabb és rosszabb köridő eredményeket konstatáltam, ami szintén arról tett bizonyságot, hogy az edzettségem nem állt készen, hogy azt a szintet hozza, amit már az elejétől is tartani kívántam.
A harmadik kör végéhez érkezve egy versenytársam előzése által megint észleltem, hogy lassulok, de nem engedtem magam elhagyni, ezért rátapadtam az engem megelőző futóra és kitartottam a végéig, sőt jutott erő a célegyenest meghúzni, így visszaelőztem és egy 19. helyre elegendő 47:24-es idővel beértem a célba.
 |
| A műholdas nyomkövetés megtekintéséért kattints a képre! |
Jól esett túl lenni rajta - mert inkább csak erőlködtem, nem tudtam lazán, jelentősebb fáradtság nélkül teljesíteni a távot. Na de majd később hátha lesz ez még jobb is ;)
II. futam - 2016. 11. 12.
A második futamra sok felhő volt kíváncsi, már korábban is kijöttek, de nem tudták tartóztatni tartalmukat, szépen megöntözték a vidéket. Öntözték még javában a verseny időpontjában is, így csak a nagyon elszánt Csabi és Laci csatlakoztak a korábban beizzított résztvevők közül.Azt hiszem fel sem merült bennünk, hogy nem megyünk, pedig tényleg elég cudar időjárás köszöntött. Az autóból kiszállva szembesültünk igazán, hogy az eső a hideg levegővel és a még hidegebb szél társaságában nem a legjobb párosítás. Úgy számoltuk ki, hogy várakozni ne nagyon kelljen, a matek jól megy, mert épp érkeztünkkor dörrent a startpisztoly.
Érezhetően kevesebben voltak, mint az előző futáson, de még így is népes volt a mezőny. Öltözékemből csupán egy sapkát hiányoltam, de a komfortérzetemen sokat rontott, hogy tocsogó talajon kellett szelni a kilométereket. Az első kör még hagyján volt, de ahogy láttam az időeredményt, sajnos elcsüggesztett, mert már a 13, percbe lépett a mutató.
A napszemüvegem esőcseppekkel teli külső burkolatát hiába próbáltam időnként törölgetni a jobb kilátás reményében bizakodva, egy száraz négyzetmilliméter sem volt rajtam, amivel ezt a missziót el tudtam volna végezni.
Némi kitérőként, mégis csatlakozva a futamhoz megjegyezni kívánom, hogy futócipőm egy kis tuningoláson esett át. Ugyanis az októberi körök megtétele után éreztem, hogy a talppárnáim alatt nem volt túl kellemes a talajfogás, így azokat kicsit meg is erőltettem. Hallottam a Scholl sportokra kifejlesztett talpbetétéről, amit a márka jó hírnevére hivatkozva hamarosan be is szereztem.
A cipőm amúgy is egy egyszerű Aldis leértékelésből származó portéka, szóval nem is ártott neki a dolog :)
Visszatérve a verseny második körétől történő krónikálásához sajnos egyre éreztem, hogy fogyatkozik belőlem a versenyszellem. Egyre csak előzgettek a versenytársak, egyre csak ömlött az eső én meg egyre csak vágytam ennek az egésznek a végét. Már úgy álltam hozzá, hogy legyen meg a táv, aztán megiszom a cél után kínált forró teát, hazamegyek, iszok még egy párat, aztán egy darabig csak a regenerálódásra és a száraz körülményekre gondolok.
Sajnos lassan teltek egymás után a körök, továbbra is csak vesztettem az iramomból, a többiek meg továbbra is kezdtek elém kerülni.
Kínkeservesen azért már a célegyenesben találtam magam, ahol konstatáltam, hogy ez sajnos most egy ilyen futásra volt elég, de legalább a futás megvolt, legalább mozogtam egyet, mert - bár elképzelni nem igazán tudom, de biztos, hogy - ennél rosszabb is lehetett volna. Legalább a talpbetétek jól üzemeltek :)
 |
| A műholdas nyomkövetés megtekintéséért kattints a képre! |
Mindez egy 25. helyre elegendő 51:22 perces eredményre volt elég, ami egy +3:58-as romlás az előzőhöz képest :/
III. futam - 2016. 12. 10.
Az Oxigén Kupa III. futamát sajnos halaszthatatlan teendőim miatt ki kellett hagyjam - avagy más szóval egy időben gazdagabb futó foglalhatta el célba érve képzeletben elfoglalt helyemet :)
IV. futam - 2017. 01. 14.
Erre a napra tervezték a negyedik fordulót, azonban igen hideg idők jártak + az előző napokon ónos esővel öntözték meg a régió felhői a tájat, ami az éjszakák során szépen lefagyott, melyek így együttesen balesetveszélyes körülményeket teremtettek.
Így elhalasztásra került ez az alkalom, ha minden igaz, az ötödik forduló után két héttel, február 25-én bepótoljuk.
IV. futam - új időpont: 2017. 02. 25.
Mire már a pálya adottságai megengedték és nem volt semmi akadálya, hogy az ötödik futam elstartoljon, sajnos rajtam ment el a dolog, hogy versenyezhessek ebben az időpontban - némi vágy, illem és figyelmetlenség együttállása folytán számomra ez is kimaradt, viszont Csabi és Laci hűségesen helyt álltak és derekasan lefutották, ezúton is gratula nekik!
A nyílt utcákon, az épületek között volt még ereje a szélnek, azonban ahogy kiértem a fák közé, a futóverseny helyszínére, mintha elvágták volna, már nem érződött, csak néha egy-egy kisebb lökete.
Csabi és Laci már ott voltak, üdvözöltem őket és már indulhattunk is a rajtba, mert 11:45-re a 10km-es szakasz résztvevőit várták oda felsorakozni.
Kicsit el voltam szokva a futástól, valahogy kimaradt még idén, hogy futóöltözetbe bújjak és rójam a kilométereket, de jó volt a startpisztoly hallatára nekiiramodni a távnak.
Kevesebben voltunk, mint általában, jobban lehetett lavírozgatni ide-oda. Nem akartam erős rajtot, csak az volt a cél, hogy megtaláljam a számomra éppen komfortos ütemet. A pálya talaja nagyon jó volt, mintha felpuhult volna a sok kihagyott futam óta, kellemes volt rajta futni.
De az is lehet, hogy az új cipőm éreztette így - merthogy erről még nem is értesítettelek, kedves Olvasó. Még januárban beruháztam egy futócipőre, mondván 2017 a sport éve lesz - vagyis a 2016-osnál azért szeretném sportosabbá tenni! Több cipő felpróbálása után egy Kalenji Eliofeel Trail-re esett a választás. A boltban kipróbálva módfelett kényelmesnek éreztem benne a létet. Egy NewBalance MR 590 volt a másik, esélyes befutó, azonban arról sajnos azt olvastam, hogy csak rövidebb távokra ajánlott.
A cipő jól muzsikált, tette a dolgát, kiegyenlített, tompított és vitt előre, ahogy azt kell :)
A mezőny egyre jobban szétszakadt, egy 8-10 fős csoport volt, akik az én aktuális tempómban versenyeztek. A körök végén láttam, hogy nem lesz 50 percen belüli célbaérés, így el is tört bennem a versenyszellem, inkább a fun faktor jött előtérbe, mint a heroikus módon hörögve előzgető és akár dobogós helyet is megszerző vadoroszlán :)
Ez sajnos abban is megmutatkozott, hogy az előttem lévők egyre távolabbra tűntek el a szemem elől, a mögöttem lévők - akiket addig nem is láttam - pedig maguk mögé taszítottak a helyezésekben.
Az utolsó körnél éreztem, hogy egy kicsit már elég, legyünk már rajta túl, amiről tudom, hogy nem kellene így legyen, hisz a futásnak elsősorban az élvezetet kéne jelentse, de itt már az sem volt meg. A tempóm folyamatosan zuhant, a 8. km-nél "sikerült" 10 km/h alá esnie.
Már a célegyenesben jártam, a dombról érkeztem le, mikor ismét - míly meglepő - dobogó lépteket hallottam. Oldalra néztem és láttam, hogy ez bizony Laci, aki a korábbi versenyeken eddig mögöttem végzett, most úgy húzott el mellettem, mint nyúl a teknős mellett :)
A célban gratuláltam neki, Csabi is nem sokkal utánunk megérkezett, lőttünk egy "célfotót", aztán hazafelé vettük az irányt.
A futamsorozat hálás alakulása, hogy a VI. alkalom a következő szombaton esedékes, így a van rá esély, hogy a mostani verseny által megedződött lábak fognak tudni még ott bizonyítani - azért persze még a héten is meg lehet ejteni egy edzést ;)
Elindultam a versenyre, már majdnem félúton jártam, mikor leesett, hogy a rajtszámom otthon maradt. Gyorsan néztem egy időt és visszafordultam, de már akárhogy számolgattam, a startot már nem értem volna el. Feleségem gyorsan felapplikálta rám az azonosítómat én meg újra elindultam. Hajtottam, hogy azért ne legyen sok a lemaradásom, mégis tudtam, hogy sok értelme nincs a dolognak, inkább már csak tisztességből fogok végig szaladni.
11:50 körül lakatoltam le a biciklit, gyorsan levettem az esőkabátot, pulcsit, majd a rajthoz álltam. Az egyik szervező kérdezte, hogy biztos bevállalom-e, mert már a mezőny régen elindult, én meg nem igazán értettem a kérdést és csak annyit vetettem oda, hogy most már nem mindegy, hisz' semmi se számít? :)
Belőttem a telefonomon a Sports Tracker-t, az újdonsült Xiaomi Mi Band 2-mön a futás üzemmódot és kb. 7 percre a hivatalos rajttól én is elindultam.
A pályát már rendesen letaposták, sár mindenütt, szóval nem volt a legkellemesebb - mondjuk a novemberinél még így is jobb volt, mert most legalább egy tízessel melegebb idők jártak :)
Azon gondolkoztam, hogy az előző versenyen ha Csabi ~6 perccel ért be utánam, akkor ha most meghúzom és ő se fog rosszabbat futni, akkor célbaérkezéskor találkozhatunk. Laciról gondoltam, hogy fog legalább egy olyat futni, mint az előzőn, így őt ki is hagytam galád terveimből :)
Ez még azonban odébb volt, előbb a mezőnyt kellett elérnem, hogy akármilyen terveket szövögethessek. Az élmezőny már az első körben megelőzött, ezt egy jó alkalomnak találtam, hogy ők is olvashassák a blogom címét a pólómon, máskor úgysincs ilyenre lehetőségük :P
Úgy éreztem, egész jó iramban tudok haladni, annak ellenére, hogy dagonyáztam a felázott talajkörülményekben. A második kör vége felé pillantottam meg a mezőny végét, nemsokára már nem én futottam leghátul, viszont akárhogy számolgattam, túlságosan jó eredményt nem ígértem magamnak a végére - de persze ahogy már említettem, nem is ezért jöttem.
A Teva melletti részen elhaladva mindig érezni lehetett azt a rossz, ázott kutyára emlékeztető szagot, kellemetlen volt levegőt venni, pedig futáshoz az sajnos elengedhetetlen, ezt ki kellett bírni :/
Mint később, megtudtam, Laci nagyon jó, 49:28-as idővel fejezte be a távot.
Nekünk azonban még futnunk kellett Csabival. Kerestem is sokáig, nem értettem, hogy miért nem láttam még meg a hátát, míg a negyedik kör, célegyenesbe érkezése előtti kanyarjánál felismertem és utána eredtem. Ő is észrevett és feltámadt benne a versenyzési láz, ezért nem hagyta magát és ő is rákapcsolt, de annyira, hogy hiába volt majdnem minden igyekezetem, a célfotón már látszott is, hogy bizony mögötte értem célba :)
A srácoknak ezúton is gratula, egy kivételével mindegyik versenyen kint voltak és szép egyéni rekordokat állítottak fel versenyről-versenyre.
A szervezőknek pedig köszönet ennek a versenysorozatnak a lebonyolításáért is!
V. futam - 2017. 03. 11.
Szeles nap volt, felpattantam a biciklire és éreztem, hogy az erős és egészen hideg érzést varázsoló szél megkívántatott volna velem a sapkán kívül még egy sálat és egy kesztyűt is. A sapka megvolt, baráti körben szoktam mondani, hogy úgyis az a legfontosabb, a testhő 2/3-a a fejtetőn keresztül távozik, ennek megakadályozására pedig praktikus eszköz ez a találmány :)A nyílt utcákon, az épületek között volt még ereje a szélnek, azonban ahogy kiértem a fák közé, a futóverseny helyszínére, mintha elvágták volna, már nem érződött, csak néha egy-egy kisebb lökete.
Csabi és Laci már ott voltak, üdvözöltem őket és már indulhattunk is a rajtba, mert 11:45-re a 10km-es szakasz résztvevőit várták oda felsorakozni.
Kicsit el voltam szokva a futástól, valahogy kimaradt még idén, hogy futóöltözetbe bújjak és rójam a kilométereket, de jó volt a startpisztoly hallatára nekiiramodni a távnak.
Kevesebben voltunk, mint általában, jobban lehetett lavírozgatni ide-oda. Nem akartam erős rajtot, csak az volt a cél, hogy megtaláljam a számomra éppen komfortos ütemet. A pálya talaja nagyon jó volt, mintha felpuhult volna a sok kihagyott futam óta, kellemes volt rajta futni.
De az is lehet, hogy az új cipőm éreztette így - merthogy erről még nem is értesítettelek, kedves Olvasó. Még januárban beruháztam egy futócipőre, mondván 2017 a sport éve lesz - vagyis a 2016-osnál azért szeretném sportosabbá tenni! Több cipő felpróbálása után egy Kalenji Eliofeel Trail-re esett a választás. A boltban kipróbálva módfelett kényelmesnek éreztem benne a létet. Egy NewBalance MR 590 volt a másik, esélyes befutó, azonban arról sajnos azt olvastam, hogy csak rövidebb távokra ajánlott.
 |
| Kalenji Eliofeel Trail |
A cipő jól muzsikált, tette a dolgát, kiegyenlített, tompított és vitt előre, ahogy azt kell :)
A mezőny egyre jobban szétszakadt, egy 8-10 fős csoport volt, akik az én aktuális tempómban versenyeztek. A körök végén láttam, hogy nem lesz 50 percen belüli célbaérés, így el is tört bennem a versenyszellem, inkább a fun faktor jött előtérbe, mint a heroikus módon hörögve előzgető és akár dobogós helyet is megszerző vadoroszlán :)
Ez sajnos abban is megmutatkozott, hogy az előttem lévők egyre távolabbra tűntek el a szemem elől, a mögöttem lévők - akiket addig nem is láttam - pedig maguk mögé taszítottak a helyezésekben.
Az utolsó körnél éreztem, hogy egy kicsit már elég, legyünk már rajta túl, amiről tudom, hogy nem kellene így legyen, hisz a futásnak elsősorban az élvezetet kéne jelentse, de itt már az sem volt meg. A tempóm folyamatosan zuhant, a 8. km-nél "sikerült" 10 km/h alá esnie.
Már a célegyenesben jártam, a dombról érkeztem le, mikor ismét - míly meglepő - dobogó lépteket hallottam. Oldalra néztem és láttam, hogy ez bizony Laci, aki a korábbi versenyeken eddig mögöttem végzett, most úgy húzott el mellettem, mint nyúl a teknős mellett :)
A célban gratuláltam neki, Csabi is nem sokkal utánunk megérkezett, lőttünk egy "célfotót", aztán hazafelé vettük az irányt.
 |
| Fotó: Bartha Éva |
 |
| A műholdas nyomkövetés megtekintéséért kattints a képre! |
VI. futam - 2017. 03. 18.
Hát ez is elérkezett: ma van az Oxigén Kupasorozat utolsó állomása. Tegnap, pénteken még csodás idő volt, úgy is számítottam, hogy most is nagyon jó idő lesz, nagyon jó időt is fogok futni, de most, hogy felkeltem és lementem kenyérért, sajnos megtapasztaltam, hogy szárazon nem tudtam megúszni ezt az 500m-es távot sem. És egyre csak erősödött a felhői termés. Nemsokára már kellőképpen vizes volt minden, de reménykedtem, hogy az erdő visszafogta az esőt és a pálya nem lesz teljesen futhatatlan.Elindultam a versenyre, már majdnem félúton jártam, mikor leesett, hogy a rajtszámom otthon maradt. Gyorsan néztem egy időt és visszafordultam, de már akárhogy számolgattam, a startot már nem értem volna el. Feleségem gyorsan felapplikálta rám az azonosítómat én meg újra elindultam. Hajtottam, hogy azért ne legyen sok a lemaradásom, mégis tudtam, hogy sok értelme nincs a dolognak, inkább már csak tisztességből fogok végig szaladni.
11:50 körül lakatoltam le a biciklit, gyorsan levettem az esőkabátot, pulcsit, majd a rajthoz álltam. Az egyik szervező kérdezte, hogy biztos bevállalom-e, mert már a mezőny régen elindult, én meg nem igazán értettem a kérdést és csak annyit vetettem oda, hogy most már nem mindegy, hisz' semmi se számít? :)
Belőttem a telefonomon a Sports Tracker-t, az újdonsült Xiaomi Mi Band 2-mön a futás üzemmódot és kb. 7 percre a hivatalos rajttól én is elindultam.
A pályát már rendesen letaposták, sár mindenütt, szóval nem volt a legkellemesebb - mondjuk a novemberinél még így is jobb volt, mert most legalább egy tízessel melegebb idők jártak :)
Azon gondolkoztam, hogy az előző versenyen ha Csabi ~6 perccel ért be utánam, akkor ha most meghúzom és ő se fog rosszabbat futni, akkor célbaérkezéskor találkozhatunk. Laciról gondoltam, hogy fog legalább egy olyat futni, mint az előzőn, így őt ki is hagytam galád terveimből :)
Ez még azonban odébb volt, előbb a mezőnyt kellett elérnem, hogy akármilyen terveket szövögethessek. Az élmezőny már az első körben megelőzött, ezt egy jó alkalomnak találtam, hogy ők is olvashassák a blogom címét a pólómon, máskor úgysincs ilyenre lehetőségük :P
Úgy éreztem, egész jó iramban tudok haladni, annak ellenére, hogy dagonyáztam a felázott talajkörülményekben. A második kör vége felé pillantottam meg a mezőny végét, nemsokára már nem én futottam leghátul, viszont akárhogy számolgattam, túlságosan jó eredményt nem ígértem magamnak a végére - de persze ahogy már említettem, nem is ezért jöttem.
A Teva melletti részen elhaladva mindig érezni lehetett azt a rossz, ázott kutyára emlékeztető szagot, kellemetlen volt levegőt venni, pedig futáshoz az sajnos elengedhetetlen, ezt ki kellett bírni :/
Mint később, megtudtam, Laci nagyon jó, 49:28-as idővel fejezte be a távot.
 |
| Fotó: Bíró Sándor |
Nekünk azonban még futnunk kellett Csabival. Kerestem is sokáig, nem értettem, hogy miért nem láttam még meg a hátát, míg a negyedik kör, célegyenesbe érkezése előtti kanyarjánál felismertem és utána eredtem. Ő is észrevett és feltámadt benne a versenyzési láz, ezért nem hagyta magát és ő is rákapcsolt, de annyira, hogy hiába volt majdnem minden igyekezetem, a célfotón már látszott is, hogy bizony mögötte értem célba :)
 |
| Fotó: Bíró Sándor |
A srácoknak ezúton is gratula, egy kivételével mindegyik versenyen kint voltak és szép egyéni rekordokat állítottak fel versenyről-versenyre.
A szervezőknek pedig köszönet ennek a versenysorozatnak a lebonyolításáért is!
 |
| A műholdas nyomkövetés megtekintéséért kattints a képre! |
2016. 07. 09.
Tisza-parti party tekerés
Rég nem jelentkeztem, csak a facebook oldalra került ki néha egy-egy jel, melyek tanúsították, hogy BLePister még ott van valahol a pályán, csak egy kicsit csendesebbre fogta magát.
Köszönhető ez annak, hogy idő közben menyasszonyommal esküvőt szerveztünk, minek áldásos következményeként megnősültem - bár erről biztos sokan hallottatok is -, illetve újdonsült feleségemmel kialakítottunk magunknak egy szép albérletet. Már a nászútról is hazatértünk, azóta némileg nyugisak a napok, így sportra is több időt tudok szakítani.
A minap már jelentős kilométer hiányban tengedező lábamnak kedveztem egy út tervezésével. Pont jött is egy szabad szombatom, így hát némi pakolászás után elindultam ki a 33-ason a Tisza felé.
Az időjósok brutál esőt jeleztek egész napra szerte a megyében, délelőtt 9-10 órakor már volt is egy zuhé, viszont mellé meleg volt, így túlságosan nem izgatott ez a kilátás a jövendőre, csak tekerjek már végre egy jót :)
Egész jó tempóban tudtam haladni, egy-kettőre el is értem Balmazújvárost. Ott pihentem, ittam egyet, plusz összehangoltam az mp3 lejátszómat a SmartBottle kulacsommal, mert innen igencsak monoton terep következik, szóval jól jön egy kis party muzsika :) A hangzás teljesen jó volt, jól hallható és mellette a forgalom zaját is megfelelően észlelhetőnek találtam. A zsötykölődős úton az okoskulacsot karabinerrel pluszba rögzítettem a kulacstartóhoz, hogy biztosan ki ne essen.
Talán a szembeszélnek is tetszett a zene, mert egyből csatlakozott, ahogy bekapcsoltam a ketyerét. Esőt magukból kiárasztani akaró felhőket nem láttam, csak egy-egy ártatlanabb féle takarta el felőlem a napot, mikor a szél éppen arra fújta. A party hangulatban telt kilométerek azért feledtették velem a szél és a monoton terep okozta sanyarúságokat és hamarosan Tiszacsegére érkeztem. A település tábla előtt pont becsatlakozott elém egy traktoros némi vontatmánnyal, ami mögé örvendezve csatlakoztam fel, mert igen jól jött már, hogy valami kifogja előlem a szelet.
Tiszafüred irányába kanyarodott, ekkor megcsillant bennem a remény apró szikrája, hátha oda - vagy valahova a 33-as főút környékére - kívánja szállítani rakományát, mert akkor egész hosszú úton mentesülök a szél leküzdésével járó energiakiadásból. Alapból az volt a terv, hogy a Tisza gátján megyek majd Füredig, de mivel jött ez a kapós lehetőség, maradtam a főútnál. Sajnos azonban még a Tiszacsege vége tábla előtt lekanyarodott a traktor, így buktam a light-os utazást.
Gondoltam, maradok most már ezen az úton - igaz, nem egyből Füredre vezet, hanem előbb Egyekre, de majd max valahol útközben felcsatlakozok a gátra, ott mégis csak szebb és árnyékosabb - igen, ezt a szempontot is figyelnem kellett már, mert olyan napsütéses idő kerekedett, hogy csak úgy vágytam a folyadékot, ami fogyott is szaporán.
Kevés biciklissel találkoztam egyébként, gondoltam, hogy biztos az időjósok riasztották el őket hobbijuk űzésétől vagy ők már tudták, hogy ilyen szikrázó napsütés lesz és hogy nehogy leégjenek.
Egyekre beérve gondolkoztam, hogy haladjak-e tovább a 33-as út felé vagy inkább csatlakozzak itt fel a gáton, mert láttam egy komp átkelőhely jelző táblát, de elég volt a főútból, vágytam a zöldebb övezetbe, így utóbbi felé kerekeztem.
A szép kanyargós úton haladtam, gondolataimban már a füredi szabadstrand sajtos-tejfölös lángosának ropogós falatjait kísértem egy-egy hűsítő fröccs-korttyal, melyet ugyancsak gondolatban egy frissítő csobbanással koronáztam meg. Ennek megvalósítására ugyan még várnom kellett, mert a horizonton egyelőre csak folyó menti fasorokat láttam, ember alkotta építmények sziluettje látomásként sem tört még elő a fák lombjainak dús fedéséből. De nem is bántam, jól esett egy kis nyugalmas tekerés, itt talán a szél sem tudott annyira megfogni.
Aztán csak kirajzolódott az ikonikus Pepsi torony és a körülötte/előtte lévő épületek, én meg egyre csak közelebb értem. A strand felé vettem egyből az irányt, mert már éreztem, hogy jó lett volna korábbi gondolataimat tettekre váltani. Ekkor lettem figyelmes az oszlopokon függő plakátokra, melyek az éppen zajló Halas napokat kívánták népszerűsíteni. Alapvetően nem lett volna rossz program, de én épp az ellenkezőjére vágytam volna, hogy minél kevesebb ember társaságában, chill out üzemmódban tölthessem pihenőidőmet. Így mikor még a közelébe sem értem a területnek, de már kialakult a "tömegiszonyom", éreztem, hogy a tervemet újra kell terveznem. Feladtam hát a lángos-fröccs idealizált egyvelegét és egy abc-t kerestem, ahol legalább szomjúságom oltására tekintettel bevásárolhatok. Bevásároltam 3 liter ásványvizet, amiből egyet legurítottam a torkomon, szűk másfelet tankoltam a hátizsák víztartályába, a többit meg a SmartBottle nyelte el. Egy kis izó italpor nem jött volna rosszul, mert kicsit edzetlennek éreztem magam és innen még haza kell tekerjek. De volt még egy müzliszeletem, 2 csokim és 2 kis csomag kekszem, szóval teljes mértékben nem kellett csüggedjek az éhenhalás lehetőségeinek mérlegelésében.
Inkább elindultam hazafelé. A most igen keménynek érződő nyeregre visszaülni már nem tartozott kedvenc elfoglaltságaim közé, próbáltam kiálldogálni belőle, de úgy meg nem tudtam azt a folyamatos és töretlen hatékonyságot hozni, mint ülve. Így hát váltakozva álltam-ültem, a szél meg természetesen megfordult és ismét szembe fújt - nem tökéletesen szembe, hanem átlósan, szóval biztos nagy zenekedvelő, mert ismét csatlakozott.
Sajnáltam, hogy egy közös képet sem készítettem a Tiszával és hogy nem sikerült valami kis kulináris élményt csempészni az utamba. A Hortobágyon meg épp Lovas napok voltak, mikor odaértem, szétnéztem az azt kísérő vásár-bazáron, hátha pótolhatnám valahogyan eme hiányosságomat, de már csak non-kulináris portékák árusításával foglalatoskodtak a kereskedők.
Kimentem a település szélére, ettem a táskám rejtette elemózsiámból, leöblítettem egy jó adag vízzel - hadd csökkenjen a vállaimat terhelő súly - és innen már kicsit keservesebb módon, a széllel továbbra is hadakozva haladtam. Próbáltam minél kevesebbszer megállni, hogy annál hamarabb érkezhessek haza.
A Kadarcsi Csárda vonalában megelőzött egy traktor. Hú, menten de megszerettem! Rá is tapadtam, ahogy kell, aztán, mint a tiszacsegei társa, rövid időn belül, még a Keleti-főcsatorna hídja előtt le is kanyarodott. Valahogy minden összeesküdött azért, hogy a körülmények jó edzésbe kerítsenek és ne kaphassak ilyen "könnyű falat" szakaszokat. Persze a rendületlen - vagy csak néha, kis időtartamokra megrendíthető - pedálozás meghozta az eredményét, és egyszer csak megláttam Debrecent, sőt, nem is olyan sokára már az utcáin tekertem.
Kicsivel több mint 170 km jött össze, de nem is az a lényeg, hanem, hogy végre, sok kihagyás után egy jót tekerhettem. Hazaérkezvén bedobtam két jó szelet pizzát, megöntöztem egy pohár vörösborral, aztán zuhanyoztam és aludtam egy jó nagyot :)
Köszönhető ez annak, hogy idő közben menyasszonyommal esküvőt szerveztünk, minek áldásos következményeként megnősültem - bár erről biztos sokan hallottatok is -, illetve újdonsült feleségemmel kialakítottunk magunknak egy szép albérletet. Már a nászútról is hazatértünk, azóta némileg nyugisak a napok, így sportra is több időt tudok szakítani.
A minap már jelentős kilométer hiányban tengedező lábamnak kedveztem egy út tervezésével. Pont jött is egy szabad szombatom, így hát némi pakolászás után elindultam ki a 33-ason a Tisza felé.
Az időjósok brutál esőt jeleztek egész napra szerte a megyében, délelőtt 9-10 órakor már volt is egy zuhé, viszont mellé meleg volt, így túlságosan nem izgatott ez a kilátás a jövendőre, csak tekerjek már végre egy jót :)
Egész jó tempóban tudtam haladni, egy-kettőre el is értem Balmazújvárost. Ott pihentem, ittam egyet, plusz összehangoltam az mp3 lejátszómat a SmartBottle kulacsommal, mert innen igencsak monoton terep következik, szóval jól jön egy kis party muzsika :) A hangzás teljesen jó volt, jól hallható és mellette a forgalom zaját is megfelelően észlelhetőnek találtam. A zsötykölődős úton az okoskulacsot karabinerrel pluszba rögzítettem a kulacstartóhoz, hogy biztosan ki ne essen.
 |
| Szembe forgalom party hangulatban |
Tiszafüred irányába kanyarodott, ekkor megcsillant bennem a remény apró szikrája, hátha oda - vagy valahova a 33-as főút környékére - kívánja szállítani rakományát, mert akkor egész hosszú úton mentesülök a szél leküzdésével járó energiakiadásból. Alapból az volt a terv, hogy a Tisza gátján megyek majd Füredig, de mivel jött ez a kapós lehetőség, maradtam a főútnál. Sajnos azonban még a Tiszacsege vége tábla előtt lekanyarodott a traktor, így buktam a light-os utazást.
Gondoltam, maradok most már ezen az úton - igaz, nem egyből Füredre vezet, hanem előbb Egyekre, de majd max valahol útközben felcsatlakozok a gátra, ott mégis csak szebb és árnyékosabb - igen, ezt a szempontot is figyelnem kellett már, mert olyan napsütéses idő kerekedett, hogy csak úgy vágytam a folyadékot, ami fogyott is szaporán.
Kevés biciklissel találkoztam egyébként, gondoltam, hogy biztos az időjósok riasztották el őket hobbijuk űzésétől vagy ők már tudták, hogy ilyen szikrázó napsütés lesz és hogy nehogy leégjenek.
Egyekre beérve gondolkoztam, hogy haladjak-e tovább a 33-as út felé vagy inkább csatlakozzak itt fel a gáton, mert láttam egy komp átkelőhely jelző táblát, de elég volt a főútból, vágytam a zöldebb övezetbe, így utóbbi felé kerekeztem.
A szép kanyargós úton haladtam, gondolataimban már a füredi szabadstrand sajtos-tejfölös lángosának ropogós falatjait kísértem egy-egy hűsítő fröccs-korttyal, melyet ugyancsak gondolatban egy frissítő csobbanással koronáztam meg. Ennek megvalósítására ugyan még várnom kellett, mert a horizonton egyelőre csak folyó menti fasorokat láttam, ember alkotta építmények sziluettje látomásként sem tört még elő a fák lombjainak dús fedéséből. De nem is bántam, jól esett egy kis nyugalmas tekerés, itt talán a szél sem tudott annyira megfogni.
Aztán csak kirajzolódott az ikonikus Pepsi torony és a körülötte/előtte lévő épületek, én meg egyre csak közelebb értem. A strand felé vettem egyből az irányt, mert már éreztem, hogy jó lett volna korábbi gondolataimat tettekre váltani. Ekkor lettem figyelmes az oszlopokon függő plakátokra, melyek az éppen zajló Halas napokat kívánták népszerűsíteni. Alapvetően nem lett volna rossz program, de én épp az ellenkezőjére vágytam volna, hogy minél kevesebb ember társaságában, chill out üzemmódban tölthessem pihenőidőmet. Így mikor még a közelébe sem értem a területnek, de már kialakult a "tömegiszonyom", éreztem, hogy a tervemet újra kell terveznem. Feladtam hát a lángos-fröccs idealizált egyvelegét és egy abc-t kerestem, ahol legalább szomjúságom oltására tekintettel bevásárolhatok. Bevásároltam 3 liter ásványvizet, amiből egyet legurítottam a torkomon, szűk másfelet tankoltam a hátizsák víztartályába, a többit meg a SmartBottle nyelte el. Egy kis izó italpor nem jött volna rosszul, mert kicsit edzetlennek éreztem magam és innen még haza kell tekerjek. De volt még egy müzliszeletem, 2 csokim és 2 kis csomag kekszem, szóval teljes mértékben nem kellett csüggedjek az éhenhalás lehetőségeinek mérlegelésében.
Inkább elindultam hazafelé. A most igen keménynek érződő nyeregre visszaülni már nem tartozott kedvenc elfoglaltságaim közé, próbáltam kiálldogálni belőle, de úgy meg nem tudtam azt a folyamatos és töretlen hatékonyságot hozni, mint ülve. Így hát váltakozva álltam-ültem, a szél meg természetesen megfordult és ismét szembe fújt - nem tökéletesen szembe, hanem átlósan, szóval biztos nagy zenekedvelő, mert ismét csatlakozott.
Sajnáltam, hogy egy közös képet sem készítettem a Tiszával és hogy nem sikerült valami kis kulináris élményt csempészni az utamba. A Hortobágyon meg épp Lovas napok voltak, mikor odaértem, szétnéztem az azt kísérő vásár-bazáron, hátha pótolhatnám valahogyan eme hiányosságomat, de már csak non-kulináris portékák árusításával foglalatoskodtak a kereskedők.
Kimentem a település szélére, ettem a táskám rejtette elemózsiámból, leöblítettem egy jó adag vízzel - hadd csökkenjen a vállaimat terhelő súly - és innen már kicsit keservesebb módon, a széllel továbbra is hadakozva haladtam. Próbáltam minél kevesebbszer megállni, hogy annál hamarabb érkezhessek haza.
A Kadarcsi Csárda vonalában megelőzött egy traktor. Hú, menten de megszerettem! Rá is tapadtam, ahogy kell, aztán, mint a tiszacsegei társa, rövid időn belül, még a Keleti-főcsatorna hídja előtt le is kanyarodott. Valahogy minden összeesküdött azért, hogy a körülmények jó edzésbe kerítsenek és ne kaphassak ilyen "könnyű falat" szakaszokat. Persze a rendületlen - vagy csak néha, kis időtartamokra megrendíthető - pedálozás meghozta az eredményét, és egyszer csak megláttam Debrecent, sőt, nem is olyan sokára már az utcáin tekertem.
Kicsivel több mint 170 km jött össze, de nem is az a lényeg, hanem, hogy végre, sok kihagyás után egy jót tekerhettem. Hazaérkezvén bedobtam két jó szelet pizzát, megöntöztem egy pohár vörösborral, aztán zuhanyoztam és aludtam egy jó nagyot :)
2016. 03. 13.
Hydra SmartBottle okoskulacs teszt
A Hydra Smartbottle okoskulacs annyira új, hogy egyelőre tesztet sem lehet róla olvasni. Hát most itt van, tessék :)
Amerikában fejlesztették ki 2015-ben, év végére már össze is jött annyi közösségfinanszírozott pénz, hogy a sorozatgyártást is megkezdhessék. Lényegében ez egy multifunkciós kulacs (a kerékpár kulacstartójába is belepasszol!), mely a következőket tudja:
A felső része:
- 5W-os Bluetooth zenelejátszó
- Bluetooth kihangosító
- FM-rádió
A középső része maga a kulacs, mely strapabíró BPA-mentes műanyag házzal, speckó zár-szipka rendszerrel és egy üvegnyitós karabinerrel rendelkezik.
Az alsó része:
- 4000 mAh-es power bank (külső akkumulátor) különféle USB csatlakozóval rendelkező eszközök töltésére (telefon, tablet, mp3 lejátszó, stb.)
- Multifunkciós lámpa:
- egyszerű fehér fényű
- különböző színekben váltakozó
- piros fénnyel villódzó kerékpár villogó hatású lámpa - Ez az alsó rész átcserélhető egy rejtett tárolórekeszre (tartozék), ahol kulcsokat, pénzt, zsebkendőt helyezhetünk el.
