A 2005-ös Balaton körbetekerés óta hagyományként nyaranta /kivéve a 2008-ast/ elmegyünk és ismét meghódítjuk a nagy tavat. Eddigi Balaton-hódításaim során idén tapasztaltam a legtöbbet – mind vendéglátókban, mind látványosságokban, mind élményben.
A tavalyihoz hasonlóan a megvalósítás előtti pár hétben még tizeniksz emberből állt a fix csapat, aztán sok sporttárs lemorzsolódott a vad, embertpróbáló, küzdelmes élet viharában, így maradtunk négyen. A nemi arány rekordot döntött: az eddigi maximum 1 most 2-re emelkedett, valamint 50% részvételi aránnyal vívta meg a tekerés harcát. Egyedül voltam vezető, a fennmaradó három személy Balaton-szűznek neveztethetett.
Csütörtökön indultunk vonattal a szokásos Balatonakarattyára. Minden rendben ment, kevés biciklissel kellett osztozkodnunk a vagonon.
Kicsit késve meg is érkeztünk, aztán a vonatról már egyből a biciklire szálltunk le és bele is kezdtünk a kör teljesítésének első szakaszába. Korábban még nem tekertünk együtt, szokni kellett a tempó diktálását, de az első 10-12 km-ben kialakult a fejemben a dolog, hogy a 16-ot szépen tudja tartani a csapat, a 18 még annyira megy, hogy kicsit kevésbé beszélgetősen, de működik a táv fogyasztása. Így haladtunk szép, egyenletes tempóban, helyenként megállva, lenézve a partra, kilátásban gyönyörködve, pihenve egy-egy emelkedősebb rész után vagy megtekinteni ezt-azt.
![](http://2.bp.blogspot.com/-NDK-vTo3eFk/Tq-yjvQWruI/AAAAAAAABRY/yAHzwO3poIg/s320/IMG_1340v.jpg)
![](http://2.bp.blogspot.com/-kbiWKr128pM/Tq-yr2kJ9CI/AAAAAAAABRk/QGa1okrrLew/s320/IMG_1348v.jpg)
Első állomásunk Balatonfüred volt, viszonylag hamar vendégének is tekinthetett minket a város. A lányokat a parton és a csomagoknál hagyva egy fürdőhelyen csobbantunk egyet a hullámzó vizű, nem éppen pancsolós hőmérsékletű tóban. Találtunk egy oroszlános műemléket, megmásztuk, nézelődtünk, szusszantunk egyet, aztán visszaúsztunk a partra.
Néztünk egy vacsorázó helyet a Tagore-sétányon, elköltöttük – kevésbé volt minőségi, mint amilyenre számítottunk, de legalább tettünk vmit a pocakunkba –, majd szállás után néztünk.
A kemping árának magassága miatt úgy döntöttünk, este a vadonban hajtjuk álomra fejünk. Leltünk is hamar megfelelő helyet, ám ekkor már a sötétség kezdte átvenni a hatalmat a nappal felett, szóval igyekeznünk kellett a sátorállítással.
Reggel nem az első napsugarakkal keltünk, pocoltunk még kicsit, csak aztán indultunk tovább utunkra.![](http://1.bp.blogspot.com/-SN_PblGGnBM/Tq-z1cbGnRI/AAAAAAAABSU/uTVNKG5Ixps/s320/IMG_1379v.jpg)
![](http://4.bp.blogspot.com/-itVUowpTwn4/Tq-z9avpmyI/AAAAAAAABSg/pV9UgCuQdN8/s320/IMG_1401v.jpg)
Tihanyig nem is igazán álltunk meg, ott viszont kipróbáltuk az új kerékpárutat. Ahol már vége volt, mi nem végeztünk, tekertünk tovább és fel is mentünk a városhoz, egy parkos, padokkal tarkított részen megreggeliztünk. A Belső-tó kilátásában tekerhettünk magasabbra és magasabbra, nemsokára egy vásársoron keresztül a Tihanyi Apátság lábánál fotózkodtunk.![](http://3.bp.blogspot.com/-ppvGpSzjxYU/Tq-0TAzhR7I/AAAAAAAABSs/4L5J4hBdT_w/s320/0037v.jpg)
![](http://2.bp.blogspot.com/-nocNHcE3Zjw/Tq-0eNOsuSI/AAAAAAAABS4/gkUe_TOFmPc/s320/IMG_1412v.jpg)
Egy másik úton a meleg ellen fagyival fegyverkeztük fel magunk, egy időre megnyertük a csatát. Miután nem volt hűtőanyagunk, csak a menetszél, így a további tekerészést választottuk, azonban külön váltak útjaink – a lányok a betonúton visszaereszkedtek a tihanyi bekötőútig, mi pedig még elnéztünk a barátlakásokhoz egy szűk ösvényen. Országúti, jól felmálházott biciklivel igazán kalandos út lett belőle, de hál’ Istennek komolyabb baj nem történt.
A tavalyihoz hasonlóan a megvalósítás előtti pár hétben még tizeniksz emberből állt a fix csapat, aztán sok sporttárs lemorzsolódott a vad, embertpróbáló, küzdelmes élet viharában, így maradtunk négyen. A nemi arány rekordot döntött: az eddigi maximum 1 most 2-re emelkedett, valamint 50% részvételi aránnyal vívta meg a tekerés harcát. Egyedül voltam vezető, a fennmaradó három személy Balaton-szűznek neveztethetett.
Csütörtökön indultunk vonattal a szokásos Balatonakarattyára. Minden rendben ment, kevés biciklissel kellett osztozkodnunk a vagonon.
![](http://1.bp.blogspot.com/-OiYkYr6m1CQ/Tq-yCEgjQJI/AAAAAAAABRA/p1eYEqTvX-U/s320/IMG_1321v.jpg)
![](http://2.bp.blogspot.com/-VDoCgGXm9GE/Tq-yNIK4NQI/AAAAAAAABRM/UOwihX_IE04/s320/IMG_1332v.jpg)
![](http://2.bp.blogspot.com/-NDK-vTo3eFk/Tq-yjvQWruI/AAAAAAAABRY/yAHzwO3poIg/s320/IMG_1340v.jpg)
![](http://2.bp.blogspot.com/-kbiWKr128pM/Tq-yr2kJ9CI/AAAAAAAABRk/QGa1okrrLew/s320/IMG_1348v.jpg)
Első állomásunk Balatonfüred volt, viszonylag hamar vendégének is tekinthetett minket a város. A lányokat a parton és a csomagoknál hagyva egy fürdőhelyen csobbantunk egyet a hullámzó vizű, nem éppen pancsolós hőmérsékletű tóban. Találtunk egy oroszlános műemléket, megmásztuk, nézelődtünk, szusszantunk egyet, aztán visszaúsztunk a partra.
![](http://1.bp.blogspot.com/-LcPyILRe8_M/Tq-y2lEBT_I/AAAAAAAABRw/T-IRzDbImcI/s320/0027v.jpg)
![](http://2.bp.blogspot.com/-KX_QQ9Ay668/Tq-zULKwmVI/AAAAAAAABR8/iyGwG-OqRio/s320/IMG_1368v.jpg)
![](http://2.bp.blogspot.com/-Uf_snHd-7Wk/Tq-zjNdkFSI/AAAAAAAABSI/tlDizak_cog/s320/IMG_1367v.jpg)
Reggel nem az első napsugarakkal keltünk, pocoltunk még kicsit, csak aztán indultunk tovább utunkra.
![](http://1.bp.blogspot.com/-SN_PblGGnBM/Tq-z1cbGnRI/AAAAAAAABSU/uTVNKG5Ixps/s320/IMG_1379v.jpg)
![](http://4.bp.blogspot.com/-itVUowpTwn4/Tq-z9avpmyI/AAAAAAAABSg/pV9UgCuQdN8/s320/IMG_1401v.jpg)
Tihanyig nem is igazán álltunk meg, ott viszont kipróbáltuk az új kerékpárutat. Ahol már vége volt, mi nem végeztünk, tekertünk tovább és fel is mentünk a városhoz, egy parkos, padokkal tarkított részen megreggeliztünk. A Belső-tó kilátásában tekerhettünk magasabbra és magasabbra, nemsokára egy vásársoron keresztül a Tihanyi Apátság lábánál fotózkodtunk.
![](http://3.bp.blogspot.com/-ppvGpSzjxYU/Tq-0TAzhR7I/AAAAAAAABSs/4L5J4hBdT_w/s320/0037v.jpg)
![](http://2.bp.blogspot.com/-nocNHcE3Zjw/Tq-0eNOsuSI/AAAAAAAABS4/gkUe_TOFmPc/s320/IMG_1412v.jpg)
![](http://1.bp.blogspot.com/-pEaTgJ8Z6dk/Tq-0rAszn5I/AAAAAAAABTE/D3oV4tDgbuQ/s320/Tihany_panoramav.jpg)
![](http://4.bp.blogspot.com/-bhsC4cnr5Cg/Tq-03wL_XMI/AAAAAAAABTQ/SDqBrPKbHnM/s320/IMG_1424v.jpg)
Egy forrásnál vételeztünk vizet – meg pár szúnyogcsípést, ha már ott voltak és hajlandók voltak rá. Innen már nem volt messze a bicikliút, találkoztunk a lányokkal, ültünk még egy kicsit, aztán az időt elnézve vissza kellett pattanni a nyeregbe, mert még sok út várt minket a Badacsonyig. Az utazó sebességet növeltem 19-re – kalkulálva az előző napi edzést. Mondhatni csak a komolyabb emelkedők után álltunk meg lazítani, azt leszámítva monoton haladtunk. A balatonszepezdi úton a kútnál még feltöltekeztünk, hűsítettük magunk, aztán továbbindultunk. A badacsonyi szállásunk egyre csak közeledett még bőven világosban meg is érkeztünk, jól teljesített a csapat. Villám sátorállítást követően látogatást vettünk a nem messzi, badacsonylábdihegyi kertvendéglőben, és ha már meglátogattuk, enni is kértünk. Adtak is, ám nem minden részlet klappolt, például az ételek dizájnja vagy a tájjellegű ételek elkészítési módja. ![](http://1.bp.blogspot.com/-oaQjLyGHoVM/Tq-1HDnX8sI/AAAAAAAABTc/_Co-gFke8_A/s320/IMG_1427v.jpg)
![](http://2.bp.blogspot.com/-8ygRug79TFo/Tq-1WMoIrdI/AAAAAAAABTo/pjoSn54Rc6I/s320/IMG_1435v.jpg)
![](http://3.bp.blogspot.com/-uEyPBpUUWYo/Tq-1fLqdqhI/AAAAAAAABT0/jGWSEm3Ck0E/s320/IMG_1429v.jpg)
Azonban jól belaktunk, még egy üveg bodzaborral meg is öntöztük a fogyasztott ételeket. Visszatértünk a sátrakhoz, majd a zuhanyzóban megszabadultunk az addig felgyülemlett kosztól és felfrissültünk, már csak egy dolog hiányzott: aludni egy jót, melyet megtettünk azonnal, nem kellett unszolni.
Reggel még kislattyogtunk a partra, megnéztük a déli partot, aminek bő 2/3-át le is kell tekernünk. Ez a napunk szinte végig sík terepen vezetett. Keszthelyig megint szaladtunk egy jót. Ott evett mindenki egy menüt a sétálóutca elejéhez felvezető úton található étteremben,
![](http://1.bp.blogspot.com/-oaQjLyGHoVM/Tq-1HDnX8sI/AAAAAAAABTc/_Co-gFke8_A/s320/IMG_1427v.jpg)
![](http://2.bp.blogspot.com/-8ygRug79TFo/Tq-1WMoIrdI/AAAAAAAABTo/pjoSn54Rc6I/s320/IMG_1435v.jpg)
![](http://3.bp.blogspot.com/-uEyPBpUUWYo/Tq-1fLqdqhI/AAAAAAAABT0/jGWSEm3Ck0E/s320/IMG_1429v.jpg)
Azonban jól belaktunk, még egy üveg bodzaborral meg is öntöztük a fogyasztott ételeket. Visszatértünk a sátrakhoz, majd a zuhanyzóban megszabadultunk az addig felgyülemlett kosztól és felfrissültünk, már csak egy dolog hiányzott: aludni egy jót, melyet megtettünk azonnal, nem kellett unszolni.
Reggel még kislattyogtunk a partra, megnéztük a déli partot, aminek bő 2/3-át le is kell tekernünk. Ez a napunk szinte végig sík terepen vezetett. Keszthelyig megint szaladtunk egy jót. Ott evett mindenki egy menüt a sétálóutca elejéhez felvezető úton található étteremben,
![](http://4.bp.blogspot.com/-AYIrD52ag_s/Tq-1s6SL75I/AAAAAAAABUA/pFJI6R3o0WQ/s320/IMG_1441v.jpg)
jóllakva felmentünk a kastélyhoz, majd fotózkodás után ![](http://1.bp.blogspot.com/-_I3VDObV3mE/Tq-137_M5pI/AAAAAAAABUM/TiPYEOhASRc/s320/IMG_1458v.jpg)
![](http://4.bp.blogspot.com/-ixoSilRPZcI/Tq-2HH-a3uI/AAAAAAAABUY/Ov0NN4OfvDc/s320/IMG_1463v.jpg)
tovaindultunk. Még erősebb lett a csapat, növeltem az utazósebességünkön, már a 20 is szépen ment. Itt inkább az egyhangúsággal volt baj, mint a szinttel. De lehetett azért nézelődni: lenyűgöző üdülők, szép parkok, kilátás az északi part hegyeire. Nem üzletrontásként írom meg, de a balatonkeresztúri Dám kisvendéglő nem épp a legvendégbarátabb üzletpolitika híve, ezt sajnos tapasztaltuk. Nem baj, kedvünket nem lehetett elrontani, innen már nem volt messze Fonyód, ahol a kikötőben a kilátásban legelésztetve szemünk, pihentünk, ettünk-ittunk. Következő megállónk Balatonlelle volt, ahol az Albatrosz étteremben szálltunk csatába éhségünk ellen. Na, ott nagyon adtak az étel kinézetére, még az étlap is nagyon bájos volt. ![](http://1.bp.blogspot.com/-STtYZU-28Ws/Tq-2co1J_DI/AAAAAAAABUw/foFdcTKsQac/s320/IMG_1466v.jpg)
Az ételek ízére sem lehetett panaszkodni – ám én az ebéd hatására még kevésbé voltam kívánós, így csak egy levest és egy desszertet rendeltem, de kulináris élvezeti mutatóm elég magasra tört. A szállásunk a következő településen várt, Balatonszemesen, valamivel 9 után értünk oda, már sötétben. Szállásadónkat egy kedves ismerősünk személyesítette meg, ezúton is köszönet neki érte!
A reggeli is finom volt, azzal feltöltekezve indultunk vissza Akarattyára, hogy elérjük a hazafelé induló vonatot. A csapat tovább edződött, nem volt baj már a 21-22-es tempóval sem. Siófok után dobtunk még egy fagyit, a balatonvilágosi nagy emelkedő után még szusszantunk egyet, pár pillanatkép megörökítés,
aztán már csak a céltelepülésünkön ettünk egy utolsót a balatoni klímán és tengerparti hangulatban. Időben az állomásra csorogtunk, a vonat még késett is, de nem múlt, megjött és megindultunk visszafelé, kevésbé kellemes körülmények között, de több élménnyel, mint odafele. Három újabb Balaton-hódítót avattam, gratulálok nekik!
![](http://1.bp.blogspot.com/-_I3VDObV3mE/Tq-137_M5pI/AAAAAAAABUM/TiPYEOhASRc/s320/IMG_1458v.jpg)
![](http://4.bp.blogspot.com/-ixoSilRPZcI/Tq-2HH-a3uI/AAAAAAAABUY/Ov0NN4OfvDc/s320/IMG_1463v.jpg)
![](http://1.bp.blogspot.com/-rU-5Do3MgsU/Tq-2SPfLtyI/AAAAAAAABUk/kVEBCp8Y-_g/s320/Festetics_panorama_02v.jpg)
![](http://1.bp.blogspot.com/-STtYZU-28Ws/Tq-2co1J_DI/AAAAAAAABUw/foFdcTKsQac/s320/IMG_1466v.jpg)
![](http://4.bp.blogspot.com/-80ETJN5H1OA/Tq-2nS2dHHI/AAAAAAAABU8/GT-kXg1s3s4/s320/IMG_1469v.jpg)
A reggeli is finom volt, azzal feltöltekezve indultunk vissza Akarattyára, hogy elérjük a hazafelé induló vonatot. A csapat tovább edződött, nem volt baj már a 21-22-es tempóval sem. Siófok után dobtunk még egy fagyit, a balatonvilágosi nagy emelkedő után még szusszantunk egyet, pár pillanatkép megörökítés,
![](http://4.bp.blogspot.com/-HDK6UOk4biw/Tq-2xbvRryI/AAAAAAAABVI/P2bv4J5ZLkI/s320/vilagosi_panoramav.jpg)
2 megjegyzés:
Ezúton is köszi Levi a szervezést! ;)
Minden szuper volt! :)
Külön grat a lányoknak, nem volt semmi a teljesítményük!!
Én pedig köszönöm a részvételt!
Jaja, jól tolták a lányok, semmi panasz nem volt rájuk :)
Megjegyzés küldése