Tour de Debrecen

Legelőször egy Monostorpályi - Debrecen táv megtételének során hallottam erről a versenyről egy másik biciklistől, akinek a szélárnyékában utaztam.

Hazamentem, meg is néztem, hogy mi is ez pontosan, de sokalltam a nevezési díjat, így letettem róla.

Aztán most a héten Hongi cimborám üzent rám, hogy nem lenne-e kedvem jelentkezni rá, mert ő megy. Megnéztem még egyszer a lehetőségeket és a legkedvezőbb árú (2990 Ft) eseményre adtam le a nevezésemet, mint kiderült, Hongi is.

Vasárnap háromnegyed 10-kor találkoztunk, hogy legyen még időnk átvenni a rajtszámainkat, illetve hogy ne lóhalálában kelljen felsorakoznunk a 10:35-ös rajthoz.

Végül elég sok időnk maradt, mert hamar megszereztük a számainkat, illetve előbb a 120 km-es távon (ami egyébként kísértetiesen hasonlít a téli Tisza túrám útvonalára) indulókat eresztették útnak, utána még az 55 km-es versenyre nevezők kaptak zöld lámpát, mi már csak ezt követően.

11:10 is elmúlt már, mikor a Metro áruházhoz értünk, ott engedtek el a felvezető kocsik, hogy most már menjünk a magunk ütemében.

Mentünk is. A mezőny kezdett szétszakadni, először különböző tempójú bolyok alakultak ki, majd azok is tovább osztódtak, ahogy kilométerek folytán haladtunk előre.

Nem túl erős, de a tekerést zavaró szél kezdett minket hátráltatni, mikor kiértünk az épületek és fák takarásából a pusztába. 26-28-as óránkénti tempót toltunk Hongival, volt, akiket megelőzünk, de voltak, akik minket előztek meg. Kb. 8 km-t tehettünk meg, mikor egy mentőautó zúgott el mellettünk. Gyanítható volt, hogy a versenyzők közül szorult vki/vkik sürgősségi ellátásra. Mikor elkanyarodtunk a nagyhegyesi körforgalomban Balmazújváros felé, akkor láttuk, hogy valóban egy biciklisnek volt szüksége segítségre, addigra már az árok partján ült, jobb karja fel volt kötve és sürögtek körülötte a mentők.

Balmazújvárosban egy kialakított pihenőben vártak minket, ahol vizet és egy-két féle péksütit kínáltak. Sokat nem időztünk, szusszantunk egyet, majd továbbindultunk.

Balmazújvárosból kiérve érezhető volt, hogy a szél már kedvezőbben fúj - egész pontosan: mögülünk. Hongi azonban ~30 km után egy falba ütközött és már csak lassabban tudott előrehaladni. Én mentem elől és lassan felzárkóztam egy tizenegynéhány éves tökmag mögé.

Kicsit furcsálltam, hogy hagyhatta egyedül a szülője, felnőtt korú kísérője, elvégre ez egy közút, és itt már javában zúgtak el mellettünk a kisebb-nagyobb autók, gondoltam, inkább becsatlakozok mögé és vigyázok rá, noszogatom, űzöm a jelenlétemmel, hogy tekerjen - mert néha láttam rajta, hogy lassítana már, de mikor hallotta, hogy ott surrognak mögötte a kerekeim az aszfalton, üldözöttnek érezhette magát és próbált jobban tekerni. Hátra-hátra nézegettem, hogy mi újság Hongival, jött, de már olyan 200 méter is volt köztünk. Nem szerettem volna otthagyni, de a kiskölyköt sem akartam elengedni, így visszább fogtam a nyaggatásából, csak akkor mentem jobban rá, mikor láttam, hogy jobban felcsatlakozott mögém Hongi. A 33-as kereszteződésnél szerencsére nem kellett lassítani a forgalom miatt, mert csak egy kocsi jött arra, az meg éppen Újváros felé kanyarodott. Itt már láttam, hogy van két lassabb mozgású kerekes előttünk 500 méterre. Hajtottam hát a kissrácot, hogy sikerüljön elérni őket, így rájuk engedhetem és a városi szakaszon már visszalassíthatok Hongihoz. Kente neki szépen, már akkor is, mikor nem voltam nagyon rajta, közben buszok zúgtak el mellettünk szinte centikre... 3 km-en belül meg is volt az 500 méteres hátrány lefaragása, rácsatlakoztattam a kissrácot a nagyobb srácokra, aztán egy buszmegállóban megvártam Hongit, ő ekkor már nagyobb hátrányt szedett össze magának, de hamarosan beérkezett ő is. Láttam rajta, hogy fáradt már, de szeretne a célba érni, így mondta is, hogy ne álljunk meg, hanem menjünk. Mentünk.

Kicsit szokatlan volt, hogy a városon belüli szakaszt is úgy kellett megtennünk, hogy nincs biztosítva az utunk, csak sárga pólós fiatalok mutogatnak, hogy merre menjünk. De a forgalom korlátlanul pörgött. Meg is álltam egy piros lámpánál, mert hát úgy a helyes, de láttam, hogy Hongi megy rajta keresztül, hiába jönnek jobbról kocsik, akiknek hajtói kissé paprikás megjegyzésekkel kínálnak meg minket. Át is vettem a mentalitást, hogy minden mindegy, elvégre is nevezési díjat fizettünk, úgymond jár ez nekünk.

13:18-ra értünk be a célba, kicsit sivár volt a fogadtatás - pontosabban nem is volt. Az Oxigénes kupákon lévőhöz vagyok szokva, hogy azért ott csak van egy-két ember, aki tapsol, meg a célban azért rámnéznek a szervezők, hogy mi a rajtszámom, ki fia vagyok. Olyasmi érzés volt, mint mikor megbíznak vkit, hogy tegyen meg vmit, a megbízott lelkesen teljesíti a megbízást, de mire értesítené a megbízót, hogy elvégezte a feladatát, már nem foglalkoznak vele, így a köszönöm sem jár neki.

Az utunk track-elése így néz ki:

Bővebb információkért kattints a képre vagy a képaláírásra!

Köszi, Hongi, hogy hívtál, jó volt egyet tekerni, de akár versenyen kívül is elmehettünk volna, túl sok előnyét nem éreztem a szervezésnek :)