2019. 08. 27.

Tannus-teszt bő 1000 km távlatából


Több mint 1000, városban és városon kívül megtett km után úgy gondolom, megadatott a jog, hogy nagy tapasztalati tőkémből véleményt formálhassak a Tannus tömörgumijairól.
2018 nyár végén – őszén bekaptam egymás után nagyon sok (6) defektet, amik előtte sem bántak velem túl szűk markúan, valahogy mindig megtaláltam azt, amibe nem kellett volna belemenni. Ismerős volt már korábbról a Tannus, ami tömörgumijai megalkotásával vált híressé – legalábbis nekem már akkor szemet ütött, illetve gondolatmagokat ültetett az agyamba, amik néha elgondolkoztattak azon az utópisztikus ideán

miszerint, bármikor bárhova megyek, bármin megyek is át, a gumim mindig kemény lesz, mint egy jó féle bika töke :)

Hát ezután a 6 egymás utáni defekt után nem is kellett más, megkerestem, hol juthatok leghamarabb egy pár ilyen gumihoz – még az ára sem érdekelt, persze megnéztem és szisszentem egyet, de aztán mégis csak jól átgondolva, hogy a gyártó 7000-8000 km-re garantálja, tökéletes befektetésnek címkéztetett a pénztárcám számára és már írtam is a mailt Hajtás Pajtáséknak, hogy namármostaztán tessék elküldeni nekem egy pár, felnimre illő Tannus tömörgumit. Ehhez persze meg kellett állapítani a felni 2 pereme közti belső távolságot, ami jelen esetben 19mm volt. Ehhez egy 32-es illik, ami méretében jócskán túlmutat a korábbi 23-25-ös méreteken, de valamit valamiért (lehet, tanácsos lett volna bevásárolni egy szett vékonyabb felnit is, de mint fentebb említettem, szerettem volna mihamarabb a ’végtelenül elrettenthetetlen’ élménnyel felruházva róni az utakat).
Pár nap múlva már nyúzhattam is – szó szerint - fel a felnikre a gumikat, ami tök tapasztalatlan állapotomban kb 1 órába került kerekenként. Jól oda kellett figyelni, mert korrigálásra nem igazán van lehetőség; ha már feltetted, akkor legalább egy másik tüske szett kell, hogy újra feltehesd, mert az előzőt vagy el kell vágni, vagy úgy elhajlik, hogy utána már használhatatlan lesz.
Felkerültek hát a szép új tappancsok, úgy örültem, ki is próbáltam, még a szomszédnak is gyorsan bemutattam új szerzeményemet, hogy büszkélkedhessek vele :) Szép piros színével ki is tűnt a többi bicikli közül, még idősebb nénik is megjegyezték, hogy de kis pofás bicikli lett ez így :)


Elsőre a legszembetűnőbb különbség a levegős gumikhoz képest, hogy kanyarokban másként viselkedik. Ez nem tud úgy deformálódni nyomás hatására, ezért az irányítása is másként működik, de ez pár km után már át is áll alapbeállításra.
Többektől hallottam: félnek, hogy nehezebb a gumi, illetve lassabban lehet vele haladni, mint a levegős konkurenciával. Hát, mindkettőt meg kell cáfolnom. Persze pontos statisztikáim nincsenek, de azt állíthatom, hogy egy adott szakaszt, melyet korábban 13 perc alatt tettem meg, ezzel nem volt ritka, hogy 11 perc alatt is sikerült.
Térkő. Na, ezt nem annyira szereti; a térkövek rései között menetelve olyan, mintha ki akarna esni a kerék, vagy kompletten az egész bicó alólad. Szerencsére nem esik, szépen átmegy rajta, valószínűleg itt is az az eset állhat fenn, mint a fentebb vázolt kanyarodási eltérésben, hogy más az anyag deformitása.

Itt épp a másik biciklimre kerül fel a Tannus, mert annyira bejött, hogy arra is vennem kellett egy párat! (ezeket már a velove.pl-ről vettem, ott pár ezerrel olcsóbban meg lehet szerványolni)

Városba tehát nagyon ajánlom, penge kis dolog, tényleg még az üvegszilánkokon is úgy mehetsz át rajta, hogy a lelkiismeret legkisebb szikráját sem kell magadban elmorzsold, hogy ’Na, te béna, hát nem belementél, most megint javíthatsz defektet, na elő azzal a foltozóval!’ 

Ééés, kiemelt élményorgazmussal tölt el, mikor látsz egy bazinagy tüskét kikandikálni a gumiból, elkezded kihúzni és nem követi az egészet egy hótnagy sziszegés a levegő eltávozásától, mert _nincs_több_levegőőő_! :)

Városon kívül szinte észrevehetetlen a különbség. Ide azért már talán még jobban illene, illetve érdemlegesebb lenne egy véknyabb kerékméret a kisebb súrlódás végett, de nemrégiben a Balatont is minden további nélkül forogta körbe, semmi panaszom nem lehet rá!
Azóta már csak úgy nézek a biciklisekre, mint akik még hisznek a levegős kerekekben és akik tudják, hogy a Tannus-sal jó tekerni, tehát Tannus-ra fel :)

2018. 10. 20.

A nagy Cobranco-interjú

Az elősztori


Aki kicsit is otthon van a kerékpározásban, a kerékpártúrák világában, esetleg érdeklődést mutat környező útvonalak felfedezésére vagy csak a "fíling kedvéért" szeret tartalmas videókat nézni, az nagy valószínűséggel találkozott már Cobranco nevével és munkásságával.
Pár éve én is találkoztam és a Youtube csatornáján található videóit nézegetve felmerült bennem pár kérdés, amelyeket fel is tettem neki, ő pedig készségesen válaszolt.
Kedves Olvasóim, fogadjátok most szeretettel és érdeklődéssel ezt a beszélgetést :)



Az interjú



BLePister: Hogy kezdődött az egész, ahogy elkezdtél biciklizni, videózni, youtuberré válni?

Cobranco: Érdekes a történet, bár a kérdést ketté választanám. A bringázás gyerekkori szenvedély, lakótelepi idétlenkedésnek indult, majd ahogy benőtt a fejem lágya, elkezdett érdekelni a világ, az utazás. Akkoriban egy nyugat európai több hetes kirándulás nem a magyarok pénztárcájához volt szabva, tehát találnunk kellett egy költséghatékony megoldást, amivel bejárhatjuk Európát, úgy, hogy nem rokkanunk bele anyagilag. Ekkor jött újra előtérbe a kerékpár és azóta már szenvedéllyé nőtte ki magát, immár 30 éve. Persze nekem is volt mentorom, az első túratársam, aki akkor már profiként járta a környező országokat és belevitt ebbe a kalandos életbe.
A videózás szinte egyidős a túráimmal, ugyanis nekem már a kilencvenes évek elején is volt mozgófilm rögzítésre alkalmas eszközöm, igaz, még az a VHS-féle, „vállrólindítható” fajtájú, amivel rögzítettük ugyan az eseményeket, meg is van mind az archívumban, de valószínűleg soha nem kerül bemutatásra, mivel a mostani „Cobranco-filmek”-hez szokott közönségnek csalódás lenne, mivel mind tartalmilag, mind szövegügyileg nem felel meg a mai kor követelményeinek. A „youtuber” szót nem szeretem, nem is érzem magam annak, mert nálam ez nem volt tudatos, persze tudom, hogy divatos szóval élve az lettem.
Az egész úgy kezdődött, hogy 2008-ban elfogytak körülöttem a túrapartnerek és hiába kerestem a fórumokon társat, a szokásos sablonszöveg nem segített. Akkor azt találtam ki, hogy megpróbálok „roadmovie” stílusban bemutatni egy ilyen túrát, részletekbe is belemenve, hogy körülbelül mindenki lássa, miről is van szó. Én magam is meglepődtem, milyen sikeres lett.



B: Mit szeretsz benne? És mi motivál, hogy újabb és újabb utakra indulj?

C: Említettem, ez nálam az évek folyamán szenvedéllyé vált, megismerni a világot élőben, nem csak a képernyőn keresztül. Menni, de nem az a cél, hogy eljussak A-ból B-be, hanem a mozgás, a látvány. Kiszakadni a mindennapokból és teljesen mást csinálni, mint egyébként. Ez engem feltölt mentálisan és fizikailag is. Apai örökség, hogy genetikailag is imádom a természetet, élvezem a nap sugarát, a szél simogatását, egy patak csobogását, az ősz színeit. Furcsa módon az évek múlásával ez a motiváció csak nőtt.


B: Hogy jött a Cobranco név?

C: Ez egy többször felmerülő és visszatérő kérdés. Bár filmjeimben erről még nem beszéltem, de akik állandó látogatói a honlapom vendégkönyvének, ott mát többször esett szó róla. A név valójában egy gúnynév, ami a gyerekoromra vezethető vissza. Az egyik általános iskolás osztálytársunkat ugrattuk ezzel, a szó, az igazi nevének amolyan kifordított szinonimája volt.
Az egész húsz évig feledésbe is merült, míg nem 2007-ben regisztrálnom kellett valamilyen nicknévvel a youtube-ra és hirtelen ez ugrott be. Ennyire egyszerű, tulajdonképpen egy véletlen szüleménye.



B: Más sportokat is űzöl?

C: Gyerekoromban versenyszerűen úsztam, ezt még most is űzöm, igaz már csak hobbiból. Főiskolai éveimben aktív teniszező voltam, amit sajnos a térdeim miatt már nem igazán csinálok. Általános iskolásként profi pingpongos voltam, olyannyira, hogy még Rózsa Gyurit is legyőztem egy TV-műsorban korcsolyával a lábamon :) Mára leginkább a kerékpározáson kívül a gyalogtúrázás van jelen az életemben.


B: Útjaid közben nagyon sok információt ismertetsz meg velünk az éppen aktuális helyekről. Honnan tudod ezeket? Útikönyvekből? Netán idegenvezető vagy? :) Apropó, civilben mi a foglalkozásod?

C: Huú…hirtelen de sok kérdés… a végén az apropó mögé bújtatva a foglakozás :)
Kezdem ezzel. Amikor úgy döntöttem, hogy egy nicknév alatt regisztrálok, azzal az is eldőlt, hogy a magánszférám nem lesz publikus. Persze a filmekben „vakkantok” el dolgokat, a szemfülesek ebből rakosgathatják a mozaikot, de az Én életfilozófiám az, hogy nem az a fontos, ki vagyok, sokkal inkább, hogy mit csinálok. Úgyhogy ezt a kérdést most megint kikerülném, de hogy ne keseredj végképp el, „Nem, nem vagyok idegenvezető!”
Ami a kérdés első felét illeti, a filmek tartalmi része mindenféle, látszólag nem összeillő témakörökből áll. Az útközbeni idétlenkedésektől /amit csak közjátéknak hívok/ egészen a komoly földrajzi, történelmi és még sorolhatnám infóig minden megtalálható. Azért ilyen széles a paletta, hogy mindenki, aki a veszi a fáradságot és velem tart virtuálisan az útjaim során, megtalálja számításait a filmjeimben.
A kérdés gondolom a komolyabb témákra irányult. Ezek nagy része az érdeklődési körömből adódóan alapból is megvannak, persze hazudnék, ha azt mondanám, nem nézek utána egy két dolognak a túra tervezésekor.



B: A túráid hosszát elnézve sok szabadnap kell egy-egy ilyen útra. Hogy tudod megoldani a szabadságokat?

C: Megint rafinált a kérdés, maradjunk annyiban, hogy olyan a foglalkozásom, hogy meg tudom oldani .)


B: Vannak olyan utaid, amikor nem kamerázol?

C: Tulajdonképpen szinte csak olyanok vannak. Amikor összefutok nézőkkel, a legtöbbször az első kérdés, hogy „hol van a kamerád”. Mindeni azt gondolja össze vagyok nőve a kamerámmal. Az igazság az, hogy ez egy nagyon nehéz műfaj, ha jól akarom csinálni sokszor már az élvezeti faktor határait súrolja, ezért mára már egy-két kivételtől eltekintve csak a nagycsomagos túráim kerülnek rögzítésre, a többi maradék 80% élménybringázás, túrázás.


B: Edzesz külön a túráidra? Ha igen, hogyan?

C: Az igazat megvallva nem különösebben. Én alapvetően egy nagyon kényelmes, ha őszintébben akarom magam kifejezni, lusta ember vagyok, ami az évek folyamán csak fokozódik. A hangulatom nagyon függ az időjárástól. Sajnos a mi égövünkön a tél nem valami kellemes, sokszor van köd, szürkeség, ez engem lehangol, nincs kedvem semmihez. Viszont, ha tavaszodik, kikukucskál a nap, beindul nálam a „kémia” és mint akit besóztak, irány a hegyek. Itt visszakanyarodnék az eredeti kérdéshez, nekem minden tavasszal, az előbb említett okokból elölről kell kezdenem a sportszezont, mivel a hónapokig tartó semmittevés lenulláz.
Másfél hónap alatt „felszívom magam” a tavalyi szintre, és itt jön a válasz a „hogyan” kérdésre: Nincs hogyan! Nincs edzésterv, nincs itiner, kinézek az ablakon, süt a nap, felülök a bringára, vagy fel a bakancsot, irány ki, oszt jó napot. Egy idő múlva azt veszem észre, hogy formában vagyok.
Persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy egy keményebb Alpok-túra előtt nem sűrítem tudatosan a bringázások számát, illetve az idén a Dolomitokra készülve, talán minőségileg is, külön a szintekre edzettem, de nem megszállottam, csak úgy kényelmesen :)



B: Milyen más előkészületek szükségesek, hogy megvalósuljon egy túra?

C: Először is kell egy jó terv. Régen sokkal több volt a spontán rész, talán egyik filmemben beszéltem is erről az időszakról. Volt olyan, hogy egy kereszteződésben pénzfeldobással döntöttük el merre tovább. Így szinte „véletlenül” jutottunk el először 1996-ban a Dolomitokba, ami felejthetetlen élmény volt.
Persze volt hátránya is, mivel sok volt a túrában a passzív rész, az üresjárat,a látványtalan ingerszegény tájakon tekergés kerékpárral bizony sok időt vett el feleslegesen.
Most az internet korában már célirányosan tervezünk, egyrészt kevesebb az időnk, másrészt nőttek az elvárások is.
A másik, talán még az elsőnél is fontosabb tényező, ami nem konkrétan előkészület, de a leglényegesebb része egy sikeres túrának, az időjárás belövése. Konkrétan a túra időpontjának a legoptimálisabb időhöz igazítása. Ez a legnehezebb feladat főleg hegyvidéki túráknál, de megvannak rá a bejáratott praktikák.
Természetesen a túrának van logisztikai része is, eljutás a helyszínre, parkolás, anyagi részek tervezése, de ezekről a filmjeimben elég részletesen szoktam értekezni.


B: Figyelsz a táplálkozásodra?

C: Ez talán meglepő lesz…Nem. Csak, mint itthon, sőt…talán még úgy se. Az ilyen típusú túrákon a rendszeresség nem mindig oldható meg, mivel nem hotelekben szállunk meg, ahol kilenckor a villásreggeli tálalva van.
Ami a táplálék minőségi részét illeti, régebben a spórolás dominált, most már többet járunk éttermekbe, többet ínyenckedünk is. De nincs benne tudatosság, csak ami ízlik és semmi más. Főleg nem a manapság divatos unalomig reklámozott táplálék kiegészítők, sport hülyeségek…


B: Mi nem hiányozhat? Volt már, hogy mégis kimaradt a csomagból?

C: A kérdést inkább úgy tenném fel, mi ami itthon marad. Mivel az lenne a legjobb, ha fél lakást el tudnánk vinni. De ugye a műfaj sajátosságaiból adódóan ezt nem is olyan könnyű. Ami a pakolásnál a legfontosabb, kompromisszumokat kell kötni.
Vannak persze alapdolgok: útlevél, pénz, biztosítás, meleg öltözék, profi hálózsák stb., ami zsigerből megy, de,nekem nagy hibám, hogy a részletekre nem nagyon adok, ami egyben előny is, de, ha valami kell akkor nincs ott…ebből kifolyólag nemhogy volt már, hogy kimaradt valami a csomagból, hanem mindig van. De eddig mindig megoldottuk.



B: Egy-egy túra teljesítése után mi a bevett szokásod? Lazítasz sokat vagy beleveted magad a dolgos mindennapokba?

C: A „vagy” nem jó szó, inkább az „és”.A lazításra szezonban nem nagyon jut idő, mert már ott a következő terv, a második inkább kényszer.


B: Mit üzennél azoknak, akik a sportnak nem tulajdonítanak különösebb jelentőséget?

C: Nagyon nem jól teszik.
Az üzenetem talán annyi, ha mást nem, gondoljanak talán egy kicsit a jövőjükre is. Statisztikai tény, hogy a mozgásszegény életmódot folytató honfitársaink 7 évvel kevesebbet élnek, mint akik sportolnak.
Én szerencsés helyzetben vagyok, mert a hobbim a túrázás /akár gyalog, akár kerékpárral/ sport nélkül nem megy. Tehát össze tudom kötni a kellemest a hasznossal és még élvezem is. De tudom, sok embernek, ha nincs motiváció, csak kényszerből sportolnak /mert mondjuk muszáj fogyni/, sokszor kínszenvedés.



B: Melyik volt a legemlékezetesebb utad?

C: Furcsa módon, mindkét helyszín ugyanahhoz a régióhoz kötődik. A 2012-es első balkáni túrám, amolyan expedíciós túrának lett tervezve, de egy új korszak kezdete lett.



A másik a tavalyi Albán túrám, ami egyben egy montenegrói ismétlés is volt, ami a maga kiszámíthatatlanságával, vadságával, visszahozta a korai bringatúráim hangulatát.



Az örök szerelem, az Alpok, ami egyik évben sem maradhat ki és a szezon csúcsát is jelenti, mondhatni már-már rutinként csináljuk, mégis kiemelném a 2015-ös Célpont:Svájc túránkat, amit talán a remek idő és a leírhatatlanul gyönyörű táj miatt mindenképpen feltenném a dobogóra.




B: Van-e olyan álom helyszín, ahova nagyon vágysz, de még eddig nem sikerült eljutni?

C: Van, több is. A legkülönlegesebb, mondjuk úgy elérhetetlen szerelem a világ másik végén Új-Zéland, nyilván csak álom marad.
De nem kesergek, Európában, sőt a közvetlen közelünkben is van sok irigylésre méltó hely, ami epekedve vár :)


(Képek és videók forrása: Cobranco magánarchívum)

Akiknek az interjú olvasása közben megjött a kedve és szeretne még több videót / információt megnézni és megtudni Cobrancotól / Cobrancoról, az az alábbi linkeken tájékozódhat:

Cobranco honlapja:
http://cobranco.hu/

Cobranco Youtube csatornája:
https://www.youtube.com/user/cobranco/featured

2017. 08. 27.

XIII. Balatonkerülés

Idén hatodmagammal vágtam neki megkerülni kedvenc tavamat, a Balatont.
Hoay Chin és Szilvi uraik, Csabi és Peti társaságában érkeztek, valamint Barna jelentkezett még, hogy szívesen jönne. Csabi és Barna már nem először látogatnak el velem a tóhoz ilyenféle tevékenység űzésére, a többiek mind újoncok voltak, nekik tudtam újat mutatni :)
Az odaérkezést vonattal oldottuk meg, Petivel és Szilvivel Debrecenből indultunk, a többiek Pesten csatlakoztak hozzánk. Nem volt még kimondott tömeg a szerelvényen, mert egy csütörtöki napon vágtunk bele a kör teljesítésébe - vállalva ezzel, hogy a vasárnapi hazaúton sanszos lesz a nem kívánt tömeg.

1. nap: Balatonakarattya - Tihany

A vonatról lepattanva visszamálháztuk a gépeket, előkészültünk és szép lassan, a kezdeti bemelegítő tempót megszokva meggurultuk az első kilométereket. Kenesénél a parkon áthajtva kigurultunk a Balatonhoz, üdvözöltük egymást, mert az elkövetkező négy napban sok időt fogunk együtt eltölteni :)
A vonaton ettünk-ittunk, így ilyen jellegű töltekezésekre való létesítményt nem kellett keresnünk, a haladással foglalkoztunk, mert ez az első nap mindig ilyen, hogy a nap fele elmegy az ideutazással, ha meg még távot is szeretnénk teljesíteni, ahhoz tekerni is kell. Nem is volt ezzel senkinek panasza, szépen surrogtak a kerekek az aszfalton mögöttem, egy-egy kisebb nem várt igazításra persze megálltunk, de az előremenetelünket nem tudták nagyban akadályozni.
A szállásunk ezen az estén Tihanyban várt ránk, úgy gondoltuk, előtte még beugorhatunk a Csopak (vagy inkább Balatonarács) környezetében található Guruljon az élet mindenkinek világbüfébe egy kis ezt-azt elfogyasztani, hát, többnyire a következőket fogyasztottuk:





Miután újra tele voltak a tankok, igyekezetünket a jelenlegi pozíciónk és szállásunk közötti távolság ismételt csökkentésére fordítottuk.
Balatonfüreden csak átgurultunk, közben persze gyönyörködtünk a szépségeiben, illetve serényen kerülgettük a rengeteg ott tartózkodó embert. Átérve rajta már nem volt messze Tihany. Hogy hamar odataláljunk, izzítottam a navigációmat, csak sajnos nem a legkényelmesebb útvonaltervezésre volt állítva, így egy olyan szakaszon is át kellett vágnunk, ahol legjobb esetben is csak tolni tudtuk magunk mellett paripáinkat. Persze ki gondolta volna, hogy Tihanyon belül ilyen utakkal találkozhatunk, a lényeg, hogy átértünk a második bekötőútra, ahonnan még egy kis telefonos segítséget elfogadva beengedést nyerhettünk a Zsuzsa Apartmanba. A szállást nagyszerűnek találtuk, volt helyünk bőven. Itt kicsit szusszantunk, majd a már sötétbe burkolózott Tihany belvárosát igyekeztünk felfedezni, valamit valami jó kis vacsorázó helyet keríteni, hogy másnapra is meglegyen a kívánt energia :)
Hosszas keresgélés után a Tihanyi Retro Pizzériára esett a választásunk, ahol bár nem pizzáztunk, mégis nagyon finomakat ehettünk.

2. nap: Tihany - Badacsonytomaj

A reggelt a nagy mozgás előtt egy kis mozgással indítottam, a félszigeten futottam egy kört, csodás helyeken jártam, nagyon jól esett és kellemes is volt így indítani a napot.



Mire visszaértem, a többiek már összepakolva vártak. A szállásadónknál kiegyenlítettünk a kiegyenlíteni valót, megköszöntünk ott tartózkodásunk lehetőségét és utunkat a Badacsony felé vettük. A lábak már edzettebb mivoltukban pörgették a pedálokat, a tempónk emelkedett. Tegnap egy barátom a családjával tekert velünk szembe, ajánlottak egy halsütőt Aszófőnél, azt terveztük, hogy ma reggel beteszteljük, ám még zárva volt, mikor ott tekertünk el. Végül Zánkáig mentünk, ahol egy kis enni-innivalóval pótoltunk vissza a már addig elégetett kalóriákhoz.
Újra nyeregbe pattantunk, de nem sokáig maradhattunk ott, mert Szepezd után egy éppen defektet javító bandától kérdeztem meg, hogy kell-e segítség, mondták, hogy nem, gurultam tovább és én is megkaptam, amit valószínű ők is :( Egy kis kényszer megálló következett tehát, amit nem a leggyorsabb javítás után mellőztünk is.
A nap már emelkedett, egyre melegebbet is adott, mi meg egyre inkább úgy gondoltuk, jó lenne majd valahol megállni strandolni. Révfülöpre esett a választásunk, ott parkoltuk le a bringáinkat és vetettük magunkat a Balaton üdítő hullámai és habjai közé. Közben eszegettünk is ezt-azt. Badacsonytomaj már a közelben volt, így nem kellett sietnünk, élvezhettük a szabadságunkat, maximálisan kihasználhattuk az időnket. Miután eleget pihentünk, telefonáltam a szállásadónknak, hogy készüljön, hamarosan érkezünk, így innen már meg sem álltunk, csak gurultunk célunk felé. Vagyis a Badacsonynál már nem volt elég a gurulás, tekerni is kellett, mert a Sandra Vendégház a tengernél némelyest magasabb térszínen helyezkedik el. Vendéglátónk nagyon kedves volt, mindenféle eligazítást kínált nekünk, merre menjünk, hol vacsorázzunk, mit ajánl, így már-már mint a helyiek vetettük bele magunkat egy kis városi sétálgatásba. Az elmondások alapján a legszimpatikusabbnak a  Muskátli Étterem és Cukrászda tűnt, azt vettük célba és nem sokára meg is találtuk.




Ismételten ettünk-ittunk egy jót, lassan záróráig maradtunk és jöttünk, hogy még azért aludni is tudjunk a harmadik nap megpróbáltatásai előtt.

3. nap: Badacsonytomaj - Balatonlelle (a vége egy külön szakaszon)

Másnap reggel Petivel beszéltük, hogy fel kéne ugrani a Kisfaludy Kilátóhoz, , hát fel is ugrottunk, a vége felé már kicsit mászós volt, meg el is fáradtunk egy kicsit, de megérte a látványért!




Kicsit később értünk fel, mint szerettünk volna, a Nap már magasabbra kelt annál, mikor még szebbeket fotózhattunk volna róla, de így sem volt hiábavaló az igyekezetünk :)
A szállásra visszaérve összeszedelődzködtünk, kicsekkoltunk, és megkezdtük körünk leghosszabb, de legkevesebb emelkedővel tarkított útvonalát.
Az edzett lábak nem ijedtek meg a fenti badacsonyi Római úton menni - ez a főútnál sokkal esztétikusabb környezetben vezet, illetve a biztonságérzet is jóval több rajta.
Nem sokára Keszthelyre értünk, a Festetics Kastély látogatását nem hagytuk ki, nyaltunk egy jó fagyit és lőttünk ott egy közös képet:


Egy közeli kútból feltöltekeztünk vízzel, majd továbbcsorogtunk a déli part felé.
Balatonmáriafürdőig tudtunk megállás nélkül haladni, ott azonban a Florida fagyizó megálljt parancsolt, hogy egy kicsit lehűtsük magunkat a portékáival.
Innen tovább indulva Petinek sikerült egy ujjnyi vastagságú fadarabbal átdöfetnie a hátsó kerekét. Szakértőn hozzálátott és pikkpakk orvosolta is a problémát. Ilyenkor mindig kicsit elcsendesedik mindenki és nagy gonddal nézi a maga elé táruló utat, nehogy ő legyen a következő, aki miatt meg kell állni. De hát nincs abból semmi, ha meg kell állni; ha meg kell állni, hát meg kell állni :)
A Hydra SmartBottle ott volt velünk, a kulacstartómban, mikor monotonabb szakaszok következtek, lőttem vele egy kis zenét, hogy legyen, ami a hangulatot emeli és a tempót diktálja :)
Fonyódnál még szusszantunk egyet, de a Nap már lassan lenyugvóra járt, így igyekeznünk kellett, hogy még Lellére oda tudjunk érni lámpa nélkül. Ez már nem sikerült sajnos, csak estére értünk oda a Pelso Apartmanházba, de nem volt gond így sem a szállás elfoglalásával.
A pocakunkban már készítettünk helyet valami finomságnak, rövid egyeztetés után a méltán híres és a balatoni halsütők közül 1. helyet elnyerő Nádfedeles Halsütőbe mentünk, hamarosan már nem is volt olyan sok hely a hasunkban :) Még kisétáltunk a kikötőbe, ahonnan amúgy csodás kilátás nyílik az északi partra, most csak a települések fényeit láthattuk, de az is nagyon szép és hangulatos volt.
Visszaérve aludtunk egy jó nagyot és készültünk utolsó távunkra.

4. nap: Balatonlelle - Balatonakarattya

Barna a visszafelé induló vonatra nem vette meg előre a helyjegyét, ma reggel tervezte és ugrott be ezért az állomásra, de sajnos már minden hely elfogyott, sajnos csak egy későbbire kapott. Ez már előrejelezte, hogy délután nem az ürességtől kongó vonattal fogunk hazaindulni.
Ez kicsit kedvünket szegte, illetve gondolkoztunk, hogy Barnának mi legyen a sorsa, de mondta ő, hogy nagy fiú már, nem fogják ellopni, eltölti az időt valahogy hasznosan :)
Szép, monoton pedálcsapásokkal haladtunk településről településre, csak egy-egy rövidebb tankolásra álltunk meg.
Siófokon jártunk kicsivel ebédidő előtt, ott beugrottunk enni egy Mustafa gyrost, de hogy ne a korábbi évekhez hasonló rohanás legyen ennek az egész csodaszép kirándulásnak a vége, gurultunk tovább idejében, hogy a vonat menetrend szerinti indulását elérjük.
A balatonvilágosi panorámánál azért még persze lőttünk egy (két) képet, azokból íme álljon itt egy:


Onnan meg már nagyjából csak gurulnunk kellett az állomásig. Sokan vártak felszállásra, nem hagyhattuk magunkat, fel kellett préselődjünk nekünk is. Barnától azért még elköszöntünk, megköszöntük neki a szíves részvételét és jó utat kívántunk.
Sajnos nem volt jó így ez, Csabi és Hoay Chin egy másik vagonban kaptak helyet, mint mi, az elején csak telekommunikációs eszközökkel tudtunk egymásról,  nagyon szétszakadt a kiscsapat, pedig szerettem volna egy konklúziót vonni a 4 napból, gratulálni az újoncoknak, akik már hivatásos tókerülővé avattattak, megköszönni az öregrókáknak, hogy újra eljöttek és tekertek egy jót. Szuper napokat tudhattunk magunk mögött. Sporttevékenységben, utazási- és kulináris élményekben töltekeztünk és gazdagodtunk, nem hiába telt el ez az időszak. Nagyon jól bírta mindenki a vezetésemet, egy rossz szót sem hallottam - persze ettől függetlenül gondolhattak rosszakat :) Köszönöm mindőtöknek, hogy ott voltatok és részesei voltatok ennek a jó kis kalandnak!

U.i.: Barna vonatjával még további problémák is voltak, el se vitte egészen Pestig, mert különböző üzemzavarai voltak. Barna valahol Martonvásár környékén döntött úgy, hogy elég is volt ebből a társaságból, inkább hazateker onnan, szóval neki még aznap egy jó adag kilométer belekerült a lábába. Respect, Barna!

2017. 04. 01.

Ladányi duathlon

Bolondok napja lévén gondoltam, jó volna valami "bolondságot" művelni :) Csabi már mondta, hogy ezen a napon náluk, Püspökladányban futóversenyt fognak szervezni, amiről már mesélte korábban is, hogy nagyon jó volt, így ezt most én sem szerettem volna kihagyni. Különböző távokra lehetett jelentkezni, a leghosszabb a 21 km-es félmarathon volt, így nevezéskor mi mást, mint azt választottam elérendő célnak.
Azonban, hogy egy fokkal még több kihívás legyen benne, úgy döntöttem, hogy ha nem lesz viharos szél / eső vagy bármi más, ami megrendítene a biciklizés iránti vágyamban, akkor a Debrecen - Püspökladány távot kerékpár háton teszem meg.
Előző nap már látszott, hogy az időjárás nem lesz eme tervem meggátlásának mérvadó tényezője, így munka után el is kezdtem előkészülni a megmérettetésre. Átgondoltam és összeszedtem, mi mindent kell magammal vinnem, majd elővettem a biciklis hátizsákomat és elkezdtem belepakolászni. Az ivótasakot izóitallal töltöttem meg, ez el is vett egy jókora részt a rakodórekeszből. Jött a szerelő- és az elsősegély táska, a pumpa, melyeket a futás utáni termálozásra szánt fürdőgatya és törölköző páros követett, majd még pár energiaszelet, némi zseton, kulcsok, iratok és máris csak nehezen sikerült becipzározni a tatyót :)
Számítgattam, hogy ha nem pont a 10:00-s rajtra akarok begurulni/beesni, akkor mondjuk ha 60 km távolságról beszélünk és egy húszas tempót viszonylag fáradtság nélkül ki lehet vitelezni, akkor ha 6:30-kor elindulok, az még némi 'ember tervez, Isten végez' jeligéjű folyamat bekövetkeztét is engedi megtörténni anélkül, hogy újra kéne bármit is tervezni.
6-kor keltem, hogy még egy tál müzlivel megalapozhassam a napi tápanyagbevitelt. Kinéztem, hogy milyen idő van, felhőket nem láttam, viszont a levegő egy kicsit megdidergette a bőröm felületét, ahogy a meleg lakásból kiléptem a gangra, így a felső aláöltözetemet még magamra öltöttem. Kerestem még a vékony, "átmeneti" sapkámat, hogy még azt is magamhoz veszem, ha úgy adja az igény, de nem találtam meg, így anélkül vágtam neki az útnak.


Útvonal tekintetében nyilvánvalóan nem a 4-es számú, nagy forgalmú főútra gondoltam, hanem a Hajdúszovát felé vezető, Földesen és Bárándon keresztül vezetőre. Így is vettem az irányt, ám mikor a nyílt, szántóföldekkel körülvett szakaszra értem, a hűvös levegő egészen átjárt mindenfelől. A sapkám iránti vágy elő is került, azonban sapka nem volt, mentem tovább, hátha hamarosan a nap melegítő ereje lohaszt némelyest a vágyon. Hát, nem lohasztott, szóval a kreativitásomat vettem elő, ennek következtében pedig a táskámból az úszónacimat és abból csiholtam magamnak ideiglenes tökfedőt. Kicsit bőnek mutatkozott, de a napszemüvegemmel sikerült stabilizálnom a helyzetet. Az érzet benne teljesen hasonlatos volt a sapka viseléséhez, szóval sikerült kipipálni ezt az akadályt. Természetesen mindezt azzal a mottóval tettem, hogy a divat és esztétika oltárán fel lehet és fel is kell áldozni olyan dolgokat, melyek funkcionálisak és az egészség megőrzésben nyújtott szerepkörbe abszolút beleillenek :)


Az út minősége teljesen szuper volt, egyedül Szovát után egy darabig volt rázós, aztán megint magára talált és egészen jól kerékpározhatónak bizonyult. Földest elhagyva azonban egy táblával találkoztam, ami jelenlétemet igyekezett elűzni, mégpedig olyan formában, hogy a járművemet tiltotta az előttem álló szakaszról. Némi gondolkozás után arra jutottam, hogy nekem Püspökladányba kell érnem időre, és mivel opcionális útvonalat nem ajánlottak fel nekem, így maradni fog ez. Maradt is. Kicsit magasabb tempóra kapcsoltam, hogy mielőbb túl lehessek ezen a távon, de a tábla kint léte jogos volt: az ostoba és a kretenizmus kóros tüneteit produkáló sofőröknek lehetett a térségben országos találkozójuk, ugyanis autóikkal és kamionjaikkal rólam tudomást sem véve tették meg különféle manővereiket, így csupán centik segítettek engem a továbbhaladás folyamatának biztosításában - tisztelet annak a sajnos nagyon kevés kivételnek, akik józan ésszel felérve, a táblás tiltás ellenére egyenrangú félnek tekintettek és tisztességes távolságban haladtak el mellettem.
Báránd után csökkent a forgalom, már nyugodtabb volt a tekerés, hamarosan meg is érkeztem Ladány határába, mikor egy helyzetjelentésnyi időre leparkoltam egy fához. Csabitól már volt egy nem fogadott hívásom, így gyorsan vissza is hívtam, és örömmel meséltem, hogy már látom a várostáblát, hogyan tovább?, mire ő mesélte, hogy hát ő még most fog indulni Debrecenből, mert ilyen-és-olyan körülmények miatt estére a városban kellett maradjon, de fog érkezni, a rajtnál vélhetőleg találkozunk. Az unokatesójával, Lacival azért lebeszélte, hogy vezessen ki engem a futás helyszínére, merthogy ő is indulni készül.
Találkoztunk is a megbeszéltek szerint, háromnegyed körül már ott is voltunk átöltözve, rajtszámmal a pólónkon, felkészülve a versenyre, de Csabi még sehol. A szervezők már a rajvonal mögé terelgettek minket, voltunk egy páran, de a 250-ben maximált létszámot nem értük el - nem is baj!
Elindult hát a mezőny, mi Lacival a végéről indultunk és szépen jöttünk előre, ahogy tudtunk. Azért ahogy tudtunk, mert a pálya sok helyen szűk, egy lépéshelynyi utakon vezetett, ahol előzni nem volt biztonságos - ezért sem volt baj, hogy nem volt túlzottan nagy tömeg.

Fotó: Futó Daru S.E.
Az első kör nekem arról szólt, hogy megismerjem a terepet, mert sok kanyar volt, egy-két kisebb fel-le szakasz is tarkította, összességében viszont nagyon szép, arborétum környezetben tehettük meg egymás után a kilométereket.
Csabi és Laci a 14.000m-es távra neveztek, nekik 4 kört kellett teljesíteniük, nekem 6-ot, szóval volt még lehetőségem egy párszor gyönyörködni a tájban. A negyedik kör végéig minden ment szépen, Laci akkor húzott el mellettem és teljesítette a saját szakaszát.

Fotó: Futó Daru S.E.
Fotó: Futó Daru S.E.
Ekkor mintha egy kicsit elfáradtam volna, mert alacsonyabb fokozatra kívántam kapcsolni, azonban lépéseket hallottam magam mögött, elég közel és gondoltam, ha rácsatlakozok erre a ritmusra, és ő is hozza ugyanezt, az még jól is jöhet, hogy tudjam tartani magamban a lelket, a lábaimban pedig a tempót a végéig. Így is volt, megőriztem az iramot és nemsokára mögöttem megszólalt a lépések tulajdonosa, Marcsi, hogy ő is jónak találja ezt az ütemet, illetve elmondta magáról, hogy ő futás közben szokott beszélgetni, így egy-két rövidebb témát meg is beszéltünk útközben. Ennek köszönhetően igen hamar azon vettem észre magam, hogy az utolsó kör vége felé járunk, valóban nem volt már sok hátra. Marcsi egy hajrát megindított én meg csak mentem a nyomában :)



Nagyon eget rengető időeredményt nem vártam ettől a futástól, a kicsit több mint 2 órás befutásnak azért mégis tudtam örülni. A célban gratuláltunk egymásnak Lacival és Csabival, később Marcsival, és ezúton is repül nekik a gratuláció!


Fotó: Futó Daru S.E.
A szervezőknek hálás köszönet, hogy ilyen szuperül megalkották ezt a versenyt, örülök, hogy részt vehettem rajta!
Célbaérés után átgurultunk Csabiékhoz, ahol az Anyukája már királyi lakomával várt minket, aminek elköltése közben koccintottunk egyet a nagy győzelmekre és megbeszéltük a tapasztalatokat. Csabi, mint kiderült, 10 perc késéssel a rajt után ért oda, csak ezután tudta megkezdeni a táv leküzdését.
Ahogy rendes futóknál szokás, átugrottunk még a helyi termálfürdőbe kicsit lazítani, megpihenni.
A visszautat a fentebb említett veszélyek miatt már nem vállaltam be keróval - szufla lehet, lett is volna hozzá, de a tapasztalt körülményeket jobbnak láttam elkerülni, így vonatra szálltam és hazadöcögtem.
Szuper kis nap kerekedett ki ebből a bolondos április elsejéből, azt hiszem, sikerült egészen jól eltölteni :)

2017. 03. 18.

Oxigén Kupa 2016/2017

Helló-helló, kedves Olvasók!

Elindult az Oxigén Kupa, elindult BLePister is rajta és igyekszik is jelen lenni futófelszerelésben mindegyik megrendezett alkalmán.
Ahogy korábban, most is igyekszem minden futamról külön-külön regélni.

0. futam - 2016. 10. 01.

Ez még nem az Oxigén Kupa része volt, csupán egy felkészülő futás ugyanazon a pályán, ahol zajlani szokott. Edzésképpen kinéztem, sőt, még stoppert is ragadtam, hogy mire vagyok jelen állapotban képes. Tudtam, hogy nem vagyok azon a fittségi szinten, mint hajdanán, mikor még 40 percen belül futottam ezeket a 10 km-eket.
Az időjárás futáshoz éppen csábító volt, így nem lehetett semmilyen kifogás arra nézve, hogy ne fussak már végre egy jót. Az erdő színképén már kezdett érződni az ősz szele, a talaj a korábbi esőzések miatt kicsit fel volt ázva, de nem kellett a dagonya-hatástól félni :)
Volt még rajtam kívül egy-két futó-kollega, de nem volt ez meglepő, mert vannak olyankor is, amikor egész cudar idő veszi körül az éppen arra járó sportolót.
Versenyhelyzet hiányában érezhetően nem úgy fut az ember, mintha előtte és mögötte versenytársak küzdenének az elemekkel, így ez a futásom sem volt éppen versenyhez hasonlítható, de azért mértem ennek is az időeredményét, ami kicsivel több mint 52 percet vett igénybe.
Hazafele azon gondolkoztam, hogy létezik, hogy futottam én 2010-ben 40 percen belüli 10.000 m-eket (vagy is hogy hivatalosan mintha csak 9.744 méterről lenne szó, de na... :) )? Nem lehet, hogy valahol hiba volt a rendszerben? De sajnos nem a rendszerben, hanem bennem van a "hiba", ha lehet ezt hibának nevezni. Csak lejjebb került a futásképességem szintje, de nagyon kíváncsi vagyok, hogy mennyire tudok majd visszajönni a versenyek során.


I. futam - 2016. 10. 08.

Elérkezett hát ténylegesen is az Oxigén Kupa. Előzetesen már beharangoztam pár ismerősömnek, akik még nem voltak itt, hogy milyen jó kis rendezvény ez, mennyire jól ki van találva, hogy akik a hidegebb időre tekintve a cipős szekrények legaljára kívánják temetni futócipőiket, azok ezt a tettet mégse valósítsák meg, hanem októbertől márciusig hónapról hónapra havonta egyszer megmutassák maguknak, versenytársaiknak és a nagyérdeműnek, mire is képesek a lábaik.
Az időjárás nagyon kedvező volt erre az alkalomra. Az előtte való napokban sem esett annyi eső, hogy feláztassa a talajt - az ügyes pályakialakításnak köszönhetően nem kellett csúszkálnunk a sárban (az út két oldalára csatorna vájatokkal vezették el a futó útvonal mélyedéseiben felgyűlni akaró "tórendszereket").
A rajtszámba immáron a pontos időmérés lehetőségét megteremtve chip került, így a régi rajtszámom már nem volt "versenyképes", az maradt a szobám falán, most újat kaptam, a 1699-est. A régi idők nosztalgikus visszaköszönése ébredt fel bennem, egyenesen kívántam ezt a versenyt, noha tudtam, nem most fogom megváltani a világot.
Viszonylag hátulról indultunk, szóval a pálya első egyenese főként előzgetésekből állt, és nemsokára ki is alakult körülöttem az a futómezőny, amiben csak ritkán módosul a résztvevők éppen aktuális helyezése.

Fotó: Bíró Sándor

Körönként az időmérő kijelzőt figyelve próbálgattam számolgatni, trendeket előrevetíteni, milyen időeredménnyel zárom majd a 10 km-t. Nyilvánvaló edzetlenségemből következőleg ezek a köridők egyre csak romlottak. Ha az első kör idejét tudtam volna hozni a további három körben is, meg lett volna a 44 percen belüli végcél, de sajnos körről körre rosszabb és rosszabb köridő eredményeket konstatáltam, ami szintén arról tett bizonyságot, hogy az edzettségem nem állt készen, hogy azt a szintet hozza, amit már az elejétől is tartani kívántam.
A harmadik kör végéhez érkezve egy versenytársam előzése által megint észleltem, hogy lassulok, de nem engedtem magam elhagyni, ezért rátapadtam az engem megelőző futóra és kitartottam a végéig, sőt jutott erő a célegyenest meghúzni, így visszaelőztem és egy 19. helyre elegendő 47:24-es idővel beértem a célba.
A műholdas nyomkövetés megtekintéséért kattints a képre!

Jól esett túl lenni rajta - mert inkább csak erőlködtem, nem tudtam lazán, jelentősebb fáradtság nélkül teljesíteni a távot. Na de majd később hátha lesz ez még jobb is ;)

II. futam - 2016. 11. 12.

A második futamra sok felhő volt kíváncsi, már korábban is kijöttek, de nem tudták tartóztatni tartalmukat, szépen megöntözték a vidéket. Öntözték még javában a verseny időpontjában is, így csak a nagyon elszánt Csabi és Laci csatlakoztak a korábban beizzított résztvevők közül.
Azt hiszem fel sem merült bennünk, hogy nem megyünk, pedig tényleg elég cudar időjárás köszöntött. Az autóból kiszállva szembesültünk igazán, hogy az eső a hideg levegővel és a még hidegebb szél társaságában nem a legjobb párosítás. Úgy számoltuk ki, hogy várakozni ne nagyon kelljen, a matek jól megy, mert épp érkeztünkkor dörrent a startpisztoly.
Érezhetően kevesebben voltak, mint az előző futáson, de még így is népes volt a mezőny. Öltözékemből csupán egy sapkát hiányoltam, de a komfortérzetemen sokat rontott, hogy tocsogó talajon kellett szelni a kilométereket. Az első kör még hagyján volt, de ahogy láttam az időeredményt, sajnos elcsüggesztett, mert már a 13, percbe lépett a mutató.
A napszemüvegem esőcseppekkel teli külső burkolatát hiába próbáltam időnként törölgetni a jobb kilátás reményében bizakodva, egy száraz négyzetmilliméter sem volt rajtam, amivel ezt a missziót el tudtam volna végezni.
Némi kitérőként, mégis csatlakozva a futamhoz megjegyezni kívánom, hogy futócipőm egy kis tuningoláson esett át. Ugyanis az októberi körök megtétele után éreztem, hogy a talppárnáim alatt nem volt túl kellemes a talajfogás, így azokat kicsit meg is erőltettem. Hallottam a Scholl sportokra kifejlesztett talpbetétéről, amit a márka jó hírnevére hivatkozva hamarosan be is szereztem.


A cipőm amúgy is egy egyszerű Aldis leértékelésből származó portéka, szóval nem is ártott neki a dolog :)
Visszatérve a verseny második körétől történő krónikálásához sajnos egyre éreztem, hogy fogyatkozik belőlem a versenyszellem. Egyre csak előzgettek a versenytársak, egyre csak ömlött az eső én meg egyre csak vágytam ennek az egésznek a végét. Már úgy álltam hozzá, hogy legyen meg a táv, aztán megiszom a cél után kínált forró teát, hazamegyek, iszok még egy párat, aztán egy darabig csak a regenerálódásra és a száraz körülményekre gondolok.
Sajnos lassan teltek egymás után a körök, továbbra is csak vesztettem az iramomból, a többiek meg továbbra is kezdtek elém kerülni.
Kínkeservesen azért már a célegyenesben találtam magam, ahol konstatáltam, hogy ez sajnos most egy ilyen futásra volt elég, de legalább a futás megvolt, legalább mozogtam egyet, mert - bár elképzelni nem igazán tudom, de biztos, hogy - ennél rosszabb is lehetett volna. Legalább a talpbetétek jól üzemeltek :)

A műholdas nyomkövetés megtekintéséért kattints a képre!

Mindez egy 25. helyre elegendő 51:22 perces eredményre volt elég, ami egy +3:58-as romlás az előzőhöz képest :/

III. futam - 2016. 12. 10.

Az Oxigén Kupa III. futamát sajnos halaszthatatlan teendőim miatt ki kellett hagyjam - avagy más szóval egy időben gazdagabb futó foglalhatta el célba érve képzeletben elfoglalt helyemet :)

IV. futam - 2017. 01. 14.

Erre a napra tervezték a negyedik fordulót, azonban igen hideg idők jártak + az előző napokon ónos esővel öntözték meg a régió felhői a tájat, ami az éjszakák során szépen lefagyott, melyek így együttesen balesetveszélyes körülményeket teremtettek.
Így elhalasztásra került ez az alkalom, ha minden igaz, az ötödik forduló után két héttel, február 25-én bepótoljuk.


IV. futam - új időpont: 2017. 02. 25.

Mire már a pálya adottságai megengedték és nem volt semmi akadálya, hogy az ötödik futam elstartoljon, sajnos rajtam ment el a dolog, hogy versenyezhessek ebben az időpontban - némi vágy, illem és figyelmetlenség együttállása folytán számomra ez is kimaradt, viszont Csabi és Laci hűségesen helyt álltak és derekasan lefutották, ezúton is gratula nekik!


V. futam - 2017. 03. 11.

Szeles nap volt, felpattantam a biciklire és éreztem, hogy az erős és egészen hideg érzést varázsoló szél megkívántatott volna velem a sapkán kívül még egy sálat és egy kesztyűt is. A sapka megvolt, baráti körben szoktam mondani, hogy úgyis az a legfontosabb, a testhő 2/3-a a fejtetőn keresztül távozik, ennek megakadályozására pedig praktikus eszköz ez a találmány :)
A nyílt utcákon, az épületek között volt még ereje a szélnek, azonban ahogy kiértem a fák közé, a futóverseny helyszínére, mintha elvágták volna, már nem érződött, csak néha egy-egy kisebb lökete.
Csabi és Laci már ott voltak, üdvözöltem őket és már indulhattunk is a rajtba, mert 11:45-re a 10km-es szakasz résztvevőit várták oda felsorakozni.
Kicsit el voltam szokva a futástól, valahogy kimaradt még idén, hogy futóöltözetbe bújjak és rójam a kilométereket, de jó volt a startpisztoly hallatára nekiiramodni a távnak.
Kevesebben voltunk, mint általában, jobban lehetett lavírozgatni ide-oda. Nem akartam erős rajtot, csak az volt a cél, hogy megtaláljam a számomra éppen komfortos ütemet. A pálya talaja nagyon jó volt, mintha felpuhult volna a sok kihagyott futam óta, kellemes volt rajta futni.
De az is lehet, hogy az új cipőm éreztette így - merthogy erről még nem is értesítettelek, kedves Olvasó. Még januárban beruháztam egy futócipőre, mondván 2017 a sport éve lesz - vagyis a 2016-osnál azért szeretném sportosabbá tenni! Több cipő felpróbálása után egy Kalenji Eliofeel Trail-re esett a választás. A boltban kipróbálva módfelett kényelmesnek éreztem benne a létet. Egy NewBalance MR 590 volt a másik, esélyes befutó, azonban arról sajnos azt olvastam, hogy csak rövidebb távokra ajánlott.

Kalenji Eliofeel Trail

A cipő jól muzsikált, tette a dolgát, kiegyenlített, tompított és vitt előre, ahogy azt kell :)
A mezőny egyre jobban szétszakadt, egy 8-10 fős csoport volt, akik az én aktuális tempómban versenyeztek. A körök végén láttam, hogy nem lesz 50 percen belüli célbaérés, így el is tört bennem a versenyszellem, inkább a fun faktor jött előtérbe, mint a heroikus módon hörögve előzgető és akár dobogós helyet is megszerző vadoroszlán :)
Ez sajnos abban is megmutatkozott, hogy az előttem lévők egyre távolabbra tűntek el a szemem elől, a mögöttem lévők - akiket addig nem is láttam - pedig maguk mögé taszítottak a helyezésekben.
Az utolsó körnél éreztem, hogy egy kicsit már elég, legyünk már rajta túl, amiről tudom, hogy nem kellene így legyen, hisz a futásnak elsősorban az élvezetet kéne jelentse, de itt már az sem volt meg. A tempóm folyamatosan zuhant, a 8. km-nél "sikerült" 10 km/h alá esnie.
Már a célegyenesben jártam, a dombról érkeztem le, mikor ismét - míly meglepő - dobogó lépteket hallottam. Oldalra néztem és láttam, hogy ez bizony Laci, aki a korábbi versenyeken eddig mögöttem végzett, most úgy húzott el mellettem, mint nyúl a teknős mellett :)
A célban gratuláltam neki, Csabi is nem sokkal utánunk megérkezett, lőttünk egy "célfotót", aztán hazafelé vettük az irányt.

Fotó: Bartha Éva

A futamsorozat hálás alakulása, hogy a VI. alkalom a következő szombaton esedékes, így a van rá esély, hogy a mostani verseny által megedződött lábak fognak tudni még ott bizonyítani - azért persze még a héten is meg lehet ejteni egy edzést ;)

A műholdas nyomkövetés megtekintéséért kattints a képre!

VI. futam - 2017. 03. 18.

Hát ez is elérkezett: ma van az Oxigén Kupasorozat utolsó állomása. Tegnap, pénteken még csodás idő volt, úgy is számítottam, hogy most is nagyon jó idő lesz, nagyon jó időt is fogok futni, de most, hogy felkeltem és lementem kenyérért, sajnos megtapasztaltam, hogy szárazon nem tudtam megúszni ezt az 500m-es távot sem. És egyre csak erősödött a felhői termés. Nemsokára már kellőképpen vizes volt minden, de reménykedtem, hogy az erdő visszafogta az esőt és a pálya nem lesz teljesen futhatatlan.
Elindultam a versenyre, már majdnem félúton jártam, mikor leesett, hogy a rajtszámom otthon maradt. Gyorsan néztem egy időt és visszafordultam, de már akárhogy számolgattam, a startot már nem értem volna el. Feleségem gyorsan felapplikálta rám az azonosítómat én meg újra elindultam. Hajtottam, hogy azért ne legyen sok a lemaradásom, mégis tudtam, hogy sok értelme nincs a dolognak, inkább már csak tisztességből fogok végig szaladni.
11:50 körül lakatoltam le a biciklit, gyorsan levettem az esőkabátot, pulcsit, majd a rajthoz álltam. Az egyik szervező kérdezte, hogy biztos bevállalom-e, mert már a mezőny régen elindult, én meg nem igazán értettem a kérdést és csak annyit vetettem oda, hogy most már nem mindegy, hisz' semmi se számít? :)
Belőttem a telefonomon a Sports Tracker-t, az újdonsült Xiaomi Mi Band 2-mön a futás üzemmódot és kb. 7 percre a hivatalos rajttól én is elindultam.


A pályát már rendesen letaposták, sár mindenütt, szóval nem volt a legkellemesebb - mondjuk a novemberinél még így is jobb volt, mert most legalább egy tízessel melegebb idők jártak :)
Azon gondolkoztam, hogy az előző versenyen ha Csabi ~6 perccel ért be utánam, akkor ha most meghúzom és ő se fog rosszabbat futni, akkor célbaérkezéskor találkozhatunk. Laciról gondoltam, hogy fog legalább egy olyat futni, mint az előzőn, így őt ki is hagytam galád terveimből :)
Ez még azonban odébb volt, előbb a mezőnyt kellett elérnem, hogy akármilyen terveket szövögethessek. Az élmezőny már az első körben megelőzött, ezt egy jó alkalomnak találtam, hogy ők is olvashassák a blogom címét a pólómon, máskor úgysincs ilyenre lehetőségük :P
Úgy éreztem, egész jó iramban tudok haladni, annak ellenére, hogy dagonyáztam a felázott talajkörülményekben. A második kör vége felé pillantottam meg a mezőny végét, nemsokára már nem én futottam leghátul, viszont akárhogy számolgattam, túlságosan jó eredményt nem ígértem magamnak a végére - de persze ahogy már említettem, nem is ezért jöttem.
A Teva melletti részen elhaladva mindig érezni lehetett azt a rossz, ázott kutyára emlékeztető szagot, kellemetlen volt levegőt venni, pedig futáshoz az sajnos elengedhetetlen, ezt ki kellett bírni :/
Mint később, megtudtam, Laci nagyon jó, 49:28-as idővel fejezte be a távot.

Fotó: Bíró Sándor

Nekünk azonban még futnunk kellett Csabival. Kerestem is sokáig, nem értettem, hogy miért nem láttam még meg a hátát, míg a negyedik kör, célegyenesbe érkezése előtti kanyarjánál felismertem és utána eredtem. Ő is észrevett és feltámadt benne a versenyzési láz, ezért nem hagyta magát és ő is rákapcsolt, de annyira, hogy hiába volt majdnem minden igyekezetem, a célfotón már látszott is, hogy bizony mögötte értem célba :)

Fotó: Bíró Sándor

A srácoknak ezúton is gratula, egy kivételével mindegyik versenyen kint voltak és szép egyéni rekordokat állítottak fel versenyről-versenyre.
A szervezőknek pedig köszönet ennek a versenysorozatnak a lebonyolításáért is!

A műholdas nyomkövetés megtekintéséért kattints a képre!

2016. 07. 09.

Tisza-parti party tekerés

Rég nem jelentkeztem, csak a facebook oldalra került ki néha egy-egy jel, melyek tanúsították, hogy BLePister még ott van valahol a pályán, csak egy kicsit csendesebbre fogta magát.
Köszönhető ez annak, hogy idő közben menyasszonyommal esküvőt szerveztünk, minek áldásos következményeként megnősültem - bár erről biztos sokan hallottatok is -, illetve újdonsült feleségemmel kialakítottunk magunknak egy szép albérletet. Már a nászútról is hazatértünk, azóta némileg nyugisak a napok, így sportra is több időt tudok szakítani.
A minap már jelentős kilométer hiányban tengedező lábamnak kedveztem egy út tervezésével. Pont jött is egy szabad szombatom, így hát némi pakolászás után elindultam ki a 33-ason a Tisza felé.
Az időjósok brutál esőt jeleztek egész napra szerte a megyében, délelőtt 9-10 órakor már volt is egy zuhé, viszont mellé meleg volt, így túlságosan nem izgatott ez a kilátás a jövendőre, csak tekerjek már végre egy jót :)
Egész jó tempóban tudtam haladni, egy-kettőre el is értem Balmazújvárost. Ott pihentem, ittam egyet, plusz összehangoltam az mp3 lejátszómat a SmartBottle kulacsommal, mert innen igencsak monoton terep következik, szóval jól jön egy kis party muzsika :) A hangzás teljesen jó volt, jól hallható és mellette a forgalom zaját is megfelelően észlelhetőnek találtam. A zsötykölődős úton az okoskulacsot karabinerrel pluszba rögzítettem a kulacstartóhoz, hogy biztosan ki ne essen.


Szembe forgalom party hangulatban

Talán a szembeszélnek is tetszett a zene, mert egyből csatlakozott, ahogy bekapcsoltam a ketyerét. Esőt magukból kiárasztani akaró felhőket nem láttam, csak egy-egy ártatlanabb féle takarta el felőlem a napot, mikor a szél éppen arra fújta. A party hangulatban telt kilométerek azért feledtették velem a szél és a monoton terep okozta sanyarúságokat és hamarosan Tiszacsegére érkeztem. A település tábla előtt pont becsatlakozott elém egy traktoros némi vontatmánnyal, ami mögé örvendezve csatlakoztam fel, mert igen jól jött már, hogy valami kifogja előlem a szelet.


Tiszafüred irányába kanyarodott, ekkor megcsillant bennem a remény apró szikrája, hátha oda - vagy valahova a 33-as főút környékére - kívánja szállítani rakományát, mert akkor egész hosszú úton mentesülök a szél leküzdésével járó energiakiadásból. Alapból az volt a terv, hogy a Tisza gátján megyek majd Füredig, de mivel jött ez a kapós lehetőség, maradtam a főútnál. Sajnos azonban még a Tiszacsege vége tábla előtt lekanyarodott a traktor, így buktam a light-os utazást.
Gondoltam, maradok most már ezen az úton - igaz, nem egyből Füredre vezet, hanem előbb Egyekre, de majd max valahol útközben felcsatlakozok a gátra, ott mégis csak szebb és árnyékosabb - igen, ezt a szempontot is figyelnem kellett már, mert olyan napsütéses idő kerekedett, hogy csak úgy vágytam a folyadékot, ami fogyott is szaporán.
Kevés biciklissel találkoztam egyébként, gondoltam, hogy biztos az időjósok riasztották el őket hobbijuk űzésétől vagy ők már tudták, hogy ilyen szikrázó napsütés lesz és hogy nehogy leégjenek.
Egyekre beérve gondolkoztam, hogy haladjak-e tovább a 33-as út felé vagy inkább csatlakozzak itt fel a gáton, mert láttam egy komp átkelőhely jelző táblát, de elég volt a főútból, vágytam a zöldebb övezetbe, így utóbbi felé kerekeztem.


A szép kanyargós úton haladtam, gondolataimban már a füredi szabadstrand sajtos-tejfölös lángosának ropogós falatjait kísértem egy-egy hűsítő fröccs-korttyal, melyet ugyancsak gondolatban egy frissítő csobbanással koronáztam meg. Ennek megvalósítására ugyan még várnom kellett, mert a horizonton egyelőre csak folyó menti fasorokat láttam, ember alkotta építmények sziluettje látomásként sem tört még elő a fák lombjainak dús fedéséből. De nem is bántam, jól esett egy kis nyugalmas tekerés, itt talán a szél sem tudott annyira megfogni.


Aztán csak kirajzolódott az ikonikus Pepsi torony és a körülötte/előtte lévő épületek, én meg egyre csak közelebb értem. A strand felé vettem egyből az irányt, mert már éreztem, hogy jó lett volna korábbi gondolataimat tettekre váltani. Ekkor lettem figyelmes az oszlopokon függő plakátokra, melyek az éppen zajló Halas napokat kívánták népszerűsíteni. Alapvetően nem lett volna rossz program, de én épp az ellenkezőjére vágytam volna, hogy minél kevesebb ember társaságában, chill out üzemmódban tölthessem pihenőidőmet. Így mikor még a közelébe sem értem a területnek, de már kialakult a "tömegiszonyom", éreztem, hogy a tervemet újra kell terveznem. Feladtam hát a lángos-fröccs idealizált egyvelegét és egy abc-t kerestem, ahol legalább szomjúságom oltására tekintettel bevásárolhatok. Bevásároltam 3 liter ásványvizet, amiből egyet legurítottam a torkomon, szűk másfelet tankoltam a hátizsák víztartályába, a többit meg a SmartBottle nyelte el. Egy kis izó italpor nem jött volna rosszul, mert kicsit edzetlennek éreztem magam és innen még haza kell tekerjek. De volt még egy müzliszeletem, 2 csokim és 2 kis csomag kekszem, szóval teljes mértékben nem kellett csüggedjek az éhenhalás lehetőségeinek mérlegelésében.


Inkább elindultam hazafelé. A most igen keménynek érződő nyeregre visszaülni már nem tartozott kedvenc elfoglaltságaim közé, próbáltam kiálldogálni belőle, de úgy meg nem tudtam azt a folyamatos és töretlen hatékonyságot hozni, mint ülve. Így hát váltakozva álltam-ültem, a szél meg természetesen megfordult és ismét szembe fújt - nem tökéletesen szembe, hanem átlósan, szóval biztos nagy zenekedvelő, mert ismét csatlakozott.
Sajnáltam, hogy egy közös képet sem készítettem a Tiszával és hogy nem sikerült valami kis kulináris élményt csempészni az utamba. A Hortobágyon meg épp Lovas napok voltak, mikor odaértem, szétnéztem az azt kísérő vásár-bazáron, hátha pótolhatnám valahogyan eme hiányosságomat, de már csak non-kulináris portékák árusításával foglalatoskodtak a kereskedők.
Kimentem a település szélére, ettem a táskám rejtette elemózsiámból, leöblítettem egy jó adag vízzel - hadd csökkenjen a vállaimat terhelő súly - és innen már kicsit keservesebb módon, a széllel továbbra is hadakozva haladtam. Próbáltam minél kevesebbszer megállni, hogy annál hamarabb érkezhessek haza.


A Kadarcsi Csárda vonalában megelőzött egy traktor. Hú, menten de megszerettem! Rá is tapadtam, ahogy kell, aztán, mint a tiszacsegei társa, rövid időn belül, még a Keleti-főcsatorna hídja előtt le is kanyarodott. Valahogy minden összeesküdött azért, hogy a körülmények jó edzésbe kerítsenek és ne kaphassak ilyen "könnyű falat" szakaszokat. Persze a rendületlen - vagy csak néha, kis időtartamokra megrendíthető - pedálozás meghozta az eredményét, és egyszer csak megláttam Debrecent, sőt, nem is olyan sokára már az utcáin tekertem.
Kicsivel több mint 170 km jött össze, de nem is az a lényeg, hanem, hogy végre, sok kihagyás után egy jót tekerhettem. Hazaérkezvén bedobtam két jó szelet pizzát, megöntöztem egy pohár vörösborral, aztán zuhanyoztam és aludtam egy jó nagyot :)