2016. 07. 09.

Tisza-parti party tekerés

Rég nem jelentkeztem, csak a facebook oldalra került ki néha egy-egy jel, melyek tanúsították, hogy BLePister még ott van valahol a pályán, csak egy kicsit csendesebbre fogta magát.
Köszönhető ez annak, hogy idő közben menyasszonyommal esküvőt szerveztünk, minek áldásos következményeként megnősültem - bár erről biztos sokan hallottatok is -, illetve újdonsült feleségemmel kialakítottunk magunknak egy szép albérletet. Már a nászútról is hazatértünk, azóta némileg nyugisak a napok, így sportra is több időt tudok szakítani.
A minap már jelentős kilométer hiányban tengedező lábamnak kedveztem egy út tervezésével. Pont jött is egy szabad szombatom, így hát némi pakolászás után elindultam ki a 33-ason a Tisza felé.
Az időjósok brutál esőt jeleztek egész napra szerte a megyében, délelőtt 9-10 órakor már volt is egy zuhé, viszont mellé meleg volt, így túlságosan nem izgatott ez a kilátás a jövendőre, csak tekerjek már végre egy jót :)
Egész jó tempóban tudtam haladni, egy-kettőre el is értem Balmazújvárost. Ott pihentem, ittam egyet, plusz összehangoltam az mp3 lejátszómat a SmartBottle kulacsommal, mert innen igencsak monoton terep következik, szóval jól jön egy kis party muzsika :) A hangzás teljesen jó volt, jól hallható és mellette a forgalom zaját is megfelelően észlelhetőnek találtam. A zsötykölődős úton az okoskulacsot karabinerrel pluszba rögzítettem a kulacstartóhoz, hogy biztosan ki ne essen.


Szembe forgalom party hangulatban

Talán a szembeszélnek is tetszett a zene, mert egyből csatlakozott, ahogy bekapcsoltam a ketyerét. Esőt magukból kiárasztani akaró felhőket nem láttam, csak egy-egy ártatlanabb féle takarta el felőlem a napot, mikor a szél éppen arra fújta. A party hangulatban telt kilométerek azért feledtették velem a szél és a monoton terep okozta sanyarúságokat és hamarosan Tiszacsegére érkeztem. A település tábla előtt pont becsatlakozott elém egy traktoros némi vontatmánnyal, ami mögé örvendezve csatlakoztam fel, mert igen jól jött már, hogy valami kifogja előlem a szelet.


Tiszafüred irányába kanyarodott, ekkor megcsillant bennem a remény apró szikrája, hátha oda - vagy valahova a 33-as főút környékére - kívánja szállítani rakományát, mert akkor egész hosszú úton mentesülök a szél leküzdésével járó energiakiadásból. Alapból az volt a terv, hogy a Tisza gátján megyek majd Füredig, de mivel jött ez a kapós lehetőség, maradtam a főútnál. Sajnos azonban még a Tiszacsege vége tábla előtt lekanyarodott a traktor, így buktam a light-os utazást.
Gondoltam, maradok most már ezen az úton - igaz, nem egyből Füredre vezet, hanem előbb Egyekre, de majd max valahol útközben felcsatlakozok a gátra, ott mégis csak szebb és árnyékosabb - igen, ezt a szempontot is figyelnem kellett már, mert olyan napsütéses idő kerekedett, hogy csak úgy vágytam a folyadékot, ami fogyott is szaporán.
Kevés biciklissel találkoztam egyébként, gondoltam, hogy biztos az időjósok riasztották el őket hobbijuk űzésétől vagy ők már tudták, hogy ilyen szikrázó napsütés lesz és hogy nehogy leégjenek.
Egyekre beérve gondolkoztam, hogy haladjak-e tovább a 33-as út felé vagy inkább csatlakozzak itt fel a gáton, mert láttam egy komp átkelőhely jelző táblát, de elég volt a főútból, vágytam a zöldebb övezetbe, így utóbbi felé kerekeztem.


A szép kanyargós úton haladtam, gondolataimban már a füredi szabadstrand sajtos-tejfölös lángosának ropogós falatjait kísértem egy-egy hűsítő fröccs-korttyal, melyet ugyancsak gondolatban egy frissítő csobbanással koronáztam meg. Ennek megvalósítására ugyan még várnom kellett, mert a horizonton egyelőre csak folyó menti fasorokat láttam, ember alkotta építmények sziluettje látomásként sem tört még elő a fák lombjainak dús fedéséből. De nem is bántam, jól esett egy kis nyugalmas tekerés, itt talán a szél sem tudott annyira megfogni.


Aztán csak kirajzolódott az ikonikus Pepsi torony és a körülötte/előtte lévő épületek, én meg egyre csak közelebb értem. A strand felé vettem egyből az irányt, mert már éreztem, hogy jó lett volna korábbi gondolataimat tettekre váltani. Ekkor lettem figyelmes az oszlopokon függő plakátokra, melyek az éppen zajló Halas napokat kívánták népszerűsíteni. Alapvetően nem lett volna rossz program, de én épp az ellenkezőjére vágytam volna, hogy minél kevesebb ember társaságában, chill out üzemmódban tölthessem pihenőidőmet. Így mikor még a közelébe sem értem a területnek, de már kialakult a "tömegiszonyom", éreztem, hogy a tervemet újra kell terveznem. Feladtam hát a lángos-fröccs idealizált egyvelegét és egy abc-t kerestem, ahol legalább szomjúságom oltására tekintettel bevásárolhatok. Bevásároltam 3 liter ásványvizet, amiből egyet legurítottam a torkomon, szűk másfelet tankoltam a hátizsák víztartályába, a többit meg a SmartBottle nyelte el. Egy kis izó italpor nem jött volna rosszul, mert kicsit edzetlennek éreztem magam és innen még haza kell tekerjek. De volt még egy müzliszeletem, 2 csokim és 2 kis csomag kekszem, szóval teljes mértékben nem kellett csüggedjek az éhenhalás lehetőségeinek mérlegelésében.


Inkább elindultam hazafelé. A most igen keménynek érződő nyeregre visszaülni már nem tartozott kedvenc elfoglaltságaim közé, próbáltam kiálldogálni belőle, de úgy meg nem tudtam azt a folyamatos és töretlen hatékonyságot hozni, mint ülve. Így hát váltakozva álltam-ültem, a szél meg természetesen megfordult és ismét szembe fújt - nem tökéletesen szembe, hanem átlósan, szóval biztos nagy zenekedvelő, mert ismét csatlakozott.
Sajnáltam, hogy egy közös képet sem készítettem a Tiszával és hogy nem sikerült valami kis kulináris élményt csempészni az utamba. A Hortobágyon meg épp Lovas napok voltak, mikor odaértem, szétnéztem az azt kísérő vásár-bazáron, hátha pótolhatnám valahogyan eme hiányosságomat, de már csak non-kulináris portékák árusításával foglalatoskodtak a kereskedők.
Kimentem a település szélére, ettem a táskám rejtette elemózsiámból, leöblítettem egy jó adag vízzel - hadd csökkenjen a vállaimat terhelő súly - és innen már kicsit keservesebb módon, a széllel továbbra is hadakozva haladtam. Próbáltam minél kevesebbszer megállni, hogy annál hamarabb érkezhessek haza.


A Kadarcsi Csárda vonalában megelőzött egy traktor. Hú, menten de megszerettem! Rá is tapadtam, ahogy kell, aztán, mint a tiszacsegei társa, rövid időn belül, még a Keleti-főcsatorna hídja előtt le is kanyarodott. Valahogy minden összeesküdött azért, hogy a körülmények jó edzésbe kerítsenek és ne kaphassak ilyen "könnyű falat" szakaszokat. Persze a rendületlen - vagy csak néha, kis időtartamokra megrendíthető - pedálozás meghozta az eredményét, és egyszer csak megláttam Debrecent, sőt, nem is olyan sokára már az utcáin tekertem.
Kicsivel több mint 170 km jött össze, de nem is az a lényeg, hanem, hogy végre, sok kihagyás után egy jót tekerhettem. Hazaérkezvén bedobtam két jó szelet pizzát, megöntöztem egy pohár vörösborral, aztán zuhanyoztam és aludtam egy jó nagyot :)