Néhány hete – mikor még kevésbé volt jó idő – megbeszéltük
Encivel, hogy ha melegebb lesz, elmegyünk együtt vhova tekerni. Aztán jött a
jobb idő, de vagy nekem, vagy neki volt éppen dolga, vagy egyszerűen nem volt
alkalmas egyikünknek sem, így hétről hétre halasztgattuk. Nem adtuk fel, így
május elsején sikerült összehozni, célként Hortobágyot tűztük ki.
Hogy ne a nagy hőségben kelljen izommunkát végezni,
megállapodtunk egy közép-kései délutánra időzített indulásban, ez megadta a
lehetőséget, hogy még világosban hazaérhessünk.
Előzetes vizsgálódásaim alapján kiderült, hogy némi
szembeszéllel kell majd számolnunk, melynek mértéke ugyan csekély, de már az is
fékező hatással bír a teljesítmény vágtató szekerének kerekeire. A weatherspark
mérései alapján ~10 km/h-s dél-nyugat-nyugati szél fújdogált akkoriban és
31°C-on izzott a levegő.
A város határánál magam elé intettem Encit, hogy lássam,
milyen tempóra áll be. 27-28-at diktált, épp ennyit tekertem volna én is. Így
haladtunk Látóképig, ott az emelkedőknél átvállaltam a szél kitakarását, előre
álltam, a felfelékben pumpáltam a sebességet, a lefelékben a lendületből hoztam
ki még többet. Hátrapillantva vettem észre, hogy Enikő kicsit lemaradt mögöttem,
így visszavettem a „vadulásból”, iszogattam, kifújtam magam az erőltetett
szakasz terhelése után, hamar beért, aztán visszaálltunk a 27-28-ra és újra
együtt folytattuk utunkat.
A szél helyenként megerősödött, de huzamosabb
sebességcsökkentést nem sikerült elérnie nálunk. Figyeltem Encit, hogy
fáradt-e, kívánna pihenést, de látszólag semmi nyoma nem volt ezeknek, rá is
kérdeztem, megerősítette feltevésemet. Szóval csak toltuk neki, ahogy jól
esett.
Nemsokára a településre vezető egyenes szakaszra értünk,
innen már látszottak a táblák, távolabb az épületek. Kutat kutattam, a
körforgalomnál sikerült felfedeznem egyet, arra vettük az irányt, frissítő
hatását azonnal kifejtette rajtunk. Aztán a híd felé vettük az irányt, ahol egy
szoborcsoport árnyékában lazultunk egy darabig. Mikor ezt elégnek találtuk,
lőttünk pár fotót magunkról és a Kilenclyukúról, és hazafelé vettük az irányt.
Hátszelet remélve – és az elején még érezve is – újult erővel
és reményekkel pengettük újra a megszokott tempót, de nem sokára a szél gonosz
módon délkeletivé változtatta magát, így megint részleges szembeszélben
részesültünk. A hőmérséklet enyhült, a Nap sem tűzött már olyan erősen. Hamar
fogytak a kilométerek, azon vettem észre magam, hogy már a látóképi
emelkedőkhöz közelítünk, itt megint rákapcsoltam, hogy lendületből győzzük le
őket. Enci tartotta a sebességet. Egy lefelében az első tányéron is magasra
kívántam pakolni a fokozatot, de túlváltottam és leesett a lánc. Gyors
menedzselés után vissza a nyeregbe és már csak egy emelkedő várta a harcot, nem
nagyon talált rajtunk fogást.
A csárdától már szinte csak lefelé lejt az út,
itt már egészen a városig mentek a kövér 33-ak, 35-ök, csak úgy pörköltünk
magunk alatt az aszfaltot. Jó átlagjavító hatással volt ez a szakasz, mire
beértünk a bicikliutas részhez, levettem a mérőkütyüt, hogy ne változtasson az
adatokon. Ekkor ezeket az adatokat jelezte:
Táv: 69,35 km
Tekeréssel eltöltött idő: 2:29:10
Teljes időt nem mértem, csak Hortobágyon pihentünk, az
lehetett ~30 perc.
Átlagsebesség: 27,9 km/h
Igen pozitív elbírálásban részesítettem Enikő tekerési
teljesítményét, meg is beszéltük, hogy megyünk majd még ezentúl is közös távokra
:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése