Tokaji kiruccanás - egy rövidebb úton

Tokajt egyszer már megjártam biciklivel, így történt, hogy túl vagyok a 300 km/napos határon. Jött egy telefon, miszerint van egy út, mely nem a főút, mégis nagyon jó minőségű az út. Meg is néztem gyorsan, 78 km jött ki az odaútra. Barátságosnak tűnt, így kipróbálásra alkalmasnak találtuk. Nagyon jó idők járnak így szeptember vége – október eleje tájékán, szóval hamarjában meg kellett ejteni. A meleggel nem volt gond, inkább a szél, ami kissé nyugtalanított. Elnézve az előrejelzéseket, a lehetséges kimeneteleket, nem tűnt se szélmentes, se viharos hétnek, olyan 15-20 km/h- s szelekre lehetett számítani. Kötelességeinkből, szabadidőnkből kalkulálva péntekre tűztük a tekerészés napját.

A korán indulást még be is vállaltuk volna, de egy közbejött esemény tolt még az időponton – nem baj, gondoltuk, legalább hűvösben nem kell tekernünk. Így lett, hogy az indulás 9 óra előtt egy kicsivel történt meg. A szél már éreztette is erejét, Böszörményig még kellemesebb szögben ért minket, viszont miután onnan északabbra, Dorog felé fordultunk, akkor rombolta igazán a hatékonyságunkat. Azért csak toltuk neki – gondolván a visszaútra, hogy milyen pompás is lesz majd ilyen széllel a hátunkban utazni.

Az út minőségéről érkező hírek hamisnak látszottak, ugyanis inkább volt közel a rossz fogalmához az út, mint a jóéhoz. Ettől és a széltől függetlenül egyébként szép átlagokat 23-25 körülieket sikerült kihozni. Élelembázisom 6 csomag gabonakeksz, egy müzli szelet és egy csoki volt, plusz reggelire bedobtam egy csokis-vaníliás kiflit. Inni két liter vizet vittem a puttonyomban és egy liter izotóniás italt.

Komám biciklijének a hátsó kereke a forgás mozdulatán kívül egy másik mozgásba is belekezdett, a tengely lazult meg, így hol az egyik, hol a másik oldali fékpofának ütközve fékezte folyamatosan a gépet. Nánás után tovább romlott a helyzet, már-már feladásra készültünk, de aztán Tiszavasvárit még megvártuk, hátha lesz egy szerviz. Nemsokára be is érkeztünk, kérdezősködés után találtunk is egy boltot, ahol előbb tengelyt akartak eladni nekünk, aztán ezt kivédve meghúzták a lelazult csavarokat.

Újult biciklivel és erővel láttunk neki újra az útnak, Tiszalökig egész jó minőségű bicikliúton haladhattunk egymás mellett, beszélgetve a Tisza felé. Lökön is tartott még a bicikliút, folytattuk tehát utunk. Egy kicsit szűkebb részen én elől, komám mögöttem haladtunk, hallom csak egyszer mögülem, hogy ’Vigyázz!’ én fel is eszméltem, fékeztem, igyekeztem kitérni, de így is megtörtént a koccanás; egy korosabb hölgy indult el egy kapuból – a szokásos stílusban, csak a pedálon állt még -, én épp ábrándozhattam vmin, mikor már késő volt kivédeni, a biciklijét magammal ragadtam, úgy zuhantam talajszintig. Gyorsan lekapta rólam a magáét, érdeklődött életbenmaradási esélyeimről, majd mikor igenlő bólogatásomat látta, mint a kámfor, ott se volt. Feltápászkodtam, felállítottam a kerómat, leellenőriztem a következményeket, fura mód csak az egyik ujjam zománca maradt a betonon.