Előkészültem tehát egy kis futásra. Épp Monostorpályiban flesselgettem, ezért belőttem, hogy ha Létavértesig elfutok meg vissza, az egy jó kis teszttáv lesz az okoskulacs kipróbálására.
Viszonylag korán indultam, 7 óra előtt, az idő nem volt túl kedvező, a weatherspark mért adatai szerint 6°C. Ekkor még a hideg és meleg levegők hadakoztak egymással, hogy ma ki lesz a meghatározó légtömeg, így nemcsak a távolsággal, hanem a szelekkel is meg kellett küzdjek.
Sajnos elég nyílt a terep arrafelé, csak egy-egy fa nő ki a síkból, így könnyen fel tud gyorsulni a szél, nincs, ami megzabolázza. Egy-egy fasor volt, azokat előszeretettel vártam, hogy mellém érjenek, az viszont elszomorított, hogy sok fasornak csak a nyoma látszik, ugyanis konkrét tarvágást hajtottak rajtuk végre. Nem tudom, mi indokolta, biztos gazdasági érdek, mert azt nem lehet elmondani, hogy egymás mellett lévő 15 x 15 fa egyszerre elöregedett és balesetveszélyes lett volna.
Némileg unalmas volt az út, de a csendességemben legalább tudtam egy kicsit befele figyelni - nem árt néha (az FM-rádiót bekapcsoltam, de a kis beépített antennája csak jól behálózott területeken vagy településeken talál jelet).
A kulacsból ittam egyet-egyet, mert azért húzta a kezem a ~7 deci izóital + jól is esett egy kis visszatáplálás. Nagyon jó a szipka része, csak akkor enged inni belőle, ha teljesen ki van egyenesítve, így addig nem folyik, nem csöpög.
Monoton lépdelések által beértem Létára, de csak pár utcát mentem, nem akartam közlátványosságként futkározni - falun ez annyira nem megszokott, mint a városokban.
Mikor elhagytam a települést, örömömre a szél enyhült, szinte el is múlt, így futottam a kulacsomban kevesebb teherrel és kevesebb széllel tovább.
 |
| Te, SmartBottle, mi összeöltöztünk? :P |
Visszafelé sem emelkedett nagyon az adrenalin szintem, izgalmakban szegény utamat csak egy-egy autó közeledése vagy távolodása törte meg.
Monostorpályi közelében, 15km-t elhagyva kacérkodtam a hirtelen jött ötlettel, hogy legyen-e belőle félmarathon, de aztán a megpihenés közelsége és a kissé tunyává vált lábaim meggyőztek, hogy most ez is elég lesz.
A műholdas nyomkövetés így nézett ki:
 |
| Bővebb információkért kattints a képre! |
Ja, még mielőtt elfelejtem, van még 1 db a SmartBottle-ből, ha érdekel, keress fel! :)
2015. 11. 07.
BLePister tájékozódni igyekszik
Azt mondják, minden férfiban van egy „beépített iránytű”,
azért tudnak olyan jól (vagyis jobban, mint a hölgyek) tájékozódni.
Korábban Máthé Tamás barátom - aki korábban országos szinteken
is élvonalbeli eredményeket ért el – tanítgatott a tájfutás rejtelmeire. Nem
lehettem túl jó alapanyag, mert hamar abbamaradt, persze ehhez az kellett inkább,
hogy bennem sem lángolt a tűz a futásféleség iránt.
Aztán telt az idő, jöttek a marathonok, a rövidebb-hosszabb
távok, miegymás, de ez mind a normál futásaim kilométereit növelte.
Aztán néhány hete Nándi komám megemlített egy tájfutó versenyt,
ami főként amatőröket célzott meg. Nándi is nagy pro, 9 évvel ezelőttig volt
aktív, azóta időhiány, sérülések és miegymás miatt abbamaradt, de most szeretné
újra aktivizálni effajta tevékenységét, ezért jelentkezett és hívott engem is,
hátha tetszene.
Én vacilláltam kicsit, mert nem éreztem magamban a
tehetséget. A futást persze szeretem, de ha már valamit kell csinálni közben, az nem
olyan. Azért egy életem, egy halálom, rábólintottam az ajánlatra.
Hűvös reggelre ébredtünk, ködruhába burkolózott a város, így
a verseny helyszínére navigáló narancssárga szalagok sem voltak könnyen
észrevehetők, de végül csak megérkeztem időben a nevezés helyszínére. Mondtam a
nevemet és hogy persze, jó lesz nekem a nyílt kategória, örülök, ha megtalálok
minden pontot, mielőtt elkezdik szedni a pályát befele :) Mondták, hogy nullidőhöz képest mikor indul a rajtunk /mert ez egyénileg változik/ és kaptunk egy ujjunkra húzható elektronikus kütyüt, amit a
checkpointoknál lévő dobozokba kellett dugni, az regisztrálta a versenyző
idejét.
Aztán várakozni kellett, mert a pontokat még akkor vitték
ki, így az előre beígért 10:00 órás rajt sem jött össze. Addig Nándi
rémisztgetett, hogy mi mindenre kell figyeljek és milyen buktatók lehetnek,
amiket el kell kerüljek. Mondanom sem kell, nem nyugtatott meg. Előző este
küldött két tájékoztató pdf-et, amit tanácsos lett volna átolvassak – ezt nem
tettem meg, nem volt rá érkezésem. Kaptam helyette egy szóbeli gyorstalpaló
tanfolyamot, így mire már rajtra került a sor, kezdtem megnyugodni. Attól paráztam
egyébként, hogy nem lesz a térképen bejelölve, hogy most épp hol állok, hanem
csak a pontok, amiket érinteni kell. Aztán mikor kézhez kaptam, akkor esett le,
hogy jaaa, hát ez így laza :) Ugyanis a kezdőpont és az egyenként növekvő számú
pontok szépen jelölve vannak, össze vannak légvonalban kötve, szóval csak a
tájékozódási pontokat kellett figyelni és aszerint érinteni a pontokat.
A térkép:
A térkép:
Az első pont pont szemben volt a rajttal, azt hamar be is
tudtam csekkolni. A második pont egy háztömbön túl, nem messze onnan. Ekkor
hibáztam, ugyanis ebben az irányban kellett volna a harmadikhoz is futni, de
valahogy összekevertem és a másik irányba indultam. Néztem is a térképen, hogy
hééé, itt nincs nagy panelház jelölve én meg már annak a tövében szaladgálok,
ezért felülvizsgálat alá vetettem korábbi irányváltoztatásomat és nyugtáztam,
hogy azt nem így kellett volna. Korrigáltam is, így egy kis időkieséssel, de
meglett a harmadik is. Innen lényegében egy kört kellett csapni az rajt-célként
szolgáló iskola körül. Ábszolúte nem volt nehéz, a táv sem volt sok, mindössze
1,6 km, a 11. pont után már a cél következett. 11:32-es eredményt
regisztráltattam a ketyerémmel, Nándi két percet vert rám – nemhiába az évek meg
a tapasztalat :)
Egy kicsit nehezebb, hosszabb táv lehet, jobban lázba hozna,
így sajnos mire belelendültem volna, már vége is lett. De ami volt, az tetszett
– mondjuk a sima futás élményét talán nem éri el, elsőre azt mondanám, ezt
azoknak javaslom, akik futni egyébként nem szeretnek, ezért kell nekik valami,
ami eltereli a figyelmüket róla, így játékosan telik, mégis sportolnak közben.
Volt egy második forduló, azon már nem tudtam részt venni,
Nándi viszont annál inkább, be is zsebelt egy jó kis ezüstöt, ezúton is jár
neki a big grat! :)
Lefotózta egyébként az első forduló eredményeit, ott is
ezüsttel zárt, én meg mögötte a képzeletbeli bronzzal vigasztalódtam :)
Nem mondom, hogy ez volt az első és utolsó tájfutásom,
lehet, ha lesz valami keményebb verseny és jobban beletanulnék, neveznék még
ilyesmikre, mert néha talán nem árt egy kis változatosság.
2015. 07. 21.
Egy tucat Balaton kör
Vártuk már, hogy újra a Balatonon lehessünk. Barna még Balaton-kör-szűz volt, Évi egyszer, Jenci már kétszer teljesítette a kört. A sok invitáció ellenére így is maradt a felállás: egy hölgy s három férfiú.
Első nap: Balatonakarattya-Tihany
Szombat reggel indultunk vonattal Akarattyára. Az ország másik végéről, így Debrecenből is egy közvetlen vonat halad ilyenkor a magyar tenger felé, erre ültünk fel Barna kivételével, ő Kelenföldön csatlakozott hozzánk. Az utazás amolyan állami vasút-hangulatú volt; nem egy kimondott luxus szolgáltatás, az ára sem ér annyit, amennyit kérnek érte, de jelenleg monopol hatalom, ez van, ezzel kell együtt élni.
A kiírt időre egy kicsivel meg is érkeztünk a tó északkeleti csücskéhez, ahol lerakodtunk, majd felmálházás és az elvek oktatása után útnak indultunk.
Az égen néhány felhő repkedett passzívan, ez rejtett némi esélyt rá, hogy száraz bőrrel nem ússzuk meg az első napi etapot, de mellette kiváltképp meleg volt, tehát nem is annyira bántuk.
Kenesénél álltunk meg először, hogy a vizuális kontaktuson túl fizikai kapcsolatba is kerülhessünk szeretett Balatonunkkal.
Egy lábáztatásra leültünk a köves partra, közben készítettünk egy-két képet, videót, én pl. felfedezni véltem néhány sügeret a vízben, be is hajítottam GoPro kollegát, nézzen szét ott lent:
Egy lábáztatásra leültünk a köves partra, közben készítettünk egy-két képet, videót, én pl. felfedezni véltem néhány sügeret a vízben, be is hajítottam GoPro kollegát, nézzen szét ott lent:
Visszatértünk kerékpárjaink nyergének lovaglásába, mert a vonatozás miatt a nap fele már eltelt és az estét Tihanyban készültünk tölteni, odáig meg még volt előttünk egy pár kilométer, amit nem ártott leküzdeni, mert a teleportálás képességét nem sikerült ezidáig elsajátítanunk :)
Szóval mentünk-mendegéltünk, aztán a várhatóan várt eső meg is kezdte munkáját. Kicsit meg is ijedtünk és behúzódtunk egy aluljáróba, de aztán reálisabban elnézve a dolgot nem volt mitől tartanunk - egyrészt nem vagyunk cukorból, hogy a víz oldó hatását fejtse ki rajtunk, másrészt az esőcseppek sűrűsége sem szolgált rá arra, hogy az alattuk elhaladókat menedékbe kényszerítse. Azért felkerült egy-két esőkabát, egészen pontosan kettő, de mivel a csapadékot áztató hatása nem jellemezte, a meleg pedig tovább tartott, így hamarosan le is került.
A sorrend a következő volt: a vezető elöl botorkált, mögötte kedves hölgyeménye, majd hol egymás mellett, hol egymás mögött, hol pedig megfordítva a két további úr. Ütemesen haladtunk, egy-egy emelkedő azért összevárásra késztetett minket, mert ott sebességügyi változások miatt sikerülni vélt szétszakadoznunk. Az idő telt, csak telt, így azt beszéltük meg, hogy nem álldogálunk, hanem tekerünk és legközelebb csak Csopak után, Füred előtt lévő, a hippytanyára emlékeztető Világbüfében állunk meg. Ezt sikerült is tartani, csak Évi zsörtölődött néha egyet-egyet, melyben legmélyebb zsörtjeit próbálta megértetni az emelkedőkkel, de azok mit sem törődve vele, továbbra is csak emelkedtek. Elértük aztán a kívánt megállót, meg is álltunk hát és betértünk oltani éhünk-szomjunk. Egy-egy zsírosdeszkát és némi limonádét és fröccsöt tankoltunk magunkba, miközben megbeszéltük az eddigieket és az elkövetkezőket, néhány mellékszállal pedig csaptunk ide, csaptunk oda a beszélgetések szövevényes láncaiban.
Hajtottuk tovább a bringákat, de nem sokáig, mert Barna Füreden megállót rendelt el - a Hatlépcsősben kívánt régi és nem olyan régi emlékeiből hagyományt teremteni, egy velős pirítóst szeretett volna elfogyasztani némi borocska társaságában, ezt meg is tette. Csatlakoztunk hozzá és valóban ízletes eledelt kínáltak nekünk, tehát örömteli volt az ajánlás.
Innen már csak egy településnyire voltunk a szállásunktól, de már 6 óra felé járt az idő, tehát nem kóvályogtunk többet, egyenesen arrafelé vettük az irányt - navi be, célállomás kikeres és gó.
A Tihanyi-félszigetre rákanyarodva a bicikliútról szép kilátást vehettünk a sziget által vetett öböl-részre és a távolabbi tájakra is. Ismét emelkedősebb terep következett, Évi ugyancsak nem fogadta örömmel, utólag elmondva nem is bánta volna, ha nem Tihanyba helyezzük aznap esti rezidenciánkat. Utólag én se, hisz nem volt túlságos komfortérzetünk, viszont a kifizetett árért talán érdemleges lett volna, ha érezhetjük mivoltát.
Nembaj, egynek ha nem is jó, de ne legyünk elégedetlenek; volt tető a fejünk fölött és ha végeztünk az összes szúnyoggal, már nem volt, ki megcsípjen minket :)
Második nap: Tihany-Balatongyörök
Kialudtuk azért magunkat. 8 körül jóreggelt-et rendeltem el, így megindult a készülődés a második, combosabb napi adagra. Volt egy-két szervizkötelességem, melyeket sikerült hamar megoldani, az egyik esetében viszont csak átmeneti javulás keletkezett, az kívánt még utólagos módosítani valót. Az előző napi, sziget tetejére való felkúszást most egy szép hosszú lejtős menet kísérte, mely a már learatott, illatot már nem árasztó levendula-mezők mellett vezetett vissza a bringa körútra.
Újra belevetettük magunkat a Balaton-felvidék domborulatainak partmentére kivetült, hosszan elnyúló hullámvas(avagy kerékpár)útjába. Combjaink és vádlijaink az előző napi edzéstől már valamelyest belejöttek a hullámhódításba, így haladtunk is szépen előre.
Az időjárás ezen a napon nyáriasabb, ezáltal naposabb, ezáltal pedig durván meleg viszonyokkal vett minket körül. Ez a második napi szakasz mindig egy sokat tekerős, nehéz tereppel, ugyanakkor sok szép látnivalóval megáldott rész, viszont a sok tekerés miatt nem engedhettük meg magunknak, hogy a napsütés csúcsidőszakában leszálljunk a nyeregből. Évi ujjatlan, vállat sem fedő öltözékének takaráson kívül eső területeire rá is festette a Nap szép pirossal az 'Itt jártam'-ot. A Nap és az út ki is vette szegényből az erőt, így ismételten csúnyán nézett az elé táruló emelkedőkre.
Jenci és Barna egy-egy kisebb szakaszon előre haladtak és mikor árnyékos helyet vagy kutat találtak, ott bevártak minket.
Nemsokára elértük a Badacsonyt. Évit elnézve nem volt szívem felvinni a csapatot a csodás Római útra, az ottani kis forgalmú emelkedőket feladtuk a nagy forgalmú, de sík főútért cserébe. Erre a szakaszra női vezetést rendeltem el, magam elé engedtem Évit és mondtam neki, hogy most az ő tempójában megyünk. A forgalom miatt nem volt kellemes, de hamarosan Lábdihegyhez értünk, ahol lekanyarodtunk, hogy a 100 méterre lévő Kert Vendéglőben rakjunk egy kis üzemanyagot a bendőnkbe. Éppen nagy volt a hőség - ezt tanúsította az is, hogy szállásadónk hívott, hogy leugranak a strandra, majd lehetőség szerint értesítsem érkeztünk állapotáról-, szóval jó volt ücsörögni egy kicsit az árnyékban.
Fizettünk és hozzáláttunk a napi táv hátralévő részének leküzdéséhez. Most kicsit jobban gurultak a kerekek, hamar elértük a Szigliget felé lekanyarodó ágat, mikor elhagyhattuk a száguldozó vasdobozokkal teli főutat.
Itt már mondhattam a csapatnak biztatásul, hogy az utolsó emelkedők következnek, aztán jöhet a pihi.
Balatongyörök egyre közelebb került hozzánk, mi meg azon voltunk, hogy ez az állapot ne változzon, szóval csak tekertünk. A településhez közel érve belőttem a címet a telómba, hogy elirányítson minket az Andrea Apartmanhoz. Ügyesen tette is a dolgát, nemsokára már a szálláson pihentünk meg a nagy hajtás után. Módfelett igényes pecó, kívül-belül igényes, bátran ajánlom mindenkinek!
Évi égett bőrfelületei miatt aggodalmaskodott, gyógyírt szeretett volna rá, de nem volt ügyeletes patika a közelben. Lepihent, mi meg a srácokkal kinéztünk a helyi strandra. Csobbantunk egyet, levegővel töltöttünk meg egy-két kupát, majd visszaindultunk, hogy egy kis vacsorának valót nézzünk. A többet tapasztaltak véleményei alapján böngésztünk az elérhető helyek között, aezek alapján a Varga Vendéglőt néztük meg és nem csalódtunk benne. Csodás kilátás nyílik onnan a Balatonra, szuper kiszolgálásban részesültünk és még a kapott ételek is abszolút rendben voltak.
Közben megdumáltuk, hogy mi legyen a következő nap a menetrend.
Ennek tudatában egy kisbolti bevásárlásos reggeli után nekivágtunk a harmadik etapunknak. Valóban lapos útviszonyokkal találkozhattunk, ez a haladásunkban is meglátszott, településről-településre fogyasztottuk a távot, majd nemsokára némi fagyit is, mert elérkezett a kihagyhatatlan Florida Fagyizó, amit újra lecsekkoltunk. Ezennel újabb fagyikat próbáltunk, de a Balatoni Randevút számomra továbbra sem múlta felül egyik sem.
Dél körül elértünk egy kis népességű szabad strandhoz, ahol úgy találtuk jónak, ha megállunk, míg kicsit alábbhagy a hőség. Lecuccoltunk egy fa alá, a helyhez megfelelő öltözéket öltöttünk magunkra és strandolgatással, beszélgetéssel, olvasgatással, valamint falatozgatással múlattuk a napos időt.
Három óra körül pattantunk vasparipára, Fonyód közeledett, így felhívtam lellei szállásadónkat, hogy megközelítőleg fél óra múlva készülhet fogadtatásunkra. Gondoltam inkább korábban szólok, mint fél óra, mert általánosságban nem kívánt a korábbi érkezés, az illem pedig megkívánja a kis késést.
A fonyódi hajókázás idén kimaradt, mert csak 50%-ban rendelkeztünk BalatonMix jeggyel, mellyel díjmentesen igénybe lehet venni, valamint időt sem akartunk ezzel tölteni.
Lellén ismét előkaptam a navit, a szállás 1500 méterre felfele volt a Balatontól, csendes környezetben. Ezt nem is bántuk, mert szállásunk elfoglalása után szembesültünk vele, mikor célba vettük a hírös Nádfedeles Halsütőt, hogy lent a part menti sávban kb. annyi az ember és a nyüzsgés, mint a Balatonban a víz. Jól eső is volt, hogy a halsütő nem abban a nagy rengetegben rakta le alapkövét, hanem attól 50 méterre, jól megközelíthető módon, mégis elzárva a tömegtől. Említést nem felejtendő, hogy finom is, amit adnak.
Ezután még próbáltunk kinézni a kikötőbe, de az embermassza szinte áthatolhatatlan volt, így csak egy darabig próbálkoztunk, majd inkább visszafelé kormányoztuk keróinkat és kibérelt ágyaink pihenést adó reményét varázsoltuk magunkhoz fizikailag közelebb és közelebb.
Gyúrtam volna a földvári Fapuma lángos kipróbálására, de az asszonykám úgy megtömött eledellel, hogy képzelőerőmnek távolból felsejlő esélye sem volt olyasmire gondolnia - így ez a gasztro-program marad a tizenharmadik vagy azt követő körök egyikére.
Mentünk-mendegéltünk - ilyen a déli part, lényegében eseménytelenül telnek a kilométerek, míg meg nem töri a hosszú egyenest egy bal kanyar, majd egy jobb, hogy aztán újra egyenesen robogjunk célunk felé. Időnként van egy partszakasz, mikor szinte a Balaton aurájában kerekezhetünk, de többnyire a lakott területek, üdülőövezetek alacsony forgalmú, bazári pénznyelők és falatozók között vezet az út. Magasan vánszorgott az elképzelt hőmérő mutatója, kutakat kutattunk, ahogy Romhányi tétova tevéje is hajdanán. Sajnos sokat nem tettek közszemlére és közszomjoltásra, így egyszer vásárolni kényszerültünk, de következőleg már tankolni is tudtunk valahonnan jó mélyről.
Éviből előtört az éhes oroszlán, Siófok közelében már a ketrecvas is alig tudta rácsok mögött tartani, így megesett a szívem és előre engedtem, hogy válogasson az elénk táruló manna-árusítók közül. Gondoltam, hátha csak megállunk és kikér egy gyors gyrost vagy hasonlót, de beülős helyet választott, így oda mentünk. Bő 1 óra volt. Egyetlen közvetlen vonatunk 14:45-kor indulásra készült. Kikértük a kaját. Jenci egyszer csak matematikai egyenleteket oldogatott meg magában, miután eredményre jutott és szerencsénkre megkérdezte tőlünk: 'Nem kéne indulnunk?'.
Úgy voltam vele, hogy belefér, mert egy óra alatt megvan a Siófok-Akarattya táv, de az útvonal tervezők közel 20 km-t jeleztek, ahhoz viszont az éhes oroszlán lányt szelídebbé kéne valahogy varázsolni. Gyorsan elcsomagoltattuk a vonatútra a megrendelt kajákat, fizettünk és versenybe keltünk az idővel és a távval. A két fickó engedelmesen, közben mindenféle gazdasági és politikai történést megvitatva követték a kerekeim által aszfaltra rajzolt utat. A szelídítés viszont nem ment olyan könnyen, újra jött egy pár emelkedő, az éhség nem csökkent, így kaptam némi fricskát, közben dezsávű fílingek robbantak be elmémbe rendületlenül, mint emlékképek a tavalyi útról (lásd: tavalyi út), bár ott nem az emelkedők, az idő és az üres gyomor, hanem az eső és bőrig ázás volt a gyújtózsinór.
A világosi emelkedő következett, amit jófejségből jelezhettek volna már az alján, hogy le van zárva. Így a srácok előrehaladásával és az emelkedő tetejére érésével tudtuk meg mi is közvetetten, hogy vasútfelújítás miatt a lehetségességtől mentesülve nem lehet átkelni az adott szakaszon. Ekkor valahol legbelül egy kicsit feladtam, hogy meglesz a vonat elérése és átkoztam az időmenedzsmentet, amit végeztem magamban. De lent mondták a helyiek, akik többet tudtak, mint mi, hogy nem messze van egy másik feljáró, ott a lehetségmentesség lehetségessé orvosolható, mellyel éltünk is és végre ott voltunk újra, ahol korábban szerettünk volna; az építkezés túloldalán. Ha tehettem volna, szívem szerint Évinek adtam volna egy rakat erőt az enyémből, de ilyenre a jelenlegi állapotok szerint nincs lehetőség, így maradt az ő ereje, amit egyre csak fogyatkozni érzett. Még egy pár emelkedő következett, amit le kell győzni. A világosi kilátásnál azért megálltam, mert az órámra pillantva itt már tudtam, csak le kell gurulni a lejtőn, tekerni egy kicsit és teljesítve lészen a kör. Továbbindulást szavazott meg a csapat, tehát eszerint jártunk el. Legurultunk az említett lejtőn, tekertünk még egy kicsit és valóban jött az akarattyai vasúti megálló. A körforgalomban lévő tiszteletkörre talán már elfogyott a csapat jó hangulata, mikor már erre fel elkedvetlenedve én is lemondtam róla, így talán vigasztaló szándékból csak Barna végezte el.
Végezetül leereszkedtünk a peronra, majd nemsokára meg is érkezett a minket hazáig szállító vas-szerelvény.
Megköszönve gratuláltam a csapatnak a körteljesítés és a kitartó részvétel indokán, aztán jegykezelés után hozzáláttunk a siófoki falatok tápanyaggá alakításához.
Barna, üdvözölve legyél a Balaton-hódítók klubjában! Jenci, örülök, hogy harmadjára is velem tartottál! Évi, egyre csak jobb és jobb lesz ez, ne keseredj el sose, csak tekerj és célba érsz! :)
--- Jencinek és Barnának külön köszönet jár fotóriporteri munkásságukért, a képek egy (nagy) része az ők kezük és készülékük munkáját dicséri. ---
Újra belevetettük magunkat a Balaton-felvidék domborulatainak partmentére kivetült, hosszan elnyúló hullámvas(avagy kerékpár)útjába. Combjaink és vádlijaink az előző napi edzéstől már valamelyest belejöttek a hullámhódításba, így haladtunk is szépen előre.
Az időjárás ezen a napon nyáriasabb, ezáltal naposabb, ezáltal pedig durván meleg viszonyokkal vett minket körül. Ez a második napi szakasz mindig egy sokat tekerős, nehéz tereppel, ugyanakkor sok szép látnivalóval megáldott rész, viszont a sok tekerés miatt nem engedhettük meg magunknak, hogy a napsütés csúcsidőszakában leszálljunk a nyeregből. Évi ujjatlan, vállat sem fedő öltözékének takaráson kívül eső területeire rá is festette a Nap szép pirossal az 'Itt jártam'-ot. A Nap és az út ki is vette szegényből az erőt, így ismételten csúnyán nézett az elé táruló emelkedőkre.
Jenci és Barna egy-egy kisebb szakaszon előre haladtak és mikor árnyékos helyet vagy kutat találtak, ott bevártak minket.
Nemsokára elértük a Badacsonyt. Évit elnézve nem volt szívem felvinni a csapatot a csodás Római útra, az ottani kis forgalmú emelkedőket feladtuk a nagy forgalmú, de sík főútért cserébe. Erre a szakaszra női vezetést rendeltem el, magam elé engedtem Évit és mondtam neki, hogy most az ő tempójában megyünk. A forgalom miatt nem volt kellemes, de hamarosan Lábdihegyhez értünk, ahol lekanyarodtunk, hogy a 100 méterre lévő Kert Vendéglőben rakjunk egy kis üzemanyagot a bendőnkbe. Éppen nagy volt a hőség - ezt tanúsította az is, hogy szállásadónk hívott, hogy leugranak a strandra, majd lehetőség szerint értesítsem érkeztünk állapotáról-, szóval jó volt ücsörögni egy kicsit az árnyékban.
Fizettünk és hozzáláttunk a napi táv hátralévő részének leküzdéséhez. Most kicsit jobban gurultak a kerekek, hamar elértük a Szigliget felé lekanyarodó ágat, mikor elhagyhattuk a száguldozó vasdobozokkal teli főutat.
Itt már mondhattam a csapatnak biztatásul, hogy az utolsó emelkedők következnek, aztán jöhet a pihi.
Balatongyörök egyre közelebb került hozzánk, mi meg azon voltunk, hogy ez az állapot ne változzon, szóval csak tekertünk. A településhez közel érve belőttem a címet a telómba, hogy elirányítson minket az Andrea Apartmanhoz. Ügyesen tette is a dolgát, nemsokára már a szálláson pihentünk meg a nagy hajtás után. Módfelett igényes pecó, kívül-belül igényes, bátran ajánlom mindenkinek!
Évi égett bőrfelületei miatt aggodalmaskodott, gyógyírt szeretett volna rá, de nem volt ügyeletes patika a közelben. Lepihent, mi meg a srácokkal kinéztünk a helyi strandra. Csobbantunk egyet, levegővel töltöttünk meg egy-két kupát, majd visszaindultunk, hogy egy kis vacsorának valót nézzünk. A többet tapasztaltak véleményei alapján böngésztünk az elérhető helyek között, aezek alapján a Varga Vendéglőt néztük meg és nem csalódtunk benne. Csodás kilátás nyílik onnan a Balatonra, szuper kiszolgálásban részesültünk és még a kapott ételek is abszolút rendben voltak.
Közben megdumáltuk, hogy mi legyen a következő nap a menetrend.
Harmadik nap: Balatongyörök-Balatonlelle
Szóval arra jutottunk, hogy mivel teljes egészében sík terep vár ránk a mai napon, megtehetnénk, hogy a Nap csúcsidőszakában egy strandon sziesztázzunk.Ennek tudatában egy kisbolti bevásárlásos reggeli után nekivágtunk a harmadik etapunknak. Valóban lapos útviszonyokkal találkozhattunk, ez a haladásunkban is meglátszott, településről-településre fogyasztottuk a távot, majd nemsokára némi fagyit is, mert elérkezett a kihagyhatatlan Florida Fagyizó, amit újra lecsekkoltunk. Ezennel újabb fagyikat próbáltunk, de a Balatoni Randevút számomra továbbra sem múlta felül egyik sem.
Dél körül elértünk egy kis népességű szabad strandhoz, ahol úgy találtuk jónak, ha megállunk, míg kicsit alábbhagy a hőség. Lecuccoltunk egy fa alá, a helyhez megfelelő öltözéket öltöttünk magunkra és strandolgatással, beszélgetéssel, olvasgatással, valamint falatozgatással múlattuk a napos időt.
Három óra körül pattantunk vasparipára, Fonyód közeledett, így felhívtam lellei szállásadónkat, hogy megközelítőleg fél óra múlva készülhet fogadtatásunkra. Gondoltam inkább korábban szólok, mint fél óra, mert általánosságban nem kívánt a korábbi érkezés, az illem pedig megkívánja a kis késést.
A fonyódi hajókázás idén kimaradt, mert csak 50%-ban rendelkeztünk BalatonMix jeggyel, mellyel díjmentesen igénybe lehet venni, valamint időt sem akartunk ezzel tölteni.
Lellén ismét előkaptam a navit, a szállás 1500 méterre felfele volt a Balatontól, csendes környezetben. Ezt nem is bántuk, mert szállásunk elfoglalása után szembesültünk vele, mikor célba vettük a hírös Nádfedeles Halsütőt, hogy lent a part menti sávban kb. annyi az ember és a nyüzsgés, mint a Balatonban a víz. Jól eső is volt, hogy a halsütő nem abban a nagy rengetegben rakta le alapkövét, hanem attól 50 méterre, jól megközelíthető módon, mégis elzárva a tömegtől. Említést nem felejtendő, hogy finom is, amit adnak.
Ezután még próbáltunk kinézni a kikötőbe, de az embermassza szinte áthatolhatatlan volt, így csak egy darabig próbálkoztunk, majd inkább visszafelé kormányoztuk keróinkat és kibérelt ágyaink pihenést adó reményét varázsoltuk magunkhoz fizikailag közelebb és közelebb.
Negyedik nap: Balatonlelle-Balatonakarattya
Utolsó balatoni napunk reggelére keltünk ki bérnyughelyünk szóban tárgyalt időbeni megszűnése előtt egy kicsivel. Összecuccoltunk, készítettünk egy (két) fotót, leadtuk a kulcsokat, köszöneteket mondtunk, majd egy reggeli erejéig egy ábécé portékái közül válogattunk, fizettünk majd táplálkoztunk.
Gyúrtam volna a földvári Fapuma lángos kipróbálására, de az asszonykám úgy megtömött eledellel, hogy képzelőerőmnek távolból felsejlő esélye sem volt olyasmire gondolnia - így ez a gasztro-program marad a tizenharmadik vagy azt követő körök egyikére.
Mentünk-mendegéltünk - ilyen a déli part, lényegében eseménytelenül telnek a kilométerek, míg meg nem töri a hosszú egyenest egy bal kanyar, majd egy jobb, hogy aztán újra egyenesen robogjunk célunk felé. Időnként van egy partszakasz, mikor szinte a Balaton aurájában kerekezhetünk, de többnyire a lakott területek, üdülőövezetek alacsony forgalmú, bazári pénznyelők és falatozók között vezet az út. Magasan vánszorgott az elképzelt hőmérő mutatója, kutakat kutattunk, ahogy Romhányi tétova tevéje is hajdanán. Sajnos sokat nem tettek közszemlére és közszomjoltásra, így egyszer vásárolni kényszerültünk, de következőleg már tankolni is tudtunk valahonnan jó mélyről.
Éviből előtört az éhes oroszlán, Siófok közelében már a ketrecvas is alig tudta rácsok mögött tartani, így megesett a szívem és előre engedtem, hogy válogasson az elénk táruló manna-árusítók közül. Gondoltam, hátha csak megállunk és kikér egy gyors gyrost vagy hasonlót, de beülős helyet választott, így oda mentünk. Bő 1 óra volt. Egyetlen közvetlen vonatunk 14:45-kor indulásra készült. Kikértük a kaját. Jenci egyszer csak matematikai egyenleteket oldogatott meg magában, miután eredményre jutott és szerencsénkre megkérdezte tőlünk: 'Nem kéne indulnunk?'.
Úgy voltam vele, hogy belefér, mert egy óra alatt megvan a Siófok-Akarattya táv, de az útvonal tervezők közel 20 km-t jeleztek, ahhoz viszont az éhes oroszlán lányt szelídebbé kéne valahogy varázsolni. Gyorsan elcsomagoltattuk a vonatútra a megrendelt kajákat, fizettünk és versenybe keltünk az idővel és a távval. A két fickó engedelmesen, közben mindenféle gazdasági és politikai történést megvitatva követték a kerekeim által aszfaltra rajzolt utat. A szelídítés viszont nem ment olyan könnyen, újra jött egy pár emelkedő, az éhség nem csökkent, így kaptam némi fricskát, közben dezsávű fílingek robbantak be elmémbe rendületlenül, mint emlékképek a tavalyi útról (lásd: tavalyi út), bár ott nem az emelkedők, az idő és az üres gyomor, hanem az eső és bőrig ázás volt a gyújtózsinór.
A világosi emelkedő következett, amit jófejségből jelezhettek volna már az alján, hogy le van zárva. Így a srácok előrehaladásával és az emelkedő tetejére érésével tudtuk meg mi is közvetetten, hogy vasútfelújítás miatt a lehetségességtől mentesülve nem lehet átkelni az adott szakaszon. Ekkor valahol legbelül egy kicsit feladtam, hogy meglesz a vonat elérése és átkoztam az időmenedzsmentet, amit végeztem magamban. De lent mondták a helyiek, akik többet tudtak, mint mi, hogy nem messze van egy másik feljáró, ott a lehetségmentesség lehetségessé orvosolható, mellyel éltünk is és végre ott voltunk újra, ahol korábban szerettünk volna; az építkezés túloldalán. Ha tehettem volna, szívem szerint Évinek adtam volna egy rakat erőt az enyémből, de ilyenre a jelenlegi állapotok szerint nincs lehetőség, így maradt az ő ereje, amit egyre csak fogyatkozni érzett. Még egy pár emelkedő következett, amit le kell győzni. A világosi kilátásnál azért megálltam, mert az órámra pillantva itt már tudtam, csak le kell gurulni a lejtőn, tekerni egy kicsit és teljesítve lészen a kör. Továbbindulást szavazott meg a csapat, tehát eszerint jártunk el. Legurultunk az említett lejtőn, tekertünk még egy kicsit és valóban jött az akarattyai vasúti megálló. A körforgalomban lévő tiszteletkörre talán már elfogyott a csapat jó hangulata, mikor már erre fel elkedvetlenedve én is lemondtam róla, így talán vigasztaló szándékból csak Barna végezte el.
Végezetül leereszkedtünk a peronra, majd nemsokára meg is érkezett a minket hazáig szállító vas-szerelvény.
Megköszönve gratuláltam a csapatnak a körteljesítés és a kitartó részvétel indokán, aztán jegykezelés után hozzáláttunk a siófoki falatok tápanyaggá alakításához.
Barna, üdvözölve legyél a Balaton-hódítók klubjában! Jenci, örülök, hogy harmadjára is velem tartottál! Évi, egyre csak jobb és jobb lesz ez, ne keseredj el sose, csak tekerj és célba érsz! :)
--- Jencinek és Barnának külön köszönet jár fotóriporteri munkásságukért, a képek egy (nagy) része az ők kezük és készülékük munkáját dicséri. ---
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)