Egy ellenállhatatlan meghívásnak történő elégtétel
előreláthatatlan beteljesülésének időszaka ezen a hétvégén lezárult, éltem a
lehetőséggel, és letekertem egy kedves családhoz.
A cél Méhkerék volt, ide kellett eljutnom – az érkezési
időpont meghatározása hol erről, hol arról az oldalról sokat módosult, de végül
az is megszületett; elég volt dél előtt egy kicsivel indulnom, hogy még
sötétedés előtt megérkezhessek – beleszámítva nagyjából minden eshetőséget.
A biciklizéseim új dimenziójába léptem, mostantól műholdak
segítségével leképezem az útvonalat, melyen tekertem, jelölve azon sebesség- és
szintadatokat, plusz ha fénykép is csattant, az útvonal adott pontján rákattintva
azt is megtekintheti a kedves látogató. Íme:
További útvonal adatokért kattints a képaláírásra! |
Az időjárással sajnos nem könnyű egyességet kötni – néha
bejön, de többnyire inkább nem. Így volt ez most is. Nézegettem azért a
szélelőrejelzéseket, de mind csak arra számíthattam, hogy 8-10 km/h-s
szembeszél fog simogatni egész utam során. A távtól nem ijedtem meg, nagyjából
120-ra tettem – mivel egy jó tanács hatására opcionális utat kerestem a 47-es helyett
és egy kis kerülővel Szovát felé terveztem át az irányt – Istennek is kevesebb
vigyázó melót adva ezáltal. Tehát jöhetett a szél, nem bántam, legalább edz egy
kicsit – a szigetközi élményeim óta egész érdektelenül kezelem ezeket az
alföldi fuvallatokat.
11:38 volt, mire nyeregbe pattanhattam. A pumpát nem leltem,
kézi pumpával próbáltam kevésbé lapossá varázsolni a gumikat, ezt egy városi
benzinkútnál kicsit továbbfejlesztettem, mire elég biciklizhető lett, továbbindultam.
Sok csomag nem volt nálam, csak a legszükségesebbeket vittem magammal, de ebben
mindig benne van pl. minden szereléshez szükséges szerszám, elsősegély pakk,
folyadék bőségesen, néhány csomag gabonakeksz. Ezt kiegészítettem még ruhával
másnapra és tisztálkodási szerekkel. Azért a csomagtartót felszereltem, ha úgy
érezném, hogy a hátam már nem szeretne nyomás alatt terhelődni.
A 4-es főúton kellett tekernem egy szűk km-t, hogy
Hajdúszovát felé leágaztathassam az irányt. Gyorsan felöltöttem a rendkívül
fess fickóvá varázsoló, körülbelül három megtermett vízilovon is lifegő „muszájkabátot”,
aztán jól láthatóan továbbindultam.
Nem csalt az előrejelzés, valóban kaptam szembe a szelet. A
váltófokozatokat serényen használtam, ha már nem a single speed-del jöttem,
legyen meg a haszna :) Egy idő után, mikor észrevettem, hogy szinte csak
méterekre válthatok feljebb, hagytam alacsonyan, nem árt, legalább nem érzem,
hogy szét akar robbanni a combom.
Hajdúszovátból még éppen nem értem ki, mikor megálltam, mert
a hátam már kívánta, hogy nélkülözzem róla a táskát. Felrögzítettem a
csomagtartóra, ittam egy kicsit és visszapattantam tekerni.
Ezennel egy új
izotóniás port próbáltam ki, nem volt olyan hatásos és ízes, mint az előző, de
legalább most már ezt is tudom.
A forgalom nem volt jelentős, egyszer lepett csak meg egy
autós, az is akkor, mikor éppen egy vasúti átkelő előtt lovak által átdolgozott
ilyen-olyan termékek között cikkcakkolva, mennyei mámorban úszkálva falatoztam
az egyik mindenféle jóval teletunkolt kekszcsomag tápláló tartalmát. Új autó
volt és úgy leszigetelték, hogy motorzúgásnak nem, inkább motorsuttogásnak
lehetett nevezni, amit produkált. De észnél voltam, szépen visszaevickéltem az
út jobb oldalára.
Néha jól esett egy kicsit leszállni, mászkálni:
A települések egyre csak jöttek és jöttek, aztán szépen
elvesztek mögöttem a távolban: Földes – Bihartorda – Bakonszeg – Zsáka. Lassan
a GPS alkalmazást is beélesítettem, mert ahol sose jártam, nem árt, ha van egy
segítő ketyere. Kicsit furcsálltam, mikor kiírta a hátralévő táv mennyiségét,
mert számításaim szerint egy jó 15-20-szal többnek kéne lennie, de azért csak
mentem Dél felé. Aztán egyszer csak megláttam egy táblát, melyen települések
elérhetőségének km-ei voltak megadva. Ezen volt feltüntetve Sarkad – amin
elvileg keresztül kellett volna menjek -, hogy 40 km, a célom pedig már csak
harmincvalahányra lehetett. Hm, mondtam, üdítő hír, meglátjuk, mi lesz belőle.
Hagytam ismét néhány ember által sűrűn lakott területet magam mögött, mikor
Komádiból is kiértem, jött a telefon, hogy mi az újság. Meséltem, hogy mi az ábra,
bár magam sem hittem, hogy nagyjából egy órányira vagyok.
Nemsokára szembesültem a dolgok miértjével. Zsadányban
egyszer csak azt duruzsolta a fülembe az irányító hang, hogy ’Itt fordulj
balra!’. Kicsit kelletlenül, de engedelmeskedtem. Egy sóderrel megtámogatott
földúton találtam magam, mellettem nagyjából a létminimum szélén tengődő
gyerekek szaladgáltak vmi hulladéknak tűnő játékot hajkurászva, lomos-romos
házak dülöngéltek egymásra, vártam, mi vár az út végén, ami miatt erre hoz.
Találtam egy kukorica táblát, rajta egy traktorost, de közutat egyet se.
Leparkoltam a tábla mellett, elkezdtem pötyögni a térképen, hogy mi a
meglepetés. Ahogy nézegettem, hogy merre kíván vinni, megnéztem a valóságban
is: a kukoricáson át egy erdő felé szerette volna, ha továbbmegyek. Oké, hogy
jó kaland, de azért jobb lett volna időben megérkezni és országúti keróval nem
teleszkópnyűvő, vaddisznó-nemlátta terepeket meghódítani, tehát fordultam egyet
és visszatértem, ahonnan jöttem. A következő földutas résznél, ismét rávezetett
volna, most már makacsabb voltam, nem hagytam magam, követtem a
betonburkolatot. Egy zöld táblát távolról megpillantva láttam, hogy balra
település felé vezet betonút, erre vártam! Egy fa takarta, de kirajzolódott egy
nagy M betű. Aztán egy ’e’, de nem láttam, hogy lenne rajta ékezet. Reméltem,
hogy csak a fa levelei takarják és előbújik majd az is, meg a többi betű, ahogy
kívántam. De nem bújt, hanem maradt anélkül. Mezőgyán terült el arrafelé.
A táblánál egy templom tövében kutat leltem,
folyadékmegcsappanásom állapotában ezt jónak véltem figyelembe venni és lecsekkoltam,
mi folyik arrafelé. Iható, de azért vmilyen mellékízzel megspékelt likvidet
kaptam, a sejtek biztos örültek neki, én azért ittam rá egy izós kortyot, hogy
a szájam íze is vidámabb legyen.
Szembe a kúttal vezetett a betonos út, megnéztem már, mi van
a végén. Keresztülmentem az apró falun, aztán megint szerette volna extrémebbé
tenni az utamat a bemondóhölgy, intett, hogy térüljek jobbra. Mondom jó, nézzük
meg. Még a kútnál azért kiiktattam, hogy bármilyen esetben is földútra vigyen,
megígérte, aztán mégis ide hozott. Így bízzon az ember a nő szavában… :)
Szerintem az út mentén lakó, pletykapadon ücsörgélő, jópár évet megélt
asszonykák is érdeklődve tekinthettek rám, hogy mit csinál ez a srác itt rikító
mellényben, nem épp vasat furikázva a telepre. Azért csak bólintottam nekik,
mire ők mosolyogtak és megkapták a hétvégére szóló sztoritémát.
Kivitt a – z egyébként elég jól biciklizhető - földút egy
közútszerűségre, épp kezdtem díjazni, mikor mondta egyből, hogy menjek csak át
a következő terepviszonyokkal intenzíven megáldott vonalas létesítményre. Na
mondom, én már itt nem kerülök semerre, csak ahova vezet a nyilacska, legyen,
aminek lennie kell. Hát ez fogadott:
Még egy tízes volt kiírva, amit meg kell hódítani. Úgy
voltam vele, hogy azt akár már a bicikli mellett futva is lenyomom, mindegy,
csak érkezzek meg. Tehenek, távolban pislákoló kunyhók, különböző haszonnövényekből
álló táblák - egész megelégedtem a képpel, vágytam is már egy kis
természetre/természetességre. Egy csatorna hídján megálltam telefonálni /mert
menet közben is próbáltam telefonálni, de a szélmolekulák annyira beleférkőztek
a mikrofon nyílásába, hogy a vonal másik végén lévő inkább vele beszélgethetett
volna, nem velem, így beszélgetni mindig megálltam/, helyzetet jelentettem,
hogy tényleg nincs már sok hátra. A távolban egy tanyát láttam, előre
sejtettem, hogy mit remélhetek. Egy lovas kocsi jött felém, mögöttük egy szamár
elég izgatottan kószált, szóltak, hogy vigyázzak, nehogy megugorjon, elhaladtam
mellette, megfordult, aztán biztos nem voltam elég kívánatos, mert
visszafordult és ment tovább. Jött a tanya. Alacsony falak vették körbe, a kapu
helyén semmi, ki is látogatott hozzám pár hangoskodó eb, elmondták párszor,
hogy szeretnék, ha továbbállnék, én továbbálltam, de ők azért csak mondták a
magukét. Szaladgáltattam őket egy szűk kilométeren, aztán mikor látták, hogy
igazából én nem is ellenkeztem, csak ők fújták fel nagyon a dolgot, akkor
visszavettek az arcukból és szépen hazabattyogtak.
Beértem Újszalontára, végre betonon surrogtak a kerekek
gumijai. Olyannyira felemelő volt, hogy energiabomba keletkezett bennem, melyet
a pedálok tekerésének intenzitásnövelésébe fektettem be, így Isten vigyázó
segítségével egykettőre a Méhkerék táblánál fotózkodhattam.
Pár percen belül
már a fogadó család lakályos házában falatozhattam a mennyei gulyáslevest,
innentől pedig már kulináris-, emberi kapcsolati-, látványbeli- és léleképítő
élményekben volt részem, melyek már nem a sporthoz kapcsolódnak, így
bejegyzésem sorait ezennel le is zárom.
Köszönöm a szívélyes vendéglátást, jól éreztem magam,
megérte élni a lehetőséggel! :)
Táv: 110 km
Tekeréssel eltöltött idő: 4:58:47
Teljes idő: 5:57:00
Átlagsebesség: 22,0 km/h
Tekeréssel eltöltött idő: 4:58:47
Teljes idő: 5:57:00
Átlagsebesség: 22,0 km/h
4 megjegyzés:
gratula!
köszi!:)
Köszi az élménybeszámolót! Bátor vagy!
Köszönöm! :)
Megjegyzés küldése