Kereshettük tehát épségben, egészségben a komphoz vezető utat. Egy zsivány tábla elkalauzolt minket majdnem egy másikhoz, miután furának tűnve kérdezősködtünk és mondták, hogy ’Neeem, nem erre, arra.’ Mentünk tehát ’arra’, meg is leltük, mire odaértünk, már a másik oldal fele úszott, volt időnk szusszanni egy kicsit. Cimbora a hátsó tengelyét, én a sérülésemet kezeltem. Visszajött a komp, felszálltunk rá, csak pislogtam, hogy tavaly ilyenkor még 100 Ft volt a viteldíj, mostanra megduplázták; 200 Ft-ot kell egy biciklisnek fizetnie, hogy száraz lábbal kelhessen át a Tiszán.Toltuk hát tovább, innen már nem volt messze a végcélunk. A szél valamelyest alábbhagyott, de azért még lassított minket. Megállapítottuk, hogy bár az út nem is a legjobb, a tájak mindenképpen hangulatosabbak, mint mondjuk a 33-ason tekerni. Tokajba beérve /négy órába telt/ először a pincesorra kanyarodtunk rá, ittunk egy-egy deci édes szamorodnit – furcsa, de most sem ízlett annyira, csakúgy, mint a tavalyi kiruccanásomkor. Mikor kikértük, gondolkoztunk, hogy talán majd egy aszút is utána küldünk, de ez után azon a döntésen voltam, hogy kár lenne belém, majd máskor, ha előtte nem tekertem. Üldögéltünk, beszélgettünk egy keveset aztán benéztünk még a városközpontba. Ekkor derült fény arra, hogy mi volt az az embertömeg az állomáson; szüreti napok kezdődtek és a hétvégén tartanak. A központban egyébként nem tűnt fel, hogy sokan lennének, nyugodt, kellemes volt minden. Ha már ott voltunk, kerestünk vmi enni adó helyet. Megtaláltuk azt, ahol a zempléni tekerés alkalmával ettünk Tamás barátommal, most azonban egy gyrost kértünk fel, hogy némileg telítsen el minket. Eltelített, nem is nagyon volt kedvünk visszaszállni a nyeregbe. De vissza kellett, mert szerettünk volna időben otthon lenni.

Kellemesebb volt nem az arcunkon érezni a szelet, hanem csak a haladásunkban toló hatását. Sokkal sebesebben mégsem mentünk, csak 1-3 km/h-val gyorsabban. Izotóniás italt egyébként nem próbáltam még – csak a két Oxigén marathonomon -, most volt az első és elmondhatom, hogy tényleg van hatása – azonban nem kell olyan nagyra számítani, hogy miután lenyelünk egy kortyot, szét tudnánk tépni egyszerre három bikát, inkább csak enyhén, de segít.

A komp éppen visszaért a mi partunkra, felszálltunk, még egyszer kifizettük azt a vagyont – bár próbáltunk kedvesen alkudozni, felhívtuk a figyelmét a csoportos diákkedvezmény jelen esetére, de a kapitány cserzett bőre, sok Tiszán lefolyó vizet látott szeme, komor arca nem enyhült meg. A másik oldalon pár helyi bmx-es kissrác látszólag versenyre hívtak ki minket, megelőztek majd vissza-visszatekingettek, de nem vettük a lapot. Gondoltuk, hogy felajánlunk nekik egy ’verseny Debrecenig?’-et, de aztán látván unalmas arcunkat hamarabb tágítottak.

A települések sorra következtek egymás után, én már kezdtem jobban kifáradni, a cimborának még elég jól mentek a pedálmozdulatok, így többet voltam szélárnyékban, mint az élen. Mondtam is, hogy Nánáson vagy Dorogon álljunk meg egy hangulatjavító fagyira. Végül Dorogon pillantottunk meg egy ’MÁLNA’ feliratot, fékeztünk, megfordultunk, érdeklődtünk, fizettünk és bepusziltunk egy-egy dobozkával. Jól esett.
Már csak egy kutat kerestünk, ahol megálljunk, aztán nekiveselkedtünk és húztuk Józsáig – a visszafele út három és fél óra lett, fél órával kevesebb, mint az odaút. Elváltak útjaink, én még hazagurultam – bár fáradt voltam, de az átlagot nem akartam rontani, meg is hajtottam rendesen.

A mért adatok a következőképp alakultak:

Teljes idő: 9:03:00
Tekeréssel eltöltött idő: 6:58:40 /ebben benne vannak a Debrecen – Józsa és vissza idők is/
Táv: 162,14 km
Átlagsebesség: 23,2 km/h

Útvonal: Debrecen – Józsa – Hajdúböszörmény – Hajdúdorog – Hajdúnánás – Tiszavasvári – Tiszalök – Tiszatardos – Tiszaladány – Tokaj és vissza